Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-07 / 131. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JUNIUS 7., KEDD GAZDASÁGI TŰKOR Balatoni nyaralás során a sétahajókázás árát is leróhatjuk az előreváltott üdülési csekkel. A hajópénztárban is figyelni kell azonban arra, hogy készpénzt nem adnak vissza a csekkből. Lejárnak a régi üdülési csekkek űr a szezonban Az új pályázatokat július 31-ig és október 15-ig bírálják el Rosszul járhat, aki Pató Pálhoz hasonlóan úgy gondolta tavaly, hogy ráér beváltani fel nem hasz­nált üdülési csekkjeit jö- vó're is. Ha szerencséje van, néhány napig még eredményesen futhat a pénze után. Palásti Péter Egyre több munkahelyen kérhet­nek a dolgozók üdülési csekket, ami különösen azoknak jó, akik rendszeresen szoktak nyaralni a határainkon belül. Csakhogy a cégek által biztosított speciális értékpapírok beváltása határidő­höz kötött. Mint azt a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. központjá­ban megtudtuk, a csekkek ki­nyomtatásuktól számítva 365 napig érvényesek. Emiatt na­gyon sok tavaly készített kész­pénz-helyettesítő június 9-én, 16-án, illetve 23-án jár le, vagyis épp a nyári szabadságok kezde­te előtt. Ezeket is érdemes a határna­pig felhasználni, mert utána tel­jes egészében elértéktelenednek. Nem válthatók be már a követke­ző napon sem, és készpénz sem kérhető értük. Egyetlen lehető­ség a csere, de legkésőbb a határ­idő előtt 24 órával. Erre Budapes­ten van mód, a VB. kerületben, a Dohány utca 92. szám alatti iro­dában, ahova a személyes ada­tokkal kiegészítve borítékban is el lehet küldeni a kicserélendő nyomtatványokat. Ugyanez elin­tézhető néhány település Tour- inform-irodájában is, de nem mindegyikben. Igaz, mindennek ára van. Tíz­ezer forintos csekk esetén 1250, tizennyolcezernél pedig már 1375 forint. A kezelési költség természetesen egyenes arány­ban növekszik a meghosszabbí­tandó csekkek összegével. ló tudni azt is, hogy az érvé­nyes utalványok nem ruházha­tók át másra, és készpénzre sem válthatók. Természetesen ha az igénybe vett szolgáltatás ellen­értéke magasabb, akkor a külön- bözetet ki kell egyenlíteni a pihe­nés során. Abban az esetben vi­szont, ha a szállás, az utazás vagy a gyógykezelés értéke ki­sebb a csekk értékénél, az elfo­gadóhely nem jogosult visszaad­ni a különbözetet. Furcsa sza­bály ez, de így van. Vagyis job­ban járunk, ha a többletet min­dig ráfizetjük, különben veszí­tünk valamennyi üzleten, ami­kor használjuk. Magára az üdü­lési csekkre viszont nem, mert az egyaránt kedvező a munkál­tatóknak és a munkavállalók­nak. Mindenekelőtt azért, mert jelenleg 57 000 forintig ez a jut­tatás adó- és járulékmentes. Utazhatunk is vele szállodákban, panziókban, kempingekben fizethetünk a szállásért üdülési csekkekkel, de felhasználhatjuk azokat a Balaton-parti jegypénztárak­ban is, hajójegyek vásárlása esetén. A Magyar Államvas­utak 107 kijelölt pénztárában is elfogadják ezeket a papíro­kat fizetőeszközként, továbbá a Bakony, a Bács, a Gemenc, a Hajdú, a Mátra, a Nógrád, a Somló, a Vértes és a Zala Fo­tón Részvénytársaságnál nem csak a pénztárakban, hanem a sofőröknél is. A csekkek egyéb­ként a szálláshelyeken étkezé­sek, gyógykezelések és sportlé­tesítmények igénybevételének el­lentételezésére is jók. Vannak viszont sokan, akik már nincsenek munkaviszony­ban. A nyugdíjasok és a munka­nélküliek - ennek ellenére - ugyancsak igényelhetnek ilyen jellegű üdülési támogatást. Szá­mukra két pályázatot is hirdetett a Magyar Nemzed Üdülési Ala­pítvány június elsején. A Hazai üdülés elnevezésű kifejezetten a nyugdíjasokat segítheti, az Őszi pihenésre pedig a munkanélkü­liek és az alacsony jövedelműek pályázhatnak. Ez utóbbira összesen 450 mil­lió forintos keretet különítettek el. Erre a pénzre azok a nyaralni vágyók pályázhatnak, akiknek havi összevont jövedelme nem haladja meg a 75 ezer forintot. Igényüket egy formanyomtat­ványon adhatják be, s csatolniuk kell hozzá a munkáltatói jövede­lemigazolást továbbá a gyed, a gyes, a gyet, illetve az ápolási díj vagy a munkanélküli-segély kifi­zetésének legutolsó dokumentu­mát. Mindezt borítékba kell ten­ni, s elküldeni a Magyar Nemze­ti Üdülési Alapítvány címére: 1519 Budapest, Pf.: 563. Aki ezt megteszi, 15 ezer forint befizeté­se esetén 40 ezer forint értékű üdülési csekkre számíthat ked­vező elbírálás esetén. A támc tás szeptember 30-ig igényel tő. Az elbírálásnak két végső tárideje van. Az egyik július a másik október 15. Fontos t nivaló, hogy csak a nyertese értesítik írásban, de lehet érc lődni telefonon is az adós; megadása esetén. A nyugdíjasoknak biztos Hazai üdülés 150 millió forii ra azok pályázhatnak, akik havi nyugellátása nem hal; még az 57 ezer forintot, és n kaviszonyból vagy vállalkozá származó jövedelmük nincs kik hasonló feltételek melleti pályázniuk a legutóbbi nyu szelvény másolatának csato val a fentebb olvasható budi ti címre. A nyertesek 30 ezt rint értékű üdülési csekket hatnak, de csak az eltérő ö gű befizetések teljesítése i Akinek nyugdíja nem éri el vi 40 ezer forintot, annak öt kell feladnia. 40001-5000 zött tízezret, 50001-57 00 zött pedig tizenöt ezret. Végül arra utalunk, hogy földi turizmus erősítése ér ben az üdülési csekkek kizf határainkon belül használ! fel, külföldi utakra nem. Egy időre leállt az érdél; autósztráda építése A román kormánnyal szembeni hetvennyolcmillió eurós (15,6 milliárd forint) követelés miatt átmenetileg leállította az észak­erdélyi autópálya kivitelezését az építő cég. Az amerikai Bechtel ideiglenesen felmondta az alvál­lalkozói szerződéseket is. Az illetékes miniszter, Borbély László szerint a pénz közel har­madának kifizetése rövidesen megtörténik. A 415 kilométer hosszú sztráda kivitelezésével az előző kormány verseny nélkül bízta meg a Bechtelt, emiatt az EU-ban vizsgálatot indítottak. Mi­vel a közösség a dél-erdélyi utat részesíti előnyben, közösségi pénzt is csak ehhez adnak. A mos­tani kormány pár hete döntött úgy, hogy felbontja a Bee kötött szerződéseket a korr gyanús megbízás miatt Az észak-erdélyi autc ügye része volt a magyar gi kedvezménytörvény al sának. Amikor még Medj Péter kormánya engedet mánok néhány követeié Adrián Nastase akkori kormányfő az RMDSZ resszusán jelentette be, h emelten kezelik az észa lyi sztráda megépítését. I részről segítséget, a s melletti brüsszeli lobbizc tek. Az útépítéshez ez é vezett pénz harmadát n esetre elvonja a romé mány. Kínaiaké lett a Rubik-kocka távol-keleti árusításának joga A Middle Kingdom nevű kínai cég szerezte meg öt évre a Rubik- kocka ázsiai forgalmazásának jogát - írta a Financial Times. A megállapodás alapján Kínában és hét másik távol-keleti ország­ban árusíthatja a magyar játékot. Az FT szerint a kínai cég közölte: a bűvös kocka még sosem jelent meg abban a térségben, noha a 80-as években hongkongi és taj­vani üzemekben is gyártották az óriási nyugati kereslet kielégíté­se érdekében. A bűvös kocka tavaly volt har­mincéves. RubikErnő 1974-ben - az Iparművészeti Főiskola tanár­segédeként - készült el az első darabbal, s kérte ennek szabadal­mi bejegyzését. Két év után kap­ta meg a védettséget, igaz, nem az egész világra kiterjedően. A telje­sen újszerű játék egész magyar- országi életét végigkísérte a hiva­talok értetlenkedése, közömbös­sége, a rendszer minden ostoba­sága. Az 1977-es sorozatgyártás után valóságos őrület lett úrrá a világon, a hazai gyártó Poly- technika Szövetkezet képtelen volt az igényeket kielégíteni. A szinte azonnal megugró óriási megrendelések teljesítése nem volt beilleszthető a tervgazdasági beruházási gyakorlatba és gyár­táselőkészítésbe. így az ország sok pénzt veszített azzal, hogy a rengeteg megrendelés egy részét illegális távol-keleti gyártásból teljesítették. Az Egyesült Álla­mokban 1980-tól napjainkig több mint százmillió darabot adtak el a kockából. Akkor már az Ideál Toy végezte a forgalmazást. 1983 óta pedig a szabadalom is ameri­kaié, Tóm Kremer üzletemberé. A huszonhat darab hatszínű koc­ka minden irányú forgatásával 43 trillió(l) variáció állítható elő, ehhez (egy forgatás/másodperc sebességgel) 1,4 milliárd év kell. A Rubik-kockával azóta is ren­deznek világbajnokságot, az ed­digi rekord 16,5 másodperc. A já­ték 1980 óta a New York-i Modern Művészetek Múzeumá­ban a világ legrangosabb ipar- művészeti tárgyait tartalmazó gyűjtemény része. ■ Bak M. Ili Átszabják az EU-tárcát, kevesebbet fizetünk NYOLCVANÖT-MILLIÓVAL, 896 millió euróra (180 milliárd forintra) csökken Magyarország befizetése az Európai Unió idei költség- vetésébe. Mivel más orszá­gok kötelezettsége növe­kedett, hazánk végül keve­sebbet fizet például Csehor- szágnál, noha eredetileg éppen fordított volt a hely­zet. (bm) Ismét lehet márkáért telefonálni HÁROM HÓNAPON át ismét használhatók a németor­szági utcai telefonkészülé­kekben az egy-, kettő és öt­márkás, valamint a tíz- és ötvenpfenniges érmék. A Deutsche Telekom azért döntött így, mert becslések szerint az euró bevezetése óta is hétmilliárd értékű márkaérme van a németek birtokában, (bm) Bezár az utolsó hazai kézilőfegyvergyár megszünteti működését a Fégarmy Kft., az utolsó nagy hagyományú fegyver­műhely. Idén kezdődött fel­számolása után még két nagy megrendelést kapott: egy dominikait és a HM há­romezer darabos fegyverüz­letét. A Fégarmy megszűné­séhez közvetlenül a kiviteli szigorítások vezettek, (bm) A BUX-index 2005. június 6-án .................-■*.»——-Változás: *1,36%! 17 900] Pénteki [ 1. r ,7 Qcn záró értéle . Akit 17850 17631 If WM 17800 .......... J.....................V 17 750 AJ......................L..... 17 700 1/ Nyitóérték: 17371 I7650#d!mj.....:=|r: 17 800 I 15.30,»Ní»y«(W 2....... tőzsde nyitása,. 17 550,..................... ............SJ-----­po rti <19.00 11.00 13.90 15.00 16.30 0ra lufik A.S BfT NYERTESEK________________2005.06.06. Ré szvény Utolsó ár (R) VbKozbs (%) MiffióFt KM 16400 3.47 8015 FHB 13400 2,29 204 BoisodCheni 2310 1,54 570 OTP 6 595 0,84 5060 gwiaiwft 1515 0,66 250 ____________________________________FORRÁS: BéT VESZTESEK_____________________ Ré szvény Utolsó ár (R) Változás (%) Millió Ft Rába______680 -1,45______5^ Rlc hter 27895 -1,43 749 ül : ::S 17260 485 Antenna_____4350 -0,68 71 Mt stetom 839 -0,47 955 A BÉT indexe az elmúlt napokban 18000 ............................................... 17900 ............- -........ 17 700 17<VF 17500 l75J^... 17 300 tini/ 17100 16923 JT 16900 f. ....... 1690 7 16800............................................ port 05.30.05.31.06.91.06.02.06.03.06.06. / n3P FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. június 6-án €/Ft $/Ft €/$ \ \ \ 249,24 202,90 1,22-1,47 Ft -1,29 Ft -0,01 cent

Next

/
Thumbnails
Contents