Somogyi Hírlap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-08 / 158. szám
6 PANORÁMA 2006. JÚLIUS 8., SZÓMBA MAGYARORSZÁG KDNP: a tandíj merénylet az ifjúság ellen a tandíj bevezetésével a kormány merényletre készül a magyar ifjúság ellen, ezért azt nem szavazzák meg a parlamentben, és tiltakozásra buzdítják az állampolgárokat - közölte Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata képviselő. A tiltakozás elmaradásával a politikus szerint hosszú időre bezárulnak az értelmiségi pályák a szegény családok gyermekei előtt. Az SZDSZ szerint hazug a rendszer az szdsz szerint az új pártfinanszírozási törvényben is szükséges az egyes pártok által kampányra költhető költségplafon meghatározása - jelentette ki Fodor Gábor. Hozzátette: a jelenlegi szabályozás szerint a kampányra költhető 386 millió forintból nem lehet eredményes propaganda- munkát folytatni, vagyis a jelenlegi rendszer hazugságra épül. Hiller vizsgáltatná a pártok vezetőit Hiller APEH-vizsgálatot kért kövessék példáját, és kezdeményezzenek magukkal szemben vagyonosodási vizsgálatot - az MSZP elnöke erre kéri a parlamenti pártok elnökeit. Hiller István az APEH elnökétől levélben kért soron kívüli vagyonosodási vizsgálatot önmagával szemben. A Fidesz úgy reagált: fontos, hogy azok a politikusok kérjenek maguk ellen vagyonosodási vizsgálatot, akik szerint a hétköznapi és a politikai erkölcs különbözik. @ további hírek: www.hegoel.hu Csak ötszáz hivatal marad reform A kormány régiókra szabva alakítja át az intézményeket A Fidesz szerint árnyékkormány dönt a fejlesztési pénzek sorsáról A Nemzetbiztonsági Hivatal jövője is kérdés: egy tervezet szerint a jelenlegi öt titkosszolgálati szervezet három hivatallá alakulna át GYURCSÁNY-CSOMAG Ötvenmilliárdos megtakarítás - ez a kormány legfőbb érve az intézmény- rendszer átszabásával kapcsolatban. Bánky Bea A kormány tervei szerint legalább 50 milliárd forintos megtakarítást jelenthet a költségvetési intézményrendszer átszabása: a jelenlegi 823 hivatalból álló költségvetési intézményrendszert 332-vel csökkentenék. Ezek közül szanálásra csak a szervezetek tizedét (32-t) ítélték, többségüktől összevonás, beolvasztás vagy átszervezés útján szabadulnak meg - derül ki a központi költségvetési szervezeti rendszer átalakításáról szóló kormányjavaslatból. Gyurcsány Ferenc már utasította minisztereit a karcsúsítás előkészítésére. Nemcsak a hivatalok, a hivatalnokok létszáma is csökkenne: legfeljebb 6203-an állhatnak a központi kormányzat szerveinek szolgálatában a javaslat alapján. A legnagyobb létszámmal, 745 fővel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium üzemelne, 686 dolgozóval a második legnagyobb kormányhivatal pedig a kancellária lenne. A legkisebb apparátusa az egészség- ügyi miniszternek lesz, ő csupán 244 alkalmazottat kap. Az átszervezés nem csupán takarékossági célokat szolgál: a már több ciklus óta napirenden lévő, ám mindig elbukó régiós államreformot - ha már az ellenzék ellenállása miatt kétharmados törvények módosításával nem viheti keresztül - láthatóan ezzel igyekszik elindítani a kabinet. Számos országos intézményt, köztük az APEH-et, a köz- igazgatási hivatalokat, az egészségbiztosítási pénztárakat, a katasztrófavédelmet és a határőrséggel együtt a rendőrséget regionális alapon szervezik át. „A széttagolt, megyék vagy települések hatáskörébe tartozó állami szervek központosítását a kormány megteheti, hiszen az egyes törvénymódosításokhoz elég a képviselők felének szavazata” - mondta lapunknak Répássy Róbert. A Fidesz jogi kabinetjének vezetője hozzátette: a választott régiók kialakítását a megyerendszer megszüntetése árán azonban nem támoHárom titkosszolgálat lenne öt helyett? összevonná a Gyurcsány- kabinet a titkosszolgálatokat is. Egy kormányhatározat szerint ugyanis meg kell vizsgálni annak lehetőségét, hogy a három polgári és két katonai nemzetbiztonsági szolgálatot miként lehet három, hatékonyabban működő szervezetbe integrálni. Egyelőre még nem tudni, hogy ez a lépés mely szervek megszüntetését vagy összeolvasztását jelenti. A tervezett lépésedet elsősorban nem takarékossági megfontolásokkal indokolják; ennél fontosabb cél, hogy a titkosszolgálati struktúrát a nemzetbiztonsági törvény elfogadása óta alapvetően megváltozott viszonyokhoz igazítsák. gatják, a kétharmados törvény- módosítást igénylő döntésre a Fidesz - elvi okokból - nemmel szavaz majd. Az ellenzéki párt legfőbb érvei között szerepel, hogy a megyerendszernek történelmi hagyománya van, az úthálózat és az elektronikus infrastruktúra pedig nem a régiós rendszerre épült. Répássy szerint az állami szolgáltatások elérése nehezebbé válik, ha az embereknek a régióközpontokba többet kell utazniuk, hogy ügyeiket elintézhessék. Az ellenzéki képviselő hozzátette: a megyei rendőrkapitányságok megszüntetése is okozhat problémákat, ha egyúttal az egyes településeken szolgálatot teljesítő rendőrök létszáma is csökken. A polgármesteri hivatalokban működő ügyfélszolgálati irodák nem szűnnének meg, így a kistelepüléseken ezután is helyi szinteken működne az ügyintézés - közölte lapunkkal a Kormányszóvivői Iroda. Az adminisztratív feladatokat végző osztályok viszont régiós irányítás alá kerülnének, ez az állami szolgáltatások igénybevevője, azaz a települések lakói számára nem jelent több sorban állást vagy nehézkesebb ügyvitelt. „Fejenként nyolcszázezer forin - összesen 8 ezer milliárd - fej lesztési EU-pénz jut a követkéz hét évben minden egyes lakos ra” - mondta tegnap Bajnai Goi dón. A fejlesztéspolitikai kői mánybiztos hozzátette, hogy döntéseket továbbra is a kői mány hozza meg, amelynek he tározatait a Nemzeti Fejlesztés Tanács (NFT) készíti elő. Új hivE talok létrehozásával a kormán} zat teljesen átalakította a nemze ti fejlesztéspolitika intézmény rendszerét azzal a szándékká hogy a rendelkezésre álló pér zek sorsáról átláthatóbban és hí tékonyabban döntsön. A kormány és az NFT irányító sával működik majd a Fejlesz téspolitikai Irányító Testüle (FIT), amelynek elnöke Gyui csány Ferenc miniszterelnöl lesz, alelnöke Magyar Bálint, d tagjai között szerepel Kolber Isi ván és Németh Imre is. A FI' munkájába állandó meghívót! ként Draskovics Tibor, az állam reformért felelős kormánybizto is bekapcsolódik. Bajnai Gordoi feladata lesz a fejlesztéspolitika döntések végrehajtásáért felelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felügyelete is. „Van egy látványkormány i formális miniszteri tisztségeke viselő személyekből, és van eg árnyékkormány, bukott minisz terekből, akik a FIT-ben ülnek” mondta tegnap Répássy Róberi A Fidesz frakcióvezető-helyettesi bejelentette, hogy hétfőn újra ki sérletet tesznek az uniós pénzel elosztását ellenőrző parlament bizottság felállítására. Közben; Fidesz által is szervezett tegna pi Szabad Európa Vitanapon a hangzott el, hogy többek közöl a nemzetellenes gazdaságpoliti ka miatt Magyarország az el múlt két évben nem tudta ki használni az EU-tagság nyújtót ta előnyöket. ■ Vég Mártoi Bajnai: nyolc- százezer forint fejlesztési pénz mindenkire Rendőr vert rendőrt. Vízágyút is bevetettek a péntek déli kánikulában tartott tömegkezelési bemutatón az egymásnak eső rendőrök. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat előadásán szemléltették az újságíróknak a tömeg oszlatásának különböző módozatait. A bemutató apropója az volt, hogy a Magyar Nemzet fotósát június 3-án egy focimeccs után egy rendőr tomfával mellkason ütötte, majd kicsavarta a kezét. Felfüggesztették a vasárnapi ferihegyi sztrájkot Felfüggesztették a légiforgalmi irányítók a Ferihegyi repülőtérre vasárnap délután két órára bejelentett sztrájkot - állapodtak meg pénteken a Hungaro- Control képviselői és a Control Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete. A Hungaro- Control tájékoztatása szerint folytatódnak a tárgyalások a szakszervezettel a helyzet végleges rendezése érdekében, amelyben a gazdasági tárca is részt vesz. A HungaroControl vezetése bízik abban, hogy az egyeztető tárgyalások eredményesen zárulnak. A légiforgalmi irányítók havi bruttó egymillió forintos bérük megduplázását szeretnék elérni. ■ É. S. Elhunyt Toller László szolgálati sofőrje „A június 19-én Toller Lászlóval együtt balesetet szenvedett 71 éves Szőke Jánost a pécsi traumatológiai klinika intenzív osztályán ápolták, de életét a gondos orvosi kezelés sem tudta megmenteni. Pénteken reggel belehalt súlyos sérüléseibe” - jelentette be tegnap Pánics György, a pécsi polgármesteri hivatal sajtóreferense. Toller László a 61-es úton Tamási és Dombóvár között szenvedett balesetet, gépkocsiját egy olyan autó szorította le az útról, amelyik egyszerre két kisteherautót előzött meg. A szolgálati kocsi sofőrje, Szőke János megpróbált kitérni, eközben leszorult az útpadkára, amely megdobta ; járművet. Szili Katalin, az Országgyűlé: elnöke szerint nincs még itt a; ideje a politikus eseüeges utódlá sára vonatkozó találgatásoknak Az MSZP testületéi nek kell majd dönte niük a kérdésben de csak akkor, hí a politikus orvosa nyilvánvalóvá tették, mi várható A Pécsi Tudományegyeten Idegsebészeti Klinikájának igaz gatója szerdán arról tájékozta tott, hogy Toller Lászlónak a lég frissebb orvosi vizsgálatok ered ményei alapján előreláthatóai tartós kórházi kezelésre les; szüksége. ■ ■ Szili: nincs itt az ideje az utódlás kérdésének.