Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-20 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 12. szám

2005. március 20., vasárnap Életmód, kultúra 3 Kora délelőtti időpont ide vagy oda, sokan már az előcsarnokban vára­kozva nótázós hangulat­ba kerültek az első bala­toni magyar nótaéneklé­si verseny elődöntőjén. A szegedi Gera Ferenc például siófoki barátja, Lehota Rudolf füléhez hajolva énekelt el egy igazi alföldi nótát. Kutassy Margit, Balatoni Blázsi Mária és Árvayná Juhász Margaréta közös hangon ta: ebben a korban is lehet sze­retni a nótát, ő például a csár­dást kedveli leginkább. Énekel­ni tanul egyébként és a tegnapi volt az első alkalom, hogy kö­zönség elé merészkedett. Vidám hölgykoszorúra let­tünk figyelmesek. - Budapest­ről jöttünk, nótaklubot veze­tek - így Balatoni Blázsi Má­ria. - Kéthetente műsorunk van a Budapest Tévében, így népszerűsítjük a műfajt. S persze, hogy balatoni nó­tát énekelt ő is, a Nyár, Bala­ton, szerelem címűt. Társa, Árvayné Juhász Margaréta azt a nótát adta elő, ami így kezdő­dik: „Balatonban jó dolga van a halnak; férfiak közt szépek rit­kán akadnak.” Örök igazság, akár csak az: „Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs”. Fónai Imre Sándor-nap Benkó módra A Muzsikás együttes öt kontinens lakóit szó­rakoztatta már, Ka­posváron azonban tegnap játszottak először. A népzene kedvelőinek azonban megérte várakozni, hiszen a Se­bestyén Mártávaí kiegészült zenekar fergeteges hangulatot varázsolt az Együd Árpád Mű­velődési Központban. Hamar Dániel, a méltán világhírű ze­nekar bőgőse és gordonosa el­mondta: kezdetben maguknak zenéltek, később táncházakban léptek fel. Talán kevesen tud­ják, hogy a Muzsikás kezdet­ben Bartók és Kodály műveit szólaltatta meg.- A népzenével csak később ta­lálkoztunk - mondta Hamar Dániel. - Ez számunkra egy ér­ték, amelyet a világ is kezd már felfedezni. Nem számít, ‘hogy egy füstös kis klubban vagy egy hatalmas színpadon játszunk, a népzene bárhol elfogadható és befogadható. Bár négytagú ze­nekar vagyunk, Sebestyén Már­ta már gyerekkora óta jár ve­lünk a fellépésekre és szólista­ként nagyszerűen kiegészíti a zenekart. Évente 100-150 kon­certet is adunk és ahol megfor­dulunk, igyekszünk megmutat­ni a közönségnek azt az örö­met, amely a népzenéhez köt minket. Bartos László Először Kaposváron a Muzsikás Micimackó mesélt a gyerekeknek Csaknem 350 óvodás és alsó tagozatos iskolás, valamint kísérőik nézték meg Tabon a művelődési központban a budapesti Fogi Színháza előadásában a Micimackó meséi című gyermekmusi­calt. Az egyórás műsort a tabi gyerekek mellett bábonymegyeri, bedegkéri, kapolyi, somogymeggyesi és tengődi óvodások és kis­iskolások is figyelemmel kísérték. Lencsevégen az ifjú fotósok élete Az országban 25 iskola kapott tartós bérletre egy korszerű fény­képezőgépet, köztük a csurgói II. Rákóczi Ferenc Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola. Simon Mihály igazgató elmond­ta: „Az én világom” című fotópályázatra neveztek be, ehhez kap­ták a fényképezőgépet. A diákoknak április végéig kell összeállíta­niuk a pályázat anyagát. Színpadra vágynak a szemesi műkedvelők A faluház elhúzódó felújítása miatt nincs még időpontja a pusztaszemesi Műkedvelő Csoport hagyományos estjének. A beruházás ideje alatt ugyanis a színházteremben a polgár- mesteri hivatal kapott helyet. A műsor próbái már elkezdőd­tek, s az egész község által várt rendezvény ideje csak a munkák befejezésétől függ. Szárnybontogatás a szürrealizmus útján Bödő Ágnes festményeiből, grafikáiból és linómetszeteiből nyílt tegnap kiállítás a kaposfüredi Művelődési házban. A bemutatón a fiatal művész jobbára olaszországi tanulmányai alatt készült mun­kái láthatók. Az élet mindennapos, megszokott dolgait sajátos lá­tásmóddal bemutató tárlatot Mester Béla festőművész, Bödő Ág­nes egykori mentora ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. T öbb mint három­száz egykori hasz­nálati tárgyat mu­tat be alkalmi hely- történeti kiállítások során kapolyi lakásán Bognár Zoltán amatőr helytörté­nész. Az őskortól napjain­kig használt tárgyak jelen­tős részét a bemutatót fel­kereső diákok és a felnőt­tek is gyakran veszik kézbe és ki is próbálhatják. Meg­található nála egy állandó kiállító sarok is, ahol főleg a kapolyi régiségeket mu­tatja be. Egyebek mellett az 1934-ben égetett Kapoly feliratú téglát, fokost, fej­szét, ágyúgolyót, őrlőköve­ket, illetve pásztor hagyaté­kot. Legutóbb a tabi iskola felső tagozatos diákjai ke­resték föl az alkalmi kiállí­tást. Bognár Zoltán több évti­zedes kutató munkájának eredménye a régiséggyűjte­mény. Elmondta: az utókor számára gyűjti, konzerválja és rendszerezi az öreg házak padlásán talált régi munka­eszközöket, a határjárások során lelt cserépedény dara­bokat, pattintékokat.- A hatvanas évek köze­pétől foglalkozom régiségek gyűjtésével, helytörténeti kutató munkával - mondta. - A környékbeli falvak hatá­rát is rendszeresen jártam, így sikerült megtalálni pél­dául az egykori kapolypusz- tai középkori templom he­lyét, annak faragott sarok­kövét is. Krutek József A régiségek szerelmese * József-napi muri Nagyatádon Meleg időt nem, de jó hangulatot idén is hoztak azok a Józse­fek, akik Nagyatád egyik sörözőjében közösen ünnepelték név­napjukat. A lassan hagyománnyá váló esemény azért vált is­mertté a városban, mert a névnapozók időjárástól függetlenül, füdőnadrágban, strandpapucsban és napszemüvegben a tera­szon fogyasztják el italukat, ezzel hirdetve, hogy ők, Józsefek, a népi mondáshoz illőn, meghozták a meleget. így tettek teg­nap is, úgyhogy rajtuk nem múlik, jöhet a jóidő, már csak a ta­vaszt kellene értesíteni. Boanár Zoltán megszállottságának köszönhető a páratlan régiséggyűjtemány Barangolások a nagyvilágban Somogyi tájak és utiélmé- nyek címmel Czinkotai Fri­gyes (balra) al­kotásaiból nyílt tegnap kiállítás a kaposfüredi galériában. Az idős művész akvarelljein és krétarajzain a számára oly kedves emlé­keket rejtő Ba­laton, az erdős hátú Zselic, az azúr tűzben pompázó tengerpart, a párizsi háztetők jelennek meg. A táriatmegnyitón Nyári László köl­tő köszöntötte a vendégeket. Ha Sándor-nap, akkor Benkó Dixieland koncert Ka­posváron. Hosszú évek óta így szoktuk ezt meg. Az együttes tagjai a névnapot mindig a somogyi bará­tokkal ülik meg, s szerintük kötődésüket egy város­hoz ennél szebben nem is tudnák kifejezni. E gy órával a kapu­nyitás előtt a kon- ferancié a forgató- könyvet egyezteti. Igazi profikkal van dolga, akiknek a színpadon töltött majd öt évtized és a több mint 8800 koncert után újat nem lehet mondani.- Senki sem tervezte kö­zülünk, hogy profi zenész lesz - mondta Benkó Sándor, amikor a kezdetekről kér­deztem. - Az ötvenes évek­ben a becsületes emberek dolgoztak, a művészetet nem tekintették munkának. Az amatőr előadók - köztük mi is - tanultak vagy a gyá­rakban gyűjtötték a ponto­kat és gyakoroltak. A fellépé­sekért pénzt nem kaptunk, helyette vacsorára hívtak minket, a szeszgyárban pe­dig annyi csokoládé flippet ihattunk, amennyi belénk- fért. Idővel a szerencsecsilla­gunk felragyogott, ennek el­lenére mi vagyunk az egyet­len banda, amelynek tagjai megtartották hivatalos állá­sukat és onnan mentek nyugdíjba. Számaikon két generáció nőtt fel, meghódították a nyugatot is, s ma ők a világ egyik legrégebben folyama­tosan dolgozó bandája. Benkó Sándor szerint ehhez három dolog kell: szerencse, intelligencia, hogy elviseljék egymás rigolyáit és a siker érdekében önként vállalt fe­gyelem. Továbbá az óramű pontossággal működő tech­nikusi háttér. S hogy az évi átlagosan 220 fellépésből álló munkatempót meddig lehet csinálni? Benkóék szerint amíg az embert élteti a zené­lés, a kor nem számít. Volt már rá példa, hogy valaki 80- 100 évesen még zseniális koncertet adott. Száz évig ta­lán ők is elmuzsikálhatnak. Horváth Zsolt JEGYZET Egy testkultusz arcai | A tavasz csalhatatlan jele az is, amikor hirtelen szűknek bizo­nyulnak a városi fittnesztermek. Sokan gondolják úgy ilyenkor, hogy két hét elegendő a téli elkényelmesedés okozta súly fölösleg eltüntetésére. Ez időtájt érdemes kicsit körülnézni a sporttársak j körében, hiszen a konditermeknek is éppúgy megvannak a jel­legzetes egyéniségei, mint a bélyeggyűjtők khibjánák. Igaz, ke­vésbé visszafogottak. Tipikus jelenség, amikor valaki endékás izomtrikóban, retro melegítőben érkezik nagy lendülettel, hogy most aztán ide ne­kem az oroszlánt is. Ez a típus az első izomláz után általában visszakozik az egész szenvedéstörténetből, s eléggé el nem ítél­I hető módon továbbra is az esti kacsasültre esküszik. Vannak, akik viszont kitartóan ostromolják a kínzóeszközöket, leg- I alábbis látszólag. Ez a csoport karkötőben, órában, fukszokkal | és divatos melegítőben érkezik, hogy aztán szobabiciklin izzadó | 1 tinilányokon tesztelje izmai látványát. Ismerek olyasvalakit is, | 1 aki valószínűleg unatkozik esténként, ezért úgy jár le egy edző­I terembe, mint más a törzskocsmába. Benéz a terembe, lekezel | boldog-boldogtalannal, majd tesz egy-két finom mozdulatsort 1 az illendőség kedvéért, csak hogy a hely szelleme ne sérüljön. Az is igaz, hogy a legtöbb edzőtermi arc nem ilyen „színes” egyéniség. Ők nem a külvilágnak izzadnak, s még csak nem is a közösségi testszag inspirálja őket. Azt hiszem, legszívesebben külön házi konditeremben hoznák meg mindennapi áldozatu­kat a modernkori testkulíusz oltárán. Takács Zoltán 1 H etvenhárman álltak a zsűri elé tegnap a siófoki kulturális központ színházter­mében. Somogyvári Imre he­lyi nótaszerző ötlete volt a ver­sengés, melyre nem csak a Ba­laton környékéről, vagy a fő­városból, hanem a határon tú­li magyarlakta területekről is neveztek. Darumadár útnak indul - ezt a dalt dúdolta izgatottan a színfalak mögött a tihanyi Ko­vács István Pál Elárulta: de­cemberben Budapesten már nyert egy nótaversenyt nyug­díjas Ki Mit Tudón. Kevés fia­talt láttunk; egyikük, a siófoki Hibácska Nóra azonban állítot­Mindenkinek volt nótája MNTS@»n|giítiwi:M['i:i Horgász, katonai, vadász munkaruházat nadtágok, bakancsok, kabátok, csizmák mellények, esőruhák, pulóverek, hátizsákok pólók, kesztyűk... és még sok minden... Kaposvár, Dózsa 6y. u. 24. (színház utcája) TeL: 82/310-555

Next

/
Thumbnails
Contents