Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-24 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 30. szám
2005. július 24., vasárnap Életmód, kultúra Igényes zene jó borokkal Munkába menekült a csábító Halászléfőzők Bogláron Negyven csapat, köztük csaknem húsz somogyi induló vett részt tegnap a balatonboglári halászléfőzö-versenyen. A különleges asztaliörömök Somogybán sorozat megmérettetését ötödik éve rendezték meg, a balatoni pontyból készült remekműveket tizenhárom zsűritag bírálta el. Vásárhelyi Tibor, a rendezvény szervezője elmondta: a hagyományos elkészítési módokon túl olyan ételfantáziák is készültek, mint a gombás halászlé, a tűzoltó-halászlé, a Balaton halászlé magyar-német módra vagy a cserkész halié nagyportya módra. Táncosok Karádon Pajor János, a Horváth János Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója nyitotta meg tegnap Karádon a VI. népművészeti fesztivált. Tizenkét együttes 300 táncosa lépett a színpadra. A helyi tánc-, és népi együttesek mellett bemutatót tartott a soproni Pen- delyes, a győrszentiványi Cserok, a barcsi Kisboróka, a horvátországi Kud Trenk, illetve Erdélyből a mérai hagyományőrző táncegyüttes. A nemzetközi népművészeti fesztivál táncházzal zárult. Vigadalom Bárányban A darányi falunapon a délutánig tartó eső sem szegte kedvét a résztvevőknek. A nyolccsapatos kispályás labdarúgótornán részt vett a Somogyi Hírlap csapata is. Volt borverseny, főzőverseny, veterán gépjárműbemutató, gyermekjáték és számítógépes verseny. Az ételek közül különösen finom volt Gyurgyovics József vargányás zuzapörköltje kapros túróval. A késő estig tartó vigadalom utcabállal és tűzijátékkal zárult. Rubecz József oktata az első merulest végző tanulóval foto: kovács tibor N incs itt a főnök, se az asszony - tömören így ösz- szegezte Rubecz József kaposvári búvároktató, hogy mi a jó a búvárkodásban. A gyékényesi Kotró mélységénél és tiszta vizénél fogva búvárparadicsom. Az idillt néha zavarja meg egykét fél tégla, amit dühében vág a búvárhoz a horgász, mert megzavarta a kapást. Máskor a gyanútlan csónakázó kap frászt, amikor előbukkannak a vízből az uszonyos, fekete ruhás emberek.- A gyékényesi tó nem a víz alatti élmény miatt jó, hanem a gyakorlás végett. Sajnos a látótávolság egyre rosszabb, mert romlik a víz minősége. Talán a most kiépült szennyvízvezeték révén megáll ez a folyamat - mondta Rubecz József. A búvárkodás ma fénykorát éli. Egyre több a női búvár. Állítólag nehezebben szánják rá magukat a merülésre, de utána nem lehet őket megállítani.- A búvár önmagára veszélyes. Ha nem figyel eléggé vagy rossz merülési helyet, mélységet választ, esetleg alkoholos állapotban megy a vízbe vagy nem törődik a magas vérnyomásával. Amikor a tanítványaim megkérdezik: mi lesz ha lent maradok, azzal nyugtatom meg őket: túl drága ahhoz a felszerelés, hogy ne menjek le érte. Varga Andrea Minőség, színvonal, igényesség - ezekkel a szavakkal jellemezhetik legtalálóbban a jazz és bor fesztivál látogatói Balatonboglár országos hírű rendezvényét. A Helyiérték Egyesület hatodik alkalommal rendezi meg az eseménysorozatot, melyen tíz zenei együttes és tizenkét borász mutatkozik be. A rendezvény gazdái Szalai Tünde vezetésével évről évre újdonságokkal lepik meg a közönséget, Berki Tamás korábbi improvizációjából született meg idén a fesztivál szignálja. A bogiári találkozón szinte kivétel nélkül megfordulnak a magyar dzsesszélet jeles képviselői: nagysikerű koncertet adott a művelődési ház udvarán a Creative Art Jazz Trió, a Fusió Group, a Corner Dely, a Balázs Elemér |= Group és a Bágyi Balázs < Quartet. Az eső sem riasztotta o el a műfaj kedvelőit. A heti £ műsort persze nem elsősor- ° bán az időjárás, hanem a pillául natnyi hangulat irányította:- Összenézünk a színpadon, és gyakran másodpercek alatt dől el, hogy mit fogunk játszani. A közlés a legfontosabb, az embernek elmélyül- ten kell vágynia arra, hogy adjon a közönségnek - mondta Vukán György zongoraművész, a Creative Art Jazz Trió vezetője. Az örömzenén túl szerda óta a megszokott fesztivál- logós ajándékpoharakkal fogadják az esemény vendégeit. Ezekből - bátran állíthatjuk - az ország legjobb borait kortyolgathatják a dzsessz szerelmesei. A borászok különlegességek széles választékát kínálják. Az Országh Pince akácfahordóban érlelt bariqe olaszrizlingjére esküszik, Bujdosó Ferenc a balatoni frissességet tükröző nyári borokat kínál, a megszokott bogiári minőségről Légii Ottó, az Ignáczy és a Szentpály Pincék gondoskodnak. A távolabbi borvidékek ajánlatában igazi unikumnak számít a vo- nyarcvashegyi jégbor és a Tokaji Fordítás. Az ötnapos fesztivált ma a László Attila Quartet és a Budapest Jazz Orchestra koncertje zárja. Füleki TImea B iztos sokan látták a Kísértés című való- ságshowt, amelyben négy pár igyékezett kiállni a hűség próbáját. Az egyik csábító, akit a volt pornószínésznővel, Melindával hírbe hoztak, László Attila, kaposvári fiatalember volt.- Nagyon jól éreztem magam Mexikóban, bár egy lányt sem csábítottam el a szó szoros értelmében - mondta. A független pénzügyi szaktanácsadóként dolgozó fiatalember szerint egy kapcsolat addig jó, amíg az ember újnak érzi. Amikor unalmassá válik, ki kell lépni belőle.- Nagyon szeretem a munkámat, egyelőre a karrierépítés az elsődleges célom. Nincs § időm szórakozni, de ez most i= nem is fontos. A sziget különít ben a munkában is segített, | olyan emberekkel kerültem £ kapcsolatba, akik azóta az £ ügyfeleim. Kialakult egy 30 fős szakmai csapatom is és rengeteget utazom. Szóval csupa jó dolog ért azóta. Még 1-2 évig a munkában való előremenetel a legfontosabb az életemben, aztán jöhet a komoly kapcsolat. Feltéve, ha találok olyan nőt, aki elviseli a sok munkát és utazást. Bár komoly kapcsolatra vágyik, László Attila ha tehetné, újra elmenne a szigetre hódítani. Gondolkodás nélkül. Sasvári Katinka Opel Astra Classk: II fogyasztás (vegyes): 4,6-7,0 1/100 km, C02 kibocsátás (vegyes): 124-167 g/km. Opel Corsa fogyasztás (vegyes): 4,4-6,3 1/100 km, C02 kibocsátás (vegyes): 119-149 g/km.*Ajánlatunk pénzügyi lízing-hitelkonstrukció igénybevétele esetén 2005. július 15-től augusztus 31 -ig, illetve a készlet erejéig érvényes a programban résztvevő Opel Forgalmazóknál. További részletekről érdeklődjön az Opel Forgalmazóknál. A képen látható autók illusztrációk. Az Opel nyári ajánlatait érdemes kifogni! Opel Astra Classic II Fantasy légkondicionáló, további fantáziadús extrák akár 631 000 Ft megtakarítás 2 741 000 Ft-tól* Ez az a nyár, amikor mindenki nagyot foghat! Opel Corsa Fantasy Coot légkondicionáló, további fantáziadús extrák akár 778 700 Ft megtakarítás 2 299 000 Ft-tól* JEGYZET Veszedelem két keréken Aligha van ember, aki ne osztaná a véleményt: a megújult Kossuth tér szökőkútjaival, virágpompájával a megyeszékhely ékköve. Láthatóan minden korosztály kedvét leli benne a kellemes nyári estéken. Öröm látni a békésen kávézó, vacsorázó embereket, az önfeledten játszadozó kicsiket. Az örömbe azonban egyre inkább üröm is vegyül: tíz év körüli kamaszok, akik estéről estére abban lelik kedvüket, hogy tönkreteszik ezt az idillt. Őrült tempóban száguldoznak kerékpárjaikkal az amúgy forgalom elől elzárt téren. Az sem érdekli őket, ha elsodornak egy kisgyereket, kis híján fellöknek egy idős embert vagy egy babakocsit tologató anyukát. Hogy miért éppen a Kossuth teret választották a bravúros biciklismutatványok helyszínéül, érthetetlen. Talán a közönség miatt vagy éppen azért, mert a járókelőket riogatva érdekesebb a „játék”. Mindenesetre jó volna, ha a „mindent látó kamerák” néha őket is lefülelnék, és nem úsznák meg szankció nélkül a veszedelmes száguldozást. Jakab Edit Uszonyosok a tóban-------------------------------- Alapítva: 1930 JBBKKÍ ' PRAIT GUMI KAPOSVÁR ’ Forróságban is biztonságban! f fftft 11 IDEJE MÁSKÉPP GONDOLNI^ A SUZUKIRA! ^ Wagon R+ 1,3 GLX már 2.200.000 Ft-tól SU2UK' Wagon R+ 1,3 GS már 2.450.000 Ft-tól Wagon R+ 1,3 diesel már 2.590.000 Ft-tól 0% kezdőbefizetés, 120 havi futamidő. Havi törlesztés: 26.1^7 Ft-tól W&SS0 A nálunk megrendelt gépkocsikra a garancia 3 év helyett 4 év! A Szaionbővftés ideje alatt a gépkocsi- értékesítés zavartalan. Bejárat a szerviz felöl.