Somogyi Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-11 / 59. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 11., PÉNTEK GAZDASÁGI TŰKÖR deák balázs, az Inter-Európa Bank Rt. elemzője. A bank az olasz tulajdonú Sao Paolo IMI-csoportjához tartozik. Jelentős gyengülés A BUX tegnap - csaknem 2,5% csökkenés után - 18 027 ponton zárt, de a legalacsonyabb érték 17 909 pont volt. A tőzsde 22,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított. A vezető cég árfolyama csökkent. A legnagyobb veszteséget a Mól szenvedte el. A befektetők szerették volna értékesíteni a kedvező áron megvásárolt részvényeiket HIRSAV Platinakártyát bocsát ki az MKB és a T-Mobile A kiemelt platinakártyás ügyfelei számára közös, MKB- T-Mobile MasterCard Gold hitelkártyát bocsát ki a Magyar Külkereskedelmi Bank - jelentette be Erdei Tamás, az MKB elnök-vezérigazgatója és SUGÁR ANDRÁS, a T-Mobile vezérigazgatója. (bk) Nyolcmiiliárd forintért adták el a Hungexpót A részvénytársaság magánosítására kiírt pályázatát a francia GL Events és a TriGrá- nit konzorciuma nyerte nyolcmiiliárd forintos ajánlattal. Az értékelő bizottság elnöke, Ba- ranyi Imre, az ÁPV Rt. igazgatósági tagja elmondta, hogy a befektető öt éven belül ötmil- liárd forintot, a következő öt évben pedig 2,5 milliárdot költ a vásárváros fejlesztésére, (bk) Pontosítás szerkesztőségünk ezúton kér elnézést a Raiffeisen Banktól, amiért 2005. február 22-i „A félszocpol mindenkinek jár” című írásunkban tévesen állítottuk, hogy a bank gyöngyösi fiókjában a félszocpol iránt érdeklődők nem kaptak kellő felvilágosítást. „Az ügyfelek ezrei távoztak csalódottan a bankokból” alcímmel megjelent anyag a Raiffeisen Bank jóhírnevét, üzleti hitelét sértette. Az általunk megírtakkal ellentétben a bank munkatársai korrekt és teljes tájékoztatást nyújtottak az igénybevehető szolgáltatások, mind a szocpol, mind a félszocpol lehetőségeiről.” Utalványonként kétszáz forintért kézbesít a posta lapunk keddi számában tévesen jelent meg, hogy a Magyar Posta utalványonként kétezer forintot kér a nyugdíjak kézbesítéséért. A valóságban kétszáz forintot kell a szolgáltatásért fizetni. Tévedésünkért elnézést kérünk az érintettektől és olvasóinktól. Új vámkódex készül az Európai Unióban RÓBERT VERrue, a TAXUD főigazgatója a budapesti tanácskozáson bejelentette, hogy az új vámkódex hatályba lépése után a papíralapú vámkezelésről az elektronikusra térnek át az unió tagállamaiban. Az EU vámrendszerében ez az elmúlt 20 év legjelentősebb változtatása, (bk) Az ünnep alatt sem szünetelnek a lottózók szombaton, vasárnap és hétfőn is nyitva tartanak az országban a totózók-lottózók - közölte lapunkkal somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője. Igaz, vasárnap csak az egyébként is nyitva tartó helyeken, például a bevásárlóközpontokban lehet feladni a szelvényeket. Kedden, március 15-én zárva tartanak a fogadóhelyek. (bk) Bealkonyul a félrevezető gyógyszerreklámoknak betegtájékoztatás Részletesebb információk lesznek a dobozokon Szigorúan szabályozna több, gyógyszerhasználattal és -reklámozással összefüggő kérdést a gyógyszerrendtartási törvény tervezete. A gyógyszergyártók szerint az elképzelés csupán ötvözi a már életben lévő szabályozásokat. Regényi Huba A tervezet szerint a gyógyszergyártók és -forgalmazók nem ajánlhatnak fel anyagi előnyöket az orvosoknak és patikusoknak azért cserébe, hogy megrendelik termékeiket. Csupán csekély ajándéktárgyakat adhatnak nekik, melyek értéke nem haladhatja meg a minimálbér egy százalékát, azaz jelenleg az 570 forintot - teszi közzé a Világgazdaság. A cégek nem adhatnak ingyenes vásárlásra jogosító kupont vagy gyógyszermintát a betegeknek. A tervezet tiltja a vényre kapható gyógyszerek reklámozását. A vény nélkül kapható készítmények reklámjai nem tartalmazhatnak a biztos gyógyulásra vonatkozó utalást, vagy olyan információt, amely téves önkórképet eredményezhet. A reklám nem keltheti azt a benyomást, hogy a szer használata nélkül romlik az ember egészségi állapota. A gyártók tájékoztatási kötelezettsége szigorodik. Valamennyi dobozra a korábbinál részletesebb tájékoztatót kell elhelyezni, és a gyógyszer nevét - vakok és gyengén látók felvilágosítása végett - Braille-írással is fel kell tüntetni a csomagoláson. Dr. Búzás László, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének igazgatója a Reggelnek elmondta: gyártók ugyan még nem kapták meg véleményezésre a tervezet szövegét, de a sajtóhírek alapján az nem sok újdonságot tartalmaz számukra. A törvényalkotó már létező előírásokat gyűjtött egy csokorba. Testreszabott orvosság Tíz éven belül megszűnik a gyógyszerpazarlás - jósolja a Die Presse. Az osztrák napilap értesülése szerint génanalízisnek vetnek majd alá minden beteget A vizsgálat kideríti, melyik orvosságot érdemes a páciensnek szednie, melyik jár nála a legkevesebb kockázattal. Jelenleg a gyógyszerek 50 százalékát téko- zolja el az egészségügy Ausztriában. Vaktában próbálkoznak, míg eltalálják a megfelelő terápiát. Az egészségpénztárnak megtakarítást jelent, ha helyes gyógymód esetén fölöslegessé válnak bizonyos műtétek (T. A.) FORRÁS: WHO Mely országok veszik külföldről a legtöbb cigarettát? 2003-as adatok (milliárd szál) Nagy4ritannia Szingapúr Olaszország Franciaország A magyar cégek ausztriai lehetőségei piacnézőben Turisztikai és építőipari vállalkozások érdeklődnek Már az euró bevezetése előtt érdemes a magyar cégeknek megvetni lábukat az euróövezetben, s erre legalkalmasabb ország a szomszédos Ausztria - hangzott el a Beruházóként Ausztriában című konferencián. Regényi H. A Világgazdaság című napilap által szervezett és a HVB Bank által támogatott rendezvényen matthias kunsch, a HVB vezér- igazgatója kiemelte: Magyarország elérte azt a fejlettségi szintet, hogy vállalkozói szerencsét próbálhassanak Ausztriában.- Az Osztrák Gazdasági Ügynökség jelenleg tíz, az osztrák piacon megtelepedni szándékozó vállalatnak nyújt segítséget. Főleg a turizmusban és az építőiparban érdekelt cégekről van szó, de akad köztük olyan is, amelyik szállodát szeretne nyitni Bécsben - mondta el René Siegl, a befektetésösztönző szervezet igazgatója. Úgy látta: földrajzi fekvése és infrastruktúrája miatt Ausztriából könnyen elérhető Dél-Németország, Svájc, Észak-Olaszország csakúgy, mint Szlovénia és Horvátország. Mindez hetvenmilliós Matthias Kunsch, a HVB Bank vezérigazgatója a konferencián piacot jelent - tette hozzá. Csuba Dea, az adatmentéssel £s informatikai biztonsági kérdié- sekkel foglalkozó Kürt Rt. már- ketingigazgatója alátámasztotta mindezt. A cég a földrajzi közelség és a kedvező cégalapítási föltételek miatt választotta Ausztriát. Tapasztaltaik szerint űz osztrák üzleti kultúra hasonló a magyarhoz. Gerhard Burian, az osztrák gazdasági minisztérium munkatársa úgy látta: a kereskedelmi kapcsolatok kedvezőek. Magyarország számára is fontos, hogy az euró bevezetése előtt megvesse lábát az euró- zónában. Japán