Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-10 / Vasárnap Reggel, 41. szám

2004. október 10., vasárnap Sport 11 Szíve Kaposváré maradt A Kaposvári születésű, ám az Újpesti TE színeiben versenyző Dani Gyöngyi vívásban három ezüstér­met (tőr egyéni, párbajtőr és tőr csapat) szerzett az athéni paralimpián. Dani Gyöngyi 1975-ben, Ka­posváron született. 1991-ben egy szerencsétlen baleset után került kerekesszékbe. - A kórházi rehabilitáció után minden sportágat kipróbál­tam - így a paralimpikon. - A mozgás nagyon sokat segített, ezen kívül rengeteg barátot szereztem az edzéseken. Fel­kerültem Budapestre, ám a szívem Kaposváré maradt. 1998-ban kezdtem el vívni. Először a BSE-ben tréningez­tünk, majd átkerültünk az OSC-hez, végül az UTE foga­dott be minket.- Hol tudnak készülni a versenyekre?- Az Újpest csarnokában tréningezünk - folytatta. - A fő paralimpiai központ azon­ban a Törekvés SE terme, ami teljesen akadálymentes. Ha nem versenyre készülünk, akkor heti három gyakorlás van. A paralimpia előtt egy háromhetes edzőtáborban vettünk részt - Törekvés SE- nél -, ahol naponta két tré­ning volt. Itt ép vívókkal küz­döttünk, akik szintén beültek a kerekesszékbe. Annyi elő­nyük volt, hogy tudták hasz­nálni a hasizmukat, ám a toló­szék hátráltatta a mozgásu­kat. Általában esténként, munka után edzünk, hiszen a sportolásból nem tudunk megélni.- Milyen viadalokon indalt el a paralimpia előtt?- Évente négy Világ Kupán - Spanyolországban, Olaszor­szágban, Lengyelországban, és Magyarországon - veszek részt, s ezekről - két eszten­deje - rendre éremmel távo­zok. A legjobb eredményt a madridi vk-n értem el, ugyan­is az első helyet szereztem meg. A spanyol főváros eddig is a kedvenceim közé tarto­zott, miután itt szereztem éle­tem első érmét. Az ötkarikás játékok előtt a világranglista második helyezettje voltam, de ez még nem jelentett kvali­fikációt. Szerencsére a ma­gyar csapat is előkelő helyen zárt, így utazhattunk Athén­ba.- Nem volt csalódott az ezüstérmek miatt, hiszen há­romszor is az aranyért csatáz­hatott?- Az egyéni második he­lyezésem után kicsit elszomo­rodtam. Nem az érem színe miatt keseredtem el, hanem a teljesítményemmel akadtak problémák. Egészen a döntő­ig kiválóan vívtam: csoport­ban mindössze négy tust en­gedélyeztem riválisaimnak. A fináléban történteket még nem értékeltük az edzőmmel, mert még nem volt időnk rá.- Mennyire ismerik el a paralimpikonok teljesítmé­nyét?- Van egy főtámogatónk, aki 10 millió forintot adott a négyéves ciklusra. Az atlantai játékokon még nem kaptak pénzt az érmesek, Sydneyben már a „normál” olimpiai díja­zás 20 százalékát kapták, idén pedig sokáig úgy volt, hogy a 30 százalékát. Az elmúlt héten azonban ügy döntöttek, hogy mi is ugyanazt az összeget kapjuk, mint az ép sportolók.- Mi a további programja?- Most egyelőre pihenek. A jövő héten lesz a csapatbuli, novembertől pedig elkezdjük az edzéseket. Molnár Gábor Balázs György a döntőben botlott Tegnap Kaposváron befejező­dött az idei Raiffeisen Grand Prix teniszverseny idei soro­zata. A sikerrel lebonyolított egyhetes rendezvény csak­nem még nagyobb magyar si­kerrel zárult. Egyesben Ba­lázs György közel állt a meg­lepetéshez. Élénk érdeklődés kísérte a szombati döntőt, a teniszba­rátok mintha ráéreztek volna arra, hogy e napon akár meg­lepetés is születhet. Mintegy kétszázan kísérték figyelem­mel az egyes döntőt. Balázs György, aki remek sorozattal feltartóztathatatlanul jutott el a fináléig, bizony csaknem újabb meglepetéssel szolgáik Az előzőleg Budapesten is győzni tudó spanyol Aboy Vargas ellen remek kezdés és az első játszma fölényes meg­nyerése után a másodikat el­veszítette, s ez sajnos aztán kihatott a további játékára is. Összességében 2/6, 7/6, 6/2 arányban maradt alul, de második helye így is min­den elismerést megérdemel. Á párosok döntőjében sem a várt eredmény született. Az elődöntőből játék nélkül be­jutó szlovák Banczi, Miklusciak kettős 5/7, 6/4, 7/6 (5) arányban verte az esélyesebbnek tartott Lustig, Polasek cseh és szlo­vák párost. Jutási Róbert KOSÁRLABDA A Dombóvár kipipálva Második összecsapá­sát is megnyerte a PVSK-kupán a Kapos­vári KK, amely a Gunaras KC Dom­bóvári verte öt pont kü­lönbséggel. Gunaras KC- Dombóvár- Kaposvári Kosárlabda Klub 74-79 (33-21,14-13,14-27,13-18) A PVSK-kupa felké­szülési férfi kosár­labdatorna máso­dik napját a szom­szédvári rangadó nyitotta. A jobban kezdő dombóvári­ak mozgékonyabb kosárlabdát játszot­tak, annak ellenére, hogy előző nap ké­ső estig viaskodtak a Péccsel. Az első negyedben elsősor­ban Zuniga villo­gott a tolnai olda­lon. A mexikói vá­logatott bedobó iga­zolta hírét és majd minden helyzetből kosárba talált. A gyengén védekező somogyiak csak rit­kán tudták meg­akadályozni a dom­bóvári pontszerzési kísérleteit. A játékrész vé­gére tucatnyival tartott előrébb a tolnai alakulat, amely a szünetig az ellen­állhatatlanul kosarazó Zuniga vezérletével lépett el a rengeteg hibát vétő so­mogyi együttestől. Filipovicsék erejéből csak arra tellett, hogy a második félidőre ismét nyílttá te­gyék az összecsapást. Ami sikerült az egyik oldalon, az mind kimaradt a kapos­váriaknál. Crowe hét kísér­letéből mindössze egyszer talált célba, s ezúttal Dé- nesnek sem ment sokkal jobban. A pihenőt követő­en megkezdte a felzárkó­zást a Kaposvár. Az erőfe­szítéseket Kunc kosarait követően koronázta siker, ekkor 57-57 volt az ered­mény. A zárószakaszban a vezetést is átvette a baj­nokcsapat, amely Strnad és Kunc összjátékával, va­lamint a távolról is be-be találó Crowe pontjaival a maga javára fordította a ta­lálkozót. A kaposváriak ma 17 órakor - a torna zá­rásaként - a házigazda pé­csiek ellen lépnek pályára. így játszottak Pécs, Városi Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Váradi, Kapitány. Gunaras KC-Dombóvár: Krasznai T. (6/3), Brkics (13/9), Radnóti (13/9), Zuniga (26), Boldizsár (-). Csere: Fisher (16), Balogh L. (-), Lukács (-). Vezető­edző: Bálind József. Edző: Krasznai Milán. Kaposvári KK: Strnad (3), Szőke (7/3), Dénes (5), Kunc (21), Trepák (13). Cse­re: Filipovics (8), Varga R. (3/3), Crowe (19/9). Vezető­edző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor. Kipontozódott: Boldizsár (a 23. p.), ül. Filipovics (a 35. p.). Kun Zoltán Ötven kilométert gyalogoltak A Kaposvári Természetba­rátok Turista Egyesülete tegnap tizenhatodik alka­lommal rendezte a „Zselic 20, 30, 50” elnevezésű természetjáró teljesítmény­túrát. A megmérettetésen három kategóriában mér­hették össze erejüket a vállalkozó kedvűek. A próbán a legrövidebb táv 18 kilométer volt, amit öt óra alatt kellett teljesíteni az indulóknak. A bátrabbak a 30, illetve az 50 km-es kihí­vást is választhatták, utób­bit 12, míg előbbit 8 óra alatt kellett megtenniük a résztvevőknek.- A versenyzőket hajnali öt órától reggel fél nyolcig indítottuk útnak - mondta Barabás József főszervező. - A rossz idő ellenére száz­ötvenen neveztek a kihívás­ra. A 18 km-es etapra vállal­kozók a vasútállomás után a Gyöngyvirág, majd a Simonfa kulcsosházhoz ju­tottak, onnan pedig a Sipos- hegy érintésével értek be a célba. Akik az embert pró- bálóbb távokat választották, azoknak még három, illetve öt ellenőrzési pontot iktat­Százötven induló volt a zselici teljesítménytúrán FOTÓ: LÁNG RÓBERT tünk be. A Zselic 50 útvona­lon nemcsak a kilométerek­kel kellett megküzdeniük a próbázóknak, hanem a 700 méteres szintkülönbséggel is. A természetjáróknak biz­tosítottunk plusz szolgálta­tást is, hiszen mindenkinek jutott csokoládé, a 30 km-t teljesítőknek dobozos üdítő is járt, az 50 km-en indulók pedig virslit is kaptak. Az értékelésnél csak a nevezési lapon szereplő távot vettük figyelembe.- Ezenkívül folyamato­san van mód a Zselici túrá­zó cím elnyerésére - folytat­ta Barabás József. - Aki egy naptári éven belül teljesíti a Papi Pipa 30, a Zselic 40 és Zselic 50 túrát, az megszer­zi ezt a megtisztelő elisme­rést. Molnár Gábor NB II: Gyirmót-Barcs 1-1 (0-0) Gyirmót, 300 néző. V.: Szabó. Gyirmót: Vörös - Tóth, Mracs- kó, Szabó, Pék, Füsi, Pólyák (Szekeres), Horváth, Németh (Tóth), László (Bognár), Korsós. Edző: Horváth László Barcs SC: Kuczkó - Koleszár, Pallósi, Pókos, Kolesánszki (Ku- tyáncsánin), Sági, Somogyi, Kol­lár, Gyaraki (Miskovics), Hor­váth, Németh (Goják). Edző: Dárdai Pál G.: Korsós, ül. Goják. NB III: Nagyatád-Bonyhád 2-0 (1-0) Nagyatád, 200 néző. V.: Albert G. Nagyatád: Lajkó - Papp Z., Papp Á., Pintér, Horváth J., Prucsi, Kovács (Szabó ÁJ, Pércsi (Horváth P), Farkas (Szolomájer), Pammer, Bre- zovszki. Edző: Bőzsöny János. Bonyhád: Kovács - Calka, Pál, Hegedűs, Köllő, Letenyei (Varga ÁJ, László, Zsák (Hor­váth P), Bíró, Czékmánt, Ger­gely (Máté R.). Edző: Kiss Já­nos. Gólszerzők: Prucsi, Papp Á. DR JONES NON-STOP : PIZZCKiA ESSOROZD ^Jf|* S Kaposmérő, Rákóczi u. 39. W&WA N Tel.: 82/480-800; 70/5656-126 Wr 4 ; Vasárnapi ebéd. ahogy anyásom csinálja! i ^ Húsleves cérnametélttel rántott csirkecomb A l krumplipürével uborkasaláta, ízes és túrós i i palacsinta+ital 1500 Ft.(132471J brTmmnrTrmTTmTnmTmTmTnTTm LABDARÚGÁS------------------------------------ A----------------------7----------­Ba uMi|||| cáiii SZÁMOLJON. MEGÉRI? K°™^" Kanizsai u. 56. Dombóvári u. 3 Telefon: Pl: 5 cm - fehér vakolattal 1705 Ft/m Telefon: 82/311-428 - színes vakolattal már 1750 Ft/mJ 82/511-839 OKTÓBER 3Q-IG » z » ,-,Tprr.wi Az Axel Springer Somogyi Hír lap IjlMll. Magyarország Kft lapja. Felelős vezető: az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2004-ben 1 hónapra 425 forint. Meg­vásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjai­ban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176

Next

/
Thumbnails
Contents