Somogyi Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-10 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 28. szám
4 Közélet, gazdaság, politika 2005. július 10., vasárnap Megasztárok: kifulladásig Tóth Gabi többször elájult egy koncerthelyszínen, Kosa Ivettet mentő vitte el a buli előtt, Kovács Tímea hangszálcsomóval bajlódott. Rájár a rúd a mega- sztárosokra, de a TV2 nem érzi magát felelősnek, hiszen az ifjú énekesek bevállalták a gyilkos tempót. F antasztikus, hogy ilyen hőfokon izzik ez az egész, eksztázis, hisztéria mindenütt - nyilatkozta Pflum Orsolya. Mi tagadás, indulása óta „izzik” a Megasztár, melynek legjobbjai május közepétől folyamatosan szórják tele az országot koncertjeikkel, átlagban három-ötezer nézőt kergetve eksztázisba, de volt hely, ahol tízezren csápoltak a mára félistenként körülrajongott popkedvenceknek. A nyári Megasztár-koncertsorozat szervezői még az elején azt ígérték, komoly színpadi produkciót terveznek, szó sincs hakniról, és nem fordulhat elő, ami az első megasztá- rosok idején, hogy egy-egy helyszínre három-négy énekes látogatott csak el. Voltak is ebből gondok, hiszen aki annak ellenére nem lépett fel, hogy meghirdették, a többiek zsebéből is kivette a pénzt. Az új szabályok szerint maximum két döntős hiányozhat a fellépésekről, különben a szervezők senkinek nem kötelesek kifizetni a gázsit. Ha pedig valaki késik, percenként ezer forintot kell fizetnie. Mondják, hogy Torres Dani 300 ezer forinttal tartozik emiatt a TV2- nek. A már aktfotózásra is felkért ecuadori bikára a koncertszervezők pikkelnek kissé, mert Dani együttese, a Veni Styx néhány nappal a megaVESZÉLYES ÉLET- A pénz, a siker hajhászása e korban könnyen vezet kiégettséghez - mondja Odrobina Andrea pszichológus. - A megasztárosok is rövid idő alatt szeretnének minél többet elérni, emiatt felborul a bioritmusuk, nincs magánéletük, nem pihennek. A hajtós turnék után, amikor nincs taps, címlap, képtelenek átmenni a hétköznapokba, jön a depresszió. Kezdődik a harmadik megasztár, jönnek az új kedvencek, amit a mostaniak kudarcként élhetnek majd meg. sztárok koncertje előtt fellép a helyszínen, és emiatt csökkenhet a nagy Megasztárbulik bevétele. A júliusig tartó koncertsorozaton harmincöt fellépésük volt a me- gásoknak, akiknek műsorából csomagokat kínált a TV2 által megbízott Gém Production. Az egyik rövidebb, fél-playback műsor, melyben zenei alapra élőben énekelnek, a másik kétórás élő nagykoncert zenekarral, látványelemekkel. A dedikálás is a csomag része, ahová nem kérik, ott nincs. Tatán például az előadók éppen a szerződés miatt nem beszélgethettek a rajongókkal és autogramot sem osztogathattak. A megások fellépti díját nem befolyásolta, hogy melyiket rendelték meg, ráadásul a gázsit is egyenlően osztották el, attól függetlenül, ki, mikor esett ki a műsorból. A kondíciójukra viszont a jelek szerint nem akármilyen hatással van a koncerttempó.- Elfáradásról szó sem lehet, hiszen egy énekes legfeljebb két dalt ad elő egy este - mondták a kezdetek kezdetén a Gém Productionban. Tóth Gabi mégis kimerült: többször is elájult, az egyik koncerthelyszínen mentőt kellett hívni hozzá, alapos orvosi vizsgálatra küldték, kiderült, semmilyen szervi baja nincs, csak csúcsra járatta magát és alaposan kimerült egy tizenhét éves lánynak szokatlan tempótól. Közrejátszhatott a rosz- szulléteiben az is, hogy a tapolcai kamaszlányból máról holnapra körülrajongott idolt csináltak, hogy számára szokatlan módon magánéletének minden rezdülése bekerült az újságokba. Ő addig nem léphet színpadra, amíg tökéletesen ki nem piheni magát.- Aggódunk Gabiért, de mindent megteszünk, hogy mielőbb visszatérhessen a SENKI SEM ÁLL MELLETTÜK- Baj, hogy senki nem áll mellettük, aki felkészítette volna őket, hiszen a színpad fizikai és lelki megpróbáltatás egyszerre - véli Csepregi Éva énekesnő. - Nekünk annak idején az volt a szerencsénk, hogy fokozatosan tanultunk bele,a szakmába, nem volt ilyen gyors a felfutásunk és a tempót is mi diktáltuk. Ma már bulvár is van, érdekességet kell magukról produkálniuk, hogy foglalkozzanak velük, ez sem kis teher. Agyrém az is, hogy együtt turnéznak, nem küiön-külön, aki sérülékenyebb, annak a siker könnyebben szertefoszlik. Mintha az ikszedik bőrt húznák a műsorról is, a gyerekekről is. Valakik jól járnak, jobban, mint a gyerekek és senkit nem érdekel, mi lesz velük tíz év múlva. színpadra - mondják Tóth Gabi szülei. Korábban Kovács Tímea, a legszexisebbnek kikiáltott megasztár olyannyira megerőltette hangszálait, hogy hangszálcsomóval küszködött, emiatt az egyik vidéki koncerten az orvos csak egyetlen dal előadását engedélyezte neki, de a többi bulin is csak úgy énekelhetett, hogy előtte egész nap ki sem nyitotta a száját. A fekete hangú megasztárt, Kósa Ivettet, a döntők első kiesőjét pedig a mentő vitte el a szolnoki sportcsarnok elől, őt étel- mérgezése, radikális fogyókúrája is legyengítette.- Eredetileg hetven állomásos koncertsorozatot terveztek - meséli Magyar Rita, a Megasztár produkció sajtófőnöke. - A TV2 érthetően sokallta, hiszen ez valóban megerőltető lett volna a fellépőknek, a csatorna ragaszkodott a hétfői, keddi pihenőnaphoz is, de a megasztárosok közölték, nincs szükségük pihenőnapra, ők énekelni szeretnének. Ezért is érthetetlen, miért firtatják a TV2 ezzel kapcsolatos felelősségét. A csikócsapat tehát saját felelősségére vállalja e koncerttempót, és hiába van a Megasztár-produkciónak külön pszichológusa, akinél a héten Tóth Gabi is megfordult, úgy látszik, a szakember tanácsai hatástalanok maradnak. Hirtelen szakadt nyakukba a népszerűség, a fanatikus rajongók hada, mintha naponta szeretnék érezni a siker ízét, és egyetlen nyáron kívánnák megkeresni azt a pénzt, ami a csendesebb őszi napokban is biztonságot nyújt, legalábbis a lemezük megjelenésééig. Márpedig ezek a fellépések kiemelkedő pénzkereseti lehetőségek számukra. Nem számít, hogy tapasztalatlanságuk miatt bele is rokkanhatnak. Némelyikük meg sem tehetné, hogy leáll néhány napra: ruhaszponzoraBoogie óvatosabban él, már pontosan ismeri a dörgést ik nem örülnének, ha termékeiket nem viselnék a Megasztárszínpadokon. A legrosszabbul a győztes Caramel járt. Már a döntőt is beinjekciózva énekelte végig, gerincsérve és műtété miatt a nem kis bevétellel járó nyári Megasztár-koncerteket is ki kellett hagynia. Szóba került, hogy nagy összegű vigaszdíjat kap, de meghívták egy mobil- szolgáltató reklámfilmjébe, ami szép summával járt, bevételt jelentett neki a Program az Összetartó Társadalomért nevű szervezet felkérése is egy dal írására, ezért elhalkultak a segítő hangok. Csontos Tibor Mádl-Zalatnay: kegyelmi pillanat Jelenleg csak az Igazságügyi Minisztériumon múlik, hogy továbbítják-e Zalatnay Sarolta kegyelmi kérvényét Mádl Ferencnek még azelőtt, hogy lejárna az államelnöki mandátuma. Közkeletű vélekedés szerint a leköszönő államfő nagyobb eséllyel gyakorolja kegyelmi jogkörét, bár ebben az alkotmányjogász nem hisz, az énekesnő ügyvédje pedig nem kommentálta. A köztársasági elnöknek kétfajta kegyelmi jogköre van. Az egyik az eljárási, amikor még folyamatban lévő ügyekbe avatkozhat be semmisítő döntésével, a másik pedig a végrehajtási kegyelem. Zalatnay esetében ez utóbbiról van szó: az énekesnő kérvényét áprilisban nyújtották be. A köztársasági elnök kegyelmi ügyekben nem járhat el közvetlenül: bár ő a kérelmek címzettje, az iratokat mindig az Igazságügyi Minisztérium készíti elő, majd továbbítják azt az államfő hivatalához. Ezután a köztársasági elnök két dolgot tehet. Vagy elutasítja a kegyelmi kérvényt, vagy megkegyelmez. A pozitívan elbírált kegyelmi kérvényt az igazságügy-miniszternek is ellenjegyeznie kell, az csak így emelkedhet jogerőre. Hegedűs László, Zalatnay Sarolta ügyvédje elmondta: még van esély arra, hogy a jelenlegi államelnök, azaz Mádl Ferenc bírálja el védence kegyelmi kérvényét. Szerinte ez kizárólag az igazságügyi tárcán múlik, amelynek dolgozóit viszont semmiféle határidő nem köti. Arra a fölvetésünkre, hogy a leköszönő elnök nagyobb valószínűséggel kegyelmezne-e meg Zalatnaynak, azt felelte: az erre irányuló találgatásokat ő nem szeretné kommentálni.- Véleményem szerint nincs jelentősége, hogy Mádl Ferenc vagy már Sólyom László bírálja el a művésznő kegyelmi kérvényét. Én mindig azt szoktam mondani, hogy a kegyelmi kérvényt akkor is be kell adni, ha egyébként mi magunk is reménytelennek ítéljük a kedvező elbírálást. Ebben az esetben azonban ennél azért több reményt látok, hiszen egy 58 éves emberről van szó, aki először találkozott a törvény szigorával, önként vonult be a börtönbe, ott kifogástalan magatartást tanúsít, otthon pedig a kislánya várja... Arra a kérdésre, hogy pályája során hány kegyelmi kérvényt adott már be, s ezek mekkora arányban voltak sikeresek, Hegedűs László az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem válaszolt. Azt viszont elmondta, hogy az elbírálási határidők eléggé változóak: van, amire már két hónap elteltével megjött a válasz, de az is előfordult, hogy több mint fél évet kellett várni.- Csekély a valószínűsége, hogy Mádl Ferenc a hátralévő hivatali ideje alatt megkegyelmezzen Zalatnay Saroltának, de ha mégis ezt tenné, nem hinném, hogy ezt a saját népszerűségének följebb tornászása érdekében tenné - jelentette ki Halmai Gábor alkotmányjogász.- Vannak országok, ahol egy-egy ilyen helyzet jó alkalom a kegyelmi kérvények pozitív elbírálására, mielőtt például Clinton leköszönt, több egyéni kegyelmet adott. Nálunk ez egy kicsit összetettebb, hiszen ahhoz, hogy a kérelmező valóban kikerüljön a börtönből, kell az igazságügyi miniszter ellenjegyzése is. Hogy ez mennyire nem formaság, arra jó példa Kunos Péter esete: a bankárnak Göncz Árpád megkegyelmezett, Dávid Ibolya viszont nem szignálta az erről szóló határozatot. Ugyancsak az előző államelnök nevéhez fűződik egy másik, elhíresült ügy is, amikor a menthetetlenül beteg kislányát a halálba segítő Binder Györgyit részesítette kegyelemben Göncz. Az apját megölő Simek Kittynek viszont már Mádl Ferenc kegyelmezett meg. Arra vonatkozóan, hogy készülnek-e hasonlóra Zalatnay esetében is, a Köztársasági Elnök Hivatalában nem árultak el semmit. A kegyelmi ügyekről ugyanis sohasem adnak felvilágosítást - erről törvény is rendelkezik.- Ez egyébként érthető is, hiszen picit jogon kívüli szabályozásról van szó - árulta el az egyik, névtelenségbe burkolózó munkatárs. - Mi csupán annyit mondhatunk, hogy az elnök úrnak augusztus 4-éig módjában áll gyakorolni elnöki jogkörét, s ebbe a kegyelmi kérvény elbírálása is beletartozik. Hasonlóképp titkolózóak voltak az igazságügyi tárca kegyelmi főosztályán is, ahol még azt sem voltak hajlandóak elárulni, hogy náluk parkol-e még Zalatnay Sarolta kérvénye, illetve mikor szándékoznak azt továbbküldeni az államelnök hivatalának.- Semmiféle információt nem adhatunk ki arról, hogy hol tart ez az ügy - mondta a főosztály egyik alkalmazottja. - Egy azonban biztos: a kegyelmi kérvényeknél nincs hivatalosan előírt ügyintézési határidő. Dián Tamás