Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-14 / 137. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 14., KEDD MEGYEI KÖRKÉP BALATONI MAGAZIN Czene Attila Az idén második alkalommal indul útjára a Mozdulj Balaton programsorozat. A kezdemé­nyezéshez az idén már húsz tóparti település csatlakozott.- Beváltotta-e a hozzá fűzött remé­nyeket a Mozdul] Balaton? - kér­deztük Sütő Lászlót, a Balaton Fejlesztési Tanács elnökét- Az első évben kilenc település részvételével indítottuk a programso­rozatot, amely kedvező visszhangra talált az ön- kormányzatok és a ven­dégek körében. Ennek köszönhetően újabb te­lepülések jelezték csat­lakozási szándékukat, így elsősorban az északi parton tovább bővültek a sportolási lehetőségek. Már most vannak újabb jelentkezők, akik 2006- tól kerülhetnek be a programba. Reményeink szerint jövő évtől min­den számottevő Balaton- parti település egy-egy strandján lehet majd szerve­zetten is sportolni.- Mennyien vettek részt a tavalyi sorozaton?- Adataink elsősorban a szombati napokról vannak, amikor a szervezett progra­mok zajlottak. Kilenc telepü­lés 94 rendezvényén közel hét­ezren sportoltak. A legnép­szerűbb a strandröplabda és a strandfoci volt. Jelentős szám­A részt vevő települések Siófok, Balatonföldvár, Balaton­szárszó, Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, Balatonfenyves, Balatonmária-filrdő, Balatonberény, Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics, Szigliget, Balatonszepezd, Zánka, Balatonalmádi, Balatonfűzfő: bán kapcsolódtak be külföldi­ek; Gyenesdiáson az egyik al­kalommal 15 külföldi páros röplabdázott. Nagy örömünkre hét közben is tele voltak a pá­lyák, amelyek száma tizen­négyről negyvenhétre bővült.- ön korábban lakott a Balaton északi és déli partján egyaránt Mit gondol, valós hiányt pótol a rendez­vénysorozat? | - Úgy vélem, hogy akik nyaralni, üdülni jönnek a Ba- laton-partra, nem csak napoz- t ni, illetve fürödni szeretné­nek. Ha javítjuk a sportolási ' feltételeket, ennek részeként : új pályákat alakítunk ki, s | programokat szervezünk, jó I ügyet szolgálunk. Számos tengerparti üdülőhelyet lát­tam, ahol a standok elképzel­hetetlenek sportpályák nél­kül. Szeretném, ha ez nálunk is így lenne a jövőben. Ezen dolgozunk.- A Balaton Fejlesztési Tanács mellett mely szervezetek támogat­ják a rendezvényt?- A tanács ötmillió forint­ja mellé a Nemzeti Sporthi­vatal ez évben is ugyanekkora támogatást biztosít. A bekap­csolódott önkormányzatok egy­részt kialakítják a pályákat, másrészt 2,5 millió forinttal hozzájárulnak a rendezéshez. Néhány cég, így a Dám Tej Kft., a Kométa’99 Kft., a Sió-Eckes Kft. már reklámlehetőséget is lát a rendezvényeinkben, ők el­sősorban termékeket adnak.- Hogyan alakul az Idei program?- Június 18-tól augusz­tus 13-ig összesen kilenc szombaton várjuk a spor­tolni vágyókat. Augusztus 21-én pedig Gyenesdiáson lesz a II. Mozdulj Balaton Sporttalálkozó, ahol a húsz település csapatai mérik majd össze erejüket. Hajósok mekkája a Club Aliga Mintegy százötven vitorlás házi kikötője a Club Aliga. A fősze­zonban rendszeresen három­száz hajós vendégeskedik itt. A létesítményben évről évre rend­szeresen hajókiállítást is Jártá­nak. Kedvező, hogy ez a hely esik a legközelebb Budapesthez. Egyre több kínai jön a Balatonhoz A balatoni borokkal is ismer­kedtek egy kínai delegáció tagjai, Zhejiang tartomány ve­zetői. Balatonvilágoson és Kenésén is jártak. Az idén au­gusztusban három kínai gyer­mekcsoport érkezik a tó part­jára, akik több balatoni szín­padon, így a Csopaki napok megnyitó előadásán is fellép­nek majd. A magyar-kínai kapcsolatokat erősíti, hogy utóbbi településre ellátogatott Liu Wen Qing, a Kínai Nép- köztársaság nagykövetségé­nek kulturális tanácsosa. Motorfesztivál és falunapok Számtalan programmal várja a vendégeket a balatoni nyár. Június 16-19. között kerül sor a hatodik Nemzetközi Harley- Davidson Fesztiválra Alsóör­sön. 18-án amatőr fogathajtó bajnokság lesz Lullán. 18-án Ordacsehiben, 18-19-én pedig Balatonőszödön tartanak fa­lunapot. E két napon rende­zik meg az egyetemi-főiskolai országos bajnokság strand­röplabdadöntőjét Balaton- bogláron s a kerékpárosok napját Siófokon. Terrortámadás után Zánkán Több mint száz, Moszkvából és Beszlánból érkezett fiatal látogatott el Zánkára. Vala­mennyien átélték 2004 szep­temberében a beszláni ter­rortámadást. A felejtést segí­tő utazást a Zsidó Vallási Szervezetek Európai Kong­resszusa tette lehetővé szá­mukra. A háromnapos bala­toni pihenés végén köszönet­képpen díszes népviseletbe öltözve adtak ízelítőt népi kultúrájukból. Vízhőmérséklet: 15,2°C Viharjelző Obszervatórium „ Készült Átlagmélység: 349 cm Siófok: 84/310-466 a DgigtDn Vízállás: 96 cm Fehér Gyűrű Egyesület: toiiecTtóti Vízminőség: kiváló 84/310-655 J . Mentők: 104 Balaton Fejlesztési Tanács 8' Tanacs Tűzoltók: 105 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Balaton támogatásával Rendőrség: 107 Tel./fax: 84/317-002 Fejlesztési tanács Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka: 87/568-168 www.balatonregion.hu Temető kell a gépeknek veszély Nehézfémek az e-hulladékban Nem csak a műsor, a készülék is lehet veszélyes hulladék fotó: láng Róbert Bartos László A háztartásokban használt elektronikai eszközök legtöbbje előbb-utóbb a kukában végzi. Hazánkban évente úgy 120 ezer tonna. A készülékek több­sége azonban nehézfémeket - ólmot, higanyt és kadmiumot - tartalmaz, amelyek rendkívül károsak a környezetre. Az e- hulladék elszállítása, elhelyezé­se, illetve újrafelhasználása Magyarországon egyelőre nem megoldott.- A gyártókat ösztönözni kell, hogy csökkentsék a káros anya­gok felhasználását termékeik­ben. A már meglévő hulladékot pedig megfelelően tárolják, és ha lehet, hasznosítsák újra. Eb­ben azonban nem csak a gyár­tóknak, de a vásárlóknak is nagy a felelőssége - mondta Ke­lemen József, a Környezetvédel­mi Hivatal Hulladékgazdálkodá­si és Technológiai főosztályának főtanácsosa tegnap a megyehá­zán tartott szakmai napon. Magyarország 2008-ig vállalt kötelezettséget, hogy az elekt­ronikai hulladék visszagyűjté­sét, tárolását illetve újrahasz­nosítását megoldja. A január­ban életbe lépett jogszabály szerint a gyártó köteles gondos­kodni az ilyen jellegű hulladék­ról. Augusztustól az előírás a következő határozattal bővül: az elromlott s már nem hasz­nált készüléket a vásárló visz- szaviheti a gyártóhoz, illetve a kereskedőhöz, aki azt díjmen­tesen visszaveszi. A nagyobb méretű háztartási eszközt szin­tén ingyenesen elszállítja. Erdős Endre, az Ökomat ügy­vezető igazgatója elmondta: az a gyártó, amelyik nem teljesíti az előírást, termékdíjat köteles fizetni. Ez alól mentességet kétféle módon érhet el: saját maga gondoskodik a hulladék elszállításáról, illetve tárolásá­ról. A másik megoldás, hogy szerződést köt egy olyan cég­gel, amelyik hasznosítási díj fejében átvállalja ezt a kötele­zettséget, ami a termékdíj ősz- szegének alig az egynegyede. A somogyi férfiak korán halnak akció Vizsgálatokkal a legveszélyesebb betegségek ellen (Folytatás az 1. oldalról) A férfiak esetében a rákos hal­álokok közt ötödik helyen áll a prosztata daganat, annak elle­nére, hogy ennél a betegségnél korai felismeréssel rendkívül jók a túlélési esélyek. Ezért is : HALÁLOKOKA DÉLDUNÁNTÜLjON : 2003 : BETEGSÉGEK: FÉRFI NŐ : : Keringési 3236 3793 : : Daganatos 1949 1417 : : Emésztőrendszer 550 358 : : Légzőrendszer 397 265 : ; Egyéb 332 404 j (Fonás: ÁNTSZ); fontos, hogy minél több ötven év feletti férfi menjen el prosz­tataszűrésre. A kaposvári kórház urológusai a megye minden területén folya­matosan végzik a szűrést, úgy, hogy a háziorvosok hívják be az érintetteket a körzeti orvosi ren­delőkbe - tudtuk meg Viczián György urológus főorvostól. El­mondta: a szűrővizsgálatoknak köszönhetően ugyan emelkedett a regisztrált prosztatamegbete­gedések száma Somogybán, ám a korai felismerés miatt jók a túl­élési esélyek. A tervek szerint a későbbiekben a háziorvosok csi­nálnák az egyszerű vérvizsgálat­tal végezhető szűrést, s csupán a gyanús eseteket utalnák szak- rendelésre. A férfiaknál gyakori további betegségek, a tüdő-, máj- és gége­rák kialakulásának hátterében szakemberek szerint jórészt a dohányzás, a mozgásszegény és italozó életmód is áll. Ez is jelzi: bár a szűrővizsgálatok sokat se­gíthetnek, komoly javulásra ad­dig nem lehet számítani, míg a férfiak fejében is meg nem szü­letik a változtatás iránti igény. SOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG Bárdudvarnok A Goszthony Mária Nemzetközi Üvegalkotótelep és Szimpozion Alapítvány egyik alapító tagjának, Horváth Mártonnak Láz-ul- ások, Válogatott üvegeim-szövegeim címmel jelent meg életműalbuma. Az album 2004-ben elnyerte a legszebb könyvborító díját is. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja és Munkácsy-díjas üvegművész 15 éve a bárdibükki üveg alkotótelepen készíti sajátos technikával ké­szült fúvott és irizált üvegtárgyait, (mg) Bonnya Elmaradt a rossz időjárás miatt a hét végi gyermeknapi prog­ram Bonnyán, amelyet az önkor­mányzat szervezett. A volt varroda­épület előtti területen játékos vetél­kedők, sportversenyek megtartását tervezték. A zsáktelepülés vezetése még ebben a hónapban megtartja a rendezvényt - mondta Márcz Konrád polgármester amelyre 35-40 ezer forintot szánnak, (kj) Kaposfüred Szerencsés esetben ti­zenháromezer tonna almát szüretel­hetnek Somogybán. Az FM-hivatal- ban tegnap közölték: a termésbecs­lés során megállapították, hogy a vi­rágzáskori hűvös, csapadékos időjá­rás következtében a kötődés köze­pes volt. Egyes területeken liszthar­mat és varrasodás észlelhető, (hm) Kilenc szombat a vendégekért

Next

/
Thumbnails
Contents