Somogyi Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-07 / 131. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 7., KEDD 9 EGÉSZSÉG Nem minden koleszterin rossz túltápláltság Hajlamosak vagyunk bármikor degeszre tömni magunkat Rettegünk, ha túlságosan magasra szökik vérünk koleszterinszintje. Emiatt különféle gyógyszereket kell szednnük, és szigorú diétába kezdünk. Pedig ez a lassan mumussá váló anyag nagyon fontos alkotóeleme az anyagcserénknek. A szakértők szerint napi betevőnkben elhanyagolható a kész koleszterin mennyisége. A többit a májunk termeli. Sokkal inkább a túlzott kalória-, illetve zsiradékbevitel okoz tehát gondot, nem a bejuttatott koleszterin. Az anyag mára az első számú bűnösök közé került a szív- és érrendszeri megbetegedések okozójaként. A legnagyobb probléma az életmódváltozásban kereshető. Az ősember a természetben addig ment a tápláléka után, amíg hajtotta az éhség. Mivel étvágyának kielégítése komoly erőfeszítésbe került, eszébe sem jutott az inger elmúlta után is kaja után kajtatni. A fő energiaforrásul szolgáló zöldségekből, gyümölcsökből egyébként sem tudott annyit enni, hogy az kárára váljon. Az állandó mozgás, az enyhe éhezés is segítette, hogy normális maradjon a koleszterintermelése. Azért sem kellett izgulnia, hogy keveset állít elő a szervezete - koleszterinhiány nem létezik egészséges embernél. Ezzel szemben a modern kor embere, ha megéhezik, egyszerűen kinyitja a hűtőt, és kolbászt, rántott húst, majonézt, tojást vesz elő. A táplálék megszerzésébe fektetett energia a százada annak, mint amit az évezredek során megszokott. Az elfogyasztott kalória és zsír viszont jóval több a szükségesnél. Még az 1960-as években is egészségesebben éltek az emberek, mint ma. Kevesebb volt a környezetszennyezés, a stressz és a kóros elhízás. De a gasztronómiai örömök, a megváltozott életvitel, a fogyasztói társadalom sugallta elvárások folyamatos túltáplálkozás- hoz vezetnek. A fölös zsírból a szükségesnél több LDL („rossz” koleszterin) termelődik, ami lerakódik az érfalakon. Mert alig akad HDL („jó” koleszterin), ami elvinné a fölösleget. A mozgás- szegény életmód és a rosszul összeválogatott étrend ugyanis nem kedvez a jó koleszterin termelődésének. A koleszterinszint fontos mutatója a szervezet állapotának. A kívánatos: 3,8-4 millimol per liter. 5,2 felett már kóros, vagy legalábbis diétával kezelendő. Igaz, kimutattak már 12 feletti értéket is, amit persze az örökletes tényezők szintén elősegíthettek. Az afroamerikaiak például raktározó típusúak, hajlamosabbak az elhízásra. Ha úgynevezett jólétbe kerülnek, hamarabb érhet1 A modern kor embere nem küzd az élelemért. Ha megéhezik, kinyitja a hűtőt, kedvére válogat a finomságokból. Napi egy-két tojás nem árthat meg nek el kiugróan magas koleszterinszintet. Az életkor előrehaladtával egyre kevesebb kalória kell a szervezetnek. Sokan mégis ragaszkodnak a három tükörtojásos reggelihez, a gulyásleveses, pörköltes ebédhez és a szalon- nás, kolbászos vacsorához. És nem addig esznek, amíg éhesek, hanem amíg ki nem ürül a tányér. Nem csoda, ha észrevétlenül kialakul 10-20 kilónyi súly- felesleg, amit heti kétszer húsz percig megmozgatni nem köny- nyű feladat. Pedig kimutatták, hogy már ennyi sport is napokra jó mederbe tereli az anyagcserét, így a koleszterint is. Egy ideig büntetlenül bűnözhetünk, a HDL-LDL-termelődés egyensúlya normalizálható. Ám eljön az idő, amikor már késő bánkódni. A rossz koleszterin teret nyer, és rombolni kezd. A negyven évnél idősebb magyarok fele tekinthető elhízottnak, nekik általában a koleszterinszintjük is magas. Sokan ellenzik a pirulákat, a helyes életmód mellett kardoskodnak. Az emberek 90 százaléka sajnos mégsem hajlandó változtatni helytelen étkezési, életvezetési szokásain. ■ Kutatások bizonyítják a koenzim Q10, a fiatalító vitamin kedvező hatásait A szervezet természetes QlO-ter- melése az öregedés és számos betegség hatására lecsökken. Ez azért jelent problémát, mert a koenzim QlOmek nagyon fontos szerepe van a sejtekben történő energia-előállításban. Számos tanulmány beszámol arról, hogy a koenzim QlO-szint sokkal alacsonyabb azoknak a szervezetében, akik valamilyen betegségben szenvednek. FOGÁGYGYULLADÁS Tanulmányok igazolják, hogy a szervezetben a csökkent koenzim QlO-szint növeli a fogínyvérzés kockázatát, ami a fogínygyulladás korai jele. Tény, hogy a fogínyvérzéstől és a száj baktériumflórájának felborulásától szenvedő páciensek szervezetében alacsony a koenzim QlO-szint. A fogágy gyulladása - amely előbb-utóbb a fogak meglazulá- sához vezet - szerencsére megelőzhető. A koenzim Q10 elősegíti a beteg fogínytasakok mikroflórájának helyreállítását, és csökkenti a szájüregben a baktériumokat tápláló lepedék mennyiségét. Ezért a krónikus fogágygyulladás gyógyításában a fogorvosi kezelés mellett a Q10 kiegészítő alkalmazásának is fontos szerepe van. Javul a fogínytasakok baktériumflórájának egyensúlya a koenzim QlO-tar- talmú fogkrém használatával. HOGYAN HAT A KOENZIM Q10? Gátolja a szervezetben és a szájban a káros baktériumok szaporodását. Erős antioxidáns, mely semlegesíti a szervezetben felgyülemlő szabadgyököket. Ezek akkor képződnek, amikor a baktériumok lebontják a fogínyen lerakódott ételmaradékot. FONTOS A FOGÁPOLÁS A QlO-tartalmú fogkrémmel tanácsos rendszeresen fogat mosni, de mellette fogselyem használata is ajánlott. Ez a fogkrém ideális kiegészítője a napi szájápolásnak, megelőzi a fogínybetegségek és a fogágygyulladás kialakulását, s enyhíti a már kialakult betegségeket. ▲ HÍREK Homloklebenyünk felel a humorérzékért BEBIZONYÍTOTTA egy izraeli kutatás, hogy agyunk homloklebenye segít a humor megértésében. A kísérletben részt vevőknek történetekből kellett kiszűrniük az ironikus momentumokat. A feladat azoknak sikerült, akiknek ép volt a homloklebenyük. Gyorsabban öregít a mobiltelefon-használat A TÚLZÁSBA VITT mobiltelefonálás öregít - vélik egyiptomi tudósok. A Kairói Egyetem tudósai szerint az elektromágneses sugárzás károsítja a sejteket, és felborítja a hormonháztartást. Szexszel az elbutulás ellen Remek ellenszer a szex az elhü- lyülés ellen, mert stimulálja az agysejteket. Persze annak sem kell elkeserednie, aki unja a szexet Más módjai is vannak az agy karbantartásának: a futás, a keresztrejtvényfejtés is jó az idő előtti lassulás megelőzésére. FALLABDA TESTÉPÍTÉS FITNESS MASSZÁZS HYIIVAi mipmM 07-33 KAPOSVÁR, ACHIM A. U. 12-16. Te!.:82/526-300 .Személyes tapasztalataim alapján már hiszek a komám QW-ben is más étrend- kiegészítőkben” - mondja Kulcsár Életűi. HIRDETÉS Hirdetés Vitalitás egy kis kapsmlába iára A sejtek energiatermeléséhez szükséges koenzim Q10 egy természetes, vitaminszerű anyag. Kis mennyiségben szervezetünk is képes előállítani, de az életkor előrehaladtával mennyisége fokozatosan csökken. A koenzim Q10 szedése ajánlott parodontitis esetében kiegészítő terápiaként, illetve amikor alacsony a szervezet koenzim QlO-szinrje, amihez kóros fáradékonyság társulhat. A Bio-Quinone QlOemelt hatóanyagtartalommal is kapható Bio-Quinone QIO Dupla néven. Zymbion QIO Fogkrém- a tiszta és egészséges fogínyért! Tanulmányok kimutatták, hogy a csökkent koenzim QlO-szint növeli a fogínyvérzés kockázatát*), mely a fogínygyulladás korai jele. A Zymbion Ql 0 Fogkrém fluoridot és kálcium-karbonátot is tartalmaz, melyek erősítik a fogakat, és védik a potenciálisan ártalmas, fogszuvasodást okozó mikrobák ellen. A Zymbion Qlö Fogkrém megnöveli a koenzim QlO-szintet a fogínytasakokban. *) forrás: Nylander et ai , 1996 „Megállját parancsoltam fogínyvérzésemnek és energiával is feltöltődtem!” A koenzim QIO fontos szerepet játszik Kulcsár Eiena diétaszakérto életében. A koenzim Ql 0 energetizáló anyag népszerű a fogíny- és fogágybetegségben szenvedők körében. Elena megértette ennek az okát, miután saját magán tapasztalta a hatását. „Gyakran vérzett a fogínyem és sajnos két fogamat ki kellett húzni már emiatt. A QIO teljesen elállította az ínyvérzést, és emellett energiaszintemet is megnövelte. Könnyebben boldogulok a munkámmal, a házimunkával és azóta a mindennapi mozgásigényem is megnőtt, rendszeresen kerékpározom, jógázom. Sokkal nehezebben fáradok el, pedig jelentősen kevesebbet alsz.om” - mondja Kulcsár Elena. Egy tápanyag a fogt&ybetegséggcl szemben Bar még a pontos hatásmechanizmusa nem ismert, de előzetes tanulmányok és gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy az energiafokozó koenzim QIO tápanyag pótlása elősegíti a fertőzött fogíny állapotának javulását. A fogorvosok gingivicisbcn vagy parodontitísben szenvedő pácienseiknek a koenzim QIO szedését is ajánlják kiegészítő terápiaként. Elendhoz hasonlóan sokan észrevették, hogy a koenzim Ql 0 napi bevitele csökkenti a fogíny vérzését. Egyik hatásmechanizmusa szerint e tápanyag stimulálja az energiaháztartást, ami hozzájárulhat a nagy mennyiségű energiát igénylő sejtregenerálódási folyamathoz. Emellett a koenzim QIO erőteljes antioxidáns. mely a szöveteteket roncsoló, igen agresszív molekulák semlegesítésével védelmezi szervezetünket. Ezek a káros szabadgyökök akkor szabadulnak fel, amikor a baktériumok megtámadják a fogak közt fennakadó ételmaradványokat. A szervezetünknek kellő mennyiségű koenzim Ql 0-re van szüksége a szabadgyökök elleni harchoz. Keresse az Arany Mozsárral jelölt termékeket a gyógyszertárakban és a gyógynövényboltokban! Minőségi dán készítmények a Pharma Nordtól! A Zymbion QJO Fogkrém helyi jótékony hatása fokozható a Bio-Quinone QIO kapszula szedéséveL Pharma Nord Pharma Nord Kft .1139 Budapest Váci irt 95 info-vonal: 11)233-2310. H-Sz-P: 9-12-orata * l á 4 1