Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 30. szám

2 Közélet, gazdaság, politika 2005. július 24., vasárnap Most érdemes lakást, házat venni Mélyponton vannak a lakásárak, most érdemes vásárolni ingatlant. Az elmúlt hónapokban egyébként is jelentősen mérséklődött a kereslet, a várható áfacsökkenés miatt pedig sok vevő kivár. Balatonon kritikus az eladók helyzete, van, amikor fél áron kel el a nyaralójuk. dén január végén azt írtuk, érdemes lakást venni, hiszen akkor nagy volt a túlkínálat, alacsonyak az árak. Most - legalábbis az ország egyes részein - ez még inkább igaz. A főváro­si illetékhivatal adatai szerint például a félév végéig 37 640 lakóingatlan - ebből .27 ezer lakás - adásvételi szerződése ér­kezett be hozzájuk, 15 ezerrel kevesebb mint tavaly ez időszak alatt. S a követ­kező hat hónap még rosszabb lehet. Hi­szen most már bizonyosnak tűnik a 25 százalékos áfa 20 százalékra történő csökkenése, ez pedig többmilliós vétel­ár esetén jelentős tétel. Ezért aki csak te­heti, jövőre halasztja a vásárlást. A Borsod Ingatlan Bt. munkatársa la­punknak egyenesen úgy fogalmazott, gyakorlatilag áll a piac, s most már csak drágulhatnak a lakások, házak, ennél mélyebbre ugyanis nem zuhanhatnak az árak. Miskolcon és környékén jelen­leg 10-15 százalékkal lehet olcsóbban ingatlant venni, mint tavaly ilyenkor, egyértelműen a vevők diktálnak. Az a gyakorlat, hogy az eladók - ha közve­títőhöz fordulnak -, hiába állapítanak meg minimálárát, az alku nyomán en­nél is kisebb összeg kerül az adásvételi szerződésekbe. S - persze eltérésekkel - hasonló a helyzet az ország más vidéke­in is. A falvakban a legszomorúbb az el­adni szándékozók helyzete. Nem ritka, hogy a települések házainak 10-20 szá­zaléka üresen áll és vevőre vár. Az még­is elképesztő, hogy néhány éve épült, száz négyzetméteres, jó állapotban lévő házakat tízmillió forint alatt meg lehet venni. A Balaton mellett is nagyon drámai a helyzet. Az az eladó, aki nem vagy csak keveset hajlandó engedni, képtelen túladni ingatla­nán. Ismert olyan eset, hogy há­rom éve még 36 millióért kínálták a házat, később 28-ért, majd 23- ért, végül 17 millióért kelt el. Egy nagyon szép fekvésű tihanyi pa­rasztházat tavaly még 17 millióért akartak eladni, most már örülne a tulajdonos, ha valaki 11 millióért elvinné. Az árzuhanás legfőbb oka, hogy azok a külföldiek, akik a rendszerváltás után viszonylag olcsón bevásároltak, most szabadulni szeret­nének ingatlanjaiktól. Egy részük ugyanis befektetési céllal kötött üzletet, abban bízva, hogy EU-csatlakozásunk után emelkednek az árak, s most - vállal­va a veszteséget is -, új üzlet után néz­nek. Mások pedig nem elégedettek a magyar szolgáltatások színvonalával. De a hazai tulajdonosok közül is sokan árulják nyaralóikat, hiszen már nem sikk a Balaton, mások pedig képtelenek fenntartani. LAKÁSÁRAK lakástípus Ár ezerFt/m2 MMelc használt lakás - panel 88-120- tégla 110-170 újlakás - tégla 195-230 használt családi ház 140-200 Borsod nogyol község használt Családi ház 60-70 Rost használt lakás - balváros 200-350- külváros 150-258 új lakás - balváros 300-400- külváros 250-350 Buda zöldövezet használt lakás 350-500 út lakás 500-1200 A fővárosban ellentmondásosabb a helyzet, bár általánosságban itt is a pan­gás, a kereslet visszaesése, az áresés a jellemző. Ennek ellenére elképesztő mennyiségben építenek lakóparkokat, társasházakat az ingatlanfejlesztők. A cé­gek előremenekülnek, hiszen, ha nem folytatnák a beruházásaikat, a létük vál­na kérdésessé. Más kérdés, hogy ameny- nyiben a nyakukon maradnak az új laká­sok, akkor a piac juttatja őket csődbe, így kíméletlen verseny folyik, s alig az önköltségi ár fölött kínálják portékáikat. S - az alacsonyabb ár mellett - olyan ve­vőcsalogató módszerrel élnek, mint például az ingyen konyhabú­tor, a kedvezményes árú garázs, kedvezőbb finanszírozási üteme­zés. A használt ingatlanok árai pe­dig értelemszerűen igazodnak az újakhoz, tehát jó, ha ugyanolyan áron elkelnek, mint 2004 nyarán. Az általános trend mellett persze vannak olyan környékek - a Belvá­ros elegánsabb részei, továbbá a Vár, a II., a XII. kerület -, ahol az áremelkedés töretlen. Ugyanis a külföldiek egy része és a hazai gaz­dagok képesek és készek megfizet­ni négyzetméterenként akár az 1,2 millió forintot is. (almási) Ártatlant lőttek le a brit nyomozók LONDON: Elnézést kért a Scotland Yard, mert nyomozói ártat­lan embert lőttek fejbe a londoni Stockwell metróállomáson. Elis­merték, hogy a csütörtöki merényletkísérletekkel összefüggésbe hozott hátizsákos utasnak nem volt semmilyen köze a robbantá­sokhoz. A szerencsétlen férfiról egy nappal a halála után derült ki, hogy ártatlan volt. A rendőrök azzal mentegetőztek, hogy a férfi gyanúsan viselkedett, nem állt meg a felszólításokra és ugyanúgy hátizsákot viselt, mint a megelőző londoni terrortámadás végre­hajtói. A civil ruhás nyomozók ezért döntöttek a végzetesnek bizonyuló, azonnali fegyverhasználat mellett. Radikális mecsetek Franciaországban PÁRIZS: A francia belbiztonsági szolgálat szerint legalább húsz olyan mecsetet tartanak nyilván az országban, amelyet radikálisok tartanak kézben. Korábban Nicholas Sarkozy belügyminiszter kényszerítő intézkedéseket javasolt az „erőszakos és integrista beszédmódot” használókkal szemben. Pascal Mailhos, a belbiz­tonsági szolgálat igazgatója szombati lapinterjújában elmondta, hogy negyvennel kevesebb muzulmán imahelyről tudnak, melyek­ben a beszédmód a klasszikus fundamentalizmustól az erőszako­sabb nézetekig terjed, és tíz imámmal szemben tartanák szük­ségesnek a belügyminiszter által emlegetett kényszerítő intézkedéseket. Polgárjogok védelme és a terrorizmus LISSZABON: A civilizációnk számára alapvető szabadságjogok korlátozása a terroristák malmára hajtaná a vizet - mondta Jósé Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke. - Az Európai Uniónak akkor is biztosítania kell a polgárjogok védelmét, ha a ter­rorizmus elleni harcról van szó. Barroso hangsúlyozta azt is, hogy szavatolni kell a megfelelő biztonságot, de eközben őrizzük meg a szabadságunkat is. Az Európai Bizottság elnöke a csütörtöki, londoni merényletkísérletek után Lisszabonban nyilatkozott a pol­gárjogok védelméről a terrorizmus akcióinak árnyékában. Rice a Palesztin Hatóságnál RAMALLAH: Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter miu­tán a Palesztin Hatóság elnökével tárgyalt, közös sajtótájékozta­tót tartott Mahmud Abásszal. Rice kijelentette, hogy Izraelnek nem szabad elszigetelnie a Gázai-övezetet, a kivonulása után is biztosítania kell a terület összeköttetését Ciszjordániával. A kül­ügyminiszter úgy véli, hogy a palesztin emberek mozgásszabad­ságának biztosítása elengedhetetlen feltétele a térség gazdasá­gi fejlődésének. Izrael ugyanakkor megtartaná a Gázai-övezet határán épített ellenőrzőpontjait, mert tart a palesztin szélsősé­gesek illegális fegyverkereskedelmétől. Feloszlatták az ETA-tüntetést SAN SEBASTIAN: Engedély nélkül tüntettek ETA-szimpatizán- sok az észak-spanyolországi városban. A felvonulást az egyik baszk fegyveres szervezet közelmúltban elhunyt tagjának, Imanol Gomeznek az emlékére tartották. Gomez szerdán vesztette életét, miközben az őt üldöző francia csendőrök elől menekült gépkocsi­val. A baszkföldi rendőrök gumibotokkal verték szét a háromszáz fős tüntetést. Egy másik észak-spanyolországi városban, Santiago de Compostellában a rendőrség robbantott fel egy gyanús csoma­got, miután pokolgépes fenyegetésről szóló telefonhívást kapott. Ellenzékieket tartóztattak le Kubában HAVANNA: Kubai ellenzéki vezetők közölték, hogy a rendőrség huszonkét másként gondolkodót vett őrizetbe. Minden bizonnyal így kívánták megelőzni, hogy megtartsák a péntekre tervezett tün­tetésüket a politikai foglyok szabadon bocsátása érdekében. Az őrizetbe vettek között van René Gomez Manzano ügyvéd, Leopol- do Valdívia emberjogvédő és Martha Beatriz Roque közgazdász. Elirado Sanchez, az Emberi Jogok és Nemzeti Megbékélés Kubai Bizottsága elnöke szerint a legújabb rendőrségi önkényes őrizetbe vételek sértik a gyülekezéshez és a békés tüntetéshez való jogot. Tömegmészárlás Egyiptomban 88 ember halt meg az egyiptomi Sarm-es-Sejkben tegnapra virradóra végrehajtott merényletsorozatban, köztük sok külföldi turista. A dél-sinai várost ért terrortámadást egy al- Kaida kötődésű szervezet vállalta magára. A térségben tartóz­kodó magyar turisták jól vannak; a Külügyminisztérium sem tud magyar áldozatról. A tárca egyelőre nem rendelt el utazási tilalmat a térségbe, így az irodáknak nincs olyan irányú köte­lezettségük, hogy visszatérítsék azok pénzét, akik lemondják korábban befizetett útjukat. A kint tartózkodó turisták nem jelezték, hogy idő előtt haza akarnának térni. Orbán nemzeti fordulatot sürget A baloldal, amikor csak teheti, ráront saját nemzetére, így tesz a mostam magyarországi baloldal is, melynek nemzeti fordulatot kell végrehajtania - vélekedett Orbán Viktor a romániai Tusnád- fürdőn, a XVI. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónap­ján. A Fidesz elnöke a székelyföldi fürdőváros kempingjében A Magyarország jövője jövőre címet viselő előadásában kifejtet­te: az ország jövője a parlamenti választások eredményén múlik. Hiller: az MSZP készül a választásra Az MSZP országos választási listáját a kongresszus fogja jóvá­hagyni a következő év elején - mondta a pártelnök Békésen tar­tott tegnapi sajtótájékoztatóján. A megyei listákról pedig október végéig döntenek. Hiller István elmondta: a 176 egyéni választó- kerületből már 172-ben megvan a képviselőjelöltjük, a fennmara­dó négyben pedig a közeli hetekben eldől a jelölés. Unióellenes az iparűzési adó? Több vállalkozás, bank az uniós szabályok alapján kétségbe vonja az iparűzési adó törvényességét, és nem hajlandó fizetni, sőt, van, aki visszaköveteli a pénzt. Az önkormányzatok ebbe belerokkanhatnak. Az iparűzési adó létjogosultsá­ga már a bevezetése óta vita­tott, a kormányok eddig is többször nekifutottak eltörlé­sének vagy legalábbis erőteljes megreformálásának. Korábban Gyurcsány Ferenc is arról be­szélt, meg van pecsételve az adónem sorsa, de a 100 lépés adókkal kapcsolatos fejezete már óvatosabban fogalmaz. Eszerint jövőre az iparűzési adó 100 százaléka lesz levonha­tó a társasági adó alapjából - je­lenleg 50 százalék -, s csak Iparűzési adó Település Lakosság (fő) Egy lakosra jutó bevétel (ezer Ft) Kékkút 180 388,1 Boronte 1055 335,2 Pusztáddá rics 195 327,9 Zsana 893 313,8 Mnsen Szolnok 1839 229,3 Halmajugra 1339 220,1 Budaörs 24848 ' 219,9 Százhalombatta 17 721 209,4 ílsonta 1868 171,5 Datk 1284 160,6 2008-tól szűnik meg teljesen. Több cég azonban már most sem akarja fizetni, mert két­ségbe vonja a törvényességét. Arra hivatkoznak, az EU egyik irányelve szerint a tagállamok­ban csak egyetlen forgalmi tí­pusú adó lehet, Magyarorszá­gon márpedig ilyen az áfa mel­lett az iparűzési adó is. Ezért több vállalkozás, bank - leg­utóbb az OTP Bank jelezte a ki­fogásait - jogvitában áll az ön- kormányzatokkal, hiszen az iparűzési aduból származó pénz hozzájuk folyik be. Van, aki ugyan fizet, de jelzi, az adó­nem jogszerűtlen, más nem is hajlandó az összeget átutalni, s kérik a helyhatóságoktól, a csatlakozásunktól, tehát 2004. május elsejétől állapítsák meg a túlfizetésüket. Budapesten az elmúlt két hónapban 79 cég je­lezte, nem kíván iparűzési adót fizetni. A fővárosi adóhatóság azonban nem enged, arra hi­vatkozik, törvény írja elő ezt a kötelezettséget. Ezért figyel­meztetik a renitenseket, amennyiben határidőre nem teljesítik kötelezettségüket, késedelmi kamatra és mulasz­tási bírságra számíthatnak. A Pénzügyminisztériumnak az az álláspontja, hogy a hazai szabályozás azért nem ellenke­zik az uniós normákkal, mert ez a direktíva a közvetett adók harmonizációjáról szól, az iparűzési adó viszont közvet­len adó. Ezzel szemben Kovács László, az Európai Bizottság adóbiztosa is elismeri, az ipar­űzési adó aggályos, mert for­galmi típusú, hiszen az árbevé­tel alapján vetik ki, így az áfa mellett nem lehetne alkalmaz­ni. Ám a volt külügyminiszter úgy véli, amíg a parlament nem módosítja a törvényt, ad­dig az adófizetési kötelezettség érvényben van, aki tehát ezt megtagadja, törvénysértést kö­vet el. Kovács szerint az adófaj­tát nyereségadó típusú adó­nemmé kellene átalakítani. A tét óriási, hiszen idén 330 milliárd forint bevételre számí­tanak ebből az önkormányza­tok. S ismerve a települések rendkívül rossz anyagi helyze­tét, már az is nagy gondot je­lentene nekik, amennyiben csupán néhány cég nem fizet­ne, ha ez tömegesen fordulna elő, annak beláthatatlan követ­kezményei lennének.

Next

/
Thumbnails
Contents