Somogyi Hírlap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-11 / 60. szám

Teljesíteni kell a feltételeket azokban a kórházakban újra lehet ke­moterápiás kezelés, ahol eleget tesz­nek a Szakmai Kollégium szigorú fel­tételeinek, válaszolta Rácz Jenő egész­ségügyi miniszter a Somogyi Hírlap kérdésére egy siófoki konferencián. Megírtuk: hétezer tiltakozó aláírást gyűjtöttek a térségben, mert megszün­tették Siófokon a daganatos betegek kemoterápiás kezelését. M. OLDAL Növekedhet a vízdíj a régióban A BALATONI SZÖVETSÉG szerint a DRV- nek 500 millió forint hitelt kellett fel­vennie, ami 9 forinttal emelheti köb­méterenként a vízdíjat. A környezet­védelmi és vízügyi miniszter nem rea­gált a siófokiak levelére, aminek apro­pót ad az is: az önkormányzati tulaj­donban szeretnék látni a vízmüvet. A legkisebbekre jut a legkevesebb óvodák Sok helyen előfordul, hogy még a szüleik játékával játszanak a kicsik A somogyi óvodáknak a ne­gyede sem felel meg a törvényi minimumnak. A szerencsé­sebbeknél csak az EU-konform udvari játékok és a tornaszo­bák hiányoznak. A többségük­ben alapvető dolgokról is kény­telenek lemondani a pénzhi­ány miatt. A legtöbb kis óvodá­ban a gyerekek szabályosan nosztalgiázhatnak: 30 éves bú­torok között sokszor azokkal a játékokkal játszanak, ame­lyekkel a szüleik egykor, és már akkor sem voltak újak... Egy nemrégiben elkészült országos felmérés szerint a vizsgált óvodáknak alig több mint egy(!) százaléka felel meg a törvényi előírásoknak. A in­tézmények felében nincs tor­naszoba és a legszükségesebb hiányzó berendezésként az asztalokat és a székeket emlí­tették. Somogybán sincs ez másként, különösen ami a ki- g sebb településeket illeti. | Jákóba 28 gyerek jár a helyi | óvodába. Az intézmény pedig | pontos lenyomata a hazai £ helyzetnek. ►A. OLDAL Hajas babák az óvodában. A pálmajori gyermekintézményben még cserépkályhával fűtenek, amit igyekeznek elzárni a gyerekek elől Megműtötték az év menedzserét CSÜTÖRTÖKÖN ÉJSZAKA rosszul lett Illés János, a Kaposvári Rákóczi FC ügyve­zető elnöke. Az ismert somogyi sport­vezetőt - akit 2004-ben az év labdarú­gó-menedzserének választottak - szív­panaszokkal előbb a siófoki kórház in­tenzív osztályára vitték, majd egy gyors vizsgálat után szállították a pécsi klinikára. Pénteken reggel megműtöt­ték. Túl van az életveszélyen. BOLHÁS..............................2 MEGYEI KÖRKÉP 4 KAPOSVÁR ____________g HA ZAI TÜKÖR_________g VI LÁGTŰKÖR__________7 GA ZDASÁG____________8 KÉ K TÜKÖR__________Jfi HÉTVÉGE____________11 SP ORT___________12 SZOLGÁLTATÁS 13 HIRDETÉS___________lg VE GYE ÉSZRE! Vegye észre: ha hónapról hónapra rend­ben fizetjük a gázszámlát, ma már az sem garancia arra, hogy egyik percről a másikra ki ne zárjanak a szolgáltatásból Tartozása van, erről értesítette a Kögáz az egyik siófoki fogyasztót Banki átuta­lással fizet, a bankjánál is ellenőrizte: rendben átutalták a pénzt a szolgáltató­nak. Az ezt tanúsító bizonylatot - a kögázos ügyintéző javaslatára - faxon el is küldte. Hamarosan újabb sürgető levelet kapott: most már aztán fizessen. Telefon a Kögáznak, mi tévő legyen? A válasz: faxoljon. Megint ment hát a fax. Néhány nap múlva mégis azzal állítot­tak be a Kögáz emberei ők bizony lesze­relik a gázóráját, mert tartozása van. Gáz - a történet kedvező fordulataként -mais van még a lakásban. Valami gáz lehet azonban a szolgáltatónál is, ha ilyen esetek előfordulhatnak... FÓNAI IMRE IDŐJÁRÁS Csak egy napig élvezhetjük az enyhülést 16. OLDAL magánerő Állami pénz nélkül létesült a wellness-szálló Miniszter az izzasztóban; Kolber István miniszter (balról) és Laki István, a cég képviselője a szaunát is kipróbálta fotó: nagy László Dél-Somogy idegenforgalmi adottságai rendkívül jók, kár lenne kihasználatlanul hagy­ni. A Dráva és a festői környe­zet mellett a termálvízkincse is egyedülálló. A térségben már három magas színvonalú fürdő működik egymás szom­szédságában. Az egyre növek­vő igényeket és e vidék adott­ságait ismerve nem kétséges, hogy az erősödő idegenforga­lom valamennyi fürdőt ellátja majd vendéggel, mondta Kol­ber István területfejlesztési mi­niszter pénteken Csokonya- visontán, ahol a Négy Évszak wellness-szállót avatta fel. Sárdi Árpád, a megyei köz­gyűlés alelnöke arról beszélt: mindez egyetlen forint állami támogatás nélkül valósult meg. Csokonyavisonta vonz­ereje akkora, hogy segítség nélkül is bele mertek vágni a befektetők. Laki István, a tulajdonos Négy Évszak Rt. képviseleté­ben elmondta: ötéves munka eredményét avatják most. Re­méli, hogy a folytatásra nem kell ennyit várni. A beruhá­zásnak ugyanis ez a szálló csupán az első üteme: további három szálloda építését terve­zik a fürdő szomszédságában, ezekben közel kétszáz vendé­get fogadhatnak majd. A most átadott szállóról azt mondta: különlegessége, hogy a ven­dégek már a fürdőkádban él­vezhetik a gyógyvíz hatásait. A luxuskivitelű és -felszerelt- ségű apartmanok mellett még található az épületben szau­na, jakuzzL.Hasonló színvo­nalú szolgáltatás eddig nem létezett Csokonyavisontán. Remélhetőleg olyanok is el­jönnek ide, akik eddig elke­rülték a települést, mondta. ■ Nagy László Wellness Visontán A wellness-apartmanszál- lón 32 vendég számára van hely. Bánkúd Melitta terveit az Investment Kft. valósította meg. Négy Évszak Csokonyavisontán Milliárdos alapítvány a tehetséges gyerekeknek Tíz olyan gyermeket válasz­tottak ki Somogybán, a Jász­ságban pedig kilencet, akik hátrányos helyzetűek, de te­hetségesek. Őket támogatja a Csányi Sándor (képünkön) ál­tal létrehozott alapítvány. Az OTP Bank vezérigazgatója magánvagyonából egymilli- árd forint alaptőkével hozta létre a Csányi Alapítványt, amely támogatja a hátrányos helyzetű, tehetséges gyereke­ket általános iskolás kortól az egyetem elvégzéséig. Az ala­pítvány szakmai koordináto­ra, Deák Péter elmondta: a Jászságban már elindult a te­hetséggondozó program, So­mogybán várhatóan április közepéig várni kell erre.- Létesítettünk egy tehet­séggondozó központot, ahol hétvégente összejönnek a gyerekek és olyan foglalkozá­sokat tartunk nekik, amik segítenek te­hetségük ki­bontakozásá­ban. A tanulá­son kívül kéz- w művességi és ■ számítógépes foglalkozáson, valamint sza­badidős programokban is részt vesznek - mondta a szakmai koordinátor. Hozzá­tette: a tehetségfejlesztésbe olyan pedagógusokat vontak be, akik a középiskolára, illet­ve versenyekre készítik fel a tehetséges gyerekeket. Meg­tudtuk: nemcsak a központ­ban, egyénileg is foglalkoz­nak a tanulókkal a lakóhelyü­kön. Somogybán áprilistól ha­sonlóképpen zajlik majd a program. ■ Sasvári K. Takarékoskodniuk kell a csurgói intézményeknek Elfogadták a csurgói képvise­lők az önkormányzati intézmé­nyeket érintő, megtakarításo­kat tartalmazó ütemtervet. Több képviselő felvetette: van- e akarat a testületben, hogy megtegyék az intézkedéseket. Korábban hiába fogadták el a megtakarításokat, azóta felme­rültek olyan változtatások, amelyek kedvezőtlenül érinte­nék a büdzsét Bihariné Asbóth Emőke polgármester azt mond­ta: reméli, hogy valóban vállal­ják a népszerűtlen döntéseket. Az ütemterv 73,1 millió forint megtakarítással számol. Ebben az általános iskolák és a zeneis­kola összevonása szerepel, az iskolai étkeztetés vállalkozásba adása, egy óvodai csoport leépí­tése, a Tourinform iroda meg­szüntetése és egyéb létszámle­építések. ■ Varga Andrea----------------------------------------------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu -------------------------------------------------------------------------------------- á: / Qn mnmn líirnn ÜU111U& fii 111ICIIJ bm-toím J| Tel.: 30/260-4905 www.helendoron.com XVII. ÉVFOLYAM. 60. SZÁM. ÁRA: 90 FT. El 0FI7FTVF: RR FT Kf)7Vt PTT NTAPTT AP innc mádéiig 1-1 ctomoat PEUGEOT - SZÉP AUTÓ--------------­: -*^^_^^9.000 Ft-tol ;f Részletek a márkakereskedésben. BCéuB < Vegyes fogy.: 4.4 - 4.L l/lOOkm COWboaltis. íl 5-IS6grt«n RMMUHhUI _ A www.kampf.hu i T&irtppéa Társa Kft. Kaposvár, Toponári át 2. Tol: 82/529-260 Nagykanizsa, Ráesői át 17. Tat: 93/516-360

Next

/
Thumbnails
Contents