Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-08 / 158. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. JÚLIUS 8., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP A parlamenti képviselők itthon nyaralnak pihenés Körkérdésünkben kilenc háromra nyert a balatoni pihenés az adriai üdüléssel szemben Az idén kilenc: háromra a Bala­ton nyert az Adriával szemben. Már ami a 12 somogyi ország- gyűlési képviselő nyári pihené­sének a helyszínét illeti. Többsé­gük úgy véli ugyanis, hogy a magyar tenger vidékénél keres­ve sem talál szebbet. A képvise­lőket arról kérdeztük, az idén hol töltik a nyári szabadságukat. kuzma LÁSZLÓ, a Fidesz lis­tájáról jutott a parlament­be: Az idén is az Adriára, mostRovinjba megyünk a családdal. Visszajáró ven­dégek vagyunk a horvát tengerparton, ha választa­nunk kell a külföldi úti cé­lok közül, mindig az első az Adria. Aktív pihenéssel, ko­cogással, kerékpározással töltjük az időnket. Elképzel­hető, hogy néhány nap ba­latoni pihenés is belefér az időnkbe, ám erről még nem j egyeztettünk. | Mindig az egész család megy nyári pi­henésre. HERÉNYI KÁROLY az MDF listájáról került a parla­mentbe: Augusztus első két hetében lesz lehetőségem egy kis pihenésre. Természe­tesen az idén is a Balato­non töltöm a szabadságo­mat, erre biztatom képvise­lőtársaimat is. A Balaton­nál szebb tavat nem isme­rek. Az idén a vízállás, a vízminőség is kiváló, s az időjárásra sem lehet pa­nasz. Ráadásul a magyar tenger alkalmas i minden olyan |§ vízi sportra,-cl f amit szeretek: 1 az úszásra, ka­jakozásra és vi­torlázás­ra is. SUCHMAN TAMÁS OZ MSZP listájáról került a parla­mentbe: Tíz napra Tihany­ba megyünk, néhány napos észak-magyarországi vártá­ra is szerepel a tervek kö­zött Tihanyba évről évre visszajáró nyaralók va­gyunk, mindig jó élmények­kel tértünk haza. Legin­kább itthon keresünk ma­gunknak úti célt nyáron, a külföldi nyaralás egyálta­lán nem jellemző ránk. Ti- ~:nhárom éve voltunk utoljá­ra a határon túl pihenni, Szlovéniában töltöt­tünk öt napot. szászfalvi László Somogy 5-ös választókerületének fideszes országgyűlési kép­viselője: Horvátországban és Olaszországban töltünk a családommal egy-egy he­tet. A horvát tengerpartra már korábban is rendszere­sen jártunk, és mindig jól éreztük magunkat. Színvo­nalasak a szolgáltatások és nincsenek szúnyogok. Olaszországba először me­gyünk nyaralni. Magyaror­szágon egy-két napos kirándu­lásokhoz vá­lasztunk hely­színt, mint a Mátrát, a Bala­tont vagy Gyulát. gyenesei István Somogy 6- os választókerületének so- mogyértes képviselője: Úgy tervezzük, hogy egy hétig Hévízen pihenünk a felesé gemmel. Aztán néhány nap­ra az egész család a gyere­kekkel és az unokákkal együtt Szegedre utazik. Ott a szabadtéri játékokon meg­nézünk egy új magyar mu­sicalt. Aztán előreláthaté lag öt napot az Adria mel­lett töltünk el az unokák­kal. A közbeeső hétvégéken pe­dig - ígéretem szerint - kilenc somogyi telepü­lés programjain veszek részt. mátrai Márta a Fidesz lis­tájáról került a parlament­be: Az idén is a Balatonnál töltöm a nyári szabadságo­mat. A családommal, édes­anyámmal várhatóan Bala- tonfenyvesen pihenünk au­gusztusban három hetet. A nagyszüleim is balatoniak voltak, ott nőttem föl az északi parton, ezért nagyon szeretem a magyar tengert. Számomra olyan varázsa van a tónak, amit semmi nem pótol. Ab­ban a három hétben csa­ládlátogatáso­kat is terve­zünk, élvezzük az együttlé tét. KOLBER ISTVÁN, Somogy 2-es választókerületének MSZP-s képviselője: Idén rövid nya­ram lesz. A miniszterelnök úr kérésére az ország fej­lesztési tervén dolgozunk, amit szeptember végén kell leadnunk. Másfél hét jut pi­henésre: Kaposváron ház körüli munkákat tervezek, amik nem halaszthatók. Az unokámmal Balatonföldvá- ron leszünk egy kis időre, és talán belefér az időbe né­hány nap ausztri­ai nyaralás. A hétvégeket vi­szont a válasz­tókerüle­temben töl­töm. heintz tamás a Fidesz listá­járól jutott a parlamentbe: A jövő héten egyhetes za­rándoklatra megyünk autó­busszal a családdal, bará­tokkal és ismerősökkel Medzsugorjéba, a Mária- kegyhelyre. Augusztusban egy hivatalos útra is uta­zunk Csíkszeredára. Én ve­zetem a kaposvári delegáci­ót, ám nem csupán egy ha­gyományos udvariassági lá­togatásról van szó. A kapós- füredi nyugdíja­sokkal, is­kolásokkal együtt uta­zunk, ők is kíváncsiak ugyanis Er­délyre. GRUBER ATTILA, Somogy 3- as választókerületének fideszes képviselője: Idén a Balatonon nyaralok. Imá­dok szörfözni, amire kiváló lehetőséget nyújt a tó. Má­sik szenvedélyemhez, a ke­rékpározáshoz is jó terep a déli part. Remélem, hogy még a nyáron felülről is megcsodálhatom a panorá­mát; ha kinyit a kiüti repü­lőtér, beülhetek a vitorlázó gépembe. A felpörgetett par­lamenti tempó csak augusz­tusban tenne lehetővé nyara­lást, de ekkor és idén később sem tervezek ilyet. RÁKÓCZY ATTILA OZ MSZP listájáról jutott a parla­mentbe: A parlamenti ülés­szak végén lesz egy kis pi­henő augusztus-szeptember környékén. Ez a kis pihenés is részben munkával telik, hiszen házunk, telkünk kö­rül sok a tennivaló. Ezek vé geztével kisbajomi házunk­ban töltünk hosszabb időt. Később a Balaton északi partján lévő nyaralónkba is elmegyünk, jobbára kettes­ben a nejem­mel, hiszen fel­nőtt fiunknak már saját éle­te, saját nyári prog­ramja , van. móring József attila, So­mogy 4-es választókerületé nek fideszes képviselője: Elfoglaltságaim miatt nem tervezek hosszabb üdülést, ám a gyermekeimmel több­ször is eljutok egy-egy nap­ra a Balatonra. Tagja va­gyok a Parlament sportegye­sületének, hétvégente fut­ballozni járunk szerte az or­szágban. A szenátorok par­lamenti kórusával is több­ször kelünk útra táborozni. Az sem kizárt, hogy augusztus­ban a barátok-' kai tölthetek majd néhány napot Erdély­ben. lamperth mőnika, Somogy 1-es választókerületének MSZP-s képviselője: Augusz­tus elején tölthetek két hetet pihenéssel, bár az első hé ten még lesz hivatalos köte­lezettségem is. Akkor lesz a Hungaroringen a Forma-1. Mint a sportot felügyelő mi­niszter, találkozom Eccles- tone úrral, de a szegedi ka­jak-kenu vb-n is ott leszek. Egy hétig a családommal pihenek a Balaton déli part­ján. Nem mint a turizmusért fe­lelős miniszter választottam a magyar tengert, hanem mert a családom is szereti. A hajósok szerint is főszezon van már a Balatonnál Főszezoni menetrend szerint köz­lekednek a hajók a Balatonon szombattól. Kecskés Gyula siófo­ki állomásfőnöktől tudjuk: nyolc újabb járat közlekedik a tavon, egy napon 18 fut ki a vízre. „Mun­kába áll'’ mától a balatoni flotta vezérhajója, a Szent Miklós is. Az­zal együtt huszonnégy hajó bo­nyolítja az egyre növekvő forgal­mat. Kecskés Gyula szerint a leg­utóbbi, borongós hétvégén igen sok utast vittek, de az elmúlt na­pok strandidőjében is érezhető volt, hogy egyre több a turista a Balatonnál. Negyvenpercenként jár a komp Szántód és Tihany kö­zött, reggel 6 és este 23 óra 40 perc között. A kompjáratokat igény szerint sűrítik. ■ Fónai I. Fidesz: nem értünk egyet a tandíj bevezetésével Főiskolások, egyetemisták ret­tegjetek címmel tartott sajtótá­jékoztatót az azonnali tandíj be­vezetéséről Mátrai Márta, a Fi­desz országgyűlési képviselője pénte­ken Kaposváron. A képviselő elmond­ta: a Fidesz nem ért egyet a tandíjjal az államilag fi­nanszírozott rendszerben és a költségtérítéses képzés díjának radikális emelésével sem.- Olyan országban, ahol a la­kosságnak mintegy 30 százalé­ka a szegénységi szint alatt él és további 50 százaléka alig jobban, a tandíj bevezetése a továbbtanulásra alkalmas fia­talok tízezreit zárhatja ki éven­te a felsőoktatásból - mondta. Flangsúlyozta: a tanulási utak bezárása társadalom- és fejlő­désellenes, áz ország lecsúszá­sát és rövidesen katasztrofális ki­szolgáltatottságát okozza. A benyújtott ja­vaslat szerint az alapképzés­ben átlagosan évi 105 ezer fo­rint, mesterképzésben pedig évi 150 ezer forint tandíjat kell majd fizetni. A képviselő sze­rint Magyarországon a legki­sebb tandíj összege is maga­sabb lesz annál, mint ameny- nyit sok európai országban leg­magasabb tandíjként kérnek a diákoktól. ■ Sasvári Katinka ■ Kizárják a fi­atalokat a fel­sőoktatásból Virtuális foci a Photo Hallal Több mint száz gyermek vett részt pénteken Kaposváron, a Fő utcai Photo Hallban rendezett virtuális focibajnoksá­gon. Az ifjú tehetségek a Playstation videojáték segítségével, a meghívott Oláh Lóránttal, a Rákóczi SC labdarúgójával is összemérhették tudásukat. Önkéntesekkel a fogvatartottak megmentéséért A börtön után is van élet, és meg­felelő segítséggel a társadalomba való beilleszkedés is könnyebbé válhat, állítja Katona Csilla, a Ma­gyar Testvéri Börtöntársaság Ka­posvári Regionális Szervezeté­nek vezetője. Ezt a célt szolgálja a péntektől vasárnapig tartó Tár­sadalmi befogadás című program is Kaposváron.- Negyven önkéntest várunk a képzési napokra, ahol előadá­sokon, illetve egyéni és csoport- foglalkozásokon keresztül is­merhetik meg a fogvatartottak világát. Megtudhatják, hogyán lépjenek kapcsolatba velük és milyen módon segíthetnek raj­tuk, akár a börtönfalak között is - mondta a vezető. ■ Bartos L.

Next

/
Thumbnails
Contents