Somogyi Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-29 / 99. szám
EZ A HÍR KADARKÚTON Aszfaltot kaphat az Óvoda utca Céda-pályázaton 6 millió forintot remél az önkormányzat a falu egyetlen nem szilárd burkolatú útjának, az Óvoda utcának leaszfaltozásához. A 11 milliós beruházáshoz szükséges további 5 millió forintot a település adja. Új községháza épülhet a falu központjában Több mint^gymilliárd forintból gazdálkodik az idén a település. A tervek megvalósításához 240 milliós hitelt kell felvennie az önkormányzatnak, s így 1,1 milliárd forintból gazdálkodhat. Az egyik legnagyobb beruházás az új hivatal kialakítása lenne: a faluközpontban álló épületben megfelelő számú iroda állhat az intézmények rendelkezésére. A beruházás körülbelül 80 millió forintba kerül. Bővíteni kellene az iskola kollégiumát Nagyjából 160 millió forintra volna szükség az iskola felújításához és a kollégium bővítéséhez. Főleg az utóbbi időszerű, hiszen a mostani 100 helyre az idén 160-an jelentkeztek. Az iskolában a tatarozás mellett a nyílászárók cseréje is sürgős feladat: az ajtókat és ablakokat legutóbb 45-50 esztendeje cserélték ki. A tervek szerint a csere 18 millió forintból megoldható lenne: az összegért a regionális fejlesztési tanácshoz pályázott a település. Városi rangra várva Tavaly múlt tíz esztendeje, hogy először pályázott városi rangra a település. A nagyközségi rangot már 1974-ben elnyerték, s úgy gondolják, hogy a fejlődés elengedhetetlen feltétele a várossá válás. A feltételeknek megfelelnek, egyedül a csatornázottság hiányát ró- hatja fel a bírálóbizottság, ám ez eddig önhibájukon kívül nem valósult meg. A település körzeti feladatokat lát el: egészségügyi, oktatási, gazdasági és rendőrségi központ, s most szervezik a helyi tűzoltóságot. A helyszíni szemlén már túljutottak, a bizottság elégedett volt, így mindenki bizakodóan várja a júniusi döntést, amikor is kiderül, megkapja-e a nagyközség a hőn áhított városi rangot. EZT FŐZIK KADARKÚTON Aszalt szilvás vaddisznópörkölt Mi más is kerülhetne az asztalra Somogy vadban egyik leggazdagabb vidékén, mint jófajta vadpörkölt. Hozzávalók: 2 kiló vaddisznó-apróhús, 15 deka zsír, 40 deka hagyma, 2 liter vörösbor, 15 deka aszalt szilva, só, bors, kakukkfű, pirospaprika, szerecsendió, borókabogyó, 2 kiló burgonya. A húst 2-3 napig vörösborban érleljük, majd kockákra vágjuk. A zsíron pörköltalapot készítünk, hozzáadjuk a húst, és zsírjára pirítjuk. Fűszerez- z ü k , sózzuk, majd ha már félig puha, hozzáadjuk az aszalt szilvát. Párolás közben a folyadékveszteséget vörösborral pótoljuk. A kész pörköltet sós burgonyával tálaljuk. A CIKKEKET VAS ANDRÁS ÍRTA. FOTÓK: LÁNG RÓBERT AZ OLDAL ELKÉSZÍTÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA kulcsszerep A kistérség központjában mindig nagy a forgalom Nemhiába pályázik városi rangra a település: reggelente akkora a forgalom a központban, mint bármelyik somogyi kisvárosban. Már az első buszok tömve indulnak Kaposvár felé, s bizony, igencsak szerencsés, aki ülőhelyet tud kiharcolni magának, hiszen a járatok zsúfolásig megtelve cammognak a megye- székhely felé, ahová naponta hat-hétszázan ingáznak. Ekkora tömeg távozása után meglehetős űr keletkezne egy átlagos településen. Ám Kadarkúton egész nap nagy a forgalom: mivel a környéken itt működnek vállalkozások, sokan jönnek ide a környező falvakból. S jönnek tucatszám az iskolások is: a Jálics Ernőről elnevezett oktatási intézményben nyolcszázan tanulnak, s a negyedük bejáró. Ám hiába a falu központjában a megannyi butik és bolt, mégis egyre nagyobb a munkanélküliség. Minden idők legnagyobb somogyi munkanélkülisége itt is érezteti hatását.- Körülbelül 260-270 munkanélkülit tartunk nyilván - mondta Verkman József polgár- mester. - Közülük 24-nek tud munkát adni az önkormányzat, amely a legnagyobb munkáltató a településen. Múlt és Jövő találkozása. Sosincs hiány az állandó és időszaki kiállításokból, s az érdeklődőkből sem Az idei költségvetés legnagyobb része is az intézmények fenntartására megy el, s a fejlesztésekre kevesebb pénz jut, mint tavaly.- Leginkább csatornára lenne szükségünk - folytatja a nagyközség első embere -, ám önerőből képtelenek vagyunk megvalósítani. Pedig jó volna, ha sikerülne végre előrelépnünk ebben az ügyben, ugyanis évente 100 ezer köbméter vizet engedünk magunk alá. Csatornára tehát nincs pénz, a szórakozásra Viszont jut. A művelődési házban állandó és időszaki kiállítások, egyre több embert megmozgató rendezvények várják a helybélieket.- Szeretnénk, ha az emberek jól éreznék magukat a településen - így Verkman József -, ezért is próbálunk minél több közös programot szervezni számukra. Az idén a legnagyobb kihívást a megyenap megrendezése jelentette: úgy érzem, sikerült bizonyítanunk, hogy nagy feladatok elvégzését is ránk lehet bízni. Nagyközségként végeztünk el egy városnak való feladatot. Nagyközség városi feladatokkal Mindent tud a község bankja A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet tavaly, az év elején adta át az új kadarkúti ki- rendeltségét. Bár a korábbi fiókot 1995-ben teljesen felújították, dinamikus fejlődése miatt tovább bővíteni nem lehetett. Ezért a pénzintézet úgy döntött: lebontja és a helyén egy városi színvonalú, a takarék- szövetkezet új arculatát tükröző fiókot épít. A településbe vetett bizalom meghozta a gyümölcsét. Hiszen az átadás óta a forgalom töretlenül nő, és napjainkra az egység az egyik legnagyobb betétállományúvá nőtte ki magát.- A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet nagy gondot fordít arra, hogy kirendeltségeinek pénzügyi szolgáltatása magas színvonalú legyen. Ehhez szép fiókok, széleskörű bankszolgáltatás, segítőkész, udvarias és igényes munka kell- mondta Dóri Jánosáé, a pénzintézet elnöke. - E téren élenjár a kadarkúti kirendeltségünk. Az indulása óta eltelt idő valódi sikertörténet. A betétállomány mellett jelentős még a számlavezetés, hiszen a családok több mint felének mi kezeljük a pénzét. Ezenkívül rohamosan nő a kártyaforgalom is. A fiók szolgáltatásai közül az egyik legkedveltebb a lottózás. Jelentős a Fundamenta- Lakáskassza, a Lakástakarék Pénztár és az Allianz Hungária Biztosító részére végzett pénzügyi szolgáltatás, melyek a korszerű pénzügyi munka részei. Az elnök asszony hozzátette: a területen élőknek szeretnénk még többet segíteni. A vállalkozókkal, a kistérségben lévő önkormányzatokkal együttműködve dolgozni, mint az az Európai Unióban általánosan jellemző. ▲ Igényes környezetben várják az ügyfeleket a fiók munkatársai KADARKÚT!MAGÁNÜGYEK A vadászat, az erdő az igazi nyugtató Harminc esztendeje vadászik szenvedélyesen Verkman József. A polgár- mester korábban a csökölyi vadásztársaság megbecsült tagja, mi több, elnöke volt, manapság pedig a szomszédos mikei vadásztársaság tagja. Legszívesebben vaddisznóra megy, ám elsősorban a természet szeretete hajtja az erdőbe. Mostanában csak ritkán, havonta egy-két alkalommal fog fegyvert a kezébe, pedig állítása szerint hetente kellene eny- nyiszer kijutnia az erdőbe: ennél jobban ugyanis semmi sem nyugtatja meg az igazi vadászt. Győrbe is eljutottak a szeszfőzdés motorjai Hatvankét évvel ezelőtt lett ipari tanuló Máder József aki ugyan húsz esztendeje profilt váltott s azóta szeszfőzdét üzemeltet, máig szerelmese maradt egykori foglalkozásának. Ennek az életen át tartó szenvedélynek az ékes bizonyítéka, hogy ma is különös megszállottsággal gyűjti a motorokat, azok közül is legfőképpen a mezőgazdasági gépek erőforrásait. Nevét a falu határain túl is eléggé jól ismerik: 16 motorját, amiket eredeti állapotukba állított vissza, egy győri múzeumban állították ki. Lendületet hozott a nyugdíjasklubba Bíró Istvánná nem is olyan régen még óvónőként dolgozott, ám mióta nyugdíjba 1 ment, a gyerekek helyett a falu idősei kö- | rében tölti I minden szabad percét. Az idősek egyöntetűen vallják: bizony neki köszönhető, hogy ismét élet költözött a nyugdíjasklubba. Az idős emberekről ugyanúgy gondoskodik, mint tette azt a gyerekekkel. Meghallgatja a panaszaikat, dalokat és verseket tam't nekik, összefogja a társaságot. Egyöntetű vélemény: ha ő nem lenne, már megszűnt volna a klub. Versmondó verseny József Attila emlékére A versolvasás kedves időtöltése Keserű Valériának, ráadásul József Atti- , la a kedvenc. I Éppen ezért [ igencsak megörült annak, hogy április----- I bán, a költő sz ületésének századik évfordulóján vers- és prózamondó versenyt szervezhetett. A hosszas és alapos szervezési munkának köszönhetően végül a kistérségi rendezvény négy eseményből áll össze. Külön öröm, hogy azt is sikerült megszervezni, hogy a budapesti Theatrum Hungari- cum színház is fellépjen az egyik estén. Virágos kertben az egész évben Szívesen kertészkedik a szabadidejében Bőthe Istvánná. Ráadásul mostanában igencsak gyakran hódolhat kedvenc időtöltésének. Ennek oka az, hogy építkezés után éppen ebben az időszakban alakítja ki saját kertjét. Elárulta, hogy már jó előre eltervezi, hogy hová milyen bokrokat ültet, s természetesen a virágágyások sem maradnak üresen. Dáliát, kardvirágot, tulipánt, nárciszt ültetett a kertbe, ugyanis szeretné, ha valamilyen illatos és szép növény mindig virágozna az udvarában. A horgászat öröméért, s a hal ízéért pecázik Amint ideje engedi, máris rohan a vízpartra Dénes Károly, akinek kedvenc időtöltése a horgászat. Leggyakrabban a közeli Petörkére I __ _______ vagy Merenyére jár, de ha teheti, a Balatonon is szívesen pecázik. Véleménye szerint mindegy, mi akad a horgára, hiszen az igazi horgász a sport öröméért próbálkozik a halak kifogásával. Persze ha akad zsákmány, nem engedi vissza, hiszen otthon mindenki imádja a halat, így bármikor kerül a családi asztalra, mindig szívesen elfogyasztják. SOMOGYI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 29., PÉNTEK ALMANACH - 082 - KADARKÚT ________