Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-29 / 99. szám

VEGYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy a nagyáruházak ka­talógusait ajánlatos úgy kezelni, mint egy mesekönyvet. A legcsábítóbb áron kínált termékek sokszor többe kerül­nek a vásárlónak, mintha a legdrá­gább üzletben venné meg. A „mindig olcsóbb” áruházban például valóban mesés áron, tízezer forintért kínáltak fenyőkomódot Persze, hogy akadt ve­vőjelölt szép számban, köztük sokan ezért szabaddá tették a napjukat és za­rándokoltak el akár jókora távolságról is a megyeszékhelyre. Az akció első napján, nyitáskor. Ám az áruházban így is csak sajnálkozó fejcsóválást kap­tak komód helyett. Állítólag elfogyott az egész szállítmány. Alig hihető. De ha már ott van az ember, persze vásá­rol, és a kiszemelt, sohasem volt akci­ós árura félretett pénz pillanatok alatt eltűnik, szükségtelen kocátokra. Egy valódi mesekönyv sokkal olcsóbb, bár úgy látszik, a katalógusnak is van bő­ven tanulsága... jakab edit jllllll Ilii1, llllllllllllllll 9<770865 91 2046" 0 5 0 9 9 A Kométa-Kaposvár csapata nyerte a férfi röplabda Extra­ligát, miután tegnap, a döntő negyedik mérkőzésén, hazai pályán, 3-1 arányban legyőz­te a címvédő Vegyész RC Ka­zincbarcikát. A finálé előtt a Vegyészt tartották esélye­sebbnek a szakemberek, hi­szen a borsodiak veretlenül jutottak a döntőbe és a Ma­gyar Kupát is hibátlanul hódí­tották el. A Kaposvár azon­ban rácáfolt a papírformára. .A második találkozón meg­szakította a Kazincbarcika veretlenségi sorozatát, míg a harmadik összecsapáson - bravúros teljesítménnyel - idegenben is két vállra fektet­te a hit nélkül játszó barcika­iakat. A tegnapi, zsinórban harmadik diadalával pedig teljesen megérdemelten meg­nyerte a bajnokságot, és már a nyolcadik bajnoki zászlót húzhatják fel a sportcsarnok kupolájába. ►11. oldal Dél-somogyiak vándorbottal Nagy László Több mint ezer emberről tud­nak a barcsi munkaügyi ki- rendeltségen, akik a térségből más megyék­be, sőt más or­szágrészekbe járnak dolgoz­ni. A munka­ügyi szakem­berek adatbá­zist készítettek a munkaerő­elvándorlásról.- A főbb úti cél Pécs, Győr, Esztergom és Zalaegerszeg. A fiatalabbak közül pedig sokan igyekeznek Budapestre dol­gozni - mondta Dernanecz Józsefné kirendeltségvezető. - Ez az ezer ember mind belföl­di munkavállaló; a külföldön dolgozókról kevés ismeretünk van, azokat nem számolhat­tuk hozzá. A munkaügyi szakember szerint a határon túli munka­helyek iránt is hatalmas az érdeklődés, az elhelyezkedés azonban jóval ritkább. Legáli­san rendkívül nehéz a kiju­tás; a legfőbb akadály a nyelv­tudás hiánya. A Dráva menti nagy elvándorlás oka az, hogy tizenöt év óta folyamato­san magas a térségben a munkanélküliség: jelenleg több mint 2500 állástalan van az utcán. Két árva húsz családban segítség Pénz Srí Lanka-i gyerekeknek Nagy László Húsz darányi család örökbe fo­gadott két Srí Lanka-i árvát. A családok vállalták, hogy ha­vonta küldenek nekik annyi pénzt, amennyi a két gyerek ellátását fedezi majd. A dará­nyi pótszülők egyike, Heiszler- né Nochta Ágnes (képünkön) elmondta: családonként hat­száz forintot adnak fel havonta a két kicsi számára. Egy évig küldik a pénzt, s az év letelté­vel döntenek, lesz-e folytatás. Néhány napja megérkezett a gyerekek fényképe is Darányba.- Amikor jelentkeztünk a Fogadj Örök­be programra, csupán annyit tudtak meg­mondani: mi vagyunk a négy­ezredik belépők. A gyerekek­ről akkor még semmit sem tudhatnunk. Most láttuk: álta­lános iskolás korúak, és egy Srí Lanka-i árvaház lakói. Ormai István balesete Közlekedési baleset részese volt tegnap Ormai István. A nagyatádi polgármester szol­gálati autójával egy segédmo­tor-kerékpáros férfit ütött el Nagyatád belterületén, a 68- as főút és a Kossuth utca ke­reszteződésében. A motor ve­zetője, egy idős férfi lábsérü­lést szenvedett, a helyi kór­házban ápolják. Ormai István a balesettel kapcsolatban lapunknak any- nyit mondott: fatális véletlen vezetett a balesethez, és rend­kívül sajnálja a történteket. Az ütközés körülményeit vizsgálja a rendőrség. Baltával a rendőrök ellen akció Kommandósok vitték kezelésre a betegeket Kommandósok, rendőrök vet­ték körül tegnap este Gyéké­nyesen a Dankó utca egyik há­zát. A pszichiátriára szerettek volna beszállítani egy kezelés­re szoruló testvérpárt, ám ők elbarikádozták magukat és fel­fegyverkezve bezárkóztak. A Dankó utca szélén kora délután nagy tömeg verődött össze. A lepusztult házat kö­rülvette a rendőrség, komman­dósok, de orvosnő és pszichiá­ter is érkezett a helyszínre. Az épületben - mondták a környékbeliek - egy testvér­pár lakik. Mindketten pszichiátriai kezelés, alatt állnak. Az idősebb, Tibor, a helybeliek szí rint nagyon agresszív, min­denki retteg tőle. Kényszer­képzetei vannak, volt, hogy éjszakákon át bolyongott a faluban, gyakran fenyeget­te az embereket, táskájá­ból mindig kilóg egy balta, a zsebéből meg egy kés. Öccse, Flórián szintén kezelés alatt állt, de rendszeresen szed­te a gyógyszereit, jóindulatú fickónak ismerik,'gyakran ő kért bocsánatot a bátyja visel­kedéséért. Volt egy harmadik testvér is, aki jelenleg is zárt osztályon van, mert kapával agyonütötte az anyjukat... A testvérek apja egy éve halt meg. Azóta - mondják az utcán álldogálók - még rosszabb lett helyzet Ba­logh András szerint ha a test­vérek kaptak volna támogatást a gyógyszerek beszedéséhez, nem fajult volna idáig a dolog. Hogy pontosan mi vezetett a tegnapi drámáig, nem tudni. A környékbeliek elmondták: az idősebb testvér megfenyegette a boltost, félelmetes jelenetet rendezett. Bár mindez már nem volt szokatlan a környék­beliek számára, valaki talán emiatt értesíthette a rendőr­séget. Amikor aztán be akarták szállítani kezelésre a testvéreket, felfegyver­kezve bezárkóztak a ház­ba. Tibor baltával fenye­gette a rendőröket. Órá­kon át próbálták meg­győzni őket, hogy jöjje­nek ki. Végül előbb a fia­talabb testvér, Flórián me­részkedett elő. Tibort csak este 10 órakor, könnygáz be­vetése után tudták kihozni a házból, ahol a rendőrpk átad­ták a mentősöknek. já) £ ÁPRILIS A NYERŐ IDŐ! Jnftr iw Április 1-jétől 30-ig 26 karórát sorsolunk ki a Somogyi Hírlap előfizetői között. fi Mai nyertesünk: Horváth Gyula kaposvári előfizetőnk. Gratulálunk! A míbm /hT Nyereményét postán juttatjuk el A sorsoláson minden előfizetőnk részt vesz! W & l^MtmmrmffrüfUnrnjnin-l-gT-fN'l-ftHiaHlil.Vl-lillHÜH'lifH liiElilHLM Somogybán otthon vagyunk! 2 7—— £------------------------------------------------------------------- www .somogyihirlap.hu ---------------------------------------------------------------- HITPffiTriWIlHllTíKfll Somogyi Hírlap H XVI. ÉVFOLYAM, 99. SZÁM. ÁRA: 85 FT, ELŐFIZETVE: 61 FT KÖZÉLETI NAPILAP 2005. ÁPRILIS 29., PÉNTEK Bajnoki öröm nyolcadszor röplabda A címvédőt verte a Kométa-Kaposvár SAata : Műszeres futóműbeállítás, : ellenőrzés 3QQQ I S£e/és’ 350 Ft/db . cenmozas + keréksúly ■ és Társa Kft. Kaposvár,Toponári út 2. : Tel.: 82/529-260 Nagykanizsa, Récsei út 17. : Tel.: 93/516-360 www.kampf.hu I Ilik' KÁLI A i i|i VARÁZSKERT \ Kertészeti Aruház Kaposvár, Füredi út 101. : A szoba és kertinövények mellett hetente új ajánlat! : p^v^art6^TP8-2Q^ZO»Í7^^n^ i Nágocs sem társul Kisbárapátival : Nágocsi nem társul iskolaügyben : Kisbárapátival. A polgármester javas- : lata ellenében a képviselők úgy dön- • törtek, jövőre is önállóan működtetik : az iskolát. Abban az esetben viszont, : ha nem lesz elég tanuló, a falu nem : lesz jogosult az önhikis támogatásra, j ami csődhelyzetet okoz. ■ .KADARKÚT.........................2 : : BARCSI TÜKÖR_3 ; 4Ü i | 0 : MEGYEI KÖRKÉP 4 : v ^ : Kaposvár__5 : IDŐJÁRÁS : VILÁGTŰKÖR_1 : Derűs idő j ínyencségek--------s : délutáni j kéktükQr ______l_lű : felhősödéssel : SEQRI----------Il=i2 16 . OLDAL : apróhirdetés___15 ; • í KRÓNIKA _______Ifi

Next

/
Thumbnails
Contents