Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-17 / 192. szám
10. OLDAL KÉK 2004. Augusztus 17., kedd TŰKOR ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Kényszerleszállás Nem találtak robbanószerkezetet azon a török gépen, amely este hajtott végre kényszer- leszállást Ferihegyen - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Bombafenyegetés miatt vasárnap két, Isztambulból Frankfurtba tartó repülőgép hajtott végre kényszerleszállást, mti „Mackót” loptak Elloptak egy 300 kilogrammos páncélszekrényt egy nagykállói ház pincéjéből. A széfben több millió forint készpénz, ékszer és értékpapír volt. A sértett, aki egy magánszemély, egymillió forintot ajánlott fel annak, aki a páncélszekrény és tartalmának nymára vezeti a rendőrséget, mti Magatehetetlenül Életveszélyes fejsérülésekkel került kórházba egy 35 éves szamostatárfalvai férfi, miután két napig magatehetetlenül feküdt az ágyban. A nyomozás szerint a fiatal férfit közös otthonukban erősen ittas 31 éves öccse verte meg. A gyanúsított ellen életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanújával folyik az eljárás, europress Halálos baleset Vasárnap este kilenc óra körül a 35. számú főút Polgárt elkerülő szakászán egy személyautó figyelmetlenül hajtott a főútra, és az árokba lökött egy másik kocsit. A vétkes jármű kigyulladt, a benne utazó öt személy közül négyen a lángokban lelték halálukat. EUROPRESS Becsapódott Túristvándi belterületén egy személygépkocsi a buszmegálló esőbeállójának hajtott. A késői időpont miatt a buszra nem várt senki, így csak a kocsiban ülők közül szenvedtek ketten "könnyű sérüléseket. A rendőrségi vizsgálat megállapítása szerint a balesetet figyelmetlen vezetés és a gépkocsivezető ittassága okozta, europress Besurranok Tolvajokat keresnek a budapesti rendőrök. Az egyelőre ismeretlen elkövetők a VIII. kerület egyik lakásából eltulajdonítottak egy festményt, valamint egy régi, értékes asztali órát. A tetteseket a sértett engedte be otthonába. Az egyik lekötötte a figyelmét, amíg a másik kisurrant a több mint 5 millió forintot érő tárgyakkal, europress Bolti szarkák Egy körmendi üzletből értesítették a rendőröket, hogy két fiatal illatszert lopott. A gyors intézkedés során a közlekedési járőr - a jó személyleírásnak köszönhetően - elfogta a két telekesi fiatalt. Több drága parfümöt találtak náluk, de eredetükről hitelt érdemlően nem tudtak elszámolni. A fiatalokat előállították, az árukat a rendőrök lefoglalták, europress Tetten érték Egy kábítószerárust értek tetten a rendőrök Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdőn, amikor drogot tartalmazó cigarettát kínált két helyi fiatal lánynak - közölte a rendőrség. A 36 éves, mezőtúri férfit, aki egy rendezvényen árulta a növényi származék hatóanyagú drogot, előállították, és kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanújával hallgatták ki. mti Mogyoródi mérleg Nem történt gépjárműlopás a hét végi mogyoródi Forma-1-es Magyar Nagydíj idején. A négy nap alatt összesen 15 nőt állítottak elő tiltott kéjelgés miatt. Hét külföldi férfit, akik elfogadták a felkínált szolgáltatásokat, pénz- büntetéssel sújtottak, europress ■ Kamionosok halála az Ml-esen A másik ütközés során a török gépkocsivezető, a helyszínen meghalt FOTO: 24 ORA/KISS T. JÓZSEF Totálkárosm tört járművek - Magyar és török sofőr az áldozat Kamionosok karamboloztak tegnap hajnalban, illetve a reggeli órákban az Ml-es autópályán Komárom-Esztergom megye székhelyének határában. Két gépkocsivezető életét vesztette. Tatabánya A részleteket Bihari János hadnagy, az Autópálya-rendőrség tatabányai alosztályvezetője ismertette. Hajnali fél négykor osztrák felségjelzésű kamiont vezetett egy magyar sofőr. Budapest felé haladt az autópályán. Későn észlelte az előtte haladó darus teherautót, és hátulról belerohant a szerelvénnyel. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a kamion vezetőfülkéje teljesen összeroncsoló- dott, és a 34 éves gépkocsivezető a helyszínen életét vesztette. A nyomok rögzítésének idejére a rendőrök a belső sávba terelték a forgalmat, amely természetesen lelassult. A járművek feltorlódtak, fékezésre kényszerültek. A következő karambol ugyanezen a szakaszon történt, néhány kilométerrel keletre az elsőtől. Reggel 7 óra 40 perckor szintén a főváros felé haladt egy szlovák kamion. Vezetője tapasztalta a forgalom lassulását, amely még a korábbi karambol következménye volt, ezért ő is fékezésre kényszerült. A háta mögött érkező 56 éves török kamionos viszont ezt nem vette észre, és kocsijával fékezés nélkül becsapódott a szlovák járműbe. Az ütközés itt is olyan erejű volt, hogy totálkárosra tört a vezetőfülke, a török sofőr pedig a helyszínen elhunyt. A meglódult szlovák járműszerel-, vény két előtte haladó személy- gépkocsit tolt meg maga előtt. Ennek következtében a szlovák kamionos és az egyik autó női utasa nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A helyszíneléskor megállapították, hogy a járművek rakományai is károsodtak. Az autópályán délelőtt tizenegyre vált folyamatossá a jármű- forgalom. A déli órákban azonban újabb baleset történt, ezúttal Komárom térségében - értesültünk az Autópálya-rendőrségtől. A helyszínelők elmondták, hogy egy nő személygépkocsijával Győr felé hajtott. Megijedt az út szélét jelző rázósávban, és lement az árokba. Szerencsére személyi sérülés ezúttal nem történt, csupán a járműben keletkezett anyagi kár. _____ m. tóth Sándor Ös szetört sírok a temetőben Vandálok jártak a szóládi temetőben a hét végén, ahol a falunap utáni hajnalon összesen tizenhárom sírt rongáltak meg, közülük három emlékművet össze is törték. Szólád Vörös Gyula polgármestertől megtudtuk: épp a napokban kezdték volna a temető bekerítését, de vélhetően az sem akadályozta volna meg a rongálókat.- Felekezeti hovatartozásától függetlenül rongálták meg a sírokat a vandálok. Ez is jelzi, hogy nem előre kitervelt, hanem spontán „akció” volt - tette hozzá Vörös Gyula. A polgármester szerint hiába kértek rendőri jelenlétet a falunapra, amelyen mintegy ezren vettek részt a löszpincéknél. Ez azért lett volna fontos, mert vélhetően egy innen távozó részeg társaság követte el a bűncselekményt. Megjegyezte: a szóládi önkormányzat hiába segíti, támogatja a rendőrséget, elvitték a faluból a körzeti megbízottat.- Összesen tizenhárom sírt rongáltak meg az elkövetők, akik a nyomok alapján hárman-né- gyen lehettek - mondta Kapitány Zoltán, a siófoki kapitányság helyszínelő alosztályának vezetője. - Három olyan emlékmű van, amely nem javítható, ugyanis összetörték őket. Megkérdeztük a balatonföld- vári rendőrőrs vezetőjét is, miért nem volt rendőr a falunapon.- Nem volt ugyan állandó rendőri jelenlét, de egy-másfél óránként visszatért a járőr a településre - jelentette ki Horváth László. - A temető egyébként is kiesik a lakókörnyezetből, így hiába lett volna ott a rendőr, akkor sem tudta volna megakadályozni a bűncselekményt. Ez alaposan megnehezíti a nyomozást is, hiszen nincs szemtanújuk a történteknek. Az pedig nem igaz, hogy nincs körzeti megbízottja a falunak, csak augusztus végéig másik szolgálati rendben van beosztva. KESZTHELYI ZOLTÁN RENAULT thaJLio, KENYELEM AZ EGESZ CSALÁDNAK! Thalia Comfort már 2 180 OOO Ft-tól A Thalia Comfort limitált szériát most benzines vagy dízel motorral és gazdag alapfelszereltséggel kínáljuk, melynek része a szervokormány, a központi zár, az állítható magasságú kormány, az állítható magasságú vezetőülés és az elektromos ablakemelők. Mindez most rendkívül kedvező áron: 2180000 Ft-ért, 405 000 Ft árelőnnyel az Öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! awnijen^Lhu Ajánlásunk s késhet wjéíg tart. fogyasztás liter/100 km. vegyes: 4.7-7.I; várost. 6,0-9,7; orvá<)úti- 4,0-7,6; CQ^-kifaOCv'ttúS g/kffl: 126-168 {váHofflUól íiitffiően) KAPOSVÁR-CAR. kft. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákóczi pálya mellett) Tel.: 82/526-250,526-251 Tel./fax; 526-252, 526-253 nál negyvennégy hamis bankkártyát és több mint negyedmillió szlovák koronát találtak. Az ottani rendőrség úgy tudja, hogy a gyanúsítottnak tettestársai is vannak, de ezek kiléte egyelőre ismeretlen. A letartóztatott magyar férfi ellen halmazati vádat emeltek. Egyebek között jogtalan vagyonszerzéssel, bűnszövetkezet és terroristacsoport létrehozásával vádolják. Ez utóbbiról egyelőre nem hoztak nyilvánosságra bővebb információt a külföldi hatóságok. A szlovákiai törvények szerint a vizsgálati fogságba helyezett gyanúsítottat a bíróság akár tíz évi börtönbüntetésre is ítélheti. ■ Tíz áldozat a Balatonban Siófok Az Arany-part előtt a Balatonban meghalt egy 42 éves férfi. Az idegenkezűség kizárt; az orvos szakértő minden bizonnyal azt fogja megállapítani, hogy a tragédiát szívbetegség vagy fulladás okozta. A férfi az idősebb fiával ment fürdeni a Balatonba. Egyszer csak azt mondta, hogy rosszul van, s mire a feleségért segítségül siető fiú visszaérkezett, már arccal a vízen lebegett. Információnk szerint a székesfehérvári férfi szívbeteg volt, s erre a bajára gyógyszert is szedett. Ő a tizedik áldozat az idén a Balatonnál. Az utóbbi időszakban egy francia állampolgár veszett a hullámsírba, előtte pedig egy nagyberényi diák fulladt a tóba. Az időjárás egyszer sem volt viharos. CZENE ATTILA Csempészett szesz Pécs A vámnyomozók tegnap egy házkutatás során nagyobb mennyiségű csempészett szeszre, valamint aromásított italra bukkantak. Lapunk úgy tudja, a vámosok hétfő reggel szálltak ki egy pécsi italkereskedés telephelyére, ahol több szabálytalanságra is bukkantak. Információink szerint lefoglaltak több mint ezer liter „adózás elől elvont”, vagyis feltehetően csempészett. tiszta szeszt. Két, ugyancsak a céghez köthető garázsban is vizsgálódtak, ahol mintegy kilenc- száz liter aromákkal ízesített italt találtak. A pénzügyőrök a csaknem ötmillió forintot érő árut, valamint az előállításhoz szükséges berendezéseket lefoglalták, a társaság ügyvezetője ellen pedig eljárás indítottak. MÁTÉ BALÁZS Leterítette a rablót Valódinak látszott a műanyag pisztoly Nem jutott messzire tegnap reggel a takarékszövetkezet 53 éves kirablója, mert egy 19 éves fiatalember a gyalog menekülő tettest leterítette és átadta a kiérkező rendőröknek. Arcán símaszkkal, kezében fegyvernek látszó tárggyal lépett be egy férfi tegnap reggel fél kilenckor a Bátaszéki Takarékszövetkezet őcsényi fiókjába. Információink szerint a maszkot az előtérben húzta a fejére. A fegyverrel megfenyegette az éppen ott tartózkodó ügyfeleket, az alkalmazottakat pedig- arra kényszerítette, hogy adják át a pénzt. Háromszáz- ezer forinttal távozott a takarékfiókból, de nem jutott mesz- szire. Egy 19 éves helybéli fiatalember ugyanis bent volt a bankfiókban, végignézte a történteket, majd a gyalog távozó rabló után eredt. A közelben, az önkormányzati hivatal melletti parkolóban elkapta. Kirúgta a lábát, és nem engedte elmenekülni, míg a rendőrök meg nem érkeztek. Mint megtudtuk, a fiatalember dzsúdózik. A földre került 53 éves rabló megsérült, ezért kórházba szállították. Később kiderült, hogy a bokája is eltörött. A szomszédos Decsről származó, büntetlen előéletű férfit a rendőrség őrizetbe vette. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a férfi műanyag pisztolyt használt, amely kis távolságból a megtévesztésig hasonlít egy valódi fegyverhez. IHÁROSI IBOLYA Válassza a garantált minőséget! § 2004 ősszel az alábbi képzéseinket indítjuk- Pénzügyi - számviteli ügyintéző- Tóisodslombiztosílósí ügyintéző, szakelőadó- Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító- Ingatlanközvetítő, tórsoshézkezelő- Adótanácsadó -Valutapénztóios- Mériegképes könyvelő képzés, továbbképzés, átképzés- EBOL Nemzetközi gazdaság oklevél Munkanélkülieknek Iwwgutfe igénysihetö. fezfeltesés - tóóbtenwy Felsaolt és egyéb toftíofynmoisitól érietíódbet, Wiei ingyenes lőjékorWóí: Perfekt Rt. Somogy Megyei igazgatósága 7400 Kaposvói, Kossuth l. u. 1-9. f-mail: kaposvat@petfekf.ba I 4 I A l Automatákat fosztogatott Pozsony Egy magyar állampolgárságú férfi pénzkiadó automatákat fosztogatott Szlovákiában. A 33 éves elkövető az elmúlt hét során több hasonló bűn- cselekményt követett el. A szlovák hatóságok hétfői közlése szerint a férfit a rendőrség egy pozsonyi pénzkiadó automata előtt az elmúlt hét csütörtökén fülelte le. A gyanúsított az azt megelőző hatnapos szlovákiai tartózkodása alatt hamis kártyákkal körülbelül három és fél millió forintnak megfelelő összeghez, hatszázezer koronához jutott. A tettenéréskor a gyanúsítottŐCSÉNY