Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-02 / 231. szám

2 2004. OKTÓBER 2., SZOMBAT VILAGTUKOR Bush&Kerry Egy hónappal az amerikai el­nökválasztások előtt a hivatal­ban lévő George W. Bush és demokrata kihívója megvívta első csatáját. November 2-án döntenek az Egyesült Államok szavazó­polgárai, hogy a következő négy évben kit kívánnak látni a Fehér Ház lakójaként: a „ré­gi” George W. Busht vagy pedig az „új” John Kerryt. Három tévévita jelenti a választási kampány csúcspontját. A ki- lencvenperces első össze­csapást magyar idő szerint péntekre virradóra rendezték meg Floridában, a miami egyetemen, a következő kettőt október 8-án és 13-án tartják. Az első összecsapást ötven­millió néző kísérte figyelem­mel, és a közvélemény-kutatá­sok azt mutatják, hogy a szó­párbajban a demokrata párti John Kerry egyértelműen ma­ga alá gyűrte a republikánus George Busht. A jelöltek nem tehettek fel egymásnak közvet­lenül kérdéseket; egymástól három méterre álltak, és helyü­ket nem hagyhatták el. Felmérések szerint a meg­kérdezettek 44-46 százaléka van azon a véleményen, hogy a vitából John Kerry került ki győztesen, s csupán 36-37 szá­zalék gondolja Bush elnök ér­veit meggyőzőbbnek. Gy.Z. Büntetéssel fenyegeti hazánkat az al-Kaida terroristák Bin Laden jobbkeze a harcot keresztes háborúnak nevezte Aj mán al-Zavahri Magyar- országot is megfenyegette pénteken közzétett hang­szalagján. Szervezett ellenállásra hívta fel a muszlimokat a keresztes hadjáratot viselő Ameri­kával és szövetségeseivel, köztük Magyarországgal szemben. Gyulay Zoltán Al-Zavahri, a dubaji székhelyű al-Dzsazíra arab hírtelevízió­ban bejátszott üzenetben figyel­meztetett, nem szabad halogat­ni az ellenállás megszervezé­sét „Nem szabad megvárnunk, hogy az amerikai, brit, francia, zsidó, dél-koreai, magyar vagy lengyel erők Egyiptom, az Arab­félsziget, Jemen és Algéria föld­jére lépjenek” - jelentette ki al- Zavahri, aki az al-Kaida veze­tője, Oszama bin Laden jobb­kezének számít. Al-Zavahri A terroristavezér felszólította a muzulmán harcosokat, hogy még akkor is folytassák harcu­kat, ha az al-Kaida vezetői meg­halnak vágy őrizetbe veszik őket. „Minden muzulmán köte­lessége Palesztina felszabadítá­sa, a harcot nem lehet csak zsidók elleni támadásokra kor­látozni Palesztinában, miköz­ben nem indul támadás az Egyesült Államok ellen, ez ugyanis nem fogja megzaboláz­ni az amerikaiak és a kereszte­sek támadását” - hangzott el az al-Dzsazíra adásában. Pakisztán tisztogat a törzsi területen A pakisztáni biztonsági erők az al-Kaida mintegy száz feltéte­lezett tagjával végeztek Pakisztán Afganisztánnal határos törzsi területén - közölte Pervez Musarraf pakisztáni elnök. Pakisztán a terrorizmus ellen háborút hirdető Egyesült Álla­mok fontos szövetségeseként 70 ezer katonát telepített az or­szág nyugati, törzsi területére, hogy kifüstölje az ott megbújó feltételezett terroristákat. Magyar katonai temetők Ukrajnában hadak útján Az Árpád-vonalat a szovjet csapatok délről megkerülték ’ Magyar hősi katona­temetők avatóünnepségeit rendezik meg a napokban a Kárpátalján. A háborúk­ban elesett katonák és polgári áldozatok emlék­helyeiről, sírjaik gondozá­sáról Magyarország és Uk­rajna egyezményt kötött. Toronyi Attila A kárpát-ukrajnai Ökörszem (Mizshirja) katonai temetőjé­ben ma Holló József vezérőr­nagy, a Hadtörténeti Intézet fő­igazgatója eleveníti fel a máso­dik világháború eseményeit. Vasárnap Ungváron, hétfőn pe­dig a vorohtai temetőben emlé­keznek az ünnepségek részt­vevői a Magyar Királyi Honvéd­ség harcaira. Bár a két ország már nyolc évvel ezelőtt hadi- gondozó-megállapodást írt alá egymással, sokáig akadozott a végrehajtás. Igazi áttörésnek számít, hogy most három hely­színen is olyan lehetőséget teremtenek, ahol méltóképpen, kegyelettel emlékezhetünk el­esett rokonainkra. Ökörmezőnél, a Nagyág folyó medrében még ma is láthatók az Árpád-vonal részét képező beton harckocsiakasztó gúlák. A honvédség szakemberei 1940-44 között olyan erődvona­lat építettek ki, amely egyedül­álló vállalkozás volt Európában. Eredetileg nem a Vörös Had­sereg támadása ellen készült, bár azt is feltartóztatta. Csak Románia kiugrását követően veszítette el jelentőségét, mert délről megkerülték a szovjet csapatok, így további védelme értelmetlenné vált. Fehéroroszország Rendbe tették a katonasírokat az ukrán-magyar határ mentén „Stary OskoL Kurszktól visszavonulóban egy romos városkán haladunk át. Az út szélén lelőtt vadászgép." a szerző felvétele 1943. január 4-én a szokásos eligazítás után a zászlóalj segédtisztje tábori táviratot adott át, mely édesanyámtól érkezett azzal a szomorú hírrel, hogy édesapám január 2-án hirtelen meghalt. Megígérte, hogy igyekezni fog­nak helyet biztosítani vala­melyik közeli szabadságos- vonatra. január 10-én hatan indultunk egy olyan kis szánon, mely egy hátrábbi községbe ment üresen - lő­szerért, élelmiszerért. A szál­lásmester mínusz 25 fokot mondott. Két nappal később Szagunyban erős ágyúszót lehetett hallani távolról. Nem tulajdonítottunk neki különösebb jelentőséget, pedig nagy dolgok történtek már akkor. Nem sejtettem, hogy apám halálhíre valószínűleg az életemet mentette meg. Sípos Zoltán kollégám és utásztársam elmondása 'szerint január 14-én hajnalban rettenetes ágyú- és aknatüzet kaptak. Mire kivirradt, már tankok szaladgáltak az innenső par­ton. Lőttek minden mozgás­ra. Nehézfegyverek hiányában a gyalogság meg sem kísérelte a hiábavaló védekezést. Megfutott, mert ezt látta egyedüli védekezés­nek. Hiányos téli ruházat­ban hagyták el állásaikat. A hadosztály teherautókkal, szánokkal délutánra már elviharzott, hivatalos nyelven „hátrább települt”. A fegyver és a puska, egy­általán minden felszerelés a ruházaton kívül, csakha­mar teherré vált a menekülés­ben. Mindenki elhányta. A legkisebb támadást sem volt mivel elhárítani Az utakon mindenütt mene­külő magyar csapatokkal lehetett találkozni. Az első napokban, a visszavonulás kezdetén, csoportjukat erősen lőtte néhány tank. Orosz lova­sok kerültek elő mintegy tizenöten, és terelni kezdték hátrafelé a csoportot. így jutottak tulajdonképpen hadi­fogságba. (Szucsák Elemér árkász szakaszparancsnok visszaemlékezéseiből) HÍRSÁV WolfgangSchüssel szigorítana MENEKÜLTÜGY A menekült­státus auszt­riai megadásá­nak feltételeit szigorítaná az osztrák kancellár. A néppárti wolfgang schüssél kifejtette, hogy csak visszaküldeni lehet például azokat a menekülteket, akik biztonságos országokból vág­nak a világnak, (gyz) Kevés támogatás az erdélyi magyaroknak pénzkérdés Amennyiben a kormány a jövő évi költség- vetésben nem különít el négymilliárd forintot a hatá­ron túli magyar felsőoktatás számára, a Fidesz ilyen irá­nyú módosító indítványt ter­jeszt be a parlamentben - mondta pénteken Nagyvára­don Tőkés László királyhágó- melléki református püspök­kel folytatott megbeszélésein Orbán Viktor volt kormányfő, a Fidesz elnöke, (gyz) Draskovics elítélte a szrebrenicai mészárlást szembesülés Vük Draskovics szerbia-montenegrói külügy­miniszter a múlttal való szembesülésnek szentelt két­napos nemzetközi konferen­cia megnyitóján Belgrádban kijelentette: a szerb történe­lem ellen követtek el bűn­tényt, akik véghezvitték a szrebrenicai mészárlást, (gyz) TonyBlair kórházba került SZÍVPANASZOK A dél-londoni Hammer- smith kórház­ban kezelik TONY BLAIR brit minisz­terelnököt. Szívébe katétert vezetnek, de ha nem szűn­nek meg a tünetek, szív­ritmus-szabályozó beültetésé­re is sor kerülhet, (gyz) Már szerelik az első Gripeneket ELSŐ FECSKE Megkezdődött az első magyar Gripen vadászrepülőgép összeszere­lése a Saab linköpingi gyárá­ban pénteken. Az ünnepé­lyes eseményen jelen volt Hollósi Nándor, a honvédel­mi miniszter főtanácsadója és Sági János vezérőrnagy, a Magyar Légierő parancs­noka is. (gyz) Öngyilkos merénylet Pakisztánban pénteki ima Huszonegy ember vesztette életét és mintegy negyven megsebe­sült abban az öngyilkos me­rényletben, amelyet egy zsú­folt síita mecsetben követtek el pénteken Pakisztán keleti részében. A robbanás az indiai határhoz közeli Szijalkot városban a szoká­sos pénteki ima idején történt, (gyz) A külügyminiszter titkos álmai „KOFFISCH” JOSCHKA FISCHER német kül­ügyminisz­tert Kofi jiL Annánként ábrázoló fényképet közölt a Bild. Az újság arra utal, hogy a 3Sat nevű keres­kedelmi televízió egyik műsora szerint a berlini diplomácia irányítója titok­ban az ENSZ főtitkári székének megszerzését tűz­te ki célul, (gyz) Támadják a lázadók fellegvárát számárrá A „szunnita háromszög” birtoklásáért folytatott harcok során a lá­zadók fellegvárának tartott Számárrá ellen indított offenzíva keretében az ame­rikai egységek száztíz ellen­állót öltek meg. Egy ameri­kai katona is életét vesz­tette. (gyz) Titkos Honecker-bunker VÖRÖS TAPÉTA Itt akart átvészelni egy esetleges háborút a német munkás-paraszt állam vezetője Építőmunkások az egy­kori NDK államtanácsá­nak épülete alatt hat mé­terrel felfedezték Erich Honecker óvóhelyét. Toronyi A. A fold alatti helyiséget annak idején a pincéből választották le, és csak a földfelszínről lehetett megközelíteni. A csinos rejtek­helyei vörös velúrtapétával bur­kolták, s az egyik falától - a ki­járaton át - harmincméteres alagút vezetett a felvonóhoz. Ezt is jól álcázták: a szerkezet elő­kelő utasa a kert rózsabokrai között bukkanhatott volna elő - a feltételezett háború után. Az 1964-ben átadott épület­ben, amelyet most újítanak fel, jelenleg gazdasági főiskola mű­ködik. Az érdeklődőknek nem sokáig nyílik alkalmuk, hogy a bunkert megszemléljék. Erede­ti állapotában ugyanis befalaz­zák, hogy később bármikor ki­bonthassák. A berlini város- vezetés szerint nincs építészeti értéke, ezért nem is helyezik műemlékvédelem alá. Ugyan­csak ERICH HONECKERREL kap­csolatos az a hír, hogy halála után tíz évvel valószínűleg újra­temetik. „Helyezzék végső nyu­galomra a volt NDK vezetőjének hamvait ott, ahol született, a Saar-vidéken” - követe­li az a brandenbur­gi pap, aki emigrá­ciója előtt több mint két hónapra befo­gadta. „Méltat­lannak” tartja, hogy az urna 1994 májusa óta az özvegy chilei lakásá­nak nappalijá­ban van.

Next

/
Thumbnails
Contents