Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-23 / 274. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 23., SZERDA 3 MEGYEI KÖRKÉP Uj autókat kaptak a somogyi rendőrök Tizenhárom új Skoda Octaviát adott át kedden a somogyi rendőröknek Lamperth Móni­ka belügyminiszter. A napja­inknak megfelelő műszaki fel­készültségű - ABS-szel, vezető- és utasoldali légzsákkal, elekt­romos ablakemelővel, központi zárral, szervokormánnyal, lég­kondicionálóval felszerelt - gépkocsikból karácsonyig még tizenkilencet kapnak a somo­gyi rendőrök. A kedden átadott járművek közül tízet a közbiz­tonsági járőrök, hármat a köz­lekedési járőrök használnak. Négy kerül belőlük Kaposvár­ra, három Fonyódra és Siófok­ra, egy pedig Barcsra, Nagy­atádra és Marcaliba. Lamperth Mónika tegnap egyébként összesen 400 autót adott át a rendőrségnek. Közöt­tük 25 olyan van, amelyet újra­élesztő készülékkel is felszerel­tek. A miniszter azt tervezi, hogy később újabb járműveket szerelnek fel ilyen műszerek­kel, hogy a rendőrök nemcsak a bajbajutottak, hanem a mentő- szervezetek munkáját is segíte­ni tudják. A Belügyminisztérium tájé­koztatása szerint 3000 gépko­csi beszerzését teszi lehetővé az a kormányhatározat, amelyet a miniszter előterjesztésére ho­zott a kormány és ebből a 3000 autóból ezer már az idén a rendőrökhöz kerül. Elítélték a polgárőr elnököt, de szerinte neki tartoznak (Folytatás az 1. oldalról.) Szablics István a szövetség alapszabályával, a törvényi sza­bályozással ellentétben egy sze­mélyben rendelkezett a beérke­ző bevételek felhasználásáról. Az előírásokkal ellentétben nem alkalmazott pénztárost; maga kezelte a házi pénztárat és egyedül neki volt hozzáférési jo­ga a bankszámlához. A bíróság szerint a polgárőrszövetség ka­pott annyi támogatást, hozzáju­tott olyan bevételekhez, ami alapján nem volt indokolt, hogy az elnök a saját pénzéből egé­szítse ki a kasszát. 2000-ben többszöri kifogások után köny­velőt bízott meg. A bíróság által kirendelt szakértő szerint 1999. december 31-én a szövetség 1,3 millió forinttal rendelkezett, a 2000. január elsejei könyvelést azonban nulla forinttal indítot­ták. Az 1,3 millió forint sorsa - indokolta az ítéletet Nyéki Ákos bíró - ismereüen maradt A bíró­ság szerint megállapítható: ezzel a pénzzel Szablics István 1997 és 1999 között a sajátjaként ren­delkezett A szövetség közgyű­lésének lett volna ugyan ellenőr­zési joga, ám ezt nem gyakorol­hatta. Azért sem, mert az elnök olyan beszámolókat készített a szervezet gazdálkodásáról, me­lyek nem a tényleges anyagi helyzetet tükrözték. A Siófoki Városi Bíróság a vád­pontok közül csak a sikkasztás­ban találta bűnösnek a polgárőr elnököt - a 200 ezer forint pénz­mellékbüntetést azért szabták ki rá, mert a haszonszerzés vezé­relte -, a magánokirat-hamisítás vádja alól felmentette. Jogi kép­viselője bejelentette: megfelleb­bezik az elsőfokú ítéletet. Ezer darab ezüstforint a megyei könyvtárért Múlt, jelen és jövő találkozott a könyvtár ünnepén R,IÓ: LANG RÓBERI Bartos László Gróf Festetics László ezer ezüst­forintot ajánlott fel Kaposvárnak, hogy létrejöhessen a Somogy Vármegyei Könyvtár, a mai in­tézmény elődje. Ezt Sárdi Árpád, a Somogy Megyei Közgyűlés al- elnöke mondta azon a keddi szakmai fórumon, amelyet a jeles e-semény 180. évfordulója alkal­mából rendeztek meg Kaposvá­ron, a megyei és városi könyv­tárban. Hozzátette: a könyvtár először 1952-ben nyílt meg iga­zán a nagyközönség számára, s majd ötven évvel később nyer­te el mai, modern formáját. A megnyitót Monok István­nak, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójának, majd Violáné Bakonyi Ibolyának, a Csurgói Református Gimnázium műemlék könyvtár munkatársá­nak előadása követte. A szakmai elismerés jeleként Hausz Árpád, a kaposvári ön- kormányzat kulturális és sport­irodájának vezetője emléklapot nyújtott át Varga Róbertnek, a könyvtár igazgatójának. Az ün­nepi konferencia a könyvtár előtti emlékoszlop koszorúzá­sával zárult. A kezdő fizetéstől is függ a munkahely becsülete állásbörze Még messze nem biztató a friss diplomások helyzete Ma már egyfajta tudáspróba az állásinterjú is. A jelentkező hamar tükörképet kaphat a diplomája versenyképességéről fotó: lano Róbert Vas András Pogácsahalmok, reklámtollhe­gyek, színes prospektusok fo­gadták a Kaposvári Egyetem tükrös aulájába érkezőket: tizen­hat cég képviseltette magát az universitas által szervezett állás­börzén. Némi meglepetésre az érdeklődők nagyobb része az al­sóbb évfolyamosok közül került ki: úgy látszik, a végzősök közül sokan jobban bíznak ismeretsé­gi körükben, ha majdani állásuk kerül szóba. Nem mellékesen, a kereslet és a kínálat sokszor még csak nem is hasonlított: a legtöbb részt vevő cég irányítás- technikai, informatikai, villamos vagy gépészmérnököket kere­sett, míg az egyetem profiljából adódóan a diákok inkább az ag­rár- vagy a humán-vonalat favo­rizálták volna. Ezek után nem meglepő, hogy a legnagyobb tu­multus a Fürge Diák iskolaszö­vetkezet standjánál alakult ki, ahol főként a tanulás mellett vé­gezhető, amolyan ösztöndíj-ki­egészítő munkák után érdeklőd­tek a hallgatók.- Agrárvégzettséggel egyelőre nehezebb elhelyezkedni, mint más mérnöki diplomákkal ­mondta Izsák Gábor, a Világgaz­daság napilap Karrierklub mel­lékletének munkatársa. - Jóval kevesebb a kezdőfizetés, mint az informatikai vagy telekommuni­kációs állásoknál, s a pályakez­dők ezért nem is becsülik ezeket a munkahelyeket. Aki viszont hosszabb távra tervez, a mező- gazdaságban is találhat magá­nak megfelelő helyet. Ráadásul néhány év múlva akár gyökere­sen meg is változhat az agrári- um helyzete. Ebben bíznak a hallgatók is, akik közül többen a családi vál­lalkozásban képzelik el jövőjü­ket, mások valamelyik egykori nagy állami gazdaság utódválla­latánál keresnék a boldogulást.- Sokan jelentkeznek a meg­hirdetett állásainkra - állította Vadász Andrea, a Bólyi Rt. mun­katársa. - Mi viszont nem olya­nokat keresünk, akik csak ugró­deszkának használnák a cégün­ket, hanem hosszú távon lojális szakembereket. Éppen ezért a baranyai cég­nél először egyéves gyakorlaton próbálják ki a jelentkezőket, s csak ezután kötnek velük hosszú távú szerződést. Persze, az első benyomás is fontos, így a diákok akár próba- állásinterjút is tehettek a börzén, ahol beavatták őket a profi ön­életrajz-készítés rejtelmeibe is.- Ihihatolózni jöttünk - mond­ta a negyedéves gazdasági ag­rármérnök-hallgató, Varga Lívia. - Mi szerencsés helyzetben va­gyunk, ugyanis nemcsak az ag­rárvonalon, de a gazdaság más területein is érvényesülhetünk.- Úgy tűnik, munkalehetőség lesz, de az anyagiak messze nem tökéletesek - vette át a szót szak- és évfolyamtársa, Mulati Gabriella. - Szerencsére még van egy évünk, mielőtt döntenünk kellene. Vélhetően sokan gondolkoz­tak hasonlóan, ugyanis alig húsz perccel a börze megnyitása után a legtöbben a büfé felé vet­ték az irányt. Az asztalok kör­nyékén jórészt csak az egymás­sal beszélgetésbe merülő cég­képviselők maradtak... Élsportolói ösztöndíjak az egyetemtől Az állásbörzén adta át az egyetem élsportolói ösztöndíjait Szita Károly, Kaposvár polgármestere és Babanszky László, az egyetem rektorhelyettese. Selega Balázs közgazdász-, valamint Puspán Balázs agrármérnök-hallgató, az 1. MCM RC röplabdázói 180- 180 ezer forintot, Vinkler Péter kommunikáció-művelődésszervező szakos hallgató, búvárúszó 200 ezer forintot kaptak. A Kométa Kaposvár két röplabdázója, a kommunikáció-informatikus könyv­táros szakos Molnár Dávid és a közgazdász-hallgató Laszczik Iván fejenként 220 ezer forintos ösztöndíjban részesültek. Paktum a munkanélküliség ellen kitörési pontok Megyei tanulmány a foglalkoztatás helyzetéről F. Szarka Ágnes Somogy megye gazdaságának fej­lődése érdekében elengedhetet­len többek közt a foglalkoztatás növelése, a vállalkozók megerősí­tése, a szakképzés és a munka­erő-piaci igények összehangolása, a turizmus fejlesztése - hangzik el rendszeresen a munkaügyi központ által szervezett, a foglal­koztatási stratégia kidolgozását célzó fórumokon.- A Somogy Megyei Munka­ügyi Központ és Somogy Megye Önkormányzata sikeresen pá­lyázott az Együtt a fejlődésért, foglalkoztatási stratégia és pak­tum kialakítása Somogybán cí­mű projektjével a Regionális Operatív Program keretében ki­írt felhívásra - mondta Weisz Zoltán, a munkaügyi központ igazgatóhelyettese. - Kedden a tizenkettedik szakmai fórumot tartottuk a kaposvári kistérség polgármestereinek, civil szerve­zeteinek, illetve mindenkinek, akinek terve, elképzelése van a foglalkoztatás bővítési lehetősé­geiről. A stratégiai célok megfo­galmazásához elkészítettünk egy tanulmányt, amely részlete­sen elemzi a megye foglalkozta­tási helyzetét és vitaanyagként hozzájárul a stratégia elkészíté­sének megalapozásához. Ezeken a szakmai megbeszéléseken a célok mellett az eszközöket is megpróbáljuk meghatározni. A munkaügyi központ a gaz­dasági élet szereplőivel jövő év márciusáig határozza meg a stratégia irányát, majd az el­képzeléseket a területfejlesz­tési tanács elé terjeszti. Ápri­lisban pedig egy paktumiro­dát hoznak létre, ami konkrét segítséget nyújt majd a kitöré­si pontok megtalálásában és a foglalkoztatási lehetőségek bővítésében, a paktum mű­ködtetésében és a stratégia operatív elemeinek végrehaj­tásában. Cél, hogy javuljon a partneri kapcsolat a résztve­vők, azaz a munkaügyi szer­vezetek, a munkaadók, a szo­ciális, érdekképviseleti és ci­vil szervezetek között.

Next

/
Thumbnails
Contents