Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-20 / 246. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 20.. CSÜTÖRTÖK 15 A NAP TÉMÁJA siker A bírálóbizottság döntő' többséggel szavazott a pécsi pályázati program mellett, a rivális, vesztes városok egyes polgármesterei mégis politikai döntésről beszélnek Pécs Európa Kulturális Fővárosa lesz A pécsi pályázat egyik jellegzetessége, hogy a komolyabb beruházások, fejlesztések elsősorban nem a jelenlegi történelmi belvárost, hanem az azt övező területeket érintik kormány Pécs városát javasolja Brüsz- szelnek. „Nagy meccs volt, igazságos eredmény született” - tette hozzá. így Pécs 2010-ben egy német várossal (Gör- litz vagy Essen) párban viseli ezt a ki­tüntető címet. A tizennégy tagú nemzet­közi tanácsadó testület első helyen java­solta Pécset, a második helyre Miskolc, a harmadikra pedig Debrecen került. Budapest tehát lecsúszott a dobogóról, bár a miniszter kiemelte, hogy a fővá­ros amúgy is kikerülhetetlen mind köz­lekedési, mind kulturális szempontból. Pécs győzelme fölényesnek mondható, hiszen tízen javasolták az első helyre, hárman pedig a másodikra. Mint Toller László polgármester saj­tótájékoztatóján elmondta, a bírálat egyik fő szempontja volt a regionális fejlesztés, s a Balkán felé nyitás - a he­lyi pályázat egyik fő eleme - nyilván­valóan sajátos értékkel is együtt járt. Pécs volt az első, amely 2002-ben már fontosnak tartotta, hogy érdemes na­gyobb hangsúlyt adni a vidéknek, s azt, hogy egyetlen kitörési pont a kul­túra lehet. Kiemelte, hogy jó pályázatot adott be a város, s ebben a számos köz­reműködő közül különös érdemei van­nak a pályázatírónak, Takáts József­nek. A pályázat legnagyobb értéke az, hogy a várost közösséggé kovácsolta. „Amikor megtudtam, hogy nyertünk, könnybe lábadt a szemem, de ezt egy­általán nem szégyellem” - vallotta be a politikus. Cseri László Talán még sohasem részesült Toller László polgármester olyan tapsvihar­ban, mint tegnap délután, amikor Bozóki András kulturális miniszterrel egy Időben bejelentette a pécsi Dóm Múzeumban, hogy az Európa Kulturá­lis Fővárárosa címre magyar részről a Budapest: politikai szempontok győztek Elsőként gratulálok erről a helyről, kívánom hogy a döntés az egész magyar kultúra javát szolgálja. Ehhez minden segítséget megad Budapest. Természetesen, mint budapesti, sajnálom, hogy nem a főváros nyert. A kormánynak nem volt könnyű dolga, sok kiváló pályázat közül kellett választania. A kulturális-szakmai té­nyezők mellett politikai szempontoknak is győznie kellett. Két op­ció volt: kiválasztanak egy aktív vidéki várost és azt fejlesztik, vagy pedig a fővároson keresztül az egész ország fejlődik. Tudomá­sul vesszük, hogy ezúttal a politikai cél az volt, hogy Budapest és a vidék ellentéte feloldódjon. A vidéki fejlesztés jóval nagyobb kor­mányzati jelenlétet igényel Pécs esetében. (...) Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere Részletek a tanácsadó testület értékeléséből A pécsi pályamunka veszi legkomolyabban a kulturális alapú vá­rosfejlesztés kritériumát, amennyiben magát a kultúrát elsősorban a városi élet megemelt minőségeként, nem pedig esemény- és művé­szetalapú elgondolásként engedi megmutatkozni Ennek a pálya­munkának a legkiforrottabb (és a legszínvonalasabban megfogal­mazott) az átfogó koncepciója: az öt idősík és az öt pillér elgondolá­sa meggyőző és kidolgozott. A „Balkán kapuja’-koncepció jelentősé­gét aligha lehet túlbecsülni: korrekt módon ismeri fel és használja ki a Magyarország geopolitikai helyzetéből adódó lehetőségeket, eb­ből fakadóan az európai kontextus továbbra is ebben a pályázatban a legérzékenyebben kimunkált (...) Kiemelkedő, ahogy a város la­kosságát bevonták a munkába. Debrecen: ünneprontó nyilatkozat Gratulálunk Pécsnek, és sok sikert kívánunk a pályázatuk megvaló­sításához. A szocialista kormányzat újra bebizonyította, hogy bármi­kor képes az ország érdekeit figyelmen kívül hagyó döntést hozni Szemben az összes általa eddig hangoztatott lózunggal, újra kima­rad az a nagyszerű lehetőség, hogy az ország legelmaradottabb kele­ti részei is esélyt kapjanak a felzárkózásra. A döntést megelőző pá­lyázati feltételek tisztázatlanok és zavarosak voltak, ezt fejelte meg a kormány egy rossz döntéssei A Gyurcsány-kormány Magyarország térképén a Dunától keletre nincs ország. A kormány hű maradt ah­hoz a gyakorlatához, hogy kifejezetten gátolja az ellenzéki városok fejlődését, és eközben az eszközökben nem nagyon válogat. kosa Lajos polgármester Huszonötmilliárdot adna a kormány, de jutna a 100 milliárdos Pólus-projektből is Pécs több kulcsprojektet tervezett az EKF-program részeként. A Ze­nei és Konferenciaközpont 6,2 milliárdba, a Zsolnay Kulturális Ne­gyed 10 milliárdba, a „Nagy Kiállítótér” 3 milliárdba, a Regionális Könyvtár 4 milliárdba, a közterek és parkok újjáélesztése 6,8 milli­árdba kerüi A kormány az előzetes információk alapján 25 milliár- dot biztosítana a városnak a fejlesztésekre, toller László polgár- mester úgy gondolja, hogy a 2007-től kezdődő Pólus-projekt 100 mil­liárdos fejlesztési keretéből, amelyből Pécsett az egészségipar, a kör­nyezetipar és a kulturális ipar osztozik, jutna az EKF-projekt beru­házásaira is. A nagyobb gondot nem is a fejlesztések okozzák, mondja, hanem a 2010es kulturális események finanszírozása. Nemcsak 2010-re, de a felvezető és a levezető évekre is tartalékolni kell Elképzeléseik szerint kibővülne, regionálissá és nemzetközivé vál­na mind az irányító-egyeztető testület, mind a védnöki testület, mind az állandó tanácsadói testület, s megtartaná konzultatív feladatkörét a fejlesztési tanács, illetve a programtanács - mond­ja tarrósy István, a pályázati iroda vezetője. A pályázati irodá­ból és kabinetből nőne ki a Pécs 2010 Menedzsmentközpont, amely öt ágazat (kulturális programok, PR és kommunikáció, pénzügyek, szponzoráció, termékértékesítés) tervező és szervező tevékenységét fogná össze. Nagyon fontos, hangsúlyozza, hogy a 2006-os és a 2011-es évet is figyelembe kell venni, s a felvezető és a levezető évekhez szükséges forrásokat elő kell teremteni. Lapunkat ingyenesen hívható telefonszámunkon is megrendelheti: 06 80/200 434 MEGRENDELŐLEVÉL Ezennel megrendelem 2005 ...............................................hónaptól a következő lapokat, és vállalom, hogy 12 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak. a Somogyi Hírlap és/vagy Somogyi Hírlapja Előfizetési díj í hónapra: Somogyi Hírlap 1550FI Somogyi Hírlap VR 425 Ft Előfizetési időszak a Somogyi Hírlapra: Q 1 hónap Q negyedév Q félév Q egy év Előfizetési időszak a Somogyi Hírlap VR: U 1 hónap □ negyedév Q félév Cjl egy év Az első időszak előfizetési díját a kézbesítőnek fizetem. A folytonosság megtartása céljából a továbbiakban a fizetés módja: C_] lakossági folyószámláról rendezem □ készpénzzel a kézbesítőnél fizetek Előfizető neve:........................................................................................................... .................................. Ci me:................................................................................................................................................................. Telefon:....................................................Aláírás:........*............................................................................... Tá rgyhó 25-ig beérkező megrendelés teljesítését a következő hónap I -jétőí, a később beérkező két az azt követő hónap 1 -fétöl vállaljuk. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. Somogybán otthon vagyunk Somogyi Hírlap FOTOK:B. BF.ZDAN KATA t A megújult Somogyi Hírlapot ^ajánljuk ^ figyelmébe! Üérje SMS-ben!* Küldje el nevét, címét és hamarosan 1 hétig ingyen házhoz kapja a Somogyi Hírlapot. SMS szám: 06-20/534-5147 * alapdíjas sms, a próbaolvasás csak a megye területére kérhető csjímméBI Sm ' • M hMbmIKIm £ UTmUTflTÖ^^É mmm mm* mMí SEGÍTSÉGÉVEL*^ IBI 1 06 90 230-473 KOS 06*230461 MÉRLEG 1*230467 BIKA 06-90-230462 SKORPIÓ 06-90-230468 IKREK 06-90-230-463 NYILAS 06-90-230469 RÁK 06-90-230464 BAK 06-9Ö-23M70 OROSZLÁN 06*230465 VÍZÖNTŐ 06*230471 SZŰZ 06-90-230466 HALAK 06-90-230472

Next

/
Thumbnails
Contents