Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-21 / 143. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 21., KEDD MEGYEI KÖRKÉP BALATONI MAGAZIN 182 igénylő nyert pénzt pályázat Nyolcszáznegyvenmillió forintot osztottak szét Czene Attila 840 millió forint támogatás odaítéléséről döntött a Balaton Fejlesztési Tanács. Számos pá­lyázatot formai okok miatt ki kellett zárni. TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TER­VEK. Á rendelkezésre álló ösz- szeg 10 millió forint. Két pályá­zat érkezett, mindkettő nyert, összesen 3,4 millió forintot. szőlészet-borászat. 22 pá­lyázatot nyújtottak be, tizen­hármán 41,3 milliót nyertek. A szakértői bizottság álláspontja szerint a veszteséges gazdálko­dási adatokkal benyújtott pá­lyázatok nem támogathatók. Ezt azonban Bóka István kifo­gásolta, mondván, hogy az el­múlt szezon igen kedvezőtle­nül alakult, és csak emiatt ne lehessen kizárni egy-egy pá­lyázót. A módosító indítványt végül a tanács tagjainak több­sége elfogadta. közbiztonság. A három tó­parti rendőr-főkapitányságon kívül tizenhat igényt nyújtot­tak be. Egy kivétellel mindenki kapott pénzt, összesen 33,5 millió forint került kiosztásra. STRANDOK, csónakkikötők. 186 millió forint áll rendelke­zésre, 179 millió került kiosz­tásra tizennégy pályázó között. TELEPÜLÉSKÉP JAVÍTÁSA. A keretösszeget 165,8 millió fo­rintra növelte a tanács. A 66 pályázó közül 61-et fel kellett szólítani hiánypótlásra. szúnyoggyérítés. A Balatoni Szövetség 30 milüó forintot igé­nyelt a 60 millió forintos mun­ka elvégzésére, azt megkapta. A Balaton Katowicében A Balaton nagy érdeklődést keltve mutatkozott be Lengyel- országban a katowicei Glob tu­risztikai vásáron. Huszonhá­rom országból 400 kiállító mu­tatta be a kínálatát. A standon hozzáférhetőek voltak a kisré- giós és települési kiadványok, Balaton-prospektusok és -tér­képek is. A legtöbben a magán- szálláshelyek és a kempingek ára, valamint a gyógyvizek iránt érdeklődtek. A közhasznú társaságnál hegyekben álltak a pályázatok fotó: gáti körnél LOVASOKTATÓK KÉPZÉSE. Az egyeüen pályázó a rendelke­zésre álló 3 millió forintot meg­kapta. ANIMÁTOROK FOGLALKOZTATÁ­SA. 40 millió forint juthat erre a célra támogatásként. Tizenket- ten kértek pénzt, nyolcán ösz- szesen 8 millió forinthoz jut­nak. marketing. A felhívásra 21 pályázat érkezett, a keretösz­Visszatérnek a horgászok Egyre nagyobb számban kere­sik föl a pecások a Magyar Or­szágos Horgász Szövetség tiha­nyi horgásztanyáját A csend szigete a tízezer négyzetméter­nyi terület Az elmúlt években téüesítették a főépületet, s kom- fortosították az éttermet Har­mincöt csónak áll a vendégek rendelkezésére, s a nádszélben ugyanennyi horgászhelyet ala­kítottak ki. A horgászok nyolc­van százaléka törzsvendég. szeg 66 millió forint. Tizen­egyen összesen 22,4 millió fo­rint támogatásban részesülnek. rendezvények. Idei és 2006. első félévében megvalósuló rendezvények támogatására lehetett pályázni. 100 kérel­met nyújtottak be. A keret nö­velésével százhatvanmilliót le­hetett szétosztani. Hatvanhat pályázó összesen 158,4 millió forintot kapott. Tíízugrás Bogláron 23-án Szent Iván-napi tűzugrást tartanak Balatonbogláron, s lesz­nek ehhez kötődő programok a fonyódi Villa Galériában is. 24- 25-én kerül sor a Szabadi-sóstói Falunapra Siófokon. 24-26. kö­zött Szent László-napokra vár­ják az érdeklődőket Somogyvá- ron. 25-én Barlangok Napja né­ven nyílt túrát szervez a Bala- ton-felvidéki Nemzeti Park Igaz­gatósága. 25-26-án lesz a VII. Kishegyi Lovastalálkozó Lellén. Tíz strandon mozdulnak Czene A. A hétvégén második alkalom­mal indult útjára a Mozdulj Balaton rendezvénysorozat, amely június 18-tól augusztus 21-ig tart. Tavaly kilencven­négy rendezvényen közel hét­ezren sportoltak. A legnépsze­rűbb a strandröplabda és a strandfoci volt.- Örvendetes, hogy a magyar vendégek mellett jelentős számban kapcsolódtak be kül­földiek is egy-egy megmérette­tésbe - mondta Bartsch János. - A sorozatnak köszönhetően a településeknek a korábbi tizen­néggyel szemben ma már 47 pályájuk van. A Balaton Fejlesztési Tanács, a Nemzeti Sporthivatal és az ön- kormányzatok jóvoltából ezen a nyáron közel 13 millió forintból lehet gazdálkodni. Kilenc szom­baton streetball, strandröplab­da, kispályás foci, tollaslabda, lábtenisz és strandkézilabda sportágakban folyik szervezet­ten a program. Somogy megyé­ben Siófok (Ezüstparti strand), Balatonfóldvár (Keleti strand), Balatonszárszó (Községi strand), Balatonszemes (Berzsenyi utcai strand), Balatonlelle (Napfény strand), Balatonboglár (Platán strand), Fonyód (Sándortelepi strand), Balatonfenyves (Feny­ves-alsói szabadstrand), Balaton- mária-fürdő (Központi strand) és Balatonberény (Községi strand) ad helyszínt. , y ízhőmérséklet: 21 °C Viharjelző Obszervatórium Készült Átlagmélység: 350 cm Siófok: 84/310-466 . Rahtgn Vízállás: 97 cm Fehér Gyűrű Egyesület: ...... Vízminőség: kiváló 84/310-655 * . Mentők: 104 Balaton Fejlesztési Tanács *anacs Tűzoltók: 105 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Balaton támogatásával Rendőrség: 107 Tel./fax: 84/317-002 Fejlesztési Tanács Vízi rendészet: 84/310-712 | ___________________________________ Vízimentők Zánka: 87/568-168 ww w.balatonregion.hu Fillérekért fosztják ki a természetet és a gyűjtőket (Folytatás az 1. oldalról)- Úgy ismerem a környéken a réteket meg az erdőt, mint a te­nyeremet - mondta Sárközi Ti­bor. - Ebben nőttem fel. Azért csinálom, mert nincs más vá­lasztásom, meg megszoktam már. Jön a tavasz, nekiindulok, nem is tudom elképzelni, hogy otthon maradjak. Pedig éhbér ám ez. Évekkel ezelőtt autóval mentem, arra már nem futja. Igaz, növény sincs annyi.- Nincs, nincs - veszi át a szót Haris Józsefné. - Régebben 200 mázsa csalánt tudtam ven­ni. Most jó, ha 50 összejön. Men­nek tönkre a legelők, a rétek. A gyógynövények zöme So- mogyból is exportra kerül. A külföldi piacokon azonban évről évre kevesebb magyar gyógyfü- vet lehet eladni, igaz, az elmúlt öt évben felére esett vissza az összegyűjtött gyógynövény mennyisége is. A megyében is ez az arány. A hozzáértők sze­rint tíz éve még majd kétezren foglalkoztak ezzel a munkával, most harmadannyian. A legtöb­bet csalánból és mezei zsurlóból szednek össze Somogybán. A legkeresettebb natúrtermék pe­dig a kamilla- és a hársfavirág. A nadalosi felvásárlóhoz. Sár­közi Tibor is hársot hozott. Vala­mivel több mint 20 kilót mutat a mázsa. Tizenötezer forintot vihet haza. Két hetet dolgozott érte.. Sárközi Tibor (középen) két hétig dolgozott ezért a zsákért fotó: láng Róbert Egyre nagyobb a verseny Európában Kökényessy Gábor, az egyik nagy hazai gyógynövényfeldolgozó cég tulajdonosa azt mondta: ennek az az oka, hogy Albániából, Szer­biából és Bulgáriából óriási mennyiségben érkezik az olcsó, de ha­sonló minőségű gyógynövény. Hazánk pedig mennyiségben már nem tudja felvenni a versenyt ezekkel az országokkal. A gyűjtést ugyanis egyre bonyolultabb megszervezni. A szakemberek szerint ahhoz, hogy hazánk lépést tudjon tartani a környező országokkal, ugyanúgy, ahogy évtizedekkel ezelőtt, államilag kellene támogatni ezt a munkát. Ha az állam adna pénzt a gyűjtéshez, rengeteg olyan embert juttatna megélhetéshez, akinek semmi más esélye. A féket nem húzzák be Borsókonzervek Nagyatádról Teljes gőzzel elkezdődött teg­nap a zöldborsókonzervek gyártása a Nagyatádi Konzerv­gyárban.- Megindult a betakarítás, az első napokban a berzencei termelőpartner szállítja az alapanyagot, majd folyamato­san a többi szerződött fél is hozza a borsót - tudtuk meg Brezovszky Béla termeltetési osztályvezetőtől. A hét elején napi 60-80 tonna, később napi 130-150 tonna zöldborsó fel­dolgozását tervezik, amihez persze nemcsak alapanyagra, hanem emberre is szükség van. Ezért megkezdték az idénymunkások felvételét. A hét elején huszonketten már munkába álltak, és újabb 26 dolgozó alkalmazása várható. A borsó szezonja 3-4 hétig tart. Harsányi Miklós A részvénycsomag-értékesítés­ről folyó tárgyalásokra záros határidőt szavazott meg a Kapós Volán vezérkara. A meg­beszélések, az egyeztetések szeptember 30-ig húzódhatnak él - döntöttek a részvénytársa­ság igazgatósági ülésén. Arról persze a külvilág sem­Új buszokat vesznek : Bár a magas működési költ-: : ségek jelentős megterhelést : • jelentenek a Volán-társaság- ] : nak, mégsem „húzza be a [ : féket”. A héten bejelentett : uniós közbeszerzési pályá- : zatuk 2+2 autóbusz leszállí- • • fására teremt lehetőséget a j : gyártóknak. mit nem tud, hogy mi zajlik a színfalak mögött. Felsorolni is nehéz, hogy az utóbbi hetekben hányféle verzió született a rész­vénycsomag jövőjéről. Egyesek tudni vélték; csak szakmai be­fektető hajlandó ekkora össze­get áldozni. Az eredetileg 135 millió forintért meghirdetett ki­sebbségi részvénycsomagra - állítólag - jelenleg hárman vannak versenyben. Az, hogy ki, mennyit és milyen feltételek mellett fizet, semmit nem árul­tak el. Titoktartásra és üzleti érdekre hivatkozva zárkóztak el az ügy részleteinek kom­mentálásától. Torma Kálmán vezérigazgató kérdésünkre úgy fogalmazott: az egyeztetés, a tárgyalás hetek óta húzódik, ám a maguk által szabott szeptemberi határidőre mindenképp be akarják fejezni. SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG BarCS Első alkalommal rendeztek lovasnapot Barcson. Tucatnyian jelent­keztek a díjugrató- és kétszer annyian a fogathajtóversenyre. A rendezvé­nyen a barcsi fúvósok muzsikáltak, s a legkisebbek is megtalálták a hoz­zájuk való paripát: a pónit és a hintalovat. A gazdák hagyományossá sze­retnék tenni a lovasnapot, s egyesület létrehozását is tervezik, (ni) Berzence Szépítik az óvoda és a bölcsőde udvarát. A bölcsődét bekerítették, s új szabadtéri játé­kot kaptak a gyerekek. Új pa- lánkkerítést is készítettek. Huber Jánosné óvodavezető elmondta: céljuk, hogy valamennyi játék megfeleljen az uniós szabvá­nyoknak. (va) Kaposfüred A 2002-es adósság­rendezési programban résztvevő agrárgazdálkodók június harmin- cadikáig adhatják le gazdasági be­számolójukat a megyei földműve­lésügyi hivatalnak. Vagyon László főtanácsos tegnap közölte: a háromszáznyolcvan akta felét küld­ték vissza. Aki a határidő után adja le a pénzügyi jelentést, szankcióra számíthat, (hm)

Next

/
Thumbnails
Contents