Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám

2006. MÁRCIUS 19., VASÁRNAP SPORT 15 LÁTVÁNYOSÁN UNATKOZÓ HONVED-SZURKOLOK - A VASAS ÚJABB VERESEGE - ÚJPESTI BOTLÁS A MECSEK ÁLJÁN Kispest: Bozori villant Majdnem nyolcvan percet kel­lett várni az első gólra, amely mint kiderült, a mérkőzés sor­sát is eldöntötte. Az első félidő­ben Kozarek hozta lázba a ven­dégszurkolókat, amikor a 21. percben egy jobb oldali ellen- támadás végén Alencar beadá­sa a középén egyedül álló Kozareket találta meg, de óriá­si helyzetben a rosszul kimoz­duló Tóth kapus mellett a bal sarok mellé fejelt. Tíz perccel később Bozori cselezgetett a jobb oldalon, majd élesen ke­resztbe lőtte a labdát, az ötö­sön érkező Schranz azonban becsúszva csak az oldalhálót találta el. A második félidőben az egyik papai ellentámadás végén Alencar került hatalmas helyzetbe, de tíz méterről cen­tikkel a jobb kapufa mellé lőtt. Sajnálhatta is, mivel két perc elteltével egy hosszú indítás Bozorit találta meg, aki anél­kül, hogy bármit is igazított vol­na a labdán, pattanásból ballal BP. HONVED 1-0 (0-0) LFCPAPA HONVÉD: Tóth I. - Kovács Z., Baranyai, LFC PÁPA: Szűcs - Lungu, Müller, Kovács N., Takács Z. - Lázár (Pomper, a Mumba, Geri - Szabó IIZ. (Lalii, 85.), szünetben), Eric, Zana (Dobos, a szünet- Gaál, Újhegyi (Szabó I Z„ 64.), Simpson ben), Schranz - Bozori, Venczel (Yannick) - Kozarek (Stevica, 75.), Alencar EDZŐ: Aldo Dolcetti EDZŐ: Gálhidi György Bozsik stadion, 1500 néző. VEZETTE: Gergely GÓLSZERZŐ: Bozori (78.) SÁRGA LAP: Lungu (72.) a kapu bal oldalába lőtt (l-O). A mérkőzés első negyvenöt perce rendkívül unalmas, ese­ménytelen találkozót hozott, így a kispesti közönség több­nyire csendben és tanácstala­nul figyelte a két csapat ugyan­csak teljesen csapongó játé­kát. A szünetben Aldo Dolcetti, a hazaiak mestere kettős cse­rére szánta el magát, de remé­nyei ott maradtak a cserepa­don. A frissítésnek szánt két új játékos beállítása sem hozott a játék képében, taktikában jelentős változásokat. A mér­kőzés érthető módon egyetlen említésre méltó eseménye, az­az Bozori Balázs hazai pályá­kon is csak ritkán látható pa­zar gólja volt. Ez végül el is dön­tötte az összecsapást, így a Bu­dapesti Honvéd otthon tartotta a három pontot. FC Fehérvár 1-0 (0-0) Vasas FEHÉRVÁR:Tudor - Csizmadia, VASAS: Németh G. - BalogZs., Fehér Kuttor, Koller, Vincze Z - Dvéri, Schwarcz, Z„ Tóth A., Molnár Z. - PintérZ. (Csordás, I Bozic - Alumona (Dajic, 59.) Sitku (Nagy 87.), Rósa H. (Gyánó, 76.), Bárányos, Zo- I D., 89.), Győrök (Lattenstein, 82.) váth, Szabó 0. (Hegedűs, 76.) - Waltner EDZŐ: Csertői Aurél EDZŐ: Pintér Attila Székesfehérvár, 4000 néző, VEZETTE: Sápi GÓLOK: Bozic (65.) KIÁLLÍTVA: Tóth A. (73.) SÁRGA LAP: Koller (63.), illetve Pintér(12.), FehérZ. (17.), MolnárZ. (45.), Tóth A. (71,73.) FC Sopron 2-0 (2-0) K. Rákóczi FC SOPRON: Rabóczki - Sartor(lbric, KAPOSVÁR: Balajcza - Kriston (And- 60.), Bagoly (Costisor, 73.), Radu, László ruskó, 68.), Petrák, Mező (Kovácsevics,- Sifter - Horváth A., Cotan (Csontos, 8.), Pintér - Zahorecz - Máté R, Kozmér 90.) - Demjén, Sira - Cigan (Oláh, 59.), Vasiljevic - Alves, Zsolnai EDZŐ: Dario Bonetti EDZŐ: Prukner László Sopron, 3000 néző, VEZETTE: Kassai GÓLOK: Bagoly (20.), Horváth A. (38.) SÁRGA LAP: Sartor (35.), Cigan (49.), Rabóczki (77.), Csontos (92.), illetve Pintér(44.), Kriston (50.), Kovácsevics (58.), Vasiljevic (70.) Pécsi MFC 2-0 (1-0) Újpest PÉCS: Sólyom - Schindler, Dienes, Sza- ÚJPEST: Illyés - Tóth B. (Lucas, 83.), bados, Kulcsár - Berdó (Sípos J., 83.), Böjté, Vanczák, Fűzi Á. - Kovács Z., Tisza I Győri, Pavicevic, Bajúsz, Balaskó (Kalina, (Hullám, a szünetben) - Erős K., Lettrich a szünetben) - Jevdovic (Sípos N., 60.) (Freund, 60.), Tóth N. - Rajczi EDZŐ: Készéi Ferenc EDZŐ: Mészöly Géza Pécs, 3000 néző, VEZETTE: Bede GÓLOK: Kulcsár (17.), Sípos N. (88.) KIÁLLÍTVA: Böjté (71.) SÁRGA LAP: Kulcsár (59.), Pavicevic (77.), illetve Tóth B. (46.) Tatabánya 0-1 (0-0) MTK TATABÁNYA: Poleksic - Kerényi, MTK: Végh - Balogh B. (Zsidai, 72.), Vámosi, Rió I, Rajnay - Tóth Z., Deme Lambulic, Rodenböcher, Pollák - Bonifert j (Nallbani, 73.), Balogh Z. (Ngalle, 85.), (Németh K, 55.), Horváth L„ Zabos, Bori Hajdú_- Márkus, NagyT. (Silva, 60.) (Illés, 69.) - Czvitkovics, Hrepka EDZŐ: Sisa Tibor EDZŐ: Garami József Tatabánya, 3000 néző, VEZETTE: Makai GÓL: Hrepka (70.) Sárga lap: Balogh B. (10.) DVTK 1-1 (0-0) REflC DIÓSGYŐR: Szalma - Farkas N„ REAC: Farkas B. - Nagy I. G. (Koltai, Mogyorósi, Elek, Farkas V.-Jeremiás, 80.), Tamási (Viragh, 67.), Horváth G., Vitelki (Fodor, 63.), Szögedi, Sipeki Sallai - Földvári, Polonkai, Cseri, Török (Halgas, 78.) - Balás (Urbin, 71), Binder - Nyerges, Torma (Csopaki, 75.) EDZŐ: Pajkos János EDZŐ: Urbán Rónán Miskolc, 3000 néző, VEZETTE: Solymosi , GÓLOK: Szögedi (76.), illetve Polonkai (82.) KIÁLLÍTVA: Földvári (90.) SÁRGA LAP: Mogyorósi (13.), Vitelki (41), FodorM. (90.), illetve Polonkai (28.), Cseri (57.), Földvári (89., 90.) I FTC 2-2 (1-1) ZTE 1 A mérkőzést pénteken játszották Debrecen-Győr A mérkőzést ma 11.30-kor játsszák Az NB I állása GÓLLÖVŐLISTA: l. Újpest FC—19 .13 4 2 45-22 43 16 GóL0S: Rajczi (Újpest) ?!!! 14 GÓLOS: Márkus 3. DVSC-AVE 18 11 6 1 42-24 39 „ , , 4. MTK iá ii 5 3 39-21 38 (Tatabanya) 5. FC Sopron 19 7 5 7 27-22 26 10 G0L0S: didibe (DVSC) 6. Győri ETO FC 18 7 4 7 28-29 25 9 GÓLOS: Hrepka (MTK), 7. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 21-28 25 Kanta J. (MTK), 8 * 10 * 12 13 * 15 16 8. ZTE FC 19 7 3 9 31-32 24 Sebők V. (ZTE) , 9, Bp. Honvéd 17 6 6 5 24-27 24 8 GÓLOS: Balaskó (Pécs), 10, Pécsi MFC 19 6 5 8 31-28 23 Brnovic (DVSC), Gyánó _1l-AuMrader 19 6 5 8 29-31 23 (Vasas), Horváth F. 12, Ferencváros__18_ 58 5 26-24 23 (Diósgyőr), Kenesei 13. K. Rákóczi 19 4 6 9 17-26 18 J’ - 7 ~14.Vasas' 19 4 5 10 2^30^7 {^’o v í 15. REAC, 19 4 2 13 18-36 14 ^44 Pmkm 16. LFC Pápa 19 - 6 13 17-57 6 (Gyor) IRAM éC%k Az egy gól pontosan tükrözi ^m a játék képét SZÍNVONAL Ha nincs második ™ félidő, ez a hár- Jfc más sincs HANGULAT Ha egy nézőtér unatkozik, az jelzi, mi a pálya JÁTÉKVEZETŐ mWL Amiért mégiscsak JB erdemes volt kimenni

Next

/
Thumbnails
Contents