Somogyi Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-07 / 235. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 7., PÉNTEK 7 VILÁGTÜKÖR Merényletek árnyékoljak be a böjti hónapot Két terrortámadásban össze­sen harmincötén vesztették életüket, beárnyékolva a rama- dán böjti hónap kezdetét Irak­ban. Hillában egy síita imahe­lyen egy öngyilkos merénylő huszonöt embert ölt meg, to­vábbi nyolcvanhetet pedig meg­sebesített. A túlnyomóan síiták lakta dél­iraki városban az épületeik tető­zete összetört, a szomszédos üz­letek kirakatait pedig a detonáció ■ A brit kormány szerint Irán Áj fegyverekkel látja el a szövetségesek ellen harcoló iraki ellenállókat. bezúzta. A robbanás időpontjá­ban viszonylag kevés ember tar­tózkodott a negyedben az utcán, mert az ünnepi ima épp elkezdő­dött. A szunnita népcsoport már kedden hozzálátott a ramadán megünnepléséhez, a síiták szá­mára azonban a böjti hónap csak szerdán kezdődött el. A bagdadi olajügyi miniszté­rium épületét ért támadás csü­törtökön tíz emberéletet köve­telt. A belügyminisztérium je­lentése szerint a merénylő autó­bombát hozott működésbe. A brit kormányfő csütörtökön megismételte azt a vádat, hogy Irakban olyan fegyvereket hasz­nálnak a lázadók, amelyek Irán­ból vagy a Hezbollahtól szár­maznak. (Teherán határozottan cáfolta az állítást.) „Katasztrofális következmé­nyekkel járna”, ha most kivon­nák az amerikai vezetésű nem­zetközi erőket Irakból - mondta Talabani iraki kormányfő a kö­zös sajtóértekezleten. „Termé­szetesen azt szeretnénk, ha az idegen csapatok távoznának - mondta a miniszterelnök -, de csak majd akkor, ha erre meg­érett a helyzet.” ■ Gy. Z. Fiilöp-szigeteki kémkedett a Fehér Házban Titkos dokumentumokat töltött le az FBI (Szövetségi Nyomozó- iroda) számítógépéről az egyik alkalmazott, aki három éven át dolgozott az amerikai alelnök hi­vatalában. Az ABC televízió je­lentette, majd a CNN megerősí­tette, hogy a 46 éves Leonardo Aragoncillo többi között a Fülöp- szigeteki elnök dossziéját másol­ta le, majd küldte el szülőhazá­jába. Az adatokat a hírek szerint ellenzéki vezetők kapták. Az Egyesült Államokban nagy megrökönyödést keltett, hogy éveken át lehetett kilopni titko­sított dokumentumokat; Ara­goncillo, aki 1999-2001 között tengerészgyalogos volt, különle­ges belépőjét használta fel arra, hogy bejusson a számítógépes adatbázisba. A gyanúsított egyéb­ként az utóbbi időben az FBI hír­elemzőjeként dolgozott. Aragon- cillót szeptemberben Fülöp-szi­geteki társával tartóztatták le, de hivatalosan még nem emeltek ellene vádat. A sajtónak nyilatkozó ügyész azt mondta: terrorgyanú nem ve­tődött fel. Fülöp-szigeti kormány­zati nyilatkozatok szerint attól sem kell tartani, hogy a kémügy megrontja az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek szoros szö- vetségesi viszonyát. ■ Cs. E. Hétfőn lesz kancellár? Németország A tartalmi kérdésekben nincs leküzdhetetlen gát Az uniópártok legkoráb­ban szombatra, a szociál­demokraták pedig hétfőre várják, hogy döntés szü­lessék a kancellárkérdés­ben, és érdemi lépés tör­ténjék a nagykoalíciós tárgyalásokon. Gyulay Zoltán A német közvélemény a nyolc­szemközti megbeszélésektől várta tegnap, hogy véget érjen a koalíciókötési huzavona. Este Berlinben Angéla Merkel, az uniópártok kancellárjelöltje (CDU), Edmund Stoiber bajor miniszterelnök, a CSU elnöke, Gerhard Schröder kancellár (SPD) és Franz Müntefering pártelnök (SPD) folytatott meg­beszéléseket a kormányalakítás­ról. A fő témakör a kancellár sze­mélyének megnevezése volt. Merkel szerint a nagykoalíció­ról folyó előzetes tárgyalások „ki­merítő alapot” teremtettek a CDU/CSU és az SPD házassá­gának előkészítéséhez, ehhez azonban szükségesnek tartja az SPD részéről is, hogy világosan ismerje el, „más lehetőségek nem állnak rendelkezésre”. A politikus asszony az esti találko­zó előtt nem látott esélyt arra, hogy szombat előtt kézzelfog­ható eredmények szülessenek. A CDU - amely csütörtökön a nap folyamán elnökségi ülést Schröder beérné az alkancellársággal? Müntefering (jobbról) pókerjátékosként keveri a kártyákat. Internetes szavazás 2005. október 6-án Ön szerint ki lépjen vissza a kancellárságtól? mindkettő Angéla Merkel Gerhard Schröder FORRÁS: YAHOO tartott - hétfőre ismét összehív­ta a párt legszűkebb vezetői kö­rét, hogy egyeztessen a további lépésekről. A kancellárjelölt hangsúlyozta, az elnökségben egység uralkodik afelől, hogy az uniópártok és az SPD koalíciója „semmi esetre sem a legkisebb közös nevező” koalíciója lesz. Még későbbre, legkorábban hétfőre remél eredményeket Franz Müntefering. Az SPD el­nöksége csütörtök nap közben ugyancsak ülésezett, és a pártel­nök szerint csak ezt követően dönthető el, hogy a koalíciós tár­gyalások elkezdhetők-e. Münte­fering derűlátónak mutatkozott, hogy sor kerül rájuk. „Bizonyo­sak vagyunk afelől, hogy közö­sen sikerülni fog” - válaszolta a nagykoalíció létrejöttének esé­lyeit firtató kérdésre. SPD-körök- ből kiszivárgott értesülések sze­rint már nem zárható ki, hogy Schröder alkancellár lesz. Előadott és koszorúzott a kormányfő az USA-ban MAGYAR EMLÉKMŰVEKET ko­szorúzott meg és előadáso­kat tartott New Yorkban, il­letve Washingtonban Gyur- csány Ferenc. A küldöttséget előző este szélsőséges jelsza­vakat hangoztató tüntetők kis csoportja várta a magyar kulturális központnál. Tízmillió forint segély a székelyeknek majd 10 millió forintot gyűj­töttek a Pannon GSM, a T- Com és a T-Mobile ügyfelei a székelyföldi árvízkárosul­taknak a telefontársaságok segélyvonalának hívásával. Szabadon engedték az orosz pilótát a litván hatóságok meg­szüntették a házi őrizetét an­nak az orosz pilótának, aki szeptemberben zuhant le vadászgépével Litvániában. Cáfolják a szerbek a magyarveréseket a szerbia-montenegrói par­lament elnöke olyan doku­mentumokat adott át az Eu­rópa Tanács közgyűlési el­nökének, amelyek „cáfolják” a magyarveréseket. Stras- bourgban magyar kezdemé­nyezésre határozati javasla­tot nyújtott be a vajdasági nemzeti kisebbségek aggasztó helyzete miatt. „ A vízum nem váltja ki a kettős állampolgárságot" Megy vagy marad az államfő? Kazahsztán A második legnagyobb kőolaj-kitermelő A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke üdvözölte a nemzeti vízum bevezetését, mert könnyíti a magyar-magyar kapcsolatokat és a határon túli magyarok Magyarországra uta­zását. Markó Béla ugyanakkor úgy vélte: ez nem váltja ki a ket­tős állampolgárságot. Az RMDSZ elnöke szerint a nemzeti vííum különösen a kárpátaljai és a vaj­dasági magyaroknak jelent majd sokat. Tőkés László király- hágó-melléki református püspök kijelentette: semmilyen más megoldással nem pótolható a ha­táron túli magyarságnak meg­adandó magyar állampolgárság. Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnöke vissza­lépésnek tartja a vízum beveze­tését, szerinte is a kettős állam- polgárságban kellene gondol­kodni. Január elsejétől ingyenes ma­gyar nemzeti vízumot nemzeti­ségtől függeüenül bárki igénybe veheti, de csak bizonyos célokra lehet használni. Ezek: a magyar nyelv gyakorlása, a magyar nem­zeti identitás megőrzése, tanul­mányút, családi kapcsolatok erő­sítése. A vízum három hónapnál hosszúbb tartózkodásra ad lehe­tőséget Magyarországon. ■ E. Cs. ítéletidő szedi áldozatait Közép-Amerikában is A Stan nevű hurrikán pusztítá­sa után drámai helyzet alakult ki Közép-Amerikában. A halálos ál­dozatok száma óráról órára nő, az érintett országok kora estig több mint százhetven halottról adtak ki jelentést. Mindenek­előtt El Salvador és Guatemala hatóságai figyelmeztettek a tar­tós esőzések miatt veszélyes kö­vetkezményekre. Mexikóból nyolc, Nicaraguából tizenegy ha­lottat jelentettek. El Salvadorban számos helyen földcsuszamlás történt, telepü­lések tucatjai állnak víz alatt, több híd kevéssel a leszakadás előtt áll. Antonio Saca elnök föl­szólította a lakosságot, hogy sür­gősen hagyja el a veszélyes he­lyeket; csaknem negyvenezer salvadori elmenekült. A Santa Ana vulkán kitörése két ember halálát okozta. Oscar Berger guatemalai ál­lamfő hasonló felhívást intézett a lakossághoz. Mintegy harminc­ezren már elhagyták lakóhelyü­ket, több mint háromezer-há­romszáz ház megsérült az áradá­sok következtében. A kataszt­rófaelhárítás egyik szóvivője szerint a déli partvidéken az ösz- szes folyó vízszintje gyorsan emelkedik, s ha az esőzés nem hagy alább, az eddiginél na­gyobb károk is keletkezhetnek. ■ Gy. Z. Egy orosz-kazah állam- szövetség meghosszabbít­hatja Vlagyimir Putyin lejáró elnökségét. Csák Elemér Az orosz alkotmány szerint ál­lamfőnek csak kétszer lehet megválasztani valakit. Vlagyi­mir Putyin be is jelentette, hogy 2006-ban nem indul a választá­sokon. A találgatások azonban nem szűntek meg hatalmának lehetséges meghosszabbításá­ról. Ennek egyik módja az lenne, ha Oroszország szövetségre lép­ne más államokkal, hiszen ak­kor új alaptörvényt fogadnak el. A korábban felvetődött ukrán és fehérorosz „kiterjesztés” im­már a múlté. Kijev a „narancsos” forradalom révén Nyugatra toló­dott, Minszk ura viszont aligha alkalmas partner Vlagyimir Putyin számára. Lukasenkót nem fogadja el a világ, a gazda­ságot nem tudta fellendíteni, és görcsösen ragaszkodik a hata­lomhoz. Marad Kazahsztán, s ez a dualista szövetség hírek sze­rint komolyan foglalkoztatja a Kremlt. A volt szovjet köztársa­ság gazdasági teljesítményében huszad része, népességben tize­de Oroszországnak. Ez akár előny is lehet, hiszen van miért közösködni a Nagy Testvérrel. Csakhogy: decemberben lejár Nurlusztan Nazarbajev elnök megbízatása, s minden esély megvan rá, hogy újabb hét évre megválasztassa magát. Viszont a Nyugatról támogatott „színes” forradalmak korában lehet, hogy Kőolajkitermelés a Kaszpi-tengernél Kire szavaz a nép? egy minapi közvélemény-kuta­tás szerint az oroszok 77,6 szá­zaléka nem tudja, ki lehetne az orosz elnök, ha Putyin nincs a jelöltek között. A megkérdezet­tek 12 százaléka mondta azt, hogy jó lenne, ha Vlagyimir Putyin megnevezné utódát. 44 százalék arra szavazott, hogy a mostani elnök mandátumát kell meghosszabbítani; távozá­sát és új orosz elnök megvá­lasztását a lakosság 34 száza­léka tartaná szükségesnek. biztonságosabb alelnöknek len­ni F*utyin árnyékában. Nazarba­jev elég sok ellenséget szerzett magának fennállása alatt, s nem kizárt, hogy kazah földön megis­métlődik a kirzig példa: Aszkar Akajevet néhány nap alatt me­nesztették. Az orosz-kazah kapcsolatok az utóbbi időben ismét erősöd­tek. Putyin szinte minden hó­napban találkozott Nazarbajev- vel. Nemrég az orosz pénzügy- miniszter egy tapasztalt bankárt kért fel arra, hogy készítse elő az Eurázsiái Bank felállítását. Alaptőkéjét Oroszország 1 mil­liárd dollárral, Kazahsztán 500 millióval rakná össze. Elemzők szerint politikai je­lentősége van annak is, hogy a Kremlhez közeli Rosznyeft és Lukoil cég mind nagyobb szere­pet játszik Kazahsztánban. A FÁK-országok között Kazahsztán a második legnagyobb kőolaj­kitermelő. S míg az orosz kivi­telt behatárolja az olajvezetékek áteresztőképessége, Kazahsztán 2015-re napi 3 millió hordóra akarja növelni exportját. Kazahsztán volt moszkvai nagykövete, Altinbek Szárszen- bájev úgy véli, országa nem­csak hogy nincs felkészülve az egyesülésre: tárgyalni sem kí­ván az unióról. „Nem kell sietni gyorssütetű tervekkel - mond­ta az Eho Moszkvi rádióadónak a politikus. - Olyan normális integrációra van szükség, külö­nösen a gazdasági és a humani­tárius kapcsolatok területén, hogy az emberek érezzék: a két ország közel áll egymáshoz” - tette hozzá.

Next

/
Thumbnails
Contents