Somogyi Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-22 / 45. szám
Most már biztos: itt a H5N1 madárinfluenza: keddre kiderült: a nagybaracskai bütykös hattyúkkal a H5N1 végzett. A vakcina készen áll, a kormány 5,8 milliárdot különített el erre a célra. Tegnap az angol laboratórium hivatalosan is megerősítette: a múlt héten beküldött három nagybaracskai bütykös hattyú az emberre is veszélyes H5Nl-es madárinfluenzában pusztult el. A kormányt nem érte váratlanul a bejelentés. ^7. oldal Életet mentettek a horgászok BESZAKADT A SIÓFOKI HORGÁSZTÓ JEGE kedden délután két helyi fiatal alatt. Az olvadás miatt elvékonyodott jégre merészkedett a két 12-14 év közötti fiú. Szerencséjük, hogy a tavon éppen lékhorgászok hódoltak szenvedélyüknek. Észrevették, amint a fiatalemberek alatt beszakadt a jég és épségben, sértetlenül húzták őket a partra. Kivonult a tűzoltóság és a rendőrség is, de a közreműködésükre nem volt szükség. Csúcsintézmény lesz Siófokon egyetlen csúcsszerv irányítása alá vonják a kulturális intézményeket Siófokon, erről döntött kedden a képviselő-testület. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vizsgálatában szerepel a javaslat az intézmények közös irányításáról, mondta Balázs Árpád polgármester. Három hónapig tart az átszervezés, ami várhatóan a Dél-balatoni Kulturális Központot, a Városi Könyvtárat, a Kálmán Imre Múzeumot és a városháza rendezvényszervező részlegét érinti. • PATOSFA ......................2 : MEGYEI KÖRKÉP 3-4 ; KAPOSVÁR . 5 l HAZAI TÜKÖR 6 | VILÁGTŰKÖR _______7 IDŐ JÁRÁS : GAZDASÁG_________8 A vékony felhő- ; autó és motor s-n réteg mögül : SPORT___________H né ha kibújik : szolgáltatás_____13 a nap 16. oldal : kék tükör------------14 ; HIRDETÉS________15 Mo solyt a hóvirág helyett uniós szabály Kaposváron aláírást gyűjtenek a rendelet ellen Már csak nézni szabad a hóvirágot. Fehér Géza számára is nyugdíjkiegészítés volt a ma már védett növény gyűjtése FOTÓ: TÖRÖK ANETT Nem minden szakember helyesli a tiltást a környezetvédelmi tárca arra kér mindenkit, hogy hóvirág helyett cserepes virággal, könyvvel vagy egy mosollyal ajándékozza meg szeretteit nőnapon. Az új, uniós szabályozást ugyanakkor számos hazai szakember is túlzásnak tartja, mondván, hogy Magyarországon nem jelentős az állománypusztulás. Abban nincs vita, hogy az „ipari méretű” hóvirágszedésnek muszáj gátat szabni. Ez az első szezon, hogy nem hozhat pénzt a konyhára a hóvirág. Többen azt szeretnék elérni, hogy változtassanak a törvényen, amely megtiltja a tavasz első hírnökének a begyűjtését. Varga Andrea Mintegy száz aláírást gyűjtöttek össze kedden a kaposvári piacon a szentbalázsi, kaposmérői és zselicszentpáli árusok, akik a virágot Budapesten értékesítették eddig, tudtuk meg a sánto- si Fehér Gézától. Sokuknak ez a megélhetését biztosította, ezért a környezet- védelmi minisztériumhoz fordulnak: a jogszabály mó- dítását kérik. Mintha nem is ugyanarról a növényről beszélne a hazai gyűjtő és az uniós szabályozás, amikor a hóvirágról van szó. Előbbi azt állítja: nagyon sok van belőle, az utóbbi szerint viszont veszélybe került az állomány. Dél-Somogyban több évtizedes hagyománya van a hóvirággyűjtésnek. A tavasz első hírnöke még alig dugja ki a fejét a hóból, gyűjtők indulnak kosarakkal felszerelkezve az erdőkbe. Főleg nőnap környékén, az elmúlt években már Valentin- nap előtt is. ►3. oldal A hibás vámzár buktatta le a moldávokat Varga A. Szinte minden hétre jut egy felderített embercsempészet a nagykanizsai határőr-igazgatóság területén. Füredi Gábor sajtóreferens elmondta:: hétfőn a rédicsi átkelőhelyen egy kilépésre jelentkező román kamiont ellenőriztek a határőrök. Észrevették, hogy sérült a kocsi vámzárja. Felnyittatták a rakteret, ahol a rakományban kilenc moldáv bújt meg. A 3 nő és 6 férfi Olaszországba szerettek volna jutni. Az utazást számukra ismeretlenek szervezték meg Romániában, amiért személyenként 1500-3000 eurót fizettek. A kamionba Magyarországon szálltak. A román sofőr ellen embercsempészet megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a moldávokkal szemben pedig idegenrendészeti eljárás indult. ►iá. oldal Az igazgatóság leválthatja a vízművezért F. I. Rendkívüli igazgatósági ülést hívott össze szerda délelőttre a DRV Részvénytársaság. A Somogyi Hírlap információi szerint ezen napirendre kerülhet Tóth István vezérigazgató leváltása. Bennfentesek szerint a vízművezér a napokban a céget felügyelő minisztériumban járt, ott közölték vele a hírt a leváltásáról. Érdeklődésünkre a környezetvédelmi és vízügyi tárca sajtóosztályán kedden ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták. VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy nem közhely: rengeteget tanulhatunk dédszüleinktől! Kedden köszöntötték Bogláron a megye legidősebb lakóit, akik biztosak benne: a munka a hosszú élet titka. Mi, fiatalok, hajlamosak vagyunk ezt elengedni a fülünk mellett, mondván: dolgozunk mi is. Csakhogy ők a kétkezi munkára, a mozgásra, a fizikai erőpróbákra gondolnak. Már hallom is a kifogást: „mozgásra nincs idő, de szabad félórákra ott a fittness, wellness, a szobabicikli”. Azt felejtjük el: ők a fizikai munkával járó lelki feltöltődésben látják a magyarázatot. Az aratásról vélhetően nem a tűző napon való erőlködés - uram bocsá' kalóriaégetés - jut eszükbe, hanem hogy ott együtt da- lolászott idős és fiatal. Ez a lelki béke az, melyet a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudunk magunkból kiizzadni a konditeremben... füleki Tímea Munkával töltött évszázad születésnap Somogy legidősebb lakóit köszöntötték Füleki Tímea Kisgyörgy Endréné 102 éves idős hölgy, akinek humora nemcsak őt, családját is élteti. Beleegyezett abba is: jövőre első ükunokájával karján készülhet fotó róla. Somogy legidősebb és második legidősebb lakóját köszöntötte kedden Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és Kovács Miklós, Balatonbog- lár polgármestere. A páratlan szellemi frissességnek örvendő hölgyek bogiáriak és február 21-én születtek. A megye legidősebb polgára a 103 esztendős Bárány Lászlóné, aki kifogástalan emlékezetről számot adva elevenítette fel a megyei közgyűlés elnökének egy évvel korábbi látogatását.- Dolgozni kell és akkor megy minden magától - vallja, s amit a kétkezi munka fontosságáról mondott, azt Kisgyörgy Endréné élete is igazolja. A 102. születésnapját ünneplő bogiári lakó tavaly még Bárány Lászlóné 103 éves a házát vakolta, és a mai napig hűséges társa a munkában a régi Singer varrógép.- A nyáron „üki” leszek - számolt be mosolyogva az Több pénz jut az öntözés fejlesztésére Harsányi Miklós Somogybán tavaly csaknem 200 millió forint támogatást fizettek ki a talaj termőképességének megőrzésére, az öntözés fejlesztésére. Az utóbbi öt évben több száz termelő vette igénybe az állami forrást, amellyel korszerű öntözőberendezéseket helyeztek üzembe. Varga Gábor, az FM-hivatal vezetője elmondta: a forrás több mint 60 százalékát öntözésfejlesztésre használták fel. Az aszályos években súlyos csapást szenvedtek el a termelők. A fejlesztési program új esélyt jelentett számukra. Somogybán a nyáron 1200 hektáron esőztető öntözéssel dolgozhatnak, 2,5 ezer hektáron a csepegtető öntözést használhatják. Ez a dél-somogyi gazdaságok gondjait orvosolja. Visszalépett a megvádolt SZDSZ-es jelölt Fónai I. Tiltott pornográf képekkel történt visszaélés gyanújával kezdett eljárást kedden a Siófoki Rendőrkapitányság Bertalan Attila ellen. Dán és norvég hatóságok indítottak akciót 2004-ben számítógépes fájlcserélő programok ügyében, s ennek kapcsán jutottak el a harminchat éves siófoki jogászhoz, akinél tiltott pornográf programokat fedeztek fel. Információjukat most juttatták el a siófoki rendőrségre. Bertalan Attilát indította volna országgyűlési képviselő-jelöltként az SZDSZ Somogy megye 3-as választókerületében. Néhány hete azonban váratlanul, személyes okokra hivatkozva visszalépett a jelöltségtől. ►3. oldal---------------------------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu ---------------------------------------------------------------------Somogyi Hírlap XVII. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM. ÁRA: 90 FT, ELŐFIZETVE: 65 FT ^PQSVÁB0 KÖZÉLETI NAPILAP 2006. FEBRUÁR 22., SZERDA