Somogyi Hírlap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-08 / 287. szám

SPORT Kiss László maradt a Marcali VSZSE elnöke Samu L. A Városi Sportcsarnokban tar­totta négyévente esedékes tiszt­újító közgyűlését a Marcali Vá­rosi Szabadidő Sportegyesület. Az 1993-ban alakult klub el­nöke, Kiss Lász­ló értékelte az elmúlt négy­éves időszakot, részletesen is­mertette a szakosztály helyze­tét. A közgyűlés az eddigi szak­osztályok - női kézilabda, ko­sárlabda, birkózás, sakk, thai box, tenisz, úszás - mellett fel­vette tagjai sorába a 2004-ben alakult férfi kézilabdacsapatot. A közgyűlés nyílt szavazással döntött a következő négy évre szóló tisztségviselőkről. A Mar­cali VSZSE elnöke Kiss László maradt, az elnökséget Kiss Fe­renc, Balogh Tamás, Mánfai Ta­más, Györkös Tamás, Palacskó Attila, Horváthné Krézl Beáta, Varga László és Sütő László al­kotják. Számvizsgáló biztos Zajosuk Lajos lett. Sütő László Marcali polgármestere elmond­ta: az önkormányzat továbbra is támogatni kívánja az egyesüle­tet, ezen belül hangsúlyozottan a gyermekek sportját. A felnőtt­sport támogatásánál meghatá­rozó lesz, hogy a felmerülő igény mennyire találkozik a vá­rosban élők véleményével. HÍREK Bajnok a Katica Tanya túrázás A Magyar Természet- barát Szövetség központjában adták át az idei Országos Tá­jékozódási Csapatbajnokság díjait. Az A50 kategóriában immár harmadszor szerezte meg a bajnoki címet a Pavlo- vics György (képünkön) és Jó­nás Péter összeállításban in­duló Katica Tanya Zöldpont csapata. Ugyanitt 5. lett a Ka­tica Tanya Zöldpont Hu (Tóth Iván, Radó János). Az A-kate­góriában nagy küzdelemben szorult a 2. helyre a Katica Tanya Zöldpont csapat (Fodor Péter, Herner Ágnes, Gróf Re­gina, Koch Eszter), (kz) A Bled ellen készülnek röplabda Előkészületi mér­kőzést játszik csütörtökön a Kométa-Kaposvár férfi röp­labdacsapata a horvát OK Karlovac együttesével. Az összecsapás - a Városi Sportcsarnokban - 18.30 órakor kezdődik és a találko­zót ingyen tekinthetik meg a kilátogatok. A somogyiak vasárnap újra pályára lép­nek; 18 órakor hazai környe­zetben - a Közép-európai Li­ga 10. fordulójában - a szlo­vén OK Autocommerce Bled együttesével mérkőznek meg. (mg) Döntetlen Szlovénia ellen kézilabda A magyar női ké­zilabda-válogatott - Pálinger Katalin kivédett időntúli hét­méteresével - 27-27-es dön­tetlent játszott Szlovéniával a szentpétervári világbaj­nokság harmadik fordulójá­ban. A Németh András szö­vetségi kapitány vezette egy­let csütörtökön szabadnapos lesz, pénteken pedig az olimpiai ezüstérmes Koreai Köztársaság együttesével méri össze erejét. Felemás fordulót zártak a somogyi sakkozók Sakk NBII. Asztalos Lajos-csoport: Nagyatád-MÁV Előre 6,5-5,5 A táblázat eddigi második he­lyén álló székesfehérvári csapa­tot fogadta a Nagyatád gárdája. Jól indult a mérkőzés, néhány gyors döntetlent követően nagy csata alakult ki. A hazaiaknak több táblán is sikerült jó állásokat kialakítani. Az első teljes pontot Gyugyi Péter gyűjtötte be. Szíjártó András szép játékkal diadalmas­kodott, majd az idei 4. sikerét ara­tó Vrban Mladen kényszerítette megadásra ellenfelét A hajrára 6-4-es hazai vezetéssel fordultak a küzdő felek, itt már csak egy fél atádi pont született A játék össz­képét tekintve a vendégek a vere­ség ellenére is elégedettek lehet­tek a végeredménnyel. A győzte­sek: Vrban Mladen (1. tábla), Gyugyi Péter (4. t), Szíjártó And­rás (9. t). Döntetlent ért eb Percze János (2. t.), Béres Kornél (3. t), Vrban Sztyepan (5. t), Ehrbár Ti­bor (7. t), Percze Gábor (8. t), Percze Rajmond (11. t), Vass Pé­ter (12. t). Koppány SE Tamási­Szenna Pack Zselic SC n. Kaposvár 6,5-5,5 A találkozó első óráiban biztató állásokat alakítottak ki a vendé­gek. Váratlan fordulatot hozott a játékidő 4. órája. Többen is hi­báztak, a tamási csapat pedig élt az ölébe hullott lehetőségek­kel. A kaposváriak közül Ronga Attila tisztáldozatos támadással nyert. Miovecz Bálint aktív futó­jával és vezérével mattolta el­lenfelét. Haszon Attila blokkolta vetélytársa veszélyes szabad­gyalogjait, majd jelentős anyagi előny birtokában megszerezte a teljes pontot. A győztesek: Ronga Attila (4. t.); Miovecz Bálint (11. t.); Ha­szon Attila (12. t.). Döntetlentért eb Szoták László (3. t.); Heinrich Ferenc (7. t.); Marcsingó József (8. t.); Horváth János (9. t.); Kiss Zoltán (10. t.). További eredmények: Fehér­vár SE-Komló 5-7; Szek- szárd-Nagykanizsa 3-9; Erő­mű Pécs-Kalocsa 7-5; Kármin Pécs-Baja 4-8. SOMOGYI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖI Őszi bajnok a Berta-csapat vízilabda A Fradi ellen sem sziporkázott az OSC-Kaposvár alakulata A Berta József vezette 13-14 évesek az országos gyermekbajnokságban a mezőny második felében, míg a 11-12 évesek a dunántúli bajnokság­ban az első helyen zárták az őszi idényt; a kép bal oldalán a mindkét együttesben szereplő gólkirályjelölt ifjabb Berta József fotó: láng rőberi Az első helyen zárta az őszi szezont a Berta Jó­zsef vezette 5P Kaposvári VK a dunántúli gyermek II. (11-12 évesek) vízilab­da-bajnokságban, miután a hazai idényzárón is mindkét ellenfelét fölé­nyesen legyőzte. Fenyő Gábor A dunántúli gyermek II. vízilabda-bajnokságban: 5P Kaposvári VK-Nagykanizsa 23-9 (7-2,7-1,6-2,3-4) Nem volt egy súlycsoportban a két együttes. A kaposvári gól­szerzők: ifjabb Berta 5, Langmár 4, Bödő 4, Mezriczky 3, Halász Z. 2, Gosztonyi 2, Horváth P. 1, Katona 1, Győrvári 1. 5P Kaposvári VK-Budafókák 13-6 (2-1,3-0,4-4,4-1) Az első gólt ugyan az (eddig a meccsig) listavezető vendégek szerezték, a hazaiak azonban még az első etapban fordítani tudtak, a vége pedig magabiztos győzelem lett. A kaposvári gól­szerzők: ifjabb Berta 7, Piltner 4, Halász Z. 1, Halász M. 1. .4 férfi vízilabda ING OB I-ben: Betonút-FTC-OSC-Kaposvár 20-7(4-2,4-2,6-2,6-1) Budapest, Népligeti uszoda, 100 néző. V.: Kosztolánczy, Godova. Betonút-FTC: Baksa - Wesze- lovszky (2), Binder (1), Ferkó (1), Katonás (5), Monostori (2), Létay (1). Csere: Balogh D. (kapus), Gu­lyás (2), Nitsovits (2), Muniudisz (1), Bánhidy (2), Takács A. (1), Süveges. Vezetőedző: Bíró Attila. OSC-Kaposvár: Tory - Szőcs, Hangody L., Ibolya (1), Tiba (1), Hangody Gy. (1), Tapasztó (1). Csere: Gáti (kapus), Gyarmathy (1), Békési (1), Ürögi (1), Major, Keszthelyi, Bakó. Vezetőedző: Áb­rahám István. Emberelőnyös helyzetből szüle­tettgólok: 8/4, illetve 8/-. Kipon­tozódott: Békési a 31. percben. A 10. fordulóból előrehozott mérkőzésen az OSC-Kaposvár csak a második negyed közepé­ig tudta tartani a lépést a Kata nás Gergő által vezetett, váloga­tottakkal felálló Fradival. Az OSC erejéből az eddigi hét baj­noki fellépésén csupán egyetlen pontra futotta, s ezzel all., azaz az utolsó előtti helyen áll. Szórja a gólokat Az őszi első 5P Kaposvári VK gyermekcsapatának egyik leg­nagyobb erőssége a mester jia, azaz ifjabb Berta József; a tehet­séges pólós a nyolc meccsen 62 gólt szórt, amely csaknem nyolc­gólos átlagot jelent. Megcsípték a Darazsakat teremlabdarúgás Szigeti Dávid hétig jutott a nyitányon Fenyő G. Tabi városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság Az első forduló eredményei: Fokivöőgy 2OOó-Darazsak 4-1; Bedegkér FC-Parképítők 3-0; Focisták-Riválisok 9-3; Zebrák- Police 6-1; Tabol-Féhatosvonat 14-3; Mattausz FC-T-Boy 10-4. A szombati 2. forduló párosí­tása: Riválisok-Darazsak 14 órakor; Féhatosvonat-Bedegkér FC 14.40 órakor; Tabol-Zebrák 15.20 órakor; Focisták-Parképí- tők 16 órakor; Mattausz FC-Poli- ce 16.40 órakor; T-Boy-Fokivö- őgy 17.20 órakor. (A mérkőzése­ket Tabon a Petőfi utcai iskola tornacsarnokában játsszák.) Kispályás bravúrok Rendesen potyogtak a gólok a tabi nyitányon; a Focisták kilenc találata közül hetet Szigeti Dávid szerzett, míg ketten négy, négyen pedig há­rom gólt vágtak az első for­dulóban. Ingyenes lesz szombaton a Rákóczi-idényzáró F. G. _____________________ In gyenes lesz szombaton a ka­posvári NB Les idényzáró. A tét nem kicsi, hiszen ha a Rákóczi legyőzi a REAC-ot - s persze a többi eredmény is úgy alakul -, akár öt helyet is ugorhat előre a bajnoki tabellán a kaposvári zöld-fehér armada. Idegenben jobban ment a játék labdarúgó nb ii Hartyáni Gábor edző közepes bizonyítványt ad a csapatának A sötét mezes siófokiak idegenben szereztek több pontot fotó: gáti kornéi. Ötvenszázalékos teljesít­ménnyel - hat-hat győze­lemmel és vereséggel, va­lamint három döntetlen­nel - zárta az őszi szezont az újjáalakult BFC Siófok NB Il-es labdarúgócsapata. Keszthelyi Zoltán A semmiből kellett új csapatot formálni Siófokon más-más men­talitású és felkészültségű labda­rúgókból. Az első edzéseken Hartyáni Gábor is csak a jegyze­teiből puskázva tudta, kit hogy hívnak, honnan érkezett. Ennek ellenére már akkor arról beszélt, hogy a középmezőnybe várja csapatát. Ezt teljesítette is a gár­da - többek között mindhárom somogyi ellenfelét legyőzte -, ám a mester mégsem elégedett az őszi produkcióval.- Egyértelműen több van eb­ben a csapatban - mondta Hartyáni Gábor. - Az bánt legin­kább, hogy hazai pályán nem tudtunk eredményesebbek len­ni. Úgy tűnik, az ellenfeleink­ben még benne van, hogy egy­kor az I. osztályban vitézkedett a siófoki csapat, mert hazai pá­lyán általában védekező felállá­sú együttesekkel találjuk ma­gunkat szemben. A BFC Siófok hazai pályán 10, míg idegenben 11 pontot gyűj­tött. Miután bebizonyosodott, hogy „szűk” a játékoskeret, ezért a télen biztosan érkezik egy-két új játékos. Az eredmé­nyességet befolyásolta az is, hogy csak az utolsó fordulókra talált rá Hartyáni Gábor a meg­felelő játékrendszerre. Ezeken három támadóval küldte harcba csapatát, ami meg is hozta az eredményt; négy találkozón nyolc pontot szerzett a BFC. A tavaszi folytatásban több ag­resszivitást vár játékosaitól a tréner mind támadásban, mind pedig védekezésben. Hartyáni Gábor őszi féléves értékelésében Gajda István telje­sítményét emelte ki, aki nyolc gólt szerzett, s szinte mindegyik •pontot, illetve pontokat hozott. Homonyik négyszer (ebből há­rom alkalommal 11-esből), He gyesi háromszor, Horváth Bence kétszer, Nagy Attila pedig egy­szer volt eredményes. 10

Next

/
Thumbnails
Contents