Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-28 / 73. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP - 2006. MÁRCIUS 28., KEDD MEGYEI KÖRKÉP BALATONI MAGAZIN A siófoki mólón. Hazai és külföldi turistából egyformán többet szeretnének látni a Balatonnál fotó: gáti A Balatoni Integrációs Kht. dolgozza ki a régió fejlesztési tervét. A munkába bevonják mindazokat, akik az évek során javaslatot tettek vagy tanulmányt készítettek. A cél a lakosság életminőségének javítása. A Balaton régió fejlesztési elképzeléseit jelenleg nyolc ágazati és három regionális terv tartalmazza. Ez a megoldás nem ad garanciát a balatoni érdekek jogos érvényesítésének. Molnár Gábor ügyvezető igazgató azt mondta: a Nemzeti Fejlesztési Hivatal kidolgozta a támogatások elosztásának új rendszerét, ami kedvezőbb lesz az itt élők számára. A forráshoz jutás érdekében azonban fontos, hogy mindén önkormányzat, szervezet és érdekképviselet felzárkózzon a készülő terv mögé, és a rendelkezésre álló eszközeivel támogassa a Balaton Fejlesztési Tanács erőfeszítéseit A közös vélemény kialakítása és a terv széles körű támogatása érdekében Kovásznai László projektmenedzser felkereste mind a hat kistérséget.- A siófoki, valamint a tapolcai, balatonfüredi és keszthelyi kistérség hatékonyan él a pályázati lehetőségekkel, s ezért szép sikereket ér el - összegezte a tapasztalatait - Az amúgy is hátrányosabb helyű térségek a passzívak. Míg az első nemzeti fejlesztési terv a felzárkóztatást, a második már a versenyképes, fenntartható fejlődést támogatja. A Balaton régió nem csak a turizmusról szól; az önképzés, az egészségügy, a kultúra és a gazdaság párhuzamos javítása növeli az élet- színvonalat ■ Czene Attila Követelmény a mobilitás A Balaton nem közigazgatási régió, de az országban egyedülállóan természetes egységet alkot. A modem kor követelménye a mobilitás. Például a Balatonnál a szőlővel és borral foglalkozók a tótól távolabbi területekre vándorolnak, míg a jó szakács a parti éttermekbe igyekszik. Vizhőmérséklet: 6,8 C-fok Átlagmélység: 361 cm Vízállás: 115 cm Vízminőség: kiváló Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka: 87/568-168 Viharjelző Obszervatórium Siófok: 84/310-466 Fehér Gyűrű Egyesület: 84/310-655 Balaton Fejlesztési Tanács - 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Tel./fax: 84/317-002 www.balatonregion.hu Dió Fesztivál Gyenesdiáson Dió Fesztivállal is készül a turisztikai szezon megnyújtására a gyenesdiási Forrásvíz Természetbarát Egyesület. Kidolgozták a térség aktív lovas és bakancsos túraútvonal-rendszerét, amely egy regionális kiadványban jelenik majd meg. Szerepet vállaltak a tisztiorvosi szolgálat parlagfű-mentesítési programjában, s ennek köszönhetően elkészült Gyenes- diás teljes pollentérképe. Termálkutat fúrnak Tomajban Badacsonytomajban a Szoba- és Szálláskiadók Szövetségének fórumán a termálvíz kiaknázási lehetőségeiről is tanácskoztak. A fúrás tervei elkészültek, az engedélyeket is megkapták s még az idén szeretnék elindítani a kutatást. A termálvíz nagy lehetőséget adhat a városnak és környékének; a minőségi turizmus irányába indulhat el a fejlődés, és az idegenforgalmi szezont is meghosszabbíthatják vele. Megújult és bővült a zalakarosi fürdő Megújult és bővült a zalakarosi fürdő. Az egymilliárd forintba kerülő fejlesztésnek köszönhetően kétszázötven négyzetméterrel bővült a vízfelület és építettek négy új óriáscsúszdát is. A víz kiváló gyógyhatásainak köszönhetően folyamatosan növekszik az igény a szálláshelyekre. így százkét új apartmant építettek, s a fürdőszobák kádjait is termálvízzel tölthetik meg a vendégek. A kutatásról mindenkinek A Balaton-kutatás eredményeinek közkinccsé tétele érdekében nyilvánosság elé lép az MTA tihanyi limnológiai kutatóintézete. Előadásokat szervez A Balaton-kutatásról mindenkinek címmel. A Mindentudás Egyeteme példájára háromrészes előadás-sorozatot indít a limnológiai kutatóintézet. Április 13- tól három egymást követő csütörtök délután az érdeklődők átfogó képet kaphatnak a Balaton ökológiai kutatásának legújabb eredményeiről, a tó aktuális állapotáról és a veszélyeztető tényezőkről. Emellett megismerkedhetnek azokkal a beavatkozásokkal, amelyek hosszú távon biztosítják a tó jó állapotban való megőrzését. Ebben felelőssége van a helyi lakosságnak és a vendégeknek is. Az első téma: a Balaton és a befolyó vizek alapvető tulajdonságai, a Rába, a Dráva és a Mura ettől való eltérései. A balatoni nádasok világáról, valamint a tó idegen és különös növényeiről is hallhatnak közérthető, gazdagon illusztrált előadásokat az érdeklődők. Azt követően a parti öv állatairól; a kagylókról, szúnyogokról, behurcolt állatfajokról, a tó halfaunájáról és a madárvilágáról is képet kaphatnak a résztvevők. Versenyképes Balatont fejlesztés Az ú] rendszer kedvezőbb lesz az itt élőknek Tíz somogyi település kap a belügyminiszteri keretből A programra jelentkező összes somogyi önkormányzat támogatást kap az úgynevezett Lamperth-forintok- ból. A belügyminiszter döntése nyomán mintegy 49 millió forinthoz juthatnak a forráshiányos önkormányzatok megyénkben - közölte hétfőn lapunkkal a minisztérium sajtóosztálya. Harsányi Miklós Lamperth Mónika belügyminiszter (képünkön) hétfőn írta alá az idei első támogatásról szóló rendelkezést. Tíz somogyi önkormányzat támogatást kért, s valamennyi nyert. Somogysámson nyolcmillió forint vissza nem térítendő támogatáshoz jut - tájékoztatta lapunkat a BM kommunikációs osztálya. Két másik településsel közös társulásban működtetik az óvodát és az általános iskolát; az önA szemvizsgálat helyett a fejfájást választják (Folytatás az 1. oldalról) A magyarok 10-15 százaléka mégis ilyen szemüveget hord, mert ez jóval olcsóbb, és orvoshoz sem kell menni. Ám egyre többen ismerik fel, hogy a fáradékonyság mögött szemészeti probléma állhat. A bizonytalan mozgás és a dekoncentráltság oka a nem megfelelő látásjavító eszköz.- Ezeknek az egyenszem- üvegeknek nagy hátránya az, hogy egy méretre készülnek, és ha ennél valakinek kisebb vagy nagyobb a szemtávolsága, akkor már fejfájást és általános fáradtságot okoznak - mondta Karászi Katalin, a Kaposi Mór Oktató Kórház szemész szakorvosa. - Emeüett gyakran hasábos dioptriával készülnek, amely eltolja a képet, így a szemgolyónak kell alkalmazkodnia a szemüveghez. Hosszú távon viselőjüknek tovább romolhat a látása. Csobod Péter optikus szerint ezek az olcsó szemüvegek „dömpingáruk”, nem mennek át a különböző minőségi ellenőrzéseken. Hozzátette: gyakran torzítanak is, így hosszú távon látáskárosodáshoz vezetnek. A Magyar Látszerész Szövetség tájékoztató kampány és ingyenes szűrések elindítását tervezi, hogy minél többen menjenek el látásvizsgálatra. kormányzat működési forráshiánnyal küzd. Vörsön is elégedetten nyugtázhatják az ötmillió forintos támogatásról szóló értesítést. Az észak-somogyi településen is a társulásban fenntartott intézmények viszik el a rendelkezésre álló anyagi források jelentős részét E program keretében Zselicszentpálnak hárommillió forintot juttatnak, Bedeg- kér kétmillió forintos vissza nem térítendő támogatást vehet fel, Bőszénfa és Magyaratád pedig 3, illetve 8 millió forintot. A város országgyűlési képviselőjeként kezdeményezem a panelprogram folytatását, hogy 2009 végére minden panellakás energiatakarékos felújítása befejeződjön, kiegészítve az önkormányzati tulajdonú ingatlanok felújításával is. Fontosnak tartanám, hogy a sávház is bekerüljön végre egy nagyobb felújítási csomagba, hogy a már részlegesen megújult panellakások újabb pályázatát is támogassa a város, valamint a lakótelepi utak, parkolók, parkok, játszóterek felújításának támogatását Az arányos városfejlesztésprogram keretében támogatom a belvárosi tömbrehabilitáció meg kezdését, a történelmi városrész (például: Fő utca környéke, Ady Endre utca) felújítását, a kertvároA társulásban működtetett intézmények fenntartásához átadott pénzeszközök növekedése okozza a működési forráshiányt Miklósiban; a hivatalos indoklásban ehhez hasonló nehézségeket említenek Patalom esetében is. A közlemény szerint Miklósinak ötmillió forint vissza nem térítendő támogatást javasoltak, míg Patalomnak négymillió forintot. A nyertes somogyi települések között Simonfa is megtalálható: a belügyminiszter hárommillió forinttal kívánja támogatni a községet. So- mogydöröcskének 8 millió forintot szántak. si részeken a csapadékvíz-elvezető hálózat felújítását, a külterületi utak rendbetételét, a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését Ma a város 97,5 százalékban csatornázott, a fennmaradó részek, például Töröcske és környékének pályázatát is támogatom és kérni fogom a területfejlesztési tanácsok támogatását is, s a kertvárosi parkok, játszóterek rendbetételét, felújítását Remélem, hogy az ivóvízprogram is mihamarabb folytatódik, hogy a kaposváriaknak tett ígéretemnek megfelelően a lakosság már idén (ha 2006 végére az önkormányzat befejezi a beruházást) tisztább ivóvizet ihat. A több mint 750 milliós beruházáshoz a kormány közel 600 millió forint támogatást ad. ▲ lamperth Mónika: folytatni kell a panelprogramot Babócsa Szerződést írt alá az ön- kormányzat a basakerti őrtorony és gyalogoshíd kiépítésének megvalósítására. Mindezek mellett itt parkolókat is építenek majd. Péter István polgármester elmondta: a beruházás 26,5 millió forintból valósulhat meg, melyhez tízszázalékos önerőt biztosít az önkormányzat, (mg) Bálványos A helyi nyugdíjasklub télbúcsúztató, farsangi rendezvényt tartott, melyre ezúttal is megtelt a felújított közösségi ház nagyterme. A klubtagok színpadi műsorral kedveskedtek az érdeklődőknek. A szervezésben pedig az alapítvány tagjai és az óvoda szülői munkaközössége segített, (kz) Baiatonföldvár Gyermekszínházi előadást rendeztek a közösségi házban a helyi általános iskola alsósainak, illetve az óvodásoknak. A kicsik a Csipkerózsika című darabot nézhették meg a szegedi Mini Színház előadásában, (kz) Barcs Folytatódott a bibliaismereti előadás-sorozat a városi könyvtárban. Egerváriné Árvái Márta kaposvári hitoktató a Miért szükséges az állhatatosság és a kitartás? kérdésre adott választ a hallgatóságnak. (ga) BarCS Támogatást kérhetnek a város civil, illetve társadalmi szervezetei különböző programok megvalósítására. Erre az önkormányzat 1,5 millió forintot szavazott meg, egy-egy szervezet mintegy 100 e- zer forintot igényelhet. A pénz elosztásáról a májusi testületi ülésen döntenek majd a képviselőtestület tagjai, (ga) Csokonyavisonta Pár napon belül elkezdődnek a gyógyfürdőben az úszómedence vízforgatójának meg- építési és a külső medencék felújítási munkálatai. Csik László polgár- mester elmondta: a mintegy 70 millió forintból megvalósuló beruházás várhatóan őszre fejeződik be. (mg) Edde A zágrábi egyetem professzora, Valentin Puzsevszki és a krizse- váci múzeum munkatársa, Zorán Hamen látogatott el a faluba, ahol nemrég találták meg egy neves nemzeti költőjük anyakönyvi kivonatát. Megállapodtak, hogy emléktáblát helyeznek el a templom falába. ennek körülményeit és dátumát határozták most meg. (szk) ♦ Támogatásból fejlesztik a hetesi általános iskolát vásárlására, mondta Kartali Erzsébet, az intézmény igazgatója. 12 millió forint jut majd a pedagógusok oktatására és a kompetencia-alapú oktatásra. ■ Gungel Mónika A hetesi iskola és óvoda mintegy 17 millió forintot nyert a humán erőforrás operatív programtól. Csaknem 5 millió forintot fordítanak számítógépek és informatikai eszközök /’ \ Készüli * a Balaton ::****^^ Fejlesztési Tanács Balaton támogatásával Fejlesztési TanAcs