Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 50. szám

Sztorik, esetek 2005. december 18., vasárnap Demján Sándor: „A végső ponthoz jutot­tunk: ha nem sikerül meg­reformálni és versenyké­pessé tenni Magyarorszá­got, akkor több évtizedre nagyon sötét jövő elé né­zünk.” Papa (Sándor István): „Ott hibáztam, hogy hit­tem abban: jó ügyet szol­gálunk, de a rendőri veze­tők eladtak engem és a kollégáimat kilóra az alvi­lágnak.” Eyal Sivan filmrendező Adolf Eichmannról, akiről A szakértő címmel filmet készített: „Megszállottja volt annak, hogy az igazságot akarja elmondani: nem mintha azt gondolta volna, hogy ezzel jót tesz magának, hanem mert azt akarta, hogy a bíróság elismerje a munkáját. Hogy azt mondják, jól koordinálta a vonatokat. Olyan perverz kapcsolata volt a felsöbb- séggel, hogy ugyanúgy vi­selkedett a bírósággal, mint a náci feljebbvalóival. Itt ők a felsőbbség, velük tart.” Vásárhelyi Mária: „A tárgyaláson a szerző, Eörsi István már nem le­hetett jelen. Amikor az Élet és Irodalom jogi kép­viselője egy mellékmon­datban megjegyezte, hogy éppen ezekben a percekben temetik Eörsi Istvánt, egy pillanatra der­medt csend ülte meg a tárgyalótermet. A csendet Schmidt Mária ügyvédje törte meg: „Nagyon tisz­teltem Eörsi Istvánt, az Is­ten nyugosztalja”, mond­ta, majd tovább sorolta Eörsi véleménynyilvánítás útján visszaesőként elkö­vetett bűneit.” Oláh Ibolya: „Engem az emberek azért szeretnek, mert amilyen voltam, olyan is marad­tam. Az életem ugyan megváltozott, mert más lett a munkám, de ugyan­az az ember maradtam. Nem szeretem a pofavizi­teket, a partikat, inkább hazamegyek a gyerkőce­imhez, ahol életem első huszonöt évét leéltem. Azok a falak biztonságot nyújtottak. Felkészítettek a cigányságra. Sokszor tapasztaltam, hogy mivel kicsit sötétebb a bőröm, vannak emberek, akik ezért nem szeretnek." Egy roncskutató naplójából Légrády Lajos roncskutató vadászpilóta akart lenni, de gépészmérnök lett, majd roncskutató. Szabadidejé­ben repülőket és csontváza­kat emel ki. I égrády Lajos egy Lánchíd közeli ház tetőtéri gar­zonjában éli a huszon­..*1 nyolc évesek legényéletet. A polc tömve könyvekkel, Lajos számítógépén szovjet, német és magyar veszteséglisták, amelyek­ből kiderül, hogy a II. világhábo­rús hazai hadmozgásokban mely haderő kit, mit és hol veszített el. Levéltári adatok alapján indul el a roncskutató terepre. Mármint a becsületes profi. Aki a megtalálás után hét helyről kér engedélyt a feltárásokhoz. Múzeumoktól, ha­tóságoktól, minisztériumoktól. Itt is minden a „nexuson” múlik.- Ez a legnehezebb - sóhajt Lajos. - Megtalálom, amit keres­tem, aztán két hónapot várok a pecsétes papírra, és közben azon malmozom, vajon mikor fosztják ki a lelőhelyet azok, akik enge­dély nélkül „túrnak”. Ez teljesen nyíltan megy, ha megnézed a netes fórumokat, ilyeneket lehet olvasni: „Jössz túrni vasárnap?” Magánterületen a tulajdonos tudtával mindenki használhat fémkereső detektort. Más kérdés, hogy a föld mélyének kincsei nem a megtalálót illetik. A világ­hálón komoly piaca van a tár­gyaknak, egy mázsa római tárgy és érme félmillió forintért kelt el áron alul, amikor a gazda meg­szorult. Hatvan és százötvenezer forint között bárki vehet detek­tort. Egy gyalogsági ásó kétezer forint körül kapható. Más nem is kell a keresőnek, csak szerencse. Légrády gyerekkora óta va­dászpilóta akart lenni. Elvégezte a szolnoki katonai középiskolát, aztán repülőgépszerelést tanult Csepelen. Mire végzett, meg­szűnt a vadászpilóta-képzés. El­ment a Műszaki Egyetemre, és el­végezte a gépészmérnöki kart. Most a Filmmúzeum tévécsator­na műszaki munaktársa, 28 éves. Az egyetemen mesélte az Nem sok maradt Bejczy főhadnagy gépéből, amikor kiemelték, az eleje szétporladt a kiemeló'k kezében egyik lány, hogy tank van a föld­jükön. Kiment a brigád, feltárták, és megnyerték a feltárásról szóló dolgozattal a diákköri versenyt. Lajos most egy filmen dolgo­zik, Bejczy Sándor főhadnagy gé­pének feltárásáról. Bejczy élete utolsó pillanataiban, 1944. novem­ber 4-én felderítő repülést végzett Szolnok térségében. Tobak Tibor bajtársa visszaemlékezése alapján 1500 méteres magasságból észre­A térkép, a ceruza és egy női kép- Kiáll egy gép szárnya a tóból - jelentették a velencei-tavi nádvágók. Mindez az úszónád közepén. Ebből emelték ki a szovjet légierő gépét és személyzetét Légrádyék. Kétszázti­zenhat méter deszkából építettek ösvényt, azon billentették ki a gépet emberi erővel. Onnan rakétahordozó konténerben vontatták partra. Megmaradt Botyin Nyikolaj Dimitrijevics piló­ta és Novikov Nyikolaj Petrovics tüzér megfeketedett csontvá­za. A rákoskeresztúri temetőben kapták meg a végtisztessé­get. Döbbenetes, de megmaradt Dimitrijevics térképtáskája, valamint a ceruzája és több térkép. A tüzér zsebében egy női képet is találtak. vett a föld felszínén több hosszú, párhuzamos fekete vonalat. Négy­tagú rajával visszafordult, és Messerschmitt 109 G vadászgépé­vel lejjebb ereszkedett, hogy job­ban lásson. Ekkor találta el az orosz légvédelem a gép póttartá­lyát. A repülőgép lapos szögben a földbe csapódott. Bejczy a gépben maradt. A felderítő az életével fize­tett éles szeméért, mert az általa észrevett sok különös fekete vonal a föld felszínén egy teljes szovjet páncélos hadosztály kontúrja volt. Erről a magyar hadvezetés Bejczy rajának, Tobak Tiborék jelentése alapján szerzett tudomást.- Bejczy Sándor maradványait hatvan év alatt bajtársa, Tobak Ti­bor bácsi is kereste, de ma már ő sem él. Azt sajnálom a legjobban, hogy Tibor bácsi nem élhette meg bajtársa gépének előkerü­lését, pedig ő is ezen a területen kereste - mondja Légrády. A kuta­tás fix pontja egy 1944-ben 70. évét taposó parasztember elmon­dása volt, aki tanyája udvarán áll­va látta a gép lezuhanását. Az orosz őrjárat távozása után maga ásta meg a százados sírját. Az öregember megélte a 60-as éveket is, emlékeit Tóth Ferenc kutatóval osztotta meg először. Úgy emlé­kezett, hogy 1,7 méteres volt az általa ásott sírgödör, és a géptől három méterre lehetett. A gép he­lyét a kutatást vezető Magó Ká­roly honvéd főtörzsőrmester, Légrády Lajos, Megyer Áron, Rácz Géza és Takács László egy régen elpusztult és beszántott ta­nya alapján azonosította. Erről a tanyáról Tóth Ferenc adott felvilá­gosítást és régi térképeket. Légrá­dy először az épületek helyét ke­reste meg a szántóföld közepén. Régi cserepek, tégladarabok alap­ján azonosították. Itt kezdték a detektorozását egy olyan műszer­rel, amely hét méterre lát le a föld­be, és a rászerelt keret révén vi­szonylag nagy felületet befog. Az első nap estig kutattak. Az ered­mény egy telekhatárt jelző vascső volt. Másnap este találták meg a gépiét. A motortartó bak alumíni­um-magnézium ötvözete teljesen átrohadt. Az eleje megvan, de a vége úgy porladt szét a fiatal ku­tatók kezében, mint a homokkő.- Pedig 60 éve még közel 1500 lóerőt tartott kordában - meditált fölötte Légrády. A becsapódási kráter 8-9 méter széles, a kráter maga négy méter mély. A gép kö­rül először egy hússzor húsz mé­teres négyzetet kezdtek feltárni. Bejczy csontjai harmadnapra, a roncstól 19 méterre kerültek elő, nem egészen egy méter mélyről. Hason feküdt a gödörben. A lábá­nál fogva, talán az ejtőernyőjének zsinórzatával vonszolta a gödör­be az idős ember. A 28 évesen hő­si halált halt Bejczynek nem ma­radt ép csontja. Koponyája be­tört, mindkét combcsontja eltört, a csigolyái sem maradtak épen. A századosról úgy tudták, hogy 165 centiméter magas volt, a foga­zatába pedig koronahidat épített a fogorvos. Ezt is megtalálták. Bejczy Sándornak nem él egyenes ági leszármazottja, ham­vait a szolnoki Hetényi Géza Kór­házba szállították. Légrádyék és a Magyar Veterán Repülők Szövet­sége azt tervezi, hogy emlékmű­vet állít a századosnak. A Messerschmitt egy ókori szarmata ház- közelében fúródott a földbe. így fonódhat össze a Bu­dapest körbezárására gyülekező Vörös Hadsereg páncélos hadosz­tályának, Bejczy százados lelőtt vadászgépének és egy rég letűnt barbár törzsnek tapintható törté­nete egy abonyi szántóföldön. Izing Antal Bejczy Sándor főhadnagy egy berlini továbbképzésen két német tiszttel. Felderítőként felfedezte a szovjet páncélosokat, de ez az életébe került „Jézus a jó pásztor, én vagyok a puli kutya” öjte Csaba ferences szer­zetes „ötszáz gyermek apja”. A kolduló barát nyolc erdélyi árvaházá­ban gondoskodik nyomornegye­dekből, földbe vájt lyukakból ösz- szeszedett kicsikről. Nem is olyan régen megjelent tíz csinos hölgy a dévai árvaház kapujában. Azt kérdezték Böjté Csabától:- Pap bácsi! Lakik itt olyan pu- lya, amelyiket utcanő szülte?- Akad - hangzott a szerény válasz. A hölgyek benéztek az ár­vaházba, otthagytak egy na­gyobb összeget, aztán elmentek. Csaba testvér azt kérdi tőlem: „Mi történne, ha a szerkesztősé­ged padlásáról előkerülne egy pókhálós, poros, légypiszkos Rembrandt-kép? Ugye, címlapra tennétek, és összefutna a világ? Mert Rembrandt zseniális mű­vész. Évekkel ezelőtt elmentem egy fantomblokkba. Nálunk így hívják a nyomornegyedet. Le akartam ülni az ágy szélére, vala­mi szőnyegfélére akartam tele­pedni, mire összeszaladtak az emberek, hogy oda ne üljek, mert ráülök a gyerekre. A hideg ellen volt betekerve. Ölbe akar­tam venni, de nem tudtam, olyan kakás volt. Nemrég misét mond­tam. Ott állt mellettem a már ki­lencéves kisfiú. Ministrált. Olyan öröm öntött el, hogy nem tudtam folytatni a beszédet. Az első gyerek Emese volt. Az anyja hozta, akinek nem volt se munkája, se albérlete. Átadta a gyereket azzal, hogy nem fog az sírni, és elment. Azt mondta, ha munkája lesz és lakása, visszajön érte. „Forogtam ott kezemben a gyerekkel, mint Szent Antal a kis Jézussal. Nem tudtam, hogy mit kell vele csinálni. S mit mondok majd a püspökömnek? Hogy van egy gyerekem? Hat év múlva jött vissza Emese anyukája. Saját ott­honba vitte.” Legutóbb megjelent három rendőr a dévai kolostor ka­pujában.- Találtunk három gyereket a város szélén, egy roncsautóban. Kiment a pap a három rendőrrel. Eszé­be jutott az éle­te első prédiká­ciója. Nagyon készült rá. Hat néni meg egy bácsi hallgatta. Mondta a nagy székfoglaló beszé­det a „tömegnek”, de aztán egy öregember úgy elkezdett horkol­ni, hogy majdnem leszakadt a pla­fon. Elkenődött az ifjú Böjté: „Édes Jézus, ezért tanultam én hat évig teológiát?” Aztán lassan rá­jött, hogy Istennél jobban senki sem szeretheti az embereket. „Jé­zus a jó pásztor, én vagyok a puli kutya. A gazdám mindent jobban tud, én szót fogadok, és úgy terel­getem a nyájat, hogy teljes legyen az összhang köztünk.” Behozták aztán a három gyereket a roncskocsiból. Az anya sem ellenkezett, csak zogokott. Öt-hat-hét éves fiúk voltak. „Be­raktuk őket a kádba. Álltam ott, néztem, ahogy ijedten szorítják a kád peremét. Mert ők még nem láttak fürdőkádat. Az se tudták, létezik meleg víz. A riadt kisgye­rekről a forró víz leoldja a mocs­kot. Kiolvasztja fagyott kis tagja­ikat, feloldja bennük a félelmet, és akkor egyszerre gyerek válik belőlük, mért lassan pancsolni, játszani kezdenek és kacagni, a szemükből pedig egyszer s min­denkorra eltűnik a félelem.” Böjté atya azt szokta monda­ni, hogy egy gyermek ellátása na­pi 400 forintba kerül. A nyolc ár­vaházat és ötszáz gyermeket se­gítő Dévai Szent Ferenc Alapít­vány pedig arról híres, hogy be­vételeinek mindössze egyetlen százalékát fordítja saját magára. Böjté Csaba szerint a magyar vérnek sokszor fontosabb az igazság, mint a szeretet. Te is magyar vagy, én is az va­gyok - fordul felém. Mondd meg nekem, hol van abban igazság, hogy idejött hozzánk a földre Jé­zus, a megváltó szeretet, mi pedig megfeszítettük? Izing A. Mit mondok majd a püspöknek, honnan van egy gyerekem? : 7y.v.'T-s i ms.

Next

/
Thumbnails
Contents