Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-28 / 73. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 28., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Tudatosan vásárló diákok fogyasztóvédelem Bátran panaszt tesznek a tanulók A zrínyls diákok hamar megtanulták, hol és hogyan lehet panaszt tenniük. Csernus Máté (balról), Lúgos! Laura, Rulek Rita és Ihász Dóra alaposan mérlegre teszik az árukat fotó: kovács tibor A SOMOGYI FOGYASZTÓK FÓRUMA- Legtöbbször nem is a termék­kel, hanem az eladóval van gond. Unott arccal bámulnak ránk vagy nem is foglalkoznak velünk, mivel nem vagyunk felnőttek - mondta Lugosi Lau­ra, a kaposvári Zrínyi Ilona Ál­talános Iskola végzős tanulója. Az osztályukban három éve tartanak fogyasztóvédelmi órát a megyei fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség emberei. Elmondta: rengeteg dolgot megtanultak már arról, mi a teendő, ha gondjuk van egy-egy vásárlás alkalmával.- Megtudtuk, hogy nem is muszáj megvennünk az adott árut, ha nem kapunk róla blok­kot vagy valamilyen bizonyla­tot és azt is, hogy minden üzlet­ben kell lennie panaszkönyv­nek jól látható helyen - vette át a szót Rulek Rita. A nyolcadi­kos diák elmondta: előfordult már vele és az édesanyjával, hogy romlott árut kaptak egy boltban, de nem estek kétség­be. Tudták, hogy beírhatnak a panaszkönyvbe és ezt meg is tették. Csernus Máté szerint a határozott fellépés a célraveze­tő.- Egyszer az apukámmal mentem vásárolni és nem akartak minket beengedni egy üzletbe zárás előtt három perc­cel. Mindannyian elővettük az óráinkat, végül csak bejutot­tunk a boltba - mondta. A fia­talok mindannyian egyetértet­tek abban, hogy ezeken a tan­órákon sok olyan dolgot megta­nulnak, amiket hasznosítani tudnak a mindennapi életük­ben. Tájékozottabbak és azt is tudják: ha műszaki cikkeket vásárolnak, azt feltéüenül ki kell próbálniuk még fizetés előtt, mert különben pórul jár­hatnak. ■ Sasvári Katinka SEGÍT az egyesület Olcsó utak, drága áruk a csábító ajánlatokban békéltetők A boltos helyrehozta a hibát Egy kaposvári, majd egy ba- latonberényi nyugdíjas is Ugyanazzal a panasszal kere­sett bennünket, mondta Novak Ferenc, a megyei fogyasztóvé­delmi egyesület elnöke (ké­pünkön). Mindketten részt vettek egy- egy utazási iroda által tobor­zott olcsó autóbuszos kirándu­láson. A látnivalók közötti pi­henőn jól felkészült eladók kí­nálták a különféle gyógyhatá­súnak titulált termékeket, „csak most, csak nálunk” kap­ható óriási kedvezményekkel, ajándékokkal, részletfizetés­sel. A többnyire idős, ízületi ba­jokkal küszködök megvették a mágneses takarókat, a „csoda” masszírozógépeket, fizették a foglalókat, előlegeket. Műkö­dött a tömegmarketing. Hazatérve aztán egyikük azt tapasztalta, hogy jóval kedvezőbb áron is megvehette volna a gyapjúkelmét, ezért je­lezte: eláll a szerződéstől. Ám a forgalmazó cég behajtóval fenyegette. A másikuknál né­hány hónapig működött a ma­sina, de elsőre gyorsan kicse­rélték. Az új sem bírta sokáig, most viszont már hetek óta hiá­ba vár a jótállásos darabra. A kaposvári nyugdíjas höl­gyet a megyei Békéltető Tes­tülethez irányí­tottuk, de meg­keresésünkre még az eljárás megindulása előtt az értéke­sítő - a termék nyolc napon belüli postai visszaküldése mellett - megtérítette a vétel­árat! Az elromlott masszírozó ismételt cseréjétől sem zárkó­zik el a forgalmazó. A két eset tanulságaként senkit sem akarunk az olcsó kirándulásokról és a gyógyu­lást ígérő termékekről lebe­szélni. Azt tanácsoljuk: előre kérjenek felvilágosítást a fo­gyasztóvédőktől, legyenek óvatosak, hogy milyen megál­lapodást írnak alá, mennyi foglalót adnak, a forgalmazók mikorra vállalják a „csodás” áruk kiszállítását és milyen el­állási lehetőséget tartalmaz­nak a szerződések. Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület 1012 Budapest, Logodi u. 22-24. Tel.: 311-7030, 311-1830, Fax: 1-331-7386, e-mail: ofebp@axelero.hu Ügyfélfogadás: hétfő-csütörtök 9-13 óráig. Kaposvár, Fő u. 37-39. Tel/fax: 82/510-158, e-mail: ofesomogy@freemail.hu Üj^félfogadás: keddtől péntekig 9-12 óráig Siófok, Széchenyi u. 3-5. Teleház Telefon: 84/312-317 Ügyfélfogadás: péntek 9-11-ig Balatonföldvár, Bajor Gizi Közösségi Ház Ügyfélfogadás: szerda: 16-17 óráig. KOSÁR A fogyasztók magazinja K©SÁR A fogyasztók magazinja Szerkesztőség 1012. Budapest, Logodi u. 22-24, tel.: 392-5285,. e-mail: kosar@ofe.hu , honlap: www.kosarmagazin.hu Rovatunk az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium támogatásával készült Betonozott a miniszterelnök marcali Hárommilliárdos gyógyszálló alapkövét tette le Gyurcsány Ferenc nem érkezett üres kézzel. Bejelentette, hogy a magyar költségvetés hatvanöt­millió forinttal támogatja a beru­házót, a Marcali Szálloda Kft-t. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Somogy megye és Marcali is két fontos dolgot talált magá­nak, az idegenforgalmat és a bio­energiát. A város jó helyen kere­si a jövőjét, a termálvízre épülő gyógyturizmusban és a térség te­lepüléseire épülő falusi turiz­musban. A bioetanol-iizem léte­sítése pedig egy újabb lépés, hogy Magyarország legyen a bioetanol és a biodízel előállítá­sának központja, valamint hogy a mezőgazdaság biztos megélhe­tést adjon. Somogy és Marcali is tudja, mi kell neki és azt meg is valósítja tehetséggel, vaserővel. Ez a törekvés megérdemli a tá­mogatást Suchman Tamás, a Mi­niszterelnöki Hivatal politikai ál­lamtitkára hozzátette: Marcali­ban különböző támogatásokkal öt és fél milliárd forintos fejlesz­tés zajlott le az elmúlt években. A legkiemelkedőbbek a fürdő-, a kórház-rekonstrukció és a város­központ-rehabilitáció. A Gomba­völgyben pedig további hét és fél milliárdos beruházás zajlik. Már épül egy százlakásos lakópark és tanuszoda, valamint nyolcvanla­kásos kormányüdülő létesül. A bioetanol-üzem építésével és a gyógyszállóval együtt összesen több mint harmincmilliárdos Marcali fejlődése. Az államtitkár elmondta azt is: húszéves álma vált valóra a gyógyszálló alapkő- letételével. Az idegenforgalmi központ mellett még egy négy- milliárdos beruházással egy kul­Négycsillagos szálloda A négycsillagos gyógyszálló a tervek szerint tizennyolc hó­nap alatt épül fel száztíz szo­bával és kétszázhúsz ággyal Sütő László polgármestertől megtudtuk: a beruházás száz­ötven embernek ad munkát A Marcali Szálloda Kft-nek öt tulajdonosa van: a marcali önkormányzat, a Danubius Rt, a ZÁEV Rt, a Hídépítő Rt és a Magyar Fejlesztési Bank. Már rendelkezésre áll 1, 4 ti­zed milliárd forint, a fennma­radt összeget hitelből pótolják turális centrum felépítése, vala­mint 1,6 milliárdos intézményi fejlesztés is tervben van. ■ Vigmond Erika Gyurcsány Ferenc: a célunk összekötni a településeket Megvásárolhatják a Bala­toni Hajózási Rt. részvé­nyeit az önkormányzatok - nyilatkozta tegnap Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnök a Somogyi Hírlapnak. Czene Attila- Az M7-es remélhetőleg sok tőkebe­fektetőt és turistát hoz majd a Balaton régióba. Kaposvár jövőbeni lehetősége­it nagyban növelné, ha a 67-es főút fej­lesztésével közelebb kerülne az autópá­lyához. Mikor kerülhet erre sor?- Pontosan tudjuk, hogy So­mogy megye számára a taszári reptér mellett a 67-es főút fej­lesztése a legfontosabb. Ez része az Új Magyarország koncepció­nak. A főút kiszélesítése és te­herbírásának növelése 2007-ben kezdődik, s a munka 2010-ig tart. Különösen sietve készítjük majd el azokat a szakaszokat, amelyek kikerülik a falvakat.- Az M5-ös avatásán, Szegeden azt mondta: Ingyenessé teszik az autópá­lyát a nagyvárosok közelében. Siófok nagyvárosnak számít?- Az autópályát ott kell ingye­nessé tenni, ahol a városon be­lüli utak egy részét közvetlenül tehermentesíti, mert érdemes ráhajtani. Nem tudok arról, hogy a siófokiak az egyik város­részből a másikba az autópá­lyát használva jutnának el.- Somogybán nagyon sok a zsákte­lepülés. Az orvos, a pap, a dolgozó és a diák nemegyszer harminc-negyven ki­lométeres kerülővel érhet csak a „szomszédba”. Van-e terv e helyzet fel­számolására?- Kinyitni, kinyitni mind­egyik települést. Muszáj az egyik lépést tenni a másik után. Az első az M7-es megépí­tése. Utána felhordani rá a leg­nagyobb városok forgalmát; ezt Gyurcsány Ferenc szerint Taszár ügye és a 67-es út a legfontosabb segíti majd a 67-es. Utána ösz- szekötni a falvakat és városo­kat jó minőségű úttal. Az a jó, ami felülről halad lefelé, s a leg­több ember életét tudja megvál­toztatni.- A Balatoni Hajózási RL 51 száza­lékának tulajdonjoga a kikötővel ren­Megerősítik a síneket a Dél-Balatonon- aztán megkérdezd ám, hogy villamosítják-e a dél-balatoni vasutat! - kiabálta felém egy középkorú nő. - Az sem baj, ha a miniszterelnök nem tud konkrétumot mondani. Ha csak megígéri is elhisszük ne­ki, mert ő úriember! Jelentem, megtudtam: nem sze­repel a tervek között a dél-bala­toni vasút villamosítása. Ugyanakkor 2007-13 között sor kerül korszerűsítésre: úgy meg­erősítik a pályát, hogy azon 180 kilométeres sebességgel is futhassanak a szerelvények delkező huszonkét önkormányzaté. A tapasztalatok szerint jó gazdái voltak az ország turizmusa szempontjából is meghatározó cégnek. Van-e reményük arra, hogy kérésüknek megfelelően akár tőkeemelés révén hozzájuthassa­nak a további részvénycsomaghoz?- Folyik az értékbecslés. A becsült áron az önkormányza­tok élhetnek majd az elővásár­lási jogukkal.- Lesz-e második kompátkelő a Bala­tonnál Fonyód-Badacsony magasságá­ban, amely kinyitná a DéFDunántúlt Ausztria felől?- Van ügy, ami nem jut el a mi­niszterelnökig. Van ügy, amiben nem a miniszterelnöknek kell döntenie. Felőlem akár négy kompjárat is lehet a Balatonon. * Országos Fogyasztóvédelmi Esésűiét Somogy Megyei Szervezete: '£b ORSZÁGOS FOGYASZTÓVÉDELMI EGYESÜLET NATIONAL ASSOCIATION FÓR CONSÜMER PROTECTION IN HUNGARY

Next

/
Thumbnails
Contents