Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-24 / 172. szám

10. OLDAL 2004. Júuus 24., Szombat ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Bútorcsempész • Több millió forintot érő antik bútorokat találtak a vámosok egy olasz rendszámú bútor­szállító kamionban, amely Ártándnál pénteken akart be­lépni az országba. A kísérő okmányok szerint a kamion bútorokat szállított Romániá­ból Olaszországba. A jármű tételes átvizsgálásánál kide­rült, hogy a fuvarlistán feltün- tetteken kívül antik bútorok, festmények, vallási kegytár­gyak, szobortöredékek is van­nak az autón, mti Meghalt a sofőr Elhunyt a nyíregyházi kór­házban az a 23 éves ukrán férfi, aki július 15-én szenve­dett balesetet Záhony közelé­ben. A fiatalember a határ felé haladt személygépkocsi­jával, amikor az árokba hajtott. A járműben nem ült más. EUROPRESS Arcon lőtt kislány Súlyosan megsérült az a 6 éves kislány, akit 12 éves bátyja lőtt meg véletlenül légpuskával Nyíregyházán. A fiú elmondása szerint húga óvatlanul a puska csöve elé lépett, europress Veréssel zsarolt Zsarolókat fogtak a dabasi rendőrök. Az egyik gyanúsí­tott korábban összetűzésbe keveredett későbbi áldozatá­val, és vitájuk tettlegességig fajult. Ezek után közvetítője útján a férfi azzal zsarolta meg a haragosát, hogy lát­leletet vetetett sérüléseiről, és feljelentést tesz a rendőrsé­gen, ha a másik nem fizet neki százezer forintot. A zsa­rolót és segítőjét a pénz át­adásakor érték tetten a rend­őrök, előbbit őrizetbe vették, utóbbi szabadlábon védeke­zik. EUROPRESS Visszaváltják A jövő héten megkezdődhet az elmaradt Lisa Minnelli-kon- cert jegyeinek visszavásárlása. Bárándy György, a koncertszer­vező cég ügyvezetőjének védő­je szerint az ehhez szükséges pénz nagy része már együtt van. Bárándy arra fogja kérni az illetékes rendőri vezetőket, hogy biztosítsák az átadás hely­színét. MTI Hiszékeny árus Egy fiatalkorú tolvaj a dinnye­árustól kapott kalapáccsal ver­te szét a kiszemelt kerékpár lakatját Pápán. A kéttornyúla­ki fiú két társával épp hazafe­lé tartott, amikor egy lezárt kerékpárt pillantott meg. A fiú a szemben lévő dinnyeárustól kért szerszámot. A hiszékeny árus segített a fiatalokon, aki­ket másnap megtalált a rend­őrség. EUROPRESS Drogbanda Kábítószer-kereskedőket fog­tak el a budapesti rendőrök. A gyanú szerint a négy viet­nami állampolgár az utóbbi félévben rendszeresen értéke­sített kábítószert a Fáy utcai piacon és XIII. kerületi lakó­helyén. A négy kereskedőt őrizetbe vették, hét vásárló ellen pedig szabadlábon hagyás mellett folyik az eljá­rás. EUROPRESS Milliós zsákmány Ismeretlen rablókat keresnek a kőbányai rendőrök. A négy ismeretlen férfi Budapesten, a Gyógyszergyári útról nyíló földúton megtámadott és bán­talmazott két román férfit, majd elvették mobiltelefonjai­kat, arany ékszereiket és pén­züket, amelyek között volt euró, forint és amerikai dollár is. Az anyagi kár körülbelül egymillió forint, europress Nagyobb forgalom, több baleset Tragédia az M5-ösön: egy kamion az egyik felüljáró tartópillérének rohant fotó: petőfi népe/noszlopy nagy miklós Vécébe menekült Debrecen Egy férfi sétált be péntek dél­előtt Debrecenben a Petőfi téri utazási irodába. Arra kérte az egyedüli alkalmazottat, hogy váltsa át a pénzét euróra. Amíg a hölgy átsétált a kasszához, ad­dig a férfi maszkot húzott a fejé­re, és előkapott egy fegyverhez hasonlító tárgyat, majd felszólí­totta a nőt, hogy rakja a táskába a kasszában lévő pénzt. Az asz- szony megközelítőleg félmillió forintot, több mint háromezer eurót és 50 dollárt tett a szatyor- ba.A férfi futva menekült a hely­színről. A rendőrségnek néhány órán belül a közeli vasútállomá­son sikerült elfognia a 26 éves rablót, aki egy vasúti kocsi vécé- jében bújt el. ________europress A kutyán állt bosszút Előszállás A rendőrségen csütörtök este jelentette be az egyik helybeli, hogy légpuskával meglőtték a kiskutyáját. Mint kiderült, a bejelentő kiengedte az utcára az ebet, az pedig bement a szomszédos udvarra. A porta gazdája azonban régóta hara­gos viszonyban volt a kutyatu­lajdonossal, ezért légpuskával rálőtt az állatra. A kutya az ál­latorvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett, a lövöldöző férfival szemben en­nek ellenére lőfegyverrel kap­csolatos szabálysértés és állat­kínzás miatt indult eljárás. A rendőrök az elkövetéshez használt lőfegyvert elkobozták a gyanúsítottól._____________■ Trükkös csalók Júniusi sztrádabalesetek 2004. június 2.: Vészfékezett, feltehetően megcsúszott egy vízfolyá­son és nekiment a segélyhívó telefonoszlopnak az M7-es autópálya Budapest .felé vezető sávjának 51-es kilométerénél az a gépkocsi, amelynek vezetője a helyszínen meghalt. 2004. június 11.s Halálos baleset történt az M1-es autópálya komá­romi lehajtójánál, mert egy 36 éves férfi autójával áthajtott a szembe jö­vő sávba, és frontálisan ütközött egy, az autópályáról lehajtó cement­szállító kamionnal. 2004. június 17.: Könnyebb sérülésekkel úszta meg a bomlást az a nő, aki jármüvével fejre állt az M7-es autópályán. A nő autójával Siófok felé haladt a belső sávban, amikor - eddig tisztázatlan okokból - el­vesztette uralmát a kocsija fölött. 2004. június 25.: Egy életveszélyes, három súlyos és egy könnyű sérültje volt az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán történt bal­esetnek. Hat jármű, köztük négy személygépkocsi, egy kamion és egy lakóautó rohant egymásba. Elkészült az M5-ös autópálya Bács-Kiskun megyei szaka­száról az idei első féléves bal­eseti statisztika, amiből egy­értelműen az tűnik ki, hogy alaposan megnőtt a balesetve­szély a sztrádán a márciusi matricásítás óta. Kecskemét Meglehetősen furcsa, hogy az 5-ös főút (a „régi ötös”) is balesetveszé- lyesebb volt a mostani esztendő első felében, mint 2003 első hat hónapjában - jóllehet, március 12-től szemmel láthatóan mérsék­lődött a forgalom az országút Bács-Kiskun megyei szakaszán. Ez természetesen a korábbinál jó­val olcsóbban használható autó­pályával hozható összefüggésbe, ám Ferenczi László alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főka­pitányság szóvivője arra hívja fel a figyelmet, hogy a balesetek száma nem minden esetben áll összefüg­gésben a forgalom nagyságával. Az M5-ös Bács-Kiskun megyei szakaszán 2003 első felében mindössze négy olyan balesetet vettek jegyzőkönyvbe, amelyben személyi sérülés történt. A bor­sos autópályadíj miatt gyenge volt a forgalom tavaly a sztrádán, ami kifejezetten használt a közle­kedés biztonságának. Idén janu­ár 1. és június 30. között viszont már tizenegy olyan balesethez kellett rendőrségi helyszínelő, amelyben megsérült valaki, rá­adásul három halálos kimenetelű volt (mindegyik már a matricásí­tás után történt), ami a 2003 első félévi egyhez képest jelentős vál­tozás. A „régi ötösön” - mint már em­lítettük - különös a statisztika. Ta­valy az első hat hónapban tizenki­lenc személyi sérüléses balesetet regisztráltak az 5-ös Bács-Kiskun megyei szakaszán, idén a hasonló időszakban viszont már harminc­egyet. (A halálos balesetek száma a főúton szinte változatlan volt.) NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Zsebesek a nyárban Nyáron még könnyebb a dolguk a zsebeseknek, mint a hűvösebb napokon, amikor a belső zsebekben lapulnak a pénztárcák. A rendőrség szerint legalább egy tucatnyi zseb­lopásra szakosodott banda fosztogat a fővárosban. Budapest A külföldiek mellett különösen azok vannak veszélyben, akik vi­dékről utaznak fel a nagyvárosba valamilyen ügyintézés céljából. Többségük ugyanis sokkal gya­nútlanabb, óvatlanabb, mint a bűnbandákhoz szokott nagyváro­siak. Nyitott táskákkal, kosarakkal közlekednek, amelyekben gyakor­ta szabad szemmel is jól látható, hová tették a pénztárcát. Különö­sen veszélyesek a zsúfolt buszok, a villamosok és a metró. A zsebe­sek által különösen kedvelt jára­tok: a 2-es, a 4-es és a 6-os villa­mos, valamint a 7-es busz. Legin­kább a délutáni csúcsforgalmat kedvelik a fosztogató „szarkák”. Ilyenkor ugyanis a lökdösődésben észre sem veszi az áldozat, hogy értékeit elemelték. Mivel jól szervezett bandákról van szó, ezért igen nehéz lebuk­tatni őket. Általában körülfogják a kiszemelt áldozatot, hogy még vé­letlenül se legyen szemtanú, aki fi­gyelmeztethetné a lopásra. Miköz­ben az egyik elemeli az értékeket, addig a másik készenlétben áll, hogy azonnal átvegye tőle. így vé­letlenül sem maradhat bizonyíték a tolvajnál. Egyre gyakrabban mo­torral, sőt gépkocsival is követik a tömegközlekedési eszközön „dol­gozó” társaságot. Rájuk azért van szükség, hogy a zsákmánnyal mi­nél előbb kereket tudjanak oldani. A zsebesek kiváltképp kedvelik az illuminált állapotban utazókat, akik szinte teljesen védtelenek a zsebesekkel szemben. EUROPRESS Budapest Több mint nyolcmillió forin­tos csalás tetteseit keresik a budapesti rendőrök. A szél­hámosok egy ingatlan adás­vétele során fénymásolt ame­rikai dollárt adtak egy balato­ni vállalkozónak, amiért cse­rébe forintot kaptak az Üzlet­embertől. A magukat dél-afrikai állampol­gároknak kiadó szélhámosok nyolcmillió-négyszázezer forintot csaltak ki egy Balaton környéki vállalkozótól. Az elkövetők több­ször tettek vételi ajánlatot az üz­letember tulajdonában lévő ingat­lanra, és a tárgyalások folyamán nagy mennyiségű, piros pecséttel ellátott amerikai dollárt mutattak neki. Azt mondták, hogy Dél-Afri- kából csak lepecsételt valutát le­het külföldre vinni, és a lenyomat eltávolításához egy meghatáro­zott oldószerre van szükség. Az elkövetők a magyar vállal­kozótól egy budapesti szállodá­ban arra a célra kértek és kaptak 8,4 millió forintot, hogy a pecsé­tek eltávolításához szükséges vegyszert megvásárolják. Az áldo­zat később látta, hogy a „pénz” valójában fénymásolt dollár volt, ráadásul a kötegek belsejébe csu­pán fekete papírt raktak. A három tettes egyike - egy kö­rülbelül 30 éves, 190 centiméter magas, sportos testalkatú, kopa­szodó férfi - jól beszélt magyarul, és Roland néven mutatkozott be. Egyik társa 35 év körüli, 170 cen­timéter magas, vékony testalkatú férfi, akit Jonatánnak hívtak, a másik pedig egy 30 éves, vékony testalkatú nő, akit Lindának szólí­tották. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit a csalókról, érte­sítse Őket. EUROPRESS Felgyújtotta társát Budapest A rendőrség azonnal elfogta azt a hajléktalan férfit, aki csütörtökön késő este a VII. kerületi Rákóczi úton felgyúj­totta ugyancsak hajléktalan társát. A Budapesti Rendőr-fő­kapitányság sajtóügyeletese szerint a két férfi szóváltásba keveredett egymással, mire egyikük dühében hirtelen va­lamilyen gyúlékony anyaggal leöntötte és meggyújtotta a másik ruházatát. A sértett lángoló ruhadarab­jait egy arra járőröző kerületi rendőr oltotta el egy buszsofőr segítségével. Sebestyén Erzsé­bet, a Mentőszolgálat ügyele­tese közölte: a szerencsétlenül járt férfit életveszélyes sérülé­sekkel szállították kórházba. A rendőrség a helyszínen elő­állította a gyújtogatót, és eljá­rást indított ellene. EUROPRESS Korrupt vámtiszt Kisvárda Előzetes letartóztatásba he­lyeztek egy kisvárdai vámtisz­tet, aki százezer forintért akart visszaadni egy csempészet miatt lefoglalt gépkocsit a tu­lajdonosának - erősítette meg Kovács András Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei főügyész az egyik napilap információját. A főtörzsőrmestert hétfőn ér­ték tetten á szabolcsi települé­sen, amikor az autót próbálta visszaszolgáltatni az összegért cserébe. A vámtisztet a Rend­védelmi Szervek Védelmi Szolgálatnak munkatársai fü­lelték le. Kovács András közöl­te: a tettenérés után a pénz­ügyőrt a megyei ügyészségi nyomozóhivatalban kihallgat­ták és őrizetbe vették, a bíró­ság pediga korrupcióval gya­núsított tiszt előzetes fogva tartásáról döntött. BUSZNAK ROHANT. Összesen öt sérültje van annak a balesetnek, amely pénteken kora reggel történt a 48-as főúton Vámospércs határában, amikor egy autós eddig ismeretlen okból áttért a menetirány sze­rinti bal oldalra, és összeütközött egy autóbusszal. Két sérült állapota életveszélyes. FOTÓ: EUROPRESS:/CZEGLÉDI ZSOLT Elpusztult az oroszlánkölyök PÉCS Feltehetően egy ketrecébe be­dobott labdát evett meg a pé­csi állatkert egyéves nőstény oroszlánja. A kölyök rosszul lett, az orvos megoperálta, életét azonban már nem tud­ták megmenteni. Feltehetően az emberi felelőtlen­ség áldozata lett Zoé, a pécsi állat­kert egyéves kisoroszlánja. A kölyköt tavaly novemberben Győrből hozták Pécsre, és az új vendég hamar a látogatók ked­vence lett. Az Akvárium-Terrári- um állatsimogató programjain Zoét sokan testközelből is megis­merhették.- A tiltó táblák ellenére sajnos gyakran előfordul, hogy étel be- dobálásával próbálják kifejezni ál- latszeretetüket az emberek - mondta el lapunk érdeklődésére And-ricz Bertold csoportvezető. - Feltehető, hogy két napja egy lu­kas kézilabda repült be a kis­oroszlán ketrecébe, amit a kölyök megevett. Zoé kedd este már nem fogadta el gondozójától az ételt, és később bőr- és műanyagdara­bokat öklendezett fel. Az állat gyomor- és béltáji pa­naszai szerdára sem enyhültek, ezért az oroszlánt a műtét előtti koplaltatás után csütörtökön a Megyeri úti állatkórházba szállí­tották, ahol megoperálták. Kide­rült, hogy a gyomor elzáródott, a vékonybél több helyen kilyukadt, de a hasnyálmirigy és más emész­tőszervek akut gyulladása is köz­rejátszott abban, hogy az átlát szervezete nem élte túl a beavat­kozást. A pécsi állatkertet százezres kár érte. A jövő héten Nyíregyhá­záról két oroszlánkölyök érkezik az állatkertbe. szabó kristóf KÉK TÜKÖR ____________

Next

/
Thumbnails
Contents