Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-02 / 231. szám

XV. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM. ÁRA: 85 FT, ELŐFIZETVE: 57 FT KÖZÉLETI NAPILAP 2004. OKTÓBER 2., SZOMBAT Bérlakások Kadarkúton Elkészült Kadarkút négy szociális bérlakása - tudtuk meg Verkman József polgármestertől (képünkön). A beruházást az állami lakásépítő program keretén belül valósították meg, s a költségek elérték a 39 millió forintot. A lakáso­kat a legjobban rászorulók kapják meg, őket a beérkezett tizenkilenc pá­lyázó közül választják ki. A műszaki átadás után várhatóan novemberben már költözhetnek az új lakók. Társultak és pezsgőztek Pezsgővel ünnepelték a tabi kistérség polgármesterei, hogy létrejött a Kop- pány-völgye többcélú kistérségi társu­lás. Megalakították a társulási taná­csot, megválasztották a tisztségviselő­it. Hoffmanné Németh Ildikó, a me­gyei közigazgatási hivatal vezetője ad­ta át Schmidt Jenő tabi polgármester­nek a társulási megállapodás törvé­nyességi igazolásáról szóló levelet. Milliárdos városarculat Egymilliárd forintos beru­házásra készül Marcali. Ehhez 920 millió forintot nyert az önkormányzat a Miniszterelnöki Hivatal­tól. A pályázatból átalakul a város központja. Sütő László polgármester (képünkön) elmondta: a beruházás 80 milliós önrészének a hatvanszázalé­kos támogatására is pályáznak. ; Sikerre vitték az iskolát : Hat somogyi iskola időjárás : két óvoda tanu­n - i lóinak munkáiból ’ ., „ : nyílt kiállítás teg­napos 1 o : nap Kaposváron az 16. OLDAL : Együd művelődési : házban, ►is. oldal PAMUK ................................ 7 GAZDASÁGI TÜKÖR_________________________________8 HÉTVÉ GE_________________________________________11 SPOR T_________________________________________12-13 APRÓHIRDETÉS___________________________________15 VE GYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy mindennapos elfog­laltság lett a kukafigyelés a megye- székhelyen. A lakótelepeken többnyire idősek lesik: mikor és ki lopja bele a szemetet a ház kukájába. Hiába ingye­nes ugyanis a szemétszállítás, ha gyor­san megtelik a tárolóedény, s a hulla­dék egy része a kuka mellé kerül. On­nan pedig nem viszi el senki. A köz­terület-felügyelők pedig a házvezetést fenyegetik bírsággal: mert az ő dolguk a kuka környékének tisztán tartása. Tegnap a Honvéd utcában a vállalko­zókat szidták, akik - bár van saját edényzetük - a nyitott társasházi ku­kákba hordták q dobozokat. A figye­lők szorgalmasan jegyzeteltek. Hogy mire jutnak vele, azt nem tudom. Min­denesetre a hét végén végiggondolom: milyen lehet a lopásbiztos kukazár. Hátha jó üzlet lesz? LENGYEL JÁNOS 91770865 9 1 2060 0 4 2 3 1 Utcára tesz a törvény ezer leszázalékoltat kényszerhelyzet Csődbe mehetnek a szociális foglalkoztatók Fónai Imre Bizonytalanná vált mintegy ezer somogyi megváltozott munkaképességű további fog­lalkoztatása. Ők azok, akiket máshol aligha alkalmaznak, jobb híján tehát visszakerül­hetnek a segélyért sorban ál­lók táborába... A szakembe­rek érteüenül állnak a módo­sítási elképzelés előtt, hiszen a tervezet éppen a 4050 szá­zalékos rokkantak támogatá­sát csökkentené. Ők azok, akik egyáltalán munkát vál­lalnak. A kedvezményezett 67 százalékos rokkantak döntő többsége nem dolgozik. ►4. OLDAL A hiányzó út drága Mibe kerül a kerülő út Barcsnak? - ezt számol­gatják most néhányan a képviselő-tes­tület tagjai közül. A várost el­kerülő és tehermentesítő utak elkészültével ugyanis a 6-os és 68-as főutak korábbi - Bar­csot átszelő - szakaszai a köz­útkezelő kht-tól a helyi önkor­mányzat birtokába kerülnek. Ezzel harmadával nő a városi úthálózat. Henger János kép­viselő szerint nagy felelőtlen­ség ekkora terhet a nyakukba venni, amikor a meglévő útja­ik javítására sincs elegendő pénz. Feigli Ferenc polgármes­ter (képünkön) szerint azon­ban a kétmilliárdos állami be­ruházásban megépült elkerü- lőutaknak sokkal több a hasz­nuk, mint amekkora terhet je­lentenek. Súlyos baleset Nagybajomnál • Tegnap késő este, lapzártakor kaptuk a hírt, hogy súlyos közlekedési baleset történt Nagybajom és Kiskorpád kö­zött, ahol személygépkocsik ütköztek. A mentők tájékozta­tása szerint két súlyos és két könnyebb sérült ellátását kezdték meg. Ugyanebben az időpontban volt baleset Bonnyapusztánál, ahol négy­öt sérülthöz riasztották a mentőket. Civilek a tanácsban Lengyel János A módosított területfejlesztési törvény lehetőséget ad a civil szervezeteknek arra, hogy ta­nácskozási joggal részt vegye­nek a megyei területfejleszté­si tanácsok munkájában.- A civil szervezetek állan­dó meghívottak lesznek, s vé­leményüket választott képvi­selőjük tolmácsolhatja majd ­Vonatok Nagy László Dél-Somogyban értesülése­ink szerint 12 járatra mondta ki a MÁV-végítéletet, s ezek közül 8 érinti Barcsot. Közöt­tük állítólag több olyan is van, amelyiknek 80-100 szá­zalékos a kihasználtsága, s hiánya érzékenyen érinti majd a térségben élőket. Munkásjáratok, iskolásvona­tok kerültek föl a listára, s a főváros is jóval messzebb ke­rül Barcstól (megszűnne a győri gyors), ha az új menet­en o n d t a Gyenesei Ist­ván, a So­mogy Me­gyei Terület- fejlesztési Ta­nács elnöke (képünkön). Hozzátette: első­sorban azok a szervezetek jö­hetnek számításba, amelyek területfejlesztéssel, környe­zetvédelemmel, esélyegyenlő­séggel kapcsolatos tevékeny­séget is végeznek. Azok a civilek, akik élni kí­vánnak a törvénybe foglalt jo­gukkal, október 20-ig jelent­kezhetnek írásban a megyei területfejlesztési tanács elnö­kénél. Ezt követően nyilván­tartásba veszik őket, majd egy megyei egyeztető fóru­mon megválasztják a szószó­lójukat.. a veszteséglistán rendtervezet valósággá válik. Augusztus végén már 0 sor került néhány járat megszüntetésé re a térségben. December elején vezetnék be az új menetrendet, amelyben szerepel a Barcs-Pécs hajnali mun­kásjárat eltörlése, s ugyan­ezen a szakaszon egy dél­utáni vonat megszüntetése is, amelyet rengeteg iskolás vett igénybe. Kevesebb járat megy majd Pécsre, s a bara­nyai megyeszékhelyről sem lehet majd reggel 7 és dél­után 13.15 között Barcsra jutni vonattal. A dél- SQmogyi város­ból nyolc óra és 14.30 között Nagykanizsá­ba sem lehet majd eljutni vasúton. A villányi vonalon négy járat meg­szüntetését ter­vezik. iVAAap Török Szilárd, a Somogyi Hírlap kaposvári előfizetője

Next

/
Thumbnails
Contents