Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-14 / 137. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 14., KEDD 5 KAPOSVÁR Mosolyest a Szivárványban A Németh István Általános Iskola diákjainak közreműködésével szerveztek tegnap kulturális estet a Szivárvány zeneházban. A mozgásszínház bemutatója után színpadra lépett az énekkar, az osztályközösségek pedig verses, zenés, táncos műsorszámokkal szórakoztatták a vendégeket. Az adományokból összegyűlt pénzt az intézmény Mosolytárs alapítványának javára ajánlották fel. (hzs) Kirándul a család Szilvásszentmárton és környékén járt hétvégén a Természetvédő Turisták Somo- gyért Egyesülete. A 18 kilométeres túra a leghosszabb júniusi kirándulásuk, a héten újabb erőpróbára hívják a természetbarátokat. A kirándul a család és az iskola elnevezésű szombati úton csupán hat kilométert gyalogolnak, a Zaranyi erdő környékét érinti az útvonal, (hm) Interaktív táblát kaptak Elsősorban számítástechnikaórán használják az új interaktív táblát az építőipari szak- középiskolában. Most kapták meg a harmadik ilyen oktatási eszközt, számítógéppel ösz- szekapcsolva érintésérzékeny táblaként működik. Ponikfor Zoltán, az építőipari szakképző iskola igazgatója elmondta: a szakiskolai fejlesztési program keretében még tavaly szerezték meg az első interaktív táblát, (mg) A téglaházakban lakókért gyűjt aláírást az SZDSZ Márkus Kata Aláírás-gyűjtési akciót kezdeményez az SZDSZ helyi szervezete. Céljuk, hogy a kaposvári önkormányzat hozzon létre egy 20 millió forintos alapot, amelyre a téglaépületekben élők pályázhatnak házuk energetikai és műszaki felújítására. Pintér Lóránd, a párt városi elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: ez irányú képviselői indítványait a közgyűlés nem támogatta, ezért június 22- től majd augusztus 24-től három-három napon át gyűjtik a párt aktivistái a véleménynyilvánító aláírásokat az Európa park közelében. A szabaddemokraták elképzelései szerint a téglaépületek szigetelésének, felújításának költségeit így 55 százalékban a lakók, 45 százalékban az önkormányzat állná. Csti László ügyvivő szerint elvi kérdés, hogy mindenki pályázhasson lakóházának felújítására, Jászberényi Péter, az SZDSZ országos tanácsának tagja pedig azt mondta: reményeik szerint országos akcióvá szélesedik majd a kezdeményezés. Az összegyűlt aláírásokat még az őszi közgyűlés előtt eljuttatják a városi képviselő-testülethez. HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! MADAGASZKÁR (kn.) 91298 (sz) 15.15, 17.00, 18.45, 20.30 SIN CITY 1 '/(18) 91323 (sz) 15.00, 17.45,20.45 STAR WARS m. - A SITH-EK BOSSZÚJA (kn.) 91351 (sz) 15.30, 18.15, 21.00 MENNYEI KIRÁLYSÁG (12) 91350 (sz) 15.45,18.30,21.15 *145289* Nagy kalandra készülnek a kisdiákok a vakációban nyári szünet A kamaszok nagyon szeretik a kézműves- és a lovastábort Holnap minden kaposvári diák megkezdheti a megérdemelt vakációt. A kérdés: két és fél hónap semmittevés vagy tartalmas pihenés következik. A gyerekek kalandra, kötelmek nélküli pihenésre vágynak, a szülők némi nyugalomra. A városban, ezen a nyáron, van miből válogatni. Bartos László Holnap kicsengetnek. Tíz hónap tanulás után két hónap szabadság vár a több mint hatezer kaposvári diákra A héten csaknem hatezer általános iskolásnak csengetnek ki. Sokan egyhetes, tíznapos táborba készülnek. A kisebbek közül sokan ódzkodnak az önálló pihenéstől, számukra talán a napközis tábor a legjobb megoldás. A nagyobbakat hosszabb időre « is elengedik. Kaposváron és környékén | idén is gazdag kínálatból vá- | laszthatnak a gyerekek. A tokaji parkerdőben a zselici erdő növényvilágát ismerhetik meg. Ferencné Fogarasi Éva főszervező elmondta: az összegyűjtött termésekből különféle alkotásokat készíthetnek, de horgásznak és erdei kirándulásokat tesznek. Június 20-tól július 2-ig tart a program, egy-egy hetes turnusban. Személyenként hatezer forint a részvételi díj. Kaposfüreden képzőművészeti tábor lesz július negyedikétől kilencedikéig. Főként rajzolásra, alkotásra, festésre összpontosít a program. A részvételi díj ötezer forint. - A Meistro lovastanyán napközis és bentlakásos tábort is szervezünk - mondta Meiszterics László, a lovastanya vezetője. - Reméljük, sokan eljönnek. A foglalkozások kora reggeltől délután ötig tartanak. A lovagláson kívül az állatok gondozásával is megismerkednek a gyerekek. A Matula-tanyán több sportpálya és horgásztó van, ahol kellemes körülmények között pihenhetik ki a tanév fáradalmait az alsó és felső tagozatos fiúk, lányok - tudtuk meg Guzmics Zoltántól, a létesítmény vezetőjétől. A külső városrészekben is igyekeznek érdekes, pihentető elfoglaltságot találni a kamaszok számára; Toponáron az általános iskolában szórakoztató vetélkedőkkel, játékos versenyekkel várják a diákokat, s természetesen a közeli Desedára is lejárnak fürdeni. Itt a részvétel ingyenes, csak az étkezésért kell fizetni. Patcán a Katica tanya hétfőtől péntekig fogadja a csoportokat kézműves- és hagyományőrző táborokkal. Június 20-tól, hétfőtől péntekig, 5 napos turnusokban. A táborozás díja 8500 forint. Változatos szabadtéri és műhelyi programokkal szórakoztatják a kisiskolásokat. MEGKÉRDEZTÜK: MIVEL TELIK A NYÁRI SZÜNET? Gál norbertné: - A fiam ritkán jár táborba. Tavaly nyáron zenei foglalkozások is kiegészítették a programot, sok élménnyel tért haza. Keve maga dönti el, hogy hova szeretne menni. Anyagi helyzetünk az idén nem túl rózsás, ezért táborozásra nem jut pénz, de kirándulásokat is tervezünk a szünidőben. KŐVÁRI GÉZA: - A kislányom, Leila még csak kilencéves, így nem szívesen engedem el hosz- szabb időre. Szerintem a táborokban kevés a tanár, sok a gyerek, így a baj könnyen megtörténhet. A nyáron azért nem unatkozik; otthon a ház körül játszik a barátnőivel, és időnként a családunk is elmegy kirándulni. DARABOS DOROTTYA: - Elsős korom óta tájbornéhány napot. Szeretem a nyári táborokat, mert sok baráttal, iskolatárssal találkozom, egész nap csak játszunk. Kézműves foglalkozások is vannak és túrázni is szoktunk. géger Krisztián: - Kétszer voltam a tokaji parkerdőben rendezett kézművestáborban, az idén is oda megyek. Tavaly egy díszes botot faragtam, most is valami hasonlót szeretnék készíteni. Pecázni is lehet, jó lenne, ha nagyobb halat fognék. Eddig több kárászt és törpeharcsát is kiemeltem. Kaposvár Tegnapig lehetett feladni az egységes területalapú és az ehhez kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatásra szóló kérelmeket. Az eredeti határidő május 17-én lejárt, azt követően - bizonyos levonás mellett - 25 nap állt a gazdálkodók rendelkezésére. A mai naptól az összes kérelmet elutasítják - tájékoztatott tegnap a megyei földművelésügyi hivatal, (hm) Kaposvár A gyakorló iskola és gimnázium tanárai és művelődésszervező szakos hallgatói sportversenyeket szerveztek az 1-12. osztályosoknak. A diákok többek közt métaversenyben és activityben mérhették össze tudásukat. Emellett a háromnapos rendezvényen kerékpáros és gyalogtúrákat is telSOMOGYBÁN A-TÓL Z-IG jesíthetnek a tanulók desedai és töröcskei útvonallal, megtekinthetik a terráriumot, az ásványmúzeumot, és a Rippl-Rónai Villát, (mg) Marcali Vendégségbe hívta a város pedagógusait az önkormányzat. Az ünnepségen Sütő László polgármester a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet öt nyugdíjba vonulónak nyújtotta át. Két pedagógust, Csíkvári Istvánnét és Körmendi Istvánnét pedig diplomájuk megszerzésének 50. évfordulója alkalmából köszöntötte, (ve) Mezőcsokonya A Nefelejcs Nyugdíjas Klub, a szülői munkaközösség és a tantestület közös szervezésében gyereknapot tartottak a helyi iskolában. A Városi Balesetmegelőző Bizottság kerékpáros ügyességi vetélkedőt rendezett a diákoknak, de volt sport- és rajzverseny, activity, gyü- mölcssaláta-készítő verseny, gyur- mázás és mesemondás. A tanár-diák focimeccs után az iskola konyháján készült pizzával csillapították az éhségüket a gyerekek, (mk) Nágocs A Dózsa György utcában S mintegy fél kilométeres szakaszon elkészült a járda, amelyhez 4,6 milliós támogatást nyert a falu vezetése a megyei területfejlesztési tanács TEKI pályázatán - mondta Paál Imréné polgár- mester (képünkön). A település 500 ezer forintos önerőt biztosított a munkához, (kj) Potony Súlyos sérüléseket szenvedett az a 48 éves potonyi nő, akit tegnap hajnalban gázoltak el Potony és Lakócsa között. Az a- datok szerint egy 50 éves darányi nő ment személygépkocsijával azon az útszakaszon, s eddig tisztázatlan körülmények között elütötte az út szélén tartózkodó 48 éves asszonyt, akit súlyos koponya- és mellkassérülésekkel szállítottak kórházba, (je) Siófok Fejlesztési programcsomagot készített a Balatoni Hajózási Rt., amelyet elküldték Kolber István miniszternek, valamint a Balatonnal határos három területfejlesztési régió vezetőinek. A cég részt vesz a csónakkikötők tervezési munkálataiban is. (ca) Szenta A nagyatádi Napsugár óvoda gyerekei és az intézmény egykori óvodásai táboroznak a Török Lovastanyán. Naponta kétszer lovagolnak, kézműves foglalkozásokon, ügyességi játékokban vesznek részt. Vasárnap a szülőket is meghívták egy közös szalonnasütésre, (va) E8XU8IY1 (m^) CHÁRQE Kaposvár, Széchenyi tér 8. (Dorottya Ház) Árfolyaminformádó 82/428-888 Nagyatád, Barcs, Kaposvár Plaza, Tesco Áruházak - Kaposvár, Siófok VÉTEL _ USD „ELADÁS 203.00 ' " 209,50 VÉTEL EUR ELADÁS i 246,30 ___________253,501 Érv ényes: 2005. június 13. Jogi személyeket is kiszolgálunk!