Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-10 / 160. szám
6. OLDAL 2004. Július 10., Szombat Színes idénynyitó juliálissal Kétnapos juliálissal nyitották meg a nyári idényt a balaton- lelleiek. Még kevés a vendég a magyar tengernél, de a turizmusból élők remélik, hogy e hét végével valóban növekszik a nyaralók száma. A színes rendezvények a családoknak kínáltak kikapcsolódást. A halászléfőző versenyen huszonnégy csapat mérte össze tudományát. Emellett volt bográcsos főzőpiknik is, ahol a közönség az egyik kedvelt tévésorozat sztárjaival együtt élvezte a kitűnő ízeket. Gombos Emil, a művelődési ház igazgatója szerint mostanában kedveltek a gasztronómiai rendezvények, így az ételkóstolóval sok vendéget tudnak a városba csábítani. Színvonalas fesztiválműsor is Halászléhez jó bor Orosz Sándor, a Haltermelők Országos Szövetségének az igazgatója sajnálja, hogy hazánkban kevés halat fogyasztanak. S örül az ilyen rendezvényeknek, mert népszerűsítik a halételeket. Sok halászléfözé- sen zsűriz, Lellén állandó vendég, s alapvetően két létipust különböztet meg. Az egyiknek inkább a leve a lényeg, a másik a Balatonnál ismert sűrűbb étel. Tréfásan hozzátette: mindkét halászlében közös, hogy mindegyikhez jófajta vörösbor dukál. Lassú tűzön s igen nagy gonddal főzték a halászlét a versenyző csapatok, s gyakran kóstolgatva, hogy harmonikus-e az ízesítése várta az érdeklődőket. A jó zenét többek között Krisz Rudi és zenekara, az Operettszínház és a Rockszínház, valamint Tihanyi Tóth Csaba szolgáltatta, a humorról pedig Ihos József gondoskodott. Fellépett a Balaton xilofon- és ütőegyüttes, a Lelle néptáncegyüttes, a zengővárkonyi hagyományőrzők, a Pejkó Banda, a Farkas Ferenc városi énekkar és mások. A műsor összeállítói gondoltak a gyerekekre is: ők zenés meseelőadáson, játékokon vettek részt. Gombos Emil elmondta: ebben az időben még meglehetősen kevés a szórakoztató rendezvény a Balatonnál. A művelődési háznak éppen ezért az a célja, hogy a leilei és a környező települések állandó lakosai és természetesen a nyaralók is jól érezzék magukat. Ez már a hatodik év, hogy megrendezik a juliálist, és évről évre népszerűbb. Jövőre a szervezőknek talán más helyszín után is kell nézni, mert a szabadtéri színpad környéke már szűkös lesz a vendégeknek. nyíró KRISZTINA Díjazott versenyzők A halászléföző zsűrijének tagjai a lé és a hús ízét, az étel állagát, illatát, a látványt és az összhatást pontozták. A versenyt a bajai Novicsné Ádám Ildikó nyerte, a második pedig a külön csapattal benevező férje, Novics György lett. A harmadik helyet Moszbacher Gábor mo-h- ácsi versenyző szerezte meg. Használt és új műszaki kereskedés és bemutatóterem nyílt CSÖMEND, Szabadság u. 1. sz. alatt (volt ruhás bolt helyén)- vasalók, porszívók, hajszárítók, szeletelők, kávéfőzők, húsdarálók, videó, TV, DVD, mikro, stb. Folyamatosan bővülő árukészlet! Tel.: 85-336-207 70-209-0491 _______________________________________(134528 Ve ndégvonzó élményfürdő Megsokszorozódott a vendégek száma a városban a tavaly elkészült s az idén négy hullámcsúszdával bővített élményfürdő miatt. Kenéz István lellei polgármester elmondta, hogy a Ba- laton-parti települések közül talán egyedül Lellét nem viselte meg súlyosan az általánosan romló szezon. S ebben - szerinte - elsősorban az élményfürdőnek van nagy szerepe, hiszen Zamárditól Keszthelyig jönnek ide vendégek a vízipark kedvéért. A hely népszerűségét mutatja, hogy nem tudnak napijegyet kiadni, mert jóval többen szeretnék igénybe venni az élményfürdő szolgáltatásait, mint amekkora a befogadóképessége. A túlzsúfoltság elkerülése érdekében mindenki csak két órára szóló jegyet vásárolhat. ______■ Gy ermeksereg játszóházban Nagy hagyománya van a helybeli és a nyaraló gyerekek közt a játszóházaknak. A művelődési ház ezzel is színesíti a nyári kínálatot. S ennek főleg a nyaralóközönség örül. A játékos foglalkozásokat - minden kedden délután kettőtől hatig - Hídvégi Mária kézműves vezeti. S általában 30-50 gyermek gyűlik össze a szabadtéri színpadnál az óvodástól a felső tagozatosokig. Számuk az időjárástól is függ. S ha esik, a helyszín is más: olyankor a művelődési házban készíthetik a remekműveket. A részvétel ingyenes, az alapanyagokat is a művelődési ház adja. A kész alkotásokat pedig hazavihetik. E héten papírforgókat készítettek, s a körmönfonás titkaival ismerkedtek meg. A nyáron lesz egyebek közt gyöngyfűzés, papírme- rítés és rongybabakészítés is. ■ Tíz kilométer elkerülőút A 67-es út Lellét, Látrányt és Somogytúrt érintő elkerülő szakaszáról tárgyaltak a Somogy Megyei Közlekedési Főfelügyelőség szakmai fórumán. Részt vettek ezen a megbeszélésen az érdekelt ingatlanok tulajdonosai és az érintett települések polgár- mesterei is. Megtudtuk: a tíz kilométer hosszú út majd Rád- pusztánál fog csatlakozni a most épülő M7-es autópályához. S azt is: azoknak a földeknek a tulajdonosait, akiknek a birtokán áthalad az út nyomvonala, a Magyar Autópálya Rt fogja kártalanítani. Az érdekelteket majd személyesen keresik föl, és ügyvéd közreműködésével tárgyalnak vele az árról. Ha a tulajdonosok ezt nem találják megfelelőnek, akkor bírósághoz fordul- hatnak a panaszukkal. m Most ajándékba adunk 20 LŐERŐT! Ez akár 300 000 Ft kedvezményt is jelenthet. A részletekről érdeklődjön szalonjainkban! PE UG EOTíTíviáté BALATONBOGLÁR Klapka u. v. Tei.:85/550-930 SIÓFOK Föu.24. Tel.:84/519-550 * PEUGEOT PLUSZ 20 LÓERŐ! klímás Ignis már 2.500.000 Ft-tól Liana 1.3 Diesel Ignis 3.185.000 Ft-tól Diesel Wagon 3.099.000 Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS Kft. 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 2. E-mail: info@suzukiborongics.hu / Telefon/fax: 85/352-070 SUZUKI Hihetetlen lehetőség! még 07.15-ig 125.000 Ft árkedvezmény ráadásként megajándékozzuk 60.000 R értékű SHELL üzemanyag utalvánnyal Használtautók kedvező feltételekkel! Orgonaestek templomban Megkezdődött a Zeneváros közhasznú alapítvány szervezte orgonafesztivál. Ez már a 18., s átfogja az egész nyarat a katolikus templomban tartandó koncertsorozat. A nyitó hangversenyen Várallyay Róbert gyöngyösi orgonaművész játszott. Osztrák-magyar est Ma este 8 órakor a katolikus templomban osztrák-magyar est lesz, s Günter Birbaum, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete a díszvendége. Közreműködik: Sebestyén János és Lantos István orgonaművész. A fiatal művész Gyöngyösön él, a zeneiskolában tanít, és rendszeresen koncertezik. Tízéves kora óta játszik hangszeren. A nővére zongora- és csembalóművész, ő maga fiatalkori olvasmányélménye nyomán választotta az orgonát, s a Zeneakadémián tanult. Várallyay Róbert ezúttal Lellén C. Franck a-moll Korálfantáziáját, Antallfy-Zsiros Dezső Vázlatok néger spirituáléra című művét, Vivaldi és Bach C-dúr Concertóját, valamint C. Franck Fináléját adta elő. Azt est fényét emelte Mohai Gábor előadóművész, aki az egyes orgonaszámok szünetében magyar verseket szavalt, s egy prózát adott elő. Somogyvári László, a Zeneváros közhasznú alapítvány elnöke elmondta: a zenei anyag összeállításában Sebestyén János, a Zeneakadémia tanára segít. Ezen a rendezvénysorozaton nyolc előadást tartanak. A hét orgonakoncerten kívül július 24-én igazi különlegességgel várják a zenekedvelőket. Tolcsvay László Magyar miséjét adja elő Tolcsvay Sebestyén Márta és Sasvári Sándor a Rotunda kórus közreműködésével. S telt házra számítanak. Az alapítvány a koncertsorozatot az Európai Unió jegyében szervezi. Ezért nemcsak magyar, hanem osztrák s olasz művészeket is hall a közönség, és szerveznek svéd-magyar estet is.________nyíró Sikeres xilofonzenekar Kisiskolások és nagyobbak együtt játszanak a xilofonegyüttesben fotó, marton Egyre népszerűbb a 15 éve alakult Balaton xilofonegyüttes. Ajtonyi János, a zenekar vezetője s alapítója sokáig élt külföldön, s rengeteg kottát hozott. Főleg ezekből játszik a zenekar, de előad klasszikus zeneműveket is. A 18 tagú, lellei és sze- mesi fiatalokból álló együttesben játszik kisiskolás és főiskolás. Nyárra mindig bővül a más városokban tanulókkal. Szükség is van a közreműködésükre, hiszen sokszor fellépnek. Legtöbbször helyben vagy a környező településeken, de játszottak már az ország távoli tájain és külföldi városokban is. A zenekar hangzását meghatározza a xilofon, de sok más ütőhangszert megszólaltat. Marimba, timbales, conga, bongó, kvalesz és különböző csörgők színesítik az összhatást. A hangszereket az önkormányzat vette a zeneiskolának. Ajtonyi János büszke rá: tanítványai közül több is zeneművészeti főiskolán tanul tovább. A zenekar egyik tagját most vették föl a Bázeli Zeneművészeti Főiskola ütőtanszakára. ■ Siófok, Szabadság tér 6. Marcali, Hírlap-Lottózó, Hungária-ház Balatonboglár, Semsev nyelviskola Silver Üzletház, Dózsa György u. 13. Hirdessen hatékonyan! A Somogyi Hírlapban! Az Önhöz legközelebbi hirdetés felvevő helyeink LELLEI TÜKÖR __________