Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-19 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám

16 2006. MÁRCIUS 19., VASÁRNAP SZTORIK, ESETEK Extrém bulik hófehérben, illegálisan divat A hagyományos házibuliknak mára befellegzett, olykor egy erdei tisztás is megteszi Belépés csak fehér ruhá­ban vagy a szülők régi göncében, hangszórók az erdő közepén, amíg a rendőr el nem zavar. Manapság hódítanak az extrém bulik. Dián Tamás A hagyományos házibuli ma már szinte ismeretlen fogalom. A legmenőbb irányzat mostan­ság a retró, a szülők hajdanvolt ifjúságának megidézése. Előke­rülnek a hétköznap egyébként ciki viseletnek számító wes- terncsizmák és pöttyös ruhák, s a hátranyalt séró, illetve a lá­nyok bubifrizurája is egyfajta időutazást idéz. Retrózni több­féleképp is lehet. Nemrég pél­dául egy szórakozóhelyen az volt az előírás, hogy a 80-as évek maffiózóinak kellett beöl­tözni - meséli Fruzsina, aki szinte „hivatásos” bulizó. De az sem ritka, hogy a huszonéves résztvevők megbeszélik: min­denki az érettségi ruhájában je­lenik meg, s ez adja az este pi­kantériáját. „A habfürdős par­tik vagy a pizsamás bulik mára kimentek a divatból. Kreativitásban pedig nincs hiány. Egyre népszerűbb pél­dául a Szinglik éjszakája elne­vezésű tematikus összejövetel, ahol kizárólag egyedülállók gyűlnek össze. No persze ne gondoljon senki hagyományos ismerkedési estre: a szervezők általában előre gondoskodnak arról, hogy egy-egy ilyen buliról lehetőleg minél kevesebben tá­vozzanak egyedül. Ilyen fogás például az, hogy minden belépő kap egy italt, ám azt nem neki kell elfogyasztani, hanem an­nak ajánlja fel, aki számára a legszimpatikusabb. A retróhoz hasonlóan az öl­tözködésre építenek a „white” partik is, ahova csak hófehér vi­A habfürdős parti, a pizsamás buli immár a múlté. Napjainkban az egyedibb őrületek, a különleges mutatványok az igazán népszerűek. seletben lehet belépni. „A saját szememmel láttam, hogy egy srácnak a pólóján volt egy kis fekete embléma, s emiatt ko­moly választás elé állították: vagy lecseréli a kifogásolt ru­hadarabot, vagy kidobják - me­séli Zsolt, aki gyakran jár bu­lizni. Dívik az „én vagyok te” szlogennel megrendezett buli. Ezen a barátok egymás ruháit veszik fel, megtapasztalva a másik bőrébe bújás felszínes, ám felettébb szórakoztató élmé­nyét A fétis partikon a lakk-, il­letve bőrcuccok megszállottjai élhetik ki titkos ábrándjaikat. Léteznek ugyanis illegál bulik, amikor az egész társaság kivo­nul egy erdei tisztásra. Sőt di­vatba jöttek itthon is a goa- partik, amelyeknek már filozó­fiájuk is van. A résztvevők köz­ti közös kapocs minden esetben a természet imádata. Ezeken többnyire megvárják a hajnalt, s akkor tekerik fel a hangerőt Múlt századi pizsamapartik „nekem nincs szükségem akciópótlékokra ahhoz, hogy a velem bulizok jól érezzék magukat” - állítja a legendás lemezlovas, B. Tóth László. Szerinte ha jó a zene, profi a hangzás, kellően látványosak a fé­nyek és a DJ is érti a dolgát, akkor a közönség magától elvarázsolódik. B. Tóth László elárulta: tíz-húsz éve is yoltak extrém buliknak nevezhető összejövetelek, ám ezek általában szűk ba­ráti körben zajlottak. „Ezek közül talán a pizsamaparti volt a legnagyobb őrület - jelentette ki. - Nem a helyszíni viseletén volt a hangsúly, hanem hogy így is kellett megérkezni ” Meghökkentő mesék kis magyar vendéglőkről dugóhúzó Minden vendég hozhatja magával a saját borát, csak a palack kinyitásának díját kell megfizetni Ma már nem elegendő, ha egy étteremnek jó a konyhája és udvariasak a felszolgálók - ahhoz, hogy a vendégek felfi­gyeljenek rá, valami meg­hökkentőt is kell kínálni. Dián Tamás A Belcanto étteremben már 1992 óta dalolnak a pincérek. Herz György alapító igazgató elárul­ta, hogy az ötletet egy New York-i olasz ristorante adta. „Ter­mészetesen az alkalmazottaink nem felszolgálás közben énekel­nek, ez nem is lenne túl higiéni­kus - mondta. - Ám ha este nyolc óra és éjfél kö­zött némi üresjárat adódik a konyhán, azonnal alkalmi kó­rus alakul, s előad­nak valamit a reper­toárból.” Az étterem indulásakor a magyar közönség tartózkodás­sal fogadta az újítást, ám az első év elteltével megszokták, s ma már annyira népszerű ez a fajta A felszolgálóknál elsősorban a szakmai tudást nézik, s csak azután az énekhangot ■ A pincérek nem profi énekesek, a vendégek mégis díjazzák. pluszszolgáltatás, hogy külföl­dön is utánozzák. „Francia- országban, Spanyolországban, Svédországban és Dániában a mi pél­dánk alapján nyílt hasonló étterem - jelentette ki Herz úr.- Az alapítók mind­egyike nálunk vacsorázott.” Az étterem alapítója elmond­ta: náluk a felszolgálóknál első­sorban a szakmai tudást nézik, s csak aztán az énekhangot. No persze vannak helyek, ahol a különlegességekkel is megmaradnak a gasztronómia keretei között. A budai Cosmo- polita étterem például az igazi ínyencek és borbarátok kedvé­ben szeretne járni azzal, hogy nemrég bevezette a „Bring Your Own - Hozza magával a sajátját” akciót. A vendégek a saját bo­rukkal a hónuk alatt sétálhatnak be, amelyet a felszolgálók a kel­lő hőfokra behűtve szervíroznak neki. Hajdú Gábor, az étterem tulajdonosa elmondta: az angol­szász vendéglátó hagyományok­ból merítette az ötletet. „Gyak­ran előfordul, hogy a betérő ven­dég nem találja meg azt a már­kát, amelyik a kedvence, legyen szó akár borról vagy másfajta szeszes italról. Ilyenkor egy jobb étterem két dolgot tehet: vagy megpróbál mindenből legalább egy palackkal tartani, vagy pe­dig beleegyezik, hogy a kuncsaft maga hozza az italát. Mi ez utób­bit választottuk.” A palackok ki­nyitásáért minimális dugóhúzá- si pénzt, Angliában egy fontot, más európai városban egy eurót, nálunk pedig 250 forintot számolnak fel. Az étteremben galériát is kialakí­tottak. „Tüdőm, kis­sé furcsa, de akár kiállításokat is rendezhetünk - jelentette ki Hajdú Gábor. - Más­fél havonta frissítjük a képeket, most épp egy fotógalériának adunk otthont. Ha néhány kí­■ Külföldön bevett szokás, hogy a vendég irányítja a szakácsot. váncsi művészetbarátnak épp nálunk támad ehetnékje, már megérte.” A Firkász étterembe sok új­ságíró, színész és előadó jár, ez adta az ötletet Ábel László tulaj­donosnak, hogy a libacomb mel­lé kerül egy-egy vendégeikről készült képmás. „Havonta ren­dezünk borkóstolós vacsorákat, amelyekre egy karikaturista is­merősömet is elhívom - mondta. - Letelepszik a vendégek aszta­lához, s néhány perc alatt bárki­ről remek rajzot készít. Ez az al­kotás a cég ajándéka.” A Mozaik étterem tulajdono­sa, Schimmel Tamás mostanság azon fáradozik, hogy a vendége­ket is bevonja a főzés folyamatá­ba. „Amit csak le­het, szeretnénk ki­vinni a vendégtér­be - jelentette ki - Külföldön már be­vett szokás, hogy a kuncsaft beleszólhat az étel elké­szítésébe, de nálunk ez még új­donság. Azt szeretném, ha a ven­dég a saját ízlése szerint irányí­taná a szakácsot.”

Next

/
Thumbnails
Contents