Somogyi Hírlap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám
9 2006. JÚNIUS 18., VASÁRNAP SZTORIK, ESETEK Viszlát, kövérség, az éhezés a divat kilók A fejvadászok figyelmeztetnek: a cégek nem szeretik, ha a menedzserek túlsúlyosak Fogyni márpedig muszáj. Akár ez is lehetne napjaink szlogenje, hiszen kövérnek lenni ma már hátrányt jelent. A fejvadászok szerint a cégek nem szeretik, ha munkatársaik túlsúlyosak. Dián Tamás Egy amerikai felmérés szerint az emberek két dologra költenek a legtöbbet: ennivalóra, illetve arra, hogy megszabaduljanak fölös kilóiktól. Azért eszünk sokat, mert szeretjük kényeztetni magunkat, s azért fogyunk, mert ugyanaz a közeg, amely a jólétet megteremti, azt sugallja, hogy csak a fitt és egészséges ember tekinthető teljes értékűnek. Egyre több helyen adnak a dolgozóknak béren kívüli juttatásként uszoda-, illetve fitnesz- bérletet. Ez persze nem pusztán ■ Nem mindig mondják meg a személyzetisek, hogy a túlsúlyos jelentkezők hátrányban vannak. jószívűség: a vállalat így jelzi finoman a dolgozóknak, hogy milyen elvárásai vannak. A dolog komolyságát jelzi, hogy a kövér álláskeresők mára komoly hátrányból indulnak soványabb ve- télytársaikkal szemben - állítja Deák Andrea, a Neumann International fejvadász cég ügyvezető igazgatója. Mint mondta, ezt a hátrányos megkülönböztetést persze senki sem ismeri be, de a gyakorlat arról árulkodik, hogy a láthatatlan mérleg működik, s aki súlyos, az bizony az elbírálás során „könnyűnek talál- tatik”. „Épp a napokban történt, hogy egy nagyvállalatnak két, nagyjából azonos tudású hölgy közül kellett választania, s mivel egyikük egy kissé túlsúlyos volt, a fittebb mellett döntöttek - mondta. - Ez a fajta szemlélet nem csupán akkor érvényesül, ha olyan munkakört kell betölteni, ahol emberekkel foglalkoznak. Ha egy cégnek az a kikötése, hogy a leendő kolléga jó megjelenésű legyen, az burkoltan azt jelenü: legyen csinos és lehetőleg sovány.” Gesztesi Károly azért kapott sok szerepet, mert szükség volt egy mackós alakra, s miután most is 102 kiló, nem lesz munkanélküli A fejvadász szerint az előítéletnek van némi alapja: aki nincs tökéletes kondícióban, az a tempót sem bírja, s ezt előbb- utóbb vagy a teljesítménye vagy pedig az egészsége sínyli meg. „A túlsúly akár betegségek okozója is lehet - jelentette ki Deák Andrea. - Márpedig a vállalatok teljes értékű munkatársakat szeretnének találni.” Harcolni a karcsúságért nem rossz, hiszen egyre több ember küzd súlyfelesleggel, s az elhízás okozta betegségek is mind gyakoribbak. Ugyanakkor az, hogy A televízió minden dekagrammot felnagyít A televízió minden felesleges dekát kegyetlenül felnagyít. Ezért is egyre többen keresik a megoldást, s néhányon a fitneszguru, Schobert Norbi módszerében meg is találták azt. A csúcstartó egyértelműen a pomókirály, Kovi, aki nem egészen egy esztendő alatt 75 kilót adott le, de a Romantic énekesnője, Kunovics Katinka is büszke lehet a 60 kilónyi mínuszra. Tóth Vera 25 kilótól szabadult meg, a versenyt fogyózó Dömsödi Gábor és Hajdú Péter alatt pedig jelenleg 10-10 kilóval mutat kevesebbet a mérleg. A következmények egyértelműen pozitívak: a 20 kilóval könnyebb Szabó Győző például több szerepet kap, amióta lefogyott, ahogy Gönczi Gábor műsorvezető is. a soványság már-már társadalmi normává vált, hordoz magában bizonyos veszélyeket - állítja Kende Anna pszichológus. Példaként a középiskolás lányokat említette, akik közül sokan fogyókúráznak, holott nem is lenne rá szükség. „A média és a reklámok arra ösztönöznek, hogy erőszakoljuk meg a testünket, ne hízzunk el, és lehetőleg ne is öregedjünk - jelentette ki. - Ez pedig olykor egészen szélsőséges megfelelési kényszerhez is vezethet. Ilyen például az anorexia, amikor az illetőben teljesen hibás kép alakul ki önmagáról.” A pszichológus szerint a kóros fogyókúrázás már nem csupán a hölgyeket fenyegeti: a nemi szerepek kiegyenlítődésével a külsejükkel sokáig nemigen törődő férfiak teste is a figyelem középpontjába került, ezért a mértéktelen koplalás csapdájába olykor ők is belesétálnak. Az emberek többsége számára persze nem a túlzásba vitt éhezés jelenti a gondot, hanem az, hogy elkezdeni sem tudják. Táplálkozási szakemberek szerint óriási lelkierő kell egy-egy diéta következetes betartásához, a lélekbúvárok pedig ezt azzal egészítik ki, hogy az igazi fogyókúra valójában az agyban kezdődik. Motiváció nélkül ugyanis nincs vasakarat. Ezt egyébként a két és fél hónap alatt 30 kilót leadó Gesztesi Károly is megerősíti. A színész lapunknak elmondta: egészség■ Hiába látják be, hogy le kell fogyni, óriási lelkierő kell hozzá, hogy elkezcjjék a diétát. ügyi és szakmai okok miatt szánta rá magát a drasztikus diétára. „Állandóan izzadtam, keringési problémáim voltak, havonta húszezer forintot költöttem gyógyszerre - idézte fel fél évvel ezelőtti helyzetét. - Ezenkívül a hivatásomban is gátolt a túlsúly, hiszen a fontos jelenetekben az arcommal alig tudtam valamit kifejezni. Szénhidrát- és gyümölcsmentes kúrába kezdtem, főként natúran megsütött húst, káposztát, kígyóuborkát és főtt tojást ettem. Csak az első egy hét volt nehéz, utána már vitt tovább a sikerélmény. Most 102 kiló vagyok, és nagyon jól érzem magam a bőrömben.” Gesztesi elárulta: nem tart attól, hogy jelentős fogyása hátrányosan befolyásolná eddigi imázsát, szakmai lehetőségeit. „Alapvetően mackós típus maradtam, ezért ezek a szerepek továbbra sem fognak elkerülni - jelentette ki. - Egyébként meg óvatos vagyok: ha még ősszel is tartom a súlyomat, akkor talán halkan kimondhatom: sikerült.” HIRDETÉS I ’ ff 1J1I | J í |] 11! I CARTOVR I I _ 1 I M ■ I I I I I ■ Ilii I I I ■—m 11 "i ni 11 i' \nI ■ ’AA-Mh INGYENES CSATLAKOZÁS 17 VIDÉKI VÁROSBÓL! FELVIDÉKI BARANGOLÁS * KRAKKÓ VII 11 5 nap. busz 39 900 Ft/fő KRAKKÓ A KIRÁLYI KORONÁZÓVÁROS VII. 25. 5 nap. busz 44 900 Ft/fő KÁRPÁTALIA+É-EROÉLV VIII. 11 5 nap. busz 41900 Ft/fő OSZTRÁK MINIKÖRÚT VII. 4., VII. 25. 5 nap, busz 49 900 Ft/fő PÁRIZSI SÉTÁK VII. 16. 4 nap. rep. 64 900 Ft/fő PÁRIZS DISNEYLAND VII. 12. 4 nap, rep. 79 900 Ft/fő AZ ALPOK 10 LEGSZEBB CSÚCSA VII. 16., Vili. 1 8 nap, busz 103 990 Ft/fő RÓMA. AZ ÖRÖK VÁROS VII. 16. 8 nap, busz 109900 Ft/fő SKANDINÁV KÖRUTAZÁS VII. 20. 7 nap. rep. 234 990 Ft/fő SKÓCIAI NAGYKÖRÚT VII. 23. 8 nap, rep. 279 900 Ft/fő IZLANO A GŰZÖLGfi JÉGSZIGET Vili. 8. 8 nap. rep. 395 900 Ft/fő ZADARI RIVIÉRA 8 nap, 3* Villa + FP (klíma) 46 900 Ft/főtől PULA 8 nap. 3" Apartman 19 300 Ft/főtől PAG 8 nap. 3* Hetei ♦ FP 76 500 Ft/főtől SARU 10 nap. Apartman ♦ busz 29 900 Ft/főtől P0M0RIE 8 nap, 3* Hotel + R 29 900 Ft/főtől REPÜLŐS ÜDÜLÉS A COSTA BRAVA-n 8 nap. 2* Hotel * FP * rep. 69 900 Ft/főtől REPÜLŐS ÜDÜLÉS A COTE D’AZUR-ön 6 nap, 2* Hotel + R. + rep. 69 900 Ft/főtől AUSZTRIA - CSALÁDI ÜDÜLÉS 6 nap. Panzió * ALL INKL. 29 900 Ft/fő BALATONVIIÁGOS 6 nap, Panzió * FP 69 900 Ft/4 fős család! ÜDÜLÉSI CSEKKET ELFOGADUNK! Eljött a gazdaságos humoristák ideje humorfesztivál A verseny is humorosra sikeredett, de a közönség igazolta Hofi Géza utolérhetetlen, nevét nem is nagyon veszi a szájára senki 1024 Bp., Retek u. 12. Tel.: 33&0722 1067 Bp., Teréz krt. 21. Tel.: 302-6896 1137 Bp . Katona J.u. 15. Tel: 269-4744 6000 Kecskemét, Csányi u. 1 -3. Tel.: 76/508-349 7400 Kaposvár, Noszbpy u. 10. Tel.: 82/512-862 8000 Sz.fehérvár, Rákóczi út 4. Tel.: 22/506-171 9022 Győr. Kenyér köz 2 Tel.: 96/312-732 1052 Bp., Sütőu. 2. Tel: 317-2620 1088 Bp.. Rákóczi út 25. Tel: 2664)996 3530 Miskolc, AranyJ. u. 11-13 Tel: 46/50^-299 6720 Szeged. Kis M. u. 2. Tel: 62/424-709 7621 Pécs, Jókaiu. 4. Tel: 72/233-914 8900 Zalaegerszeg, Ady E. u. 13. Tel.: 92/599-200 4024 Debrecen, Batthyány u. 8. Tel.: 52/534-027 Nem kell félni attól, hogy a humoristák új nemzedéke átalakítja a kabarét - mondta Farkas- házy Tivadar a nemrég befejeződött Humorfesztivál után. Szerinte azoké a fiataloké a jövő, akik kiállnak a színpadra és mondják a magukét. Persze kérdés, hogy Hofi Géza és Sándor György árnyékában hányán tudnak ehhez a feladathoz felnőni. Megjelentek az amerikai stand up comedy sikerén felbátorodott fiatalok, elindult a Gödöt Dumaszínház, s ma már ott tartunk, hogy a legtöbb humorista tehetség abban látja a kiugrási lehetőséget, ha kiáll a színpadra és szövegel. Sokan féltik is ettől a műfajt, mondván: lassan eltűnik a szituációs komédia, s a magyar kabaré nem lesz több „beszélő fejek” társulatánál. Farkasházy Tivadar szerint a kor kiköveteli a „gazdaságos humoristát”, mivel egyre kevesebb a pénz igazán színvonalas humoros jelenetekre. „Évek óta nem készítettünk már bohózatot - mondta. - A most felbukkant ifjú tehetségek szerintem már sokkal jobban érzik, hogy mire van igény, mint mi, az öreg rókák...” Az idei Humorfeszüvált is beárnyékolta egy kisebb botrány. Annak idején Boncz Gézát például kiejtette a zsűri, a szervezők mégis visszahívták, és így győzött. Maksát is ki akarták ejteni, Gallának pedig nem akart első díjat adni a zsűri, mégis valamennyien befutottak. A mostani megmérettetésen Ürmös Zsolt utolsó pillanatban érkezett pályázata keveredett el, s már javában zajlott a középdöntő, amikor a szervezők rábukkantak. „Mivel nagyon jónak ítéltük, úgy határoztunk, hogy egyszerre indítjuk őt az első fordulóban és a középdöntőben - mondta Farkasházy. - Miután elhangzott az első anyag, és a közönség dőlt a nevetéstől, a zsűri azonnal továbbjuttatta. Azóta is hangoztatjuk, hogy a tehetségek felfedezése az elsődleges feladatunk. Ürmös Zsolt egyébként megnyerte a Humorfesztivált, így akár a nagy elődök nyomdokaiba léphet...” ■ D. T. www.cartouronline.hu