Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-20 / 246. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK NYUGDÍJASOK Időskorúakért 2005-díjas: Varga József gyárigazgató A kitüntetett Varga József (balról), Héjjas Károly és Svajda József Ötórás színpadi varázslat mustra Több száz műsorszám közül a legsikeresebb harminckilenc a gálán Az MSZOSZ megyei elnöke, Svajda József és a nyugdíjasválasztmány négy éve alapította az Időskorúakért kitüntető plakettet, amelyet három önkormányzati vezető - Szita Károly, Gyenesei István és Ormai István - vehetett át a megelőző években. Az idei elismerést Varga József, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. igazgatója, a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke érdemelte ki Kedd délelőtt az MSZOSZ Cseri úti házában rendezett bensőséges ünnepségen Héjjas Károly, a nyugdíjasválaszt- mány elnöke a kitüntetett érdemeit méltatva elmondta: a rendszerváltás zűrzavarában óriási'erőfeszítésekkel megtartott nagyüzem vezetője már 1993-ban összehívta és segítő- készségéről biztosította nyugdíjasait, hogy továbbra is a gyári munkáskollektíva tagjainak érezzék magukat. Nagy szerepe volt a szakszervezeti Vasas Nyugdíjasok Egyesületének létrehozásában, ünnepeik megtartását, kirándulásaikat, egyéb programjaikat ma is önzetlenül támogatja. A gyár nyugdíj előtt álló dolgozói havi ötezer forint bérpótlékot és kiemelt jutalmat kapnak, lakás- vásárlási, -felújítási, üdülési és temetési segélyben részesülnek az arra rászorulók. Gondoskodása példa minden gazdasági vezető számára - hangsúlyozta a választmány elnöke.- Lehetőleg személyesen búcsúzom el nyugdíjba vonuló kollégáimtól és biztosítom őket arról, hogy ajtóm ezután is nyitva áll előttük, nincs olyan nehéz helyzet, amelyre ne tudnánk megoldást találni. Lenni kell annyi erőnknek, hogy segítsünk azokon, akiknek munkája benne van minden mai teljesítményünkben. Ez erkölcsi parancs, lelkiismereti kötelezettség - jelentette ki az elismerést megköszönve Varga József. Egy esztendő szorgos munkájának eredményében gyönyörködhettünk szombaton a Kaposvári Sportcsarnokban a szépkorúak kulturális gálaműsorán. A kistérségi szemléken bemutatott több száz műsorszám közül a legsikeresebb harminckilencet láthatta a gála közönsége. ■ Klujber László, a megyei szövetség elnöke üdvözölte a megjelenteket. Kolber István területfejlesztési miniszter a megye legnagyobb civil erejének, a települési közösségek pilléreinek nevezte köszöntőjében a szépkorú- akat, akik sokkal többet érdemelnének. Az idősek világnapján bejelentett ötéves korrekciós program az elmúlt évtizedek igazságtalanságait igyekszik orvosolni, jelentette ki a politikus. - A köszönet szavai az elsők, mert minden eredményünket, fejlődésünket Kaposvár idős polgárai alapozták meg - hangsúlyozta Szita Károly polgármester, majd sikeres szereplést, felhőtlen szórakozást kívánt a jelenlevőknek. - Somogyország kincsei a szépkorúak, óvni kell őket, vigyáznunk kell rájuk - hangoztatta üdvözlő szavaiban Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke és méltatta a nyugdíjasközösségek kifogyhatatlan alkotókedvét, életerejét, azt a rengeteg munkát, amely a gálát megelőzte. A segesdi Derűs Alkony Palotásával kezdődött és öt óra múlva a somogyaszalói mazsorettek gyakorlatával ért véget a színpadi varázslat Közben mély gondolatokat hordozó verseket hallhattunk a kaposvári Kiss Jánosné, a somogysárdi Csere Istvánná, a ráksi Gyenge László, a kaposvár-tüskevári Bankné Mezővári Mária és a fonyódi Szabados Andrásné kiérlelt előadásában. A szólóénekesek legjobbjai kaptak fellépési lehetőséget: Tóth Lajosné Táskáról, Győrfi Lajos és Kovács János Kaposfüredről, Márkus Ferenc Somogyvárról, Császár Istvánné Somogyvárról, Hajdú Gyuláné Inkéről, Kelemenné Fejes Irén Somogytarnócáról érkezett, hogy népdalokkal, nótákkal, cigánydalokkal szórakoztassa a gála közönségét. A humorról, a kacagásról az ádándi Közelebb Egymáshoz, a Csokonyavisontai Nyugdíjas Klub, a tabi Őszi Napfény, az ötvöskónyi Ezüst Hárs, a szőlősgyöröki Őszi Rózsa, a Siófoki Nyugdíjas Egyesület, a ságvári Szivárvány és a szent- balázsi idősek klubja színjátszói ötletes jelenetekkel gondoskodtak. Tekintélyt parancsoló a színpadra lépő népdalkörök, kórusok névsora is: a lengyeltóti, a zselicszentpáli, a homokszent- györgyi, a nemesdédi, a taranyi, a somogygeszti, a csurgói, a nágocsi, a bélavári, a szóládi és a marcali bajtársak mutatták be a somogyi népdalkincs legjavát. A már említett segesdi Palotás és az aszalói mazsorettek mellett a balatonfenyvesi Ezüst Fenyő, a nagyatádi Őszi Napfény, a sán- tosi Őszi Rózsa, a Somogyjádi Nyugdíjas Egyesület, a balatonboglári Megértés és a Somogytúri Nyugdíjas Egyesület tánccsoportjai ragadtatták tapsra a jelenlevőket. Nagy sikerrel szerepeltek a kercseligeti, nagyberki citerások és a kis- bárapáti Molnár Ferenc, aki bűvészmutatványokkal ejtette ámulatba a közönséget Ne feledkezzünk meg a negyvenedik műsorszámról sem, Klujber László előadásában volt szerencsénk hallani a Rákóczi megtérése című népszerű bravúráriát Gyenesei István oklevél és a megyecímert ábrázoló plakett átadásával tette emlékezetessé a résztvevőknek a szépkorúak idei kulturális gáláját, amely a nyugdíjasdal közös eléneklésé- vel ért véget. HÍREK Hajóra szálltak A Balatoni Hajózási Rt. a korábban szokásos szárazföldi vendéglátás helyett a múlt héten hajókirándulásra hívta nyugdíjasait. A mintegy ötven résztvevőnek bemutatták az újonnan épített és felújított kikötőket, majd Badacsonyban gazdag ebéd és borkóstolás céljából engedték le a horgonyt tartósabban. Baranyai tájakon A szentgáloskéri nyugdíjasok Baranyában jártak a múlt héten. A népszerű üdülőhelyek, Orfu és Abaliget után Pécs belvárosának látnivalóit keresték fel. Utazásukat az önkormányzat is támogatta. Vendégségben a nagyik A Bartók Béla utcai iskola vöröskeresztes diákcsoportja és lelkes vezetőjük, Nagyné Ko- renika Magdolna tanárnő, korábbi évek szép szokását követve, a donneri városrész szépkorú lakóit látta vendégül pénteken. A kedves kis műsort követően a gyerekek táncba vitték a nagymamákat, nagypapákat, finom ropogtatnivalóval, üdítővel jártak kedvükben. Bátyus-délután Batyus-délutánra invitálja tagjait a Vasas Nyugdíjasok Egyesülete. Az október 28-án délután 3 órakor a Szent Imre utca 14. szám alatti pártok házában sorra kerülő vidámságra a hölgyeket sütemények, az urakat maguk termelte borok társaságában várják. Találkozó a MEP-ben A társadalombiztosítás egykori munkatársai, az egészségbiztosítási pénztár és a nyugdíj-biztosítási igazgatóság nyugdíjasai közös találkozóra voltak hivatalosak a múlt héten. A két intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd a Bartók Béla utcai iskola diákjainak zenés műsora gondoskodott a kellemes szórakozásról. Egészség, hitélet Az idősek hónapja eseményeinek nagyobb részét a vidám, szórakoztató összejövetelek teszik ki, de a komoly, tudományos tárgyú rendezvények sem hiányoznak a gazdag program- ajánlatból. A Nagyatádi Szociális Gondozási Központ munkatársai ismeretterjesztő előadás- sorozatot szerveztek. Hetente többször kaphatnak tanácsot az érdeklődők a fenyegető betegségek megelőzésének lehetőségéről, a helyes táplálkozásról, a mértékletes életmódról, a hitélet kérdéseiről is. AZ OLDALT SZERKESZTETTE: KATONA CSONGOR Facsemete a legkisebbeknek Csikós Magdolna Egyéves már a szépkorúak ligete Görgetegen, a polgármesteri hivatal melletti parkban. A 2004-ben az idősek tiszteletére ültetett tizenkét facsemete mellé a múlt hét végén egy újabb került, ezúttal azonban nem a falu nyugdíjas lakói, hanem a legfiatalabbak emlékére.- Az idén született helybeli gyerekek nevei találhatók a fa előtti táblán. Arra kondultunk, ezzel a gesztussal tovább tudjuk vinni a tavaly kezdett szép hagyományt, erősítjük az összetartozást, a generációk, idősek és fiatalok kapcsolatát, a falu- közösséget - mondta Varga Józsefné, a kedves esemény szervezője, a Görgetegi Közéleti Nyugdíjas Klub vezetője. A tizenkét görgetegi apróság keresztanyaságát jelképesen Gyenesei Istvánné vállalta, aki a faültetés után emléklapokat adott át a kicsik szüleinek. Mozgalmas napok a Parkban Módszertani előadássorozat színhelye októberben a patalo- mi Park-otthon. Miközben a szakma képviselői jogi, szociális és egészségügyi tapasztalatokkal gyarapítják tudásukat, az otthon lakóinak gazdag program teszi mozgalmassá az idősek hónapját. Kiállítást rendeztek a lakók fotóiból és Törzsök Róbert fafaragó munkáiból, zenés szüreti mulatságon vettek részt, gondozók és gondozottak fürdőztek az igali termálvízben, kirándultak Pécsre és lelki táplálékkal töltődtek fel a mária- gyüdi kegytemplomban. Találkoztak egy vidám összejövetelen a falu nyugdíjasaival. A jövő Márlagyüdre Varga Zsolt igazgató Is elkísérte a kirándulókat hét végi záróünnepségen kerti emlékezhetnek a mozgalmas partin, lobogó tábortűz mellett októberi napokra. Betyárdalok Berzencéről Gamos A. Nótacsokrok, betyárdalok, versek és vidám jelenetek váltogatták egymást a dél-somogyi bentlakásos szociális intézmények ki mit tud? vetélkedőjén. A barcsi szociális központban megrendezett verseny lehetőséget adott az otthonok gondozottjainak, hogy számot adjanak felkészültségükről. Hat szociális otthon negyvenhat lakója lépett pódiumra ezen a délutánon, a produkciókat öttagú zsűri értékelte. A tekintélyes testület vezetője, Bagi Gáborné nyugalmazott tanárnő a betyárdalokat éneklő berzen- cei Dergez János előadását ítélte legsikeresebbnek. Az ugyancsak berzencei Pápa Sándorné, a kőkút-gyöngyöspusztai Bogdán János, a segesdi Kiss Csaba, a nagyatádi Koleszár László, a barcsi Virovecz Ferenc, illetve a segesdi tánccsoport és a barcsi idősek klubjának dalköre érdemelte még ki a zsűri megkülönböztetett elismerését. Belegi időseket köszöntöttek A falu hetven idős lakóját köszöntötte a minapi ünnepségen a belegi önkormányzat. A helybeli óvodások és iskolások műsora csalt könnyeket a szemekbe, majd az ízes vacsora után hosszan beszélgettek rég volt időkről, (csm)