Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-21 / 143. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JUNIUS 21, KEDD f 5 KAPOSVÁR Visszaszámlálás Kaposvár néhány fontosabb lámpás csomópontjához olyan visszaszám­láló órát helyeztek ki, amelyik azt mutatja, hány másodperc múlva vált a lámpa pirosra, illetve zöldre. Az ötlet kiváló, hiszen még az idegesebb autós is türelmes lesz, ha látja, mindössze néhány másodpercet kell már csak várnia. Más kérdés, hogy igen érdekes az ember, ha ugyanis nem mutatja a kijelző, akkor sem kellene többet várni A bizonytalan­ság azonban nyugtalanító. Ezen a múltkor gondolkoztam, amikor türelmesen vártam és az is eszembe jutott, hogy ezt a ragyogó ötletet akár tovább is lehetne fej­leszteni. Szívesen látnék például hasonló visszaszámlálókat némely bevásárlóközpont pénztáránál, de ügyfélszolgálatokon és a hivatali bürokráciában is jó hasznát lehetne venni. Sőt, ha már itt tartunk, a parlamentben is elhelyeznék egy-két ilyet, ami a választási ígéretek megvalósulásáig tartó időt mutatná. Ha e két utóbbi ötleten esetleg egy illetékes elgondolkodna, arra azért figyeljen, semmiképpen se másodpercalapú legyen az a visszaszámláló... fábos erika SZEMÉLYI HÍREK A Kinizsi általános iskola igaz­gatója, Paksi Lajos nyugdíjba vonult. Állás­helyére hár­man pályáz­tak. Bene Já­nos, Mátyus Valéria és Medgyesi Irén (képünkön). A közgyűlés Medgyesi Irén pályázatát tá­mogatta. Az új igazgató 1980 óta tanít az iskolában, az alsó tagozaton. A számítástechni­kát, az idegen nyelvet, a művé­szeti, valamint a testi nevelést továbbra is kiemelt terület­ként kezeli. A differenciált ok­tatásért, a személyiségközpon­tú fejlesztésért pedig többet szeretne tenni, mint ahogy azért is, hogy az iskola még is­mertebbé váljon a városban. A Tourinform iroda irodaveze­tői álláshelyére Máyerné Bocska Ágnest választotta a közgyűlés. Az új irodavezető több mint húsz éve, 1984 óta dolgozik idegenforgalmi területen. Ko­rábban az Ibusz, az Express és a Re-Tour utazási irodák vezetője volt. Angolul és oro­szul beszél és célkitűzése, hogy a kaposvári Tourinform irodát az ország legjobban működő információs irodái kö­zé fejleszti. Szeretné még, ha sikerülne népszerű célponttá tenni Kaposvárt, de a város és környékének turisztikai vállalkozóinak érdekképvise­letét is erősíteni kívánja. HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! A CSAJOM APJA IDE­GES (12) 91357 (f) 16.15, 18.30, 21.15 MADAGASZKÁR (kn.) 91298 (sz) 15.15, 17.00, 19.15 SIN CITY (18) 91323 (sz)18.45, 21.30 STAR WARS ÜL - A SITH- EK BOSSZÚJA (kn.) 91351 (sz) 15.30, 18.15, 21.00 SAN ANTO- NIO (12) 80690 (f) 17.15 CARTER EDZŐ (12) 91352 (12) 20.45 VI­LÁGSZÁM (12) 11388 (m) 15.00 Ajánlatkérési felhívás Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata az Együd Árpád Általános Művelődési Központ nevében és költségvetése terhére pályázatot ír ki a 2005. augusztus 20-i ünnepi rendezvény tűzijáték-műsorának lebonyolítására. Pályázat beadási határideje: 2005. június 28., (kedd) 14 óra Részletes pályázati kiírás a Vagyongazdálkodási Igazgatóságon (IV. emelet 411. szoba) vehető át. A pályázat indoklás nélküli eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartjuk. További információ kérhető; Horváth Gábomé igazgatónőtől az Együd Árpád Általános Művelődési Központban (Kaposvár, Csokonai u. 1„ telefon: 82/512-775). wwm i Kaposvár, Széchenyi tér 8. (Dorottya Ház) Árfoiyaminformácfó 82/428-888 Nagyatád, Barcs, Kaposvár Plaza, Tesco Áruházak - Kaposvár, Siófok VÉTEL USD ELADÁS 200,00 206,99] VÉTEL „...EUR . ELADÁS j 244,50 _________251,501 Ér vényes: 2005. június 20. Jogi személyeket is kiszokjákinki A közvélemény-kutatást már megnyerte az önkormányzat kérdőív A városlakók többsége Szitával és a várossal is elégedett A kaposváriak szeretik a városu­kat, szeretnek Kaposváron élni és elégedettek azzal, ahogy lakó­helyükön alakulnak a dolgok. Ez derült ki a Magyar Gallup Inté­zet legfrissebb felméréséből. A közvélemény-kutató cég május­ban több mint nyolcszáz, 18 éven felüli, véletlenszerűen ki­választott kaposvárit kérdezett meg a városról, az önkormány­zat munkájáról és a polgármes­ter elfogadottságáról. A 800 megkérdezett több mint háromnegyedének az a vé­leménye, hogy az önkormány­zat teljes mértékben vagy nagy­mértékben ismeri a város gond­jait. 60 százalék gondolja azt, hogy az önkormányzat nem­csak ismeri, de figyelembe is veszi a lakosság véleményét a döntései során. Az önkormány­zat gazdálkodásával a megkér­dezettek több mint kétharmada elégedett. A kaposváriak mind­össze 3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon elégedetlen azzal, ahogy az önkormányzat a város pénzével gazdálkodik. Az eredmények szerint mesz- sze a legismertebb helyi politi­kus Szita Károly polgármester, akit a megkérdezettek 99 százaléka nevezett meg, illetve azonosított helyesen a tisztsé­gével. A kaposváriak a helyi po­litikusok közül leginkább Szita Játék a Kossuth téren. A kaposváriak többsége elégedett városával, Károly munkájával elégedettek: legtöbben a belváros és a főtér kialakítását említették pozitívumként Mennyire elégedett a város által biztosított szolgáltatásokkal 2005-ben □ rendkívül elégedett §4 Qa Eh [jl egyáltalán nem elégedett | nem értelmezhető vásárlási lehetőségekkel utcák, közterek hangulatával itt lakó emberekkel városi tömegközlekedéssel levegő és környezet egészségével városon belüli közlekedési helyzettel oktatás színvonalával utcák, közterek állapotával városok közbiztonságával egészségügyi ellátás színvonalával szociális ellátás színvonalával vállalkozási lehetőségekkel munkalehetőségekkel a megkérdezettek 78 százaléka válaszolt így. A válaszadók 60 százaléka szerint ő a legalkal­masabb személy Kaposvár pol­gármesterének, és ha most len­nének az önkormányzati vá­lasztások, a megkérdezettek háromnegyede újraválasztaná. Szita Károly helyes lépései kö­zött legtöbben a városkép kiala­kítását, fejlődését, szépítését emb'tették. A második és a har­madik helyre a Kossuth tér és környéke, illetve Kaposvár fej­lesztése került. A negatív fejlemények között legtöbben a munkalehetőségek hiányát említették. Az ország és Kaposvár összehasonlításában a város lényegesen jobban teljesít: a megkérdezettek csupán 6 százaléka szerint mennek jól a dolgok az országban, Kaposvár­ról viszont majdnem a válasz­adók fele gondolja ugyanezt. A kaposvári önkormányzat tevé­kenységével a válaszadók több mint a fele elégedett. Az itt élők csaknem kéthar­mada úgy élte meg az elmúlt 4 évet, hogy a város jelentősen fej­lődött. A többiek is előremozdu- lást érzékeltek, mindössze 3 szá­zalékuk lát visszaesést. A követ­kező négy évre nézve kevésbé derűlátóak a megyeszékhely la­kói: feleannyian vélik úgy, hogy a következő négy évben sokat fog fejlődni a város. Minden tize­dik ember válaszolta, hogy a kö­vetkező négy évben Kaposvár fejlődése stagnálni vagy hanyat- lani fog. A város jelenlegi fő problémái közül legtöbben a munkalehető­ségek hiányát emelték ki. A gon­dok rangsorában második helyre az utak és járdák állapota került A város által biztosított szol­gáltatások közül a közösségi közlekedést tartják a legjobb­nak a város lakói, ezzel szem­ben meglehetősen nagyfokú az elégedetlenség az egészségügyi és a szociális ellátások tekinte­tében. Ugyanakkor a vásárlási lehetőségekkel teljesen elége­dettek, mint ahogy a közterüle­tek, utcák hangulatát is megfe­lelőnek értékelték, s amikor az elégedettségükről kérdezték őket, a kaposváriak össze­tartását és lokálpatriotizmusát is kiemelték a válaszadók. Kaposvár A képzőművészeti szakkörösök kiállítása nyílt meg a Somogy Megyei Művelődési Központban. A tárlaton az egy éve működő tehet­séggondozó szakkör tagjainak tanulmányrajzai és festményei láthatóak. Halmos Klára grafikusművész, a művelődési központ munkatársa el­mondta: a munkabemutató mintegy ötven alkotását június 30-ig tekint­hetik meg az érdeklődők, (mg) Kercseliget Felújítják a község mellékutcáit. A kátyúzáson kívül kőszórással is igyekez­nek a 2,5 kilométer hosszú út minőségén javítani. Mecseki János polgármester (képün­kön) elmondta: az Ady Endre utcá­ban már végeztek a munkával, most az út aszfaltozásának az elő­készítésén dolgoznak, (bt) Marcali A marcali kistérség köz­ponti orvosi ügyeleti ellátását veszi ezentúl igénybe négy Balaton-parti település. Bár Balatonszentgyörgy, Balatonberény, Balatonmária és Balatonkeresztúr a fonyódi kistér­ség települései, eddig sem tartoz­tak a balatonboglári szolgálathoz; önálló orvosi ügyeletük volt. (ve) Mezőcsokonya A helyi iskola és óvoda dolgozói, a képviselő-testü­let tagjai és a polgármester a Bala­ton környékére kirándult pedagó­gusnap alkalmából. Balatonfüre- den a hajóállomást, Tihanyban az apátságot nézték meg, Balatonud- variban pedig egy szőlőhegyi csár­dában borkóstolóval egybekötött ebéden vettek részt, (mk) • Miklósi Ötnapos erdélyi kirándulá­son járt a Miklósi Vidám Csapat több mint tíz tagja, akiket elkísért az útra Müller Miklós polgármes­ter is. A miklósiak Erdély neveze­tességeivel ismerkedtek: jártak a Szent Anna-, illetve a Gyilkos-tónál, felkeresték a Békás-szorost, vala­mint egyebek mellett Bálványost és Korondot is. (kj) Pamuk Mintegy 2 millió 600 ezer forintból újul meg a település temp­loma. A rekonstrukció­hoz 600 ezer forintot biztosít az önkormány­zat. Móhr Mihály polgár-j mester (képünkön) el­mondta: a templom teljes külső ta­tarozása és festése várhatóan júni­us 30-ig elkészül, (mg) Somogyszil A település általános is­kolájának 22 legjobb tanulója juta­lomfürdésre mehet a balatonlellei élményfürdőbe. Béldi Csabáné isko­laigazgató elmondta: az ingyenes fürdőzési lehetőséget Kenéz István polgármester ajánlotta fel a Leilei Közlekedési Napon olyan gyerekek­nek, akik kiemelkedő eredménye­ket értek el az idei tanévben, (mg) Szabadi Járdát építenek az Ady Endre utca jobb oldalán. A há­romszáz méter hosszú út mint­egy kétmillió forintba kerül, en­nek költségeit önerőből fedezi az önkormányzat, (bl) Tab Budapesti jutalomkirándulá­son járt a helyi művészeti iskola nyolc legeredményesebb és leg­szorgalmasabb növendéke. Fel­keresték a Continuo Zeneművé­szeti Szakközépiskolát, ahol nagy sikerrel bemutatót tartottak, majd a főváros nevezetességeivel is­merkedtek, sétáltak a Duna-par- ton. A jutalomkirándulást a „Zon­gorázó Gyermek” Alapítvány, illet­ve a művészeti iskola finanszíroz­ta, tudtuk meg Kovács Diána zon­goratanárnőtől. (kj)

Next

/
Thumbnails
Contents