Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-23 / 274. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 23., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI MAGAZIN Összefogással épülnek az utak fejlesztés Somogy ötvenkilenc településén Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke (balról), Kakrik János művezető és Ormai István polgármester. Sikerrel fogtak össze a vezetők s így a megyeszékhely mellett Nagyatádon tudták a legtöbb utcát felújítani Csaknem egymilliárd forint értékben újult meg a so­mogyi belterületi úthálózat. A program összesen 59 települést érintett. Gyenesei István, a regionális fej­lesztési tanács társelnöke és a megyei közgyűlés el­nöke szerint mindez Somogy érdekérvényesítő ké­pességének erejét mutatja.- Az elmúlt 2 hónapban sike­rült egy kicsit komfortosabbá és élhetőbbé tenni az életet So­mogybán - értékelte az idei év legnagyobb regionális pályáza­A megyeszékhely mellett a legeredményesebb települések (millió forint) Nagyatád 110 Barcs 51,7 Marcali 42,4 Tab 37,2 Várda 19,3 Görgeteg 18,9 Tőrökkoppány 18,6 Nagybetény 17,8 Kéthely 16,7 Tarany 16,5 Vése 14,6 ti eredményét Gyenesei István. - Ezúttal a jól megírt pályáza­tok mindegyike nyerhetett, s így a településekkel összefogva előteremtettük az útfelújítá­sokhoz szükséges forrásokat. Mint a Dél-dunántúli Re­gionális Fejlesztési Tanács társelnöke elmondta: össze­sen 59 somogyi település pá­lyázott eredményesen az út­felújításokra, néhol a már szinte járhatatlan utak kap­tak új burkolatot. A legna­gyobb lehetőséget Kaposvár kapta, ahol így közel három- százmillió forintot fordíthat­tak erre a célra. A kimagasló támogatást a leromlott úthá­lózat tette szükségessé.- Kaposváron több mint 30 utca felújítását támogattuk, mert a városlakók véleménye szerint időszerű volt, hogy a kátyús utak nagy részét felújít­sák. Örülök, hogy sikerült a megyeszékhelyen is segíte­nünk - mondta Somogy első embere. - De természetesen az egész megyére figyeltünk, így kis települések, falvak és váro­sok sorát támogathattuk. A megyei közgyűlés elnöke a minap a befejezett nagyatádi útfelújításokat tekintette meg Ormai István polgármesterrel. A dél-somogyi városban 14 ut­ca újult meg mintegy 110 mil­lió forintból: a megyeszékhely után ez volt a legnagyobb prog­ram Somogybán.- A megye nehezebb sorsú térségeiben is látni a fejlő­dést..., nos, ez a legnagyobb ki­hívás Somogybán. Ezért fo­gunk tenni a jövőben is - vallja a megyei közgyűlés elnöke. Képernyőn a Mi, somogyiak Megyeszerte ma, illetve az elkö­vetkező napokban kerül a kép­ernyőre a Mi, somogyiak című televíziós magazin, a megyei önkormányzati stúdió és a vá­rosi televíziók stábjainak közö­sen készített heti krónikája. A félórás műsorban Somogyor- szág elmúlt hetének legérdeke­sebb eseményeit gyűjtik cso­korba a szerkesztők. Az adás a megye több mint 30 települé­sén látható, sok helyütt ma, máshol a hét további napjain, változó időpontokban, s szá­mos ismétléssel. A tartalomból: Ivóvízgondok Barcson; Véget ér a vadászszezon; Balatoni Ván­dorkonferencia; 180 éve alakult a vármegyei könyvtár; Művé­szeti oktatás Csurgó térségé­ben; Gyógyító lovak; Nemzeti rákellenes program; Aranyla­kodalom Barcson; A hónap sportolói. A tudósítások mellett hírblokk számol be a megye el­múlt hetének legérdekesebb történéseiről. Egyebek között szó lesz a marcali gesztorság­gal induló tanuszoda-program pályázatáról, a barcsi művelő­dési ház felújításáról és a nagy­atádi labdarúgó-utánpótlásról. <F <E L HÍ V A S Somogy Megye Önkormányzata a megyenapot lővetően ismét megrendezi Somogyország (egnagyo66. farsangi 6ᣠszezonnyitó mulatságát, a SOMOgdl MEgi'E-BfLd, 2006. január 7-én, a siófoki ffotefJLzúiüan. SZyfiQfflOSOQt; Operettszmftáz - <Rómeó és júfia ZíEffE: íMiffa trió - {Bofera együttes. Jegyezi5 ezerforint/fő áron decemSer 10-ig igényelhető£ aSomogy Megyei Önkormányzatnál (Kaposvár. Csokonai u. i.J az aldnöfi irodádon (Horváth (Ritánál vagy a 82/508-105-ös teltfonszámon, jl rendezőszeretettévátjáf minden érdeklődő jelentkezését! Összeállításunk a Somogy Megyei Önkormányzat támogatásával készült Kenyérkereset a közmunkával támogatás Kilencvenkét településen 1257 munkahely Takács Zoltán Fél éven keresztül 1257 somo­gyi munkanélküli foglalkozta­tását segíti a decemberben in­duló közmunkaprogram - de­rült ki kedden három miniszté­rium közös budapesti tájékoz­tatóján. Erre a célra 334 millió forintot fordít a megyében a központi költségvetés, össze­sen 92 településen segítve idő­legesen az állástalanok helyze­tén. Lamperth Mónika belügy­miniszter (képünkön) elmond­ta: Somogybán 23 település ad­ta be pályázatát, de a nagyobb városok több település nevében kértek támogatást. Barcs példá­ul 10 település nevében is pá­lyázott és összesen 371 munka­helyet nyert. Marcaliban töb­bek között 108, Nagyatádon 307, Csurgón 84, Somogyváron 125, míg Fonyódon 21 állásta­lan jut kenyérkeresethez. Hoz­zátette: kár, hogy Kaposvár nem pá-lyázott, mert így elesett akár 250 új munkahelytől és több 10 mil­lió forint támogatástól. Gyenesei István, a megyei köz­gyűlés elnöke elmondta: So­mogybán az eredményes önkor­mányzati pályázatok révén de­cembertől február végéig 238, márciustól május végéig 1019 munkanélküli foglalkoztatásá­ra van lehetőség a közmunka­programban. A támogatások 80 százalékát a bérekre és járulé­kaikra fordítják. Az önrész miatt nem pályáztak Kaposvár részint azért nem pályázott az említett közmunkaprog­ramra, mert a biztosítandó önrész már a jövő évi közcélú foglalkoz­tatás keretét csökkentette volna - mondta Vörös Gyula népjóléti igazgató. - Másrészt a támogatott program jövő év májusában zá­rulna, s a tervezett munkák nem fértek volna bele a határidőbe. Szigetek az állati hulladéknak Varga Andrea Közös horvát-magyar pályáza­tok beadását tervezik a csurgói kistérségben. Harmadik alka­lommal tárgyalt - ezúttal Kaproncán - az a munkacso­port, amely az uniós Interreg pá­lyázatot készíti elő. Többek kö­zött Légrád-Őrtilos között közle­kedő hajó- vagy kompjárat rend­Összefogtak a természetért Nagy László Nemzeti parki tanács alakult tegnap Pécsen; a Duna-Dráva Nemzeti Park 11-tagú tanácsadó testületében a természetvéde­lemhez kapcsolódó ágazatok - erdészet, idegenforgalom, víz- gazdálkodás, önkormányzatok és ökológia - vezető képviselői helyet foglalnak, s az lesz a fel­adatuk, hogy támogassák és szakmai tanácsokkal lássák el a DDNP kezelőjét, illetve lobbizza­nak a nemzeti park érdekében. Elhangzott: miniszteri rendelet­re valamennyi hazai nemzeti parkban létre kell hozni a pécsi­hez hasonló tanácsadó szerve­zetet. A tegnap megalakult nem­zeti parki tanács élére elismert szakember, Kalotás Zsolt, az or­szágos környezetvédelmi fel­ügyelőség főosztályvezető-he­lyettese került. szeresítését szorgalmazzák, emellett az állati hulladék keze­lésére vonatkozó pályázati forin­tokban bíznak. A csurgói kistér­ség egyébként 4,6 millió forint pályázati forrást fordíthat most arra, hogy megteremtse az elő­írásszerű állatihulladék-gyűj- tésnek és -ártalmatlanításnak a feltételeit. Füstös János, a több­célú társulás irodavezetője el­Márkus Kata Megkezdődtek a bértárgyalá­sok a munkaadók és az MSZOSZ-hez tartozó szakmák képviselői közt Somogybán. Svajda József, a szakszervezet megyei elnöke (képünkön) sze­rint a korábbinál jobb a fogadó- készség a gyáraknál, cégeknél az érdekképviseleti szerv jövő évre érvényes elképzeléseire. Korábban 65 ezer forintos minimálbért tartott kívánatos­nak az MSZOSZ, a tárgyalások jelenlegi szakaszában úgy tű­nik, jövőre 63 ezer forint lehet a legalacsonyabb kereset - mondta Svajda József. - To­vábbra is 4 százalékos reálbér­növekedés elfogadható a szak- szervezet szerint, ám ehhez elegendő a korábbi elvárásnál kisebb, 4-6 százalékos nomi­nálbér-emelkedés. Az adótörvé­mondta: öt mikrotérségre bon­tották a csurgói kistérséget. Somogyudvarhelyen, Csurgón, Iharosberényben, Porrogon és Zákányban alakítanak ki állati- hulladék-gyűjtő szigeteket. A jogerős építési engedély már megvan, a vállalkozói ajánlatok is megérkeztek, így megkezdik a fejlesztést. Várhatóan januártól működnek a lerakóhelyek. nyék módosulásával ugyanis egy százalékot csaknem min­denki kap. Eze­ket az irányle- veket képvise­lik kollégáink a bértárgyaláso­kon - tette hoz­zá a megyei el­nök -, ám mivel az Országos Érdekegyeztető Tanács egy 15 pontból álló egyezményt már elfogadott, az már bizonyos: jö­vőre kilencezer forint értékű melegétkeztetési utalványt kaphatnak a munkavállalók. Svajda József szerint tizenöt év után a jelenlegi az első kor­mány, amelyik hajlandóságot mutat a háromszintű mini­málbérrendszer elfogadására. Ám mégsem biztos, hogy be­vezetik, mert a munkaadók megkérdőjelezik ennek szük­ségességét. Béralku részsikerekkel tárgyalás Közelednek az álláspontok Alsóbogát A település honlapján ezentúl már nemcsak magyarul, de németül és angolul is olvashatók a legfontosabb információk. A falubeli­ek reménykednek, hogy a jövőben külföldiek is látogatják majd az ol­dalt, ahonnan megismerhetik a tele­pülés történetét s értékeit A meg­újult honlap költségeit az önkor­mányzat saját erőből biztosította, (bl) Babócsa Harminc tartósan mun­kanélküli foglalkoztatására nyert támogatást a Belügyminisztérium és Munkaügyi Minisztérium közös pályázatán az önkormányzat. Péter István polgármester elmondta: a dolgozók hathavi bérét és járuléka­it a pályázati összeg fedezi, (mg) Csurgó Megvált egyik ingatlanától, az Erste Bank épületétől az önkor­mányzat. Nettó húszmillió forintért adták el az épületet, amit a koráb­bi bérlő vásárolt meg. A város ugyancsak eladásra kínálja, immár évek óta a Meller-kastélyt is, de eddig eredménytelenül, (va) Hedrehely Két felsőoktatási intéz­É Pw ményben tanuló hall­I gatót támogatott a te- mTj lepülés önkormányza- ■tg ta. Bellái Béla polgár- Srll mester (képünkön) el­mondta: a diákok összesen mint­egy 100 ezer forintot kaptak, (mg) Hetes Készülődnek a település la­kói a decemberi ünnepi estre. Ádám László polgármester el­mondta: az iskolások mellett a nyugdíjasklub és az egyházközsé­gek tagjai is műsort adnak, (mg) Kaposvár Szoborépítő versenyt hir­det a Zöld Szem egyesület a kapos­vári általános és középiskolások számára. A megmérettetés egyetlen feltétele, hogy a szobrokat műanyag PET-palackokból kell elkészíteni. Mészáros Attila, az egyesület veze­tője elmondta: kedden küldték ki a versenyfelhívásokat az iskoláknak, s a diákoknak egy hónapjuk van, hogy megépítsék a szobrokat, (bl) Kaposvár-Budapest Első helye­zést ért el a fővárosban megren­dezett IV. Bem kupán a Filotás Márk - Valler Dominika páros a Junior II C standard kategóriában. Soltvadkerten, a VI. Triműk kupán a páros a junior II. C standard kategóriában első lett, a junior II B latin kategóriában pedig ezüst­érmet szerzett, (mk)

Next

/
Thumbnails
Contents