Somogyi Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-23 / 274. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 23., SZERDA FÖLDVÁRI KISTÉRSÉG Keréktörő bálványosi út sztrádaépítés Lehetetlenné teszik a közlekedést a munkagépek Kátyúk és kövek okoznak defektet és kipufogóproblémákat a bálványosi úton. Szabó József falugondnok és a kíváncsi gyerekek fotó: gáti körnél Faluképet javítottak Nemcsak megújult, hanem bővült is a közösségi ház Bálványo­son, mely a postának, illetve a polgármesteri hivatalnak is ott­hona. Az épület környezetét is átalakították, melyhez a falukép javítását szolgáló pályázaton kétmillió forint támogatást nyert az önkormányzat. A balatonföldvári kistér­ség leghátrányosabb hely­zetű településén, Bálvá­nyoson járt Lamperth Mó­nika belügyminiszter. Meggyőződhetett arról, milyen rombolást végez­tek a munkagépek a falu­ba vezető egyetlen útban. Keszthelyi Zoltán Telekivel együtt kapta a kistér­ség leghátrányosabb helyzetű települése címet Bálványos. Mindkét falu zsáktelepülés, me­lyek többek között a munkanél­küliség és a helyi vállalkozások száma alapján érdemelték ki ezt a kétes elismerést. Bálványos van kedvezőbb helyzetben, hisz idén több beruházás is megvaló­sult a mintegy 600 fős kis tele­pülésen: felújították a sportöltö­zőt, szabadidő-központot alakí­tottak ki, az óvoda nyílászáróit kicserélték, illetve a konyháját is felújították. Az év legnagyobb - 20 millió forintos - beruházá­sa a közösségi ház volt, melyet Lamperth Mónika belügymi­niszter avatott fel. A faluban for­ralt borral és fánkkal vendégel­ték meg a helyieket, a vendége­ket pedig a nyugdíjasok és az óvodások műsora szórakoztatta.- A legnagyobb gondunk a fa­lu megközelíthetetlensége, ami­nek minőségére a miniszter is megjegyzést tett, igaz, megol­dást nem ajánlott a számunkra - mondta Sebestyén Gyula pol­gármester. - A legutóbb egy személykocsi kereke tört ki, de kipufogó és szélvédő is esett már áldozatául a munkagépek nyomainak. Szinte életveszé­lyes ott közlekedni, különösen ha egy foldhordó konvojba ke­rül valaki a személyautójával. A faluban más a helyzet, az ott lévő utak fele megfelelő álla­potban van, miután folyamato­san felújítják azokat. Az idén készült a Petőfi utca burkolata 590 méter hosszan, három mé­ter szélességben. A közelmúlt esőzései viszont több utat is el­mostak, tönkretettek. Milliók felújításra A szemesi úti épület felújításá­nak látott neki a balatonszár- szói önkormányzat, melyben többek között a körzeti megbí­zotti iroda, teleház és a nyugdí­jasok klubhelyisége található. Az átalakítás több millió forint­ba kerül, amit az önkormány­zat mellett a ház másik tulaj­donosa, a Szöllőskert Szövetke­zet finanszíroz. Útjavítás a tóparton Balatonszárszótól Szántódig rendbe tennék a Balaton-part és a vasút között húzódó utat az önkormányzatok. Ennek ér­dekében közösen pályáznak ál­lami támogatásra. A rendkívül leromlott állapotú úton gyak­ran alakul ki balesetveszélyes közlekedési helyzet. A felújítás elkészültéig korlátozni szeret­nék a sebességet. Báloznak a lovasok Elkezdődött a kőröshegyi falu­ház felújítása. Három év alatt használhatja fel az önkor­mányzat az elnyert 3,5 millió forintos támogatást, tudtuk meg Kiss Ferencné polgármes­tertől. Meszelnek, csiszolják és felújítják a parkettát, térelvá­lasztót alakítanak ki. Szomba­ton bált tart a helyi lovasegye­sület a faluházban. Park a laktanyában Évek óta szeretné megszerezni a falu területén lévő egykori ka­tonai laktanyát a pusztaszemesi önkormányzat. A korábbi elkép­zelések szerint börtönt, raktár­bázist vagy üdülőfalut hoztak volna létre a létesítményben. A Balatonfóldvár központú telepü­lések társulása most befektetők közreműködésével ipari parkot vagy inkubátorházat létesítene. Garázst építenek, kisbuszt vesznek Keszthelyi Z.- Érdemes volt belevágnunk - mondta az idén beindított falu- gondnoki szolgálatról Geiger Károly pusztaszemesi polgár- mester. Számításai szerint két- háromszázezer forintba kerül egy évben a szolgálat. A haszna viszont jóval nagyobb, hisz a he­lyiek életkörülményein tudtak ezzel javítani. Új kisbusz be­szerzését tervezik és egy garázs építésébe is belefogtak.- Egy 9 éves használt bu­szunk van, azt cserélnénk pályá­zat segítségével újabbra, mely­hez egymillió forintos saját for­rásunk van - tette hozzá a pol­gármester. - Az 50 négyzetméte­res garázs rövidesen elkészül. Megújult a balatonszárszói művelődési ház, melyet a helyi vál­lalkozók egy hónap alatt varázsoltak újjá. A beruházást az ön- kormányzat finanszírozta, melyhez pályázaton négymillió forint állami támogatást nyert. fot& gáti körnél Előnytelen is lehet a kisvárosi lét Czene A. 2004-ben és 2005-ben a bala­tonföldvári kistérség több mint 165 millió forintot nyert pályá­zatokon. - Ez nem kevés pénz - mondta Bezeréti Katalin, a tár­sulás elnöke. - Balatonfóldvár az idén hat pályázatot nyújtott be, ebből öt sikeresnek bizo­nyult. Gondot jelent, hogy a nyaralónépességet nem veszik figyelembe a döntéshozók. Eb­ből a szempontból előnytelen, hogy nem falu, hanem város Balatonfóldvár, városként pedig alacsony a lakosság száma. Jó volna, ha a körzet országgyűlé­si képviselője, Herényi Károly (MDF) lobbizna a helyzet meg­változtatásáért a parlamentben. A hajósok folytatnák a kikötő felújítását A balatonszemesi kikötő felújí­tásának első ütemét végezte el a Balatoni Hajózási Rt. az idén. A kivágottak helyére fiatal fá­kat ültettek. A következő beru­házási szakaszt akkor tudják elkezdeni - tájékoztatott Lain Ferenc, a hajózási társaság mű­szaki igazgatója -, ha pályázati támogatáshoz jutnak, (fi) Operett és vigasság a szóládi időseknek Operett-előadással kedveske­dett a helyi nyugdíjasoknak a szóládi önkormányzat. A ka­posvári Roxinkör fiataljai lép­tek színpadra, majd az óvoda apróságai adtak műsort. Az önkormányzat végül megven­dégelte az időseket, akik zené­re mulathattak, (fi) Töltött káposzta a véradásért Harmincötezer forint bevételt hozott a bálványosi vöröske­resztnek a közösségi házban tartott jótékonysági bál. A civil szervezet a napokban sikeres véradást is szervezett a helyi­eknek. A 31 véradót töltött ká­posztával és sörrel vendégel­tek meg. A donorok mintegy tizennégy liter vérhez segítet­ték a siófoki kórház véradó állomását, (kz) Pénzt hoz az együttműködés kistérség Két év alatt kétszázmillió forint Fónai I. A földvári kistérség az egyik nyertese ennek az együttműkö­dési formának - hangzott el Lamperth Mónika múlt heti ba- latonföldvári és bálványosi láto­gatásakor. A belügyminiszter számba vette, mennyi támoga­tást kapott a kistérség tavaly és idén; nos, közel kétszázmillió forintot használhatott fel. A többcélú társulás megalakítása­kor százmillió forint fejlesztési támogatást ítélt oda a belügyi tárca, a társulás idei működésé­nek támogatására pedig 72,5 milliót kaptak. Bűnmegelőzés­re, valamint a Regionális Fej­lesztési Hivataltól és Területpo­litikai Kormányhivataltól pedig további 11,5 millió forintot.- Érthető, hogy jónak, folyta- tandónak tartja az együttműkö­dést a tizenhárom település - szögezte le Lamperth Mónika. Parókiás lelkész Kötésén beiktatás Huszonhét év után Az újbort kínálgatták a népnek a kétesei fiatalok a kerbájt ünnepségén Fónai Imre Huszonhét év után van újra ál­landó, parókiás lelkésze Köt­ésének. Tizennyolc paptársá­nak jelenlétében iktatták be tisztségébe Lengyel Henriett evangélikus lelkészt a kétszáz­hét esztendős templomban. Ré­gi vágya vált valóra ezzel a köt- cseieknek. Korábban siófoki evangélikus lelkészek szolgál­tak Kötésén, Lengyel Henriett elődje, Havasi Kálmán pedig nyugdíjasként ideiglenes jel­legei látta el a lelkipásztori te­endőket. Az új lelkész beiktatását kö­vetően rögtön a kötcsei evangé­likusok legnagyobb ünnepén, a kerbájton szolgált. A falu fia­taljai ősapáik útmutatása sze­rint borkiásással, felvonulás­sal és ünnepi istentisztelettel emlékeztek a templom 1798-as felavatására. Állami pénzre várnak kereki Sokba kerül a késlekedő támogatás K. Z. Ötmillió forint hitel felvételére kényszerült a kereki önkor­mányzat, mindeközben az állam mintegy 9 millió forinttal tarto­zik a településnek. A helyiek au­gusztus óta várnak az átadott be­ruházások után járó pályázati támogatásra, miközben a kény­szerből felvett hitel több száz­ezer forint pluszkiadást jelent.- A hitelfelvétel miatt elbukott három-négyszázezer forint is je­lentős tétel számunka - mondta Marton Lajos polgármester. - Fő­ként ha üres a kassza és olyan nem várt kiadások érnek, mint a szennyvízcsatorna-hálózat elő­készítésére kiadott 800 ezer fo­rint. Erre a jövőben is jelentős összegeket kell áldozni, valószí­nűleg a 2006-os fejlesztésre szánt pénzük is erre megy. Fel­adat viszont lenne bőven. Az idei évnek 18 millió forin­tos forráshiánnyal vágott neki a kereki önkormányzat, ahhoz, hogy mégis működőképes tud­jon maradni, szinte mindenen spórolniuk kell. Emiatt előtérbe kerültek a társadalmi munkák.

Next

/
Thumbnails
Contents