Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-08 / 132. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 8., SZERDA SPORT 11 Jelen állás szerint a balatonlelleiek (sötét mezben) osztályozóra mennek, míg a Kaposvölgye NB lll-as lesz A nyár végén rajtoló 2005/2006-os bajnoki szezonban már nem lesz NB I „B” csoport; a magyar második vo­nalat az NB II jelenti majd, de az NB Ill-as mezőny is jelentősen átalakul, illetve kicserélődik. Fenyő Gábor Az NB I-ben - már ami a lebo­nyolítást illeti - nem lesz kü­lönösebb változás; marad a 16 csapat (köztük a 11. helyen zárt NABI Kaposvári Rákóczi FC), s a kiesett Békéscsaba, és a Nyíregyháza helyére az NB I „B "csoport bajnoka és második helyezettje, azaz a Tatabánya, illetve a REAC jön be. A pontvadászat július 30- án rajtol; december 17-én lesz a*z őszi utolsó forduló, míg a tavaszi szezon február 25-én rajtol majd. Az eddigi másod- osztály, az NB I „B” csoport vi­szont - amely a 2004/2005­ös bajnoki szezonban 14 csa­pattal üzemelt - teljesen eltű­nik a magyar labdarúgó-tér­képről. Ősztől tehát az NB II jelenti a magyar második vonalat; to­vábbra is marad a kétszer 16 csapatos csoport (Hűmmel és Winner), a mezőny azonban jelentősen átalakul. A két NB Il-es csoport első hat helye­zettje automatikusan bent­marad; hozzájuk jön az élvo­naltól elbúcsúzott Békéscsa­bai Előre FC és a Nyíregyházi Spartacus FC, valamint az NB I „B” csoport 3-12. helyezett együttesei, ami így hat-hat új alakulatot jelent csoporton­ként. A 13. és a 14. helyezett Hévíz és Makó osztályozót ját­szik a két NB Il-es csoport he­tedik helyezettjével. A 8., 9. és 10. helyen záró gárdákat összepárosítják a hat NB III- as csoport bajnokával, s a párharcok győztesei a másod-, a vesztesei pedig a harmad- osztályban kezdhetik majd a 2005/2006-os bajnoki pont- vadászatot. Ami a somogyi csapatokat illeti; a jelenlegi állás szerint az ötödik helyen álló Barcs SC jövőre is marad NB Il-es, a nyolcadik Bala- tonlelle SE-re osztályozó vár, all. Kaposvölgye Vállalkozók SC pedig - ha nem tud a záró­fordulóban legalább egy he­lyet javítani a pozícióján - ki­esik az NB III Dráva csoport­ba. Az NB III-ban is marad a hatszor 16 csapat, viszont itt is rendesen átalakul a me­zőny. A 2-10. helyezettek ma­radnak a III. vonalban, akik­hez az NB II 11-16. helyezett­jei csatlakoznak. A hat NB III- as csoport négy legjobb 11. helyezett együttese is bent­marad, a többiek viszont mind a megyei bajnokságban folytathatják majd tovább. Ez azt jelenti, hogy - a hétvégi záróforduló eredményeitől függetlenül - a Nagyatád FC, a Marcali VFC és a BBSC is bebiztosította már magának a III. osztályú tagságát, mig a sereghajtó Lengyeltóti VSE helyet cserél majd a megyei I. osztályú pontvadászat arany­érmesével, a Felsőmocsolád Vill-Master gárdájával. Papíron tehát így néz ki a 2005/2006-os NB-s labdarú­góidény; a valóság minden bizonnyal kicsit másképpen fest majd, hiszen nagy kér­dés, hány csapat dobja be a törülközőt, azaz lép vissza a nyáron... Marad a ligabajnokság Az MLSZ hétfői elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy nem változtatnak az NB I-es ligabajnokság lebonyolításán. Egy ko­rábbi tervezet szerint az eddigi hat helyett hét NB III-as csopor­tot alakítottak volna ki, s a 16 csapatból álló liga- (vagy juni­or) bajnokság mezőnyét ide sorolták volna be területi elvek alapján. Az NB I-es klubok vezetői a változtatás mellett voltak - kevesebb utazás, lényegesen kisebb költségek -, azNBIII- oknak viszont már közel sem tetszett ennyire a dolog, így vé­gül minden maradt a régiben. Átalakuló pontvadászatok labdarúgás Megszűnik az NB I/B, kicserélődik az NB II és az NB III Annyi az Egresi Kispályásoknak F. G. Kaposvári városi kispályás labdarúgó-bajnokság a Citroen-Budai Autóház Kupáért H. OSZTÁLY A 7. forduló eredményei: Kapós Volán-FC Mátrix 3-2; Jálics Kollégium-QLR Profil 4-3; Nyár FC-MÁV Kollégium 6-3; Postás SK-Egresi Kispályások 10-2; a Logisztikai Ezred csapata sza­badnapos volL A 8. forduló eredményei: lálics Kollégium-Postás SK 2-1; MÁV Kollégium-QLR Profil 4-3; Lo­gisztikai Ezred-Egresi Kispályá­sok 6-0; Nyár FC-Kapos Volán 7-1; az FC Mátrix csapata sza­badnapos volt. Az élcsoport: 1. Logisztikai Ez­red 20 pont (27-5), 2. Nyár FC 20 pont (35-17), 3. lálics Kollégi­um 18 pont (23-11). A mai 9. forduló párosítása: FC Mátrix-Postás SK és lálics Kollégium-Logisztikai Ezred 17.30 órakor; Egresi Kispályá- sok-Kapos Volán és Nyár FC- QLR Profil 18.20 órakor; a MÁV Kollégium csapata szabadnapos lesz. (A mérkőzéseket Kaposvá­ron az Arany úti városi sport- centrumban játsszák.) Mesterénél is jobb a tanítványa sportlövészet Szollár András a legjobb tízben a világon A legfiatalabb junior indulóként 10. helyen végzett korosztályában a siófoki Szollár András az észak­olaszországi Lona-tóban rendezett koronglövő-világbaj nokságon. Keszthelyi Zoltán A korábbi Európa-bajnoki bronzérmes somogyi trapplövő ez alkalommal 125 lövésből 111 találatot ért el. - Az idén nem úgy ment a lövés, mint ko­rábban, ezért nem is számítot­tam rá, hogy a tízbe kerülhe­tek - mondta Szollár András (képünkön). - Az első nap két 25-ös sorozatot lőttünk, mely­ben 22 és 23 találatom volt, ami még elfogadható. A máso­dik nap ugyanez várt ránk, de nagyot rontottam: 22 és 19 ta­lálatot értem el. Azt hiszem, el­fáradtam, ezért teljesítettem ilyen gyengén. Ezzel a teljesít­ménnyel már az első húszból is kiszorultam. Az utolsó nap­ra aztán alaposan összeszed­tem magam. Nagy volt bennem a bizonyítási vágy, aminek kö­szönhetően mind a 25 lövésem célba ért. Rajtam kívül még egy magyar, Szerdahelyi And­rás indult még a juniorok közt, aki nálam kettővel kevesebb, 109 találattal már csak tizenki­lencedik lett. A legutóbbi 2003-as világ- bajnokságon nem jutott az első húszba Szollár András, így mindenképp előrelépés a mos­tani tizedik helyezése. Bár ez alkalommal elmaradt a meg­szokott teljesítményétől: az egyéni rekordja például 119 ta­lálat, amivel világbajnok lehe­tett volna. A felnőttek mező­nyében a világbajnokság indu­lói közt volt edzője, Putz István is, a Balatonfűzfői Lövész Egy­let versenyzője. Ez alkalommal a tanítvány legyőzte a meste­rét, hisz az utóbbinak eggyel kevesebb, „csak” 110 találat jött össze. A 17 éves siófoki gimna­zistának nem sok ideje marad a pihenésre, másfél hónap múl­va már a belgrádi Európa-baj- nokságon kell helytállnia a ju­nior válogatott trapplövőnek. tu Marics a legjobb junior triatlon Hatszázas mezőny Ausztriában Valósággal pezsgett a Wörti-tó vize, amikor a 600 triatlonista elrajtolt Kun Zoltán Két felnőtt sportoló képviselte az Aréna Vitái TSC Kaposvár (edzők: Báli Péter és Hirt Mi­hály) színeit a Klagenfurtban - a Wörti tónál - rendezett olim­piai távú (1500 m úszás - 40 km kerékpározás - 10 km fu­tás) triatlonversenyen. A IV. UPC Klagenfurt Triatlon elne­vezésű - kiválóan szervezett - erőpróbán több mint 600(!) sportoló indult a minél jobb he­lyezés reményében. A juniorok között a vitálos Marics Balázs fantasztikus teljesítménnyel a juniorok versenyében első he­lyezést ért el. A fiatal kaposvá­ri triatlonista élete második olimpiai távú versenyén - juni­or kora ellenére - az abszolút rangsorban is megállta a he­lyét. A népes mezőnyben az igen előkelőnek számító 17. he­lyen ért célba. Klubtársa, a júli­usi fonyódi középtávú országos bajnokságra készülő Fegyver Péter az első két számig egyen­rangú partnere volt ellenfelei­nek. Később gyomorproblémái miatt a verseny befejezése is veszélybe került, de végül tisz­tességesen helytállva teljesítet­te a távokat és az abszolút rangsor 187. helyén zárt. Barcsiak a válogatottban erőemelés A junior erőemelő országos bajnokságon arany­érmet szerző Mózer Gyula és Horváth Tamás (mindkettő Barcsi VSE, felkészítő: Buko- vics Zoltán) is bekerült a tíz főből álló magyar válogatott keretbe. A barcsiak részt ve­hetnek a június 16-án kezdődő ukrajnai - Donyeckben ren­dezendő - korosztályos Euró- pa-bajnokságon. Előbbi az 56 kg-os súlycsoportban 405 ki­lós, utóbbi a 60 kg-osoknál el­ért 450 kg-os eredményét sze­retné tovább javítani, (kz) Harmadik a Potony labdarúgás A harmadik he­lyen végzett a Potony csapata a fővárosban rendezett kispá­lyás labdarúgótornán. AIX: Horvát kupán hat csapat lé­pett pályára; az idén Lakócsa helyett a Potony együttese képviselte a somogyi színe­ket. A csoporttalálkozón előbb a tótszerdahelyieket le­győzték 7-4-re, majd bünte­tőrúgásokkal kikaptak a Dusnoktól. A bronzmeccsen azonban 8-3 arányban jobb­nak bizonyultak a budapesti­ek II. csapatánál, (ga) A több sem mindig elég sporttámogatás Fókuszban a „hármak” A szokásosnál hosszabbra, két és fél órásra nyúlt a ka­posvári városi sportbizott­ság tegnapi ülése; mindez érthető, hiszen vagy tucat­nyi napirendi pont szere­pelt terítéken. Fenyő G. Az egyik központi téma a három nagy kiemelt kaposvári sport­egyesület támogatása volt. Áz ér­dekelt klubok első emberei - Torma Kálmán, a NABI Rákóczi FC labdarúgóinak, Kovács Lász­ló, a Kaposvári KK kosarasai­nak, és Laszczik Iván, a Kométa röplabdázóinak az elnöke - a kulisszatitkok mellett a jövőről is beszélt Egyik klub sincs köny- nyű helyzetben, s különösen igaz ez a Rákóczira. A nagy múl­tú zöld-fehér egyesület - tavaly­hoz hasonlóan - 30 milliós hi­ánnyal zárta a szezont, s miután a két legfőbb támogató, a névadó NABI és a Vegyépszer kilép, ez további 50 millió mínuszt jelent. Egyfajta mentőöv lehet, ha a vá­ros amolyan póttámogatásként átengedi a klubnak a jegybevé­telt. Amúgy a megyeszékhely vezetőire abszolút nem lehet azt mondani, hogy a sport ellensé­gei lennének; a három kiemelt klub minden korábbinál na­gyobb támogatást kap, már per­sze ha június 16-án jóváhagyja azt a közgyűlés. A három nagy kiemelt kapos­vári sportegyesület mellett a vá­rosi sportbizottság tagjai bepil­lanthattak a Városi Sportiskola működésébe, a kaposvári teke­csapatok életébe, valamint a Kapós TC-ben - és az Iszák utcai teniszcsarnokban - folyó mun­kába, s szó esett a 2006-os téli, il­letve a 2008-as nyári olimpiára pályázó kaposvári sportolók tá­mogatási rendszeréről is. Az ülés végén (az akkor már rendesen fogyatkozó, de még ha­tározatképes) sportbizottság a rendkívüli támogatási kérel­mekről döntött. A nyolc kérel­mező közül csupán egyet, a toponáriakét utasították el; több mint 300 ezret osztottak szét a hét pályázó egyesület között, míg a kaposvári vízilabda Road Show lebonyolításához - amely­nek az olimpiai, világ- és Euró- pa-bajnok férfiválogatott volt a főszereplője, s több mint félmilli­óba került a megrendezése - 260 ezer forinttal járult hozzá a városi sportbizottság. V > t i <

Next

/
Thumbnails
Contents