Somogyi Hírlap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-02 / 179. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. AUGUSZTUS 2., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Ágyúdörgésre ébrednek tatárvár Egy lakó sérelmezi: őket is madárnak nézi a halászati cég Hajnalonként iszonyú zajra ébrednek a tatárváriak. A halászok gázágyúval próbálják elriasztani a halakat felzabáló kormoránokat. Tavaly emiatt hat­vanmillió forint volt a káruk. A magyarázat nem vigasztalja a tónál élőket. Kaposvár betörtek egy helyi nyomdába. Az isme­retlen elkövetők lefeszí­tették a rácsokat és betör­ték az ablakot. Az épület­ből háromszázezer forin­tot loptak el. (sk) lakácsa ebben az évben is részt vett a baranyai hittan­táborban Hajdú Zoltán. Az egyhetes táborozásnak a kővágószőlősi plébániahiva­tal adott otthont. A hitmé­lyítő alkalmak mellett a fia­talok bejárták a környéket. A színes programok között idén fürdőzés és hegymá­szás is szerepelt a fiatalok legnagyobb örömére, (ga) Nagyberki hittantábort tar­tanak az általános iskolá­ban. A község Nádasla- dány és Berhida települé­sek hatvanöt gyermekét látja vendégül. Komár And­rás polgármester elmondta: egy hét múlva a helyi gye­rekek mennek táborozni a két településre, (sk) ÖrtilOS elkészült a helyi orvosi rendelő. Kibővítet­ték és felújították az épü­letet. A beruházás tizen- négymillió forintba ke­rült, amelyhez tízmillió forint pályázati támoga­tást nyert az önkormány­zat. Az ünnepélyes áta­dásra még ebben a hónap­ban sor kerül, (va) Siófok másodfokú vihar­jelzés volt érvényben a Ba­latonon, amikor a vízi­mentők zánkai központja bejelentést tett a Balatoni Vízirendészeti Kapitány­ságra, hogy Balatonede- rics előtt a parttól mintegy ötszáz méterre felborult egy vitorlás. A járőrhajó perceken belül kiérkezett a helyszínre és két német állampolgárt kimentett a vízből, akiket a balatone- dericsi partra vittek, (sk) Várda elkezdődött a temp­lomtér és a környezeté­ben lévő épületek kivilágí­tása. A díszkandelábere­ket a szeptember 2-i falu­napon avatja fel a falu el­ső embere. Varga András polgármester elmondta: a nyolcszázezer forintos be­ruházást az önkormányzat és az egyház közösén fi­nanszírozza. (sk) Örökös csatazajban él a Buzsákhoz tartozó Tatár­vár lakóinak egy része. A halastónál kora hajnal­ban indul be a gázágyú - a halakra leselkedő kor­moránokat riasztják. Füleki Tímea- Évek óta használják a gáz­ágyút, jó darabig csak reggel fél hattól kellett elviselnünk a dur­rogást. Újabban fél ötkor kezdik- panaszolja a tatárvári Bernáth Katalin. Háza a halastó partján áll - el­ső ránézésre a létező legidillibb környezet. Mindössze füldugó kellene a nyugodt élethez, az idegtépő hangok ugyanis alig pár száz méterrel tőlük hangza­nak fel. A gázágyút nagyrészt rendszertelenül használja a ha­lászati cég. Előfordul egy-egy zajtalan félóra, amit aztán fél­percenként felmorajló dördülé- sek is követhetnek...- Az egyik kutyánk egy hétig nem mert kijönni a ház elé, mi­után idehoztuk. Aztán kényte­lenek voltak hozzászokni - folytatja Bernáth Katalin. - Leg­utóbb a barátnőm ötéves kislá­nya járt nálunk. Akárhová men­tem a házban, négy napon át mindig a sarkamban volt, félt.- Megvadul a lovam minden egyes dördüléskor, szörnyű lát­ni. Nem értem, mire jó ez, a ma­darak rég immunisak erre az egész zajongásra. Néztem több­ször, egyik-másik már fel sem reppen a gázágyú hallatán - számol be a közelben lakó Sza­bó Tünde. A panaszáradatot egy neve el­Hatvanmillió forint kár A BALATONI HALÁSZATI RT. 1500 hektáros tógazdasági felületén mindenütt használ­ja a gázágyút a kormoránok elriasztására. Egy kormorán átlagosan 70-80 dkg halat eszik naponta. Tavaly a cég­nek 60 millió forint volt a madárkára, tájékoztatott Kiss György Károly. hallgatását kérő lakó tetézi, aki elmondja: a kilencvenes évek­ben leveleztek hasonló gondok miatt a halászati céggel, utána enyhült valamelyest a csatazaj.- Tiszteletben tartom a cég gazdasági érdekét. Nem aka­rom, hogy szüntessék be a zajt, csak azt kérem: legalább ne fél ötkor kelljen erre ébredni, ha­nem valamivel később - mond­ja Bernáth Katalin, aki végső el­keseredésében Buzsák jegyző­jéhez fordult segítségért.- Személyesen jártam a hely­színen, majd egyeztettem a cég vagyonvédelmi osztályának ve­zetőjével. ígéretet tett, hogy reg­gel hatig nem használják az ágyút. Tudatta, hogy készek er­re a kompromisszumra - fejtet­te ki Varga Lászlóné jegyző. Kiss György Károly, a Balatoni Halászati Rt. vezérigazgatója azonban arról tájékoztatott: a védekezés csökkentésére csak akkor van lehetőség, ha a társa­ság ebből adódó kárát valaki megtéríti. A vezérigazgató el­mondása szerint nem keltenek zajt mindennap hajnalban. A gázágyú használata azonban el­kerülhetetlen a jelentős madár­károk miatt. A víz alatt úszva kapja el a halakat a kárókatona A kormoránok szama A kormoránok szama- nak változása (darab) 1979 _________50000 19 95 650000 2001 900000, Ügyes és szép, de kártékony a kormorán ma Magyaror- szágon nem védett, de csak időszakonként vadászható. Népiesen kárókatonának ne­vezik, fő tápláléka a vizek halállománya. A halakat nagy ügyességgel a víz alatt fogja meg úgy, hogy a víz szí­ne alatt úszva éri utol és kapja el a kiszemelt zsákmányt. 3 JEGYZET FÓNAI IMRE A szokásjog nagyúr A szokásjog mindennél erő­sebb, Balatonszemesen pe­dig különösen nehéz szem­beszállni vele. Aligha szá­moltak ezzel a Balatoni Ha­józási Rt vezetői, amikor úgy döntöttek: kerítést húz­nak a móló elé és pénzt szednek a sétány, valamint a fövenystrand használatáért Máshoz voltak szokva a sze- mesiek, évtizedek óta. Ép­pen a hajósok szoktatták őket a jóhoz; a részvénytár­saság által üzemeltetett kem­ping előtti fövenystrandot, de még a vizesblokkot is bárki szabadon használhatta. A szemesi nem egy beletö- rődős fajta. Az üdülőtulaj­donosokból szerveződött fürdőegyesület roppant agi­lis vezetői pillanatok alatt akár több száz fős tömeget tudnak az utcára vinni ha úgy érzik, sérelem érte őket. Néhány éve éppen ők gyűjtöttek össze ezer alá­írást, amikor először felme­rült a móló lezárásának lehetősége. A keddi de­monstráción együtt tiltako­zott nyaraló és helybéli, polgármester és képviselő. Nem irigyeltem a hajózási társaság két vezetőjét, akik kiálltak a helyiek elé; feltű­nően sokszor fürkészte a tekintetük a földet, úgy lát­tam. Addigra talán már be­látták: meg lehetett volna előzni a tegnapi „gyűlést”. Úgy, ahogyan az egyik he­lyi képviselő mondta: tár­gyalásokkal. A képviselő szerint nem tájékoztatta őket kellő időben a polgár- mester, mert ha jó előre tudnak a hajósok kerítés­építő szándékáról, nem lett volna szükség erre a de­monstrációra, hogy a nép­harag kényszerítse vissza­kozásra a hajósokat. MINDKÉT FÉL HIBÁZOTT hát, s végül mindkettő enge­dett. Mert hiszen az értel­mes kompromisszum min­dig többet ér az erőfitog­tatásnál. Újra ingyenes a fövenystrand balatonszemes Elsöpörte a népharag a belépőjegyet Januárban megszűnik a nagykanizsai határőrség Nyári napközi a kaposvári családsegítőknél Nyári napközit szervez a kapos­vári családsegítő központ július 3-augusztus 6. között. Szabó Anett, a szociális szolgáltató cso­port vezetője elmondta: huszon­két tíz év körüli gyermek vesz részt a programokon. Négy peda­gógus tart foglalkozást a kicsik­nek: sárkányt hajtogatnak, kar­kötőt fűznek és növényekből ké­szítenek képeket. Az úgyneve­zett egészségnapon az egészsé­ges életmódról és ételekről tájé­koztatják a gyerekeket Az egy­hetes étkeztetést támogatásokból finanszírozza a központ, ahogy a patcai kirándulást is. Az utolsó napra mozilátogatást terveznek és az új élményfürdőben stran­dol a gyermekcsoport ■ M. E. Illés Antal balatonszemesi pol­gármester papirost húzott elő a táskájából, arról olvasta: a helyi önkormányzat 2002 óta folya­matosan támogatást nyújtott a Balatoni Hajózási Rt.-nek a fej­lesztésekhez. Sőt, a település­fenntartó társaság a homokfó- veny helyreállításában is segéd­kezett. Igaz - tette hozzá a pol­gármester -, gazdasági nehéz­ségekre hivatkozva 2006-ban már nem szavazott meg támo­gatást a képviselő-testület a ha­józási cégnek.- A békesség érdekében jöt­tünk; bár a terület tulajdonosa az zrt., jogunk van véleményt nyilvánítani, már csak azért is: Balatonszemes is részvényes a hajózási társaságban - magya­rázta Illés Antal. A helybéli Iriczfalvi Ferenc előbb vérlázítónak nevezte, hogy belépőt szednek a kisgyermekes családoktól, majd a horgászok nevében kérdezte: - Ha bezárják a kaput, pecázni is csak 8 és 23 óra között lehet? S valóban a hor­gászok között keresik a vitorlás hajók rongálóit? De hiszen a rendőrség is másutt teszi, éppen körön, azaz a kikötőn belül... Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója úgy tudta, már 2005-ben sem kaptak támogatást Balatonsze- mestől. - A miénk az egyetlen minősített strand Szemesen, annak minden költségével - bi­zonygatta. - Nem várható el, hogy mindent a hajósok finan­szírozzanak, miközben nem csak ők használják a létesítmé­nyeket. Amikor kialakítottuk a fövenyt, több mint tízmillió fo­rintba került. A településnek mintegy kétmillió forint kur- taxa-bevétele származik a kempingükből. Ennek csak a tíz-tizenöt százalékát szeret­nénk visszakapni.- Tóni, adjátok oda azt a lóvét! - fordult erre Iriczfalvi Ferenc Il­lés Antal polgármesterhez, aki erre ígéretet is tett. Jöhetett a belépődíjat a tábláról levakaró ember. A drótvágó ollót bár pró­bálgatták, az használaton kívül maradt. ■ Fónai Imre Egy év nyugalom után most úgy tűnik, végleg megpecsételődött a somogyi és zalai határszakaszt is őrző, nagykanizsai határőr-igaz­gatóság sorsa. A kormányhatáro­zatok tárában ugyanis az olvas­ható: 2007. január elsejével fel­számolják, akárcsak a szombat- helyi és a balassagyarmati igaz­gatóságokat. Ismert: tavaly júli­usban kapott először szárnyra a hír, hogy a három igazgatóság megszűnik. A szakszervezet fel­lépésének köszönhetően október­ben azt ígérte a belügyminiszter, hogy csak a schengeni csatlako­zás után várható átszervezés. Az új kormányzási ciklusban a ha­tárőrség átkerült az igazságügyi és rendészeti tárcához, ahol a költségvetési megszorítások je gyében újra napirenden van a igazgatóságok megszüntetése Hivatalosan nem tudtak részlete két közölni, ám a nagykanizsa igazgatóság következő félévr megfogalmazott feladatai közöl az is szerepel: „A teljes állomán készüljön fel - a Kormányprop ramból, a Határőrség Húrnál Stratégiájából és a 2118. számi Kormány Határozatból adódó szervezetátalakítási, -megszűnte tési feladatok végrehajtására.” A szakszervezet és az érintei tek mégis remélik, hogy kap nak egy kis haladékot, hiszen kanizsaiak illetékeségi területe nek a kétharmada külső határ ■ Varga Andre N 3 | X tn 8 1 2 i i N £ s i i 3 g

Next

/
Thumbnails
Contents