Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-08 / 158. szám
2004. Július 8., Csütörtök 15. OLDAL H I R D E T É S „Az emlékezéshez nem emlék, 40+ hanem szeretet kell. S akit szeretünk, azt soha nem ♦ feledünk." Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk, VOLÁK GÉZA viszi lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése július 9-én, a 15 órai gyászmise után a viszi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család „Elfeledni Téged nem lehet soha, T Meg kell tanulni nélküled élni." I Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF volt Kaposvár, Búzavirág utcai lakos 54 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése július 12-én 13.30 órakor a kaposvári Nyugati temetőben lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászolja: szerető nővére és a rokonság t Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem és édesanyánk, MARTZY FERENCNÉ Cvikk Mária siófoki lakos 78 éves korában csendesen elhunyt. Temetése július 9-én, pénteken, 15 órakor lesz a Siófok, Kele utcai temetőben. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEF volt Marcali, Katona József utcai lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 10-én, szombaton, 11 órakor a marcali Központi temetőben lesz. Gyászoló család Szerető Istenünk akaratában békességet találva értesítjük minden ismerősünket hogy kislányunk PARÓCZI BOGLÁRKA 2 és fél hónapos korában az Úrhoz költözött. Búcsúztatása július 9-én, 17 órakor lesz Bodrogon a felsőbűi temetőben. Gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdeti ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ________INGATLAN________ 8 BÖHÖNYÉN a szőlőhegyen a főúthoz közel 4700 nm-es terület, pince, szőlő, akácos rét eladó. 30/331-2828.------------ *125380* KA POSVÁRON a József A. u. 9. szám alatt épülő társasházban lakások és a mélygarázsban kocsi beállók eladók. Teljeskörű hitel, Szoc.pol. és Áfa ügyintézés. 06-70/381-5354.------------------------------—--------------------------------------126577KA POSVÁR 48-as Ifjúsági u. III. em-i 1,5 szobás tégla-gázos lakás eladó 20/9629-539----------- *128045* KA POSVÁRON a Berzsenyi u.-ban 68 m2-es, 2,5 szobás, erkélyes, egyedi gázos, 1. emeleti, tégla lakás felújítva, garázzsal eladó. Tel.: 82/432-658,17 óra után.-----------------------------------------------------------------------• 130500* KA POSVÁR, Petőfi u-ban jó állapotú, 30 m!-es garzon eladó. 06-30/335-4002.-----------------------------------------------------------------------*131765* * BÉLATELEPEN a fonyódi hegy oldalában, 100 m2-es összközműves lakóház 160 n-öl telken sürgősen eladó. Irányár: 19,5 M Ft. Tel. 06-30/202-4569.-----------------------------------------------•--------------------*131796* KA POSVÁRON 71 m2, 3 szobás, erkélyes, üres lakás a Kinizsi Itp-n eladó. Tel.: 30/403- 8773. Irányár: 7,95 M Ft.------:-----------------------------------------------------------------*132207* BALAT ONFENWESEN, Fenyves u. 49. alatt 565 m!-es telek 28 m2-es faházzal eladó. Ár: 3,8 M Ft. Tel.: 70/217-3471.------------------------------------------------------------------------*132331* CSURGÓN 1,5 ha területen, volt sajtüzem ELADÓ! 16 MFt+ÁFA Tel.: 30/9913-547.------------------------------------------------------------------------*132424* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat! 06-1-210-4904.------------------------------------- * 8 * *132153* GIG E Község Önkormányzatának Képviselőtestülete eladásra meghirdeti a Gige külterületén (079 hrsz.) a szőlőhegy szomszédságában lévő volt szeszfőzde épületeiét. Irányár: 600 E ft. Érdeklődni munkaidőben 8-16 óráig a 82/721-321 telefonszámon, illetve a 06- 30/396-9685 telefonszámon.------------------------------------------------------------------------*132590* a E LADÓ szőlő terméssel is, pince, hordók, teljes felszerelés. Somogyvár, 85/340-487.^ FONYÓDON a Nap utcában 1190 m2 beépíthető telek eladó. Tel.: 06-30-569-5653.------------------------------------------------------------------------*132644* TELEK marcali központjában, Orgona u.-ban eladó, építési engedéllyel 6,5 M Ft 1400 m2. Tel.: 06-70-943-6237.-----------------------;-----------------.-----------------------------*132658* a T 0P0NÁR0N családi ház csendes helyen eladó. 30/473-3071.------------------------------------------------------------------------*132667* TÖRÖCSKEI kertbarátoknál telek ingyen bérbe adó vagy eladó. Tel.: 30/9293-991.------------—--------------------------------------------------------*132685* S0M 0GYJÁD, Gárdonyi G. u. 14. sz. alatt összkomfortos családi ház eladó. 82/489-126.-----------------------------------------------------------------------*132687* NAGY BERKIBEN 2 generációs, padlástér- beépítéses, egyedi tervezésű, gáz kp-i fütéses családi ház 1500 m2 telken eladó. Ár: 15 MFt. 30/212-8481-----------------------------------------------------------------------*132694* KA POSVÁR, Iszák utcában 1,5 szobás házrész eladó. Tel.: 20/594-7256, 20/374-5608.----------------------------------------------------------------------* 132700* KA POSVÁRTÓL 17 km-re lakóház szép helyen eladó. 30/631-4183.----------------------------------------------------------------------*132710* KA POSVÁR, Arany J. közben téglaépületben, 3. em-i, egyedi gázfűtéses, 54 m2-es, 2,5 szobás lakás azonnali beköltözéssel eladó. Irányár: 9 M Ft. 30/408-2356,82/434-573------------------------------------------------------------------------*132720* KAP0SFÜREDEN kertes sorházban 3 szoba+nagy nappalis, amerikai konyhás, szu- terénos, 2 garázsos ház eladó. 30/2378-205.-----------------------------------------------------------------------• 132752* KA POSVÁR, ÉNY-I városrészben azonnal beköltözhető családi ház eladó. 20/331-4455.------------------------------------------------------------------------*132776* SIÓFOK-KILITIN kö zművesített építési telek eladó. Tel.: 06-30-227-2929.-----------------------------------------------------------------------*132778* S K APOSVÁRON, Berzsenyi u.-ban 54 m2- es tégla, gázos lakás eladó. 30/275-7124.-------- -132861* BA LATONSZÁRSZÓN vízparti őrzött üdülőparkban társasházi lakások és építési telkek eladók. 30/504-0416.------------------------------------------------------------------------*132879* 200 m2-es, kúria jellegű családi ház 0,5 ha területtel Jákóban eladó, lár: 9,7 M Ft. 06- 30/6811-425.-----------------------------------------------------------------------*132888* KA POSVÁR központjában 3 helyiségből álló, 55 m2-es ossz alapterületű iroda eladó. Tel.: 30/3367-696.-----------------------------------------------------------------------*132911* KA POSVÁRTÓL 10 km-re 1000 m2-es szarvas- marha istálló komplett belső technológiával, jó infrastruktúrával eladó vagy tartásra bérbe adó. Tel.: 30/3367-696.----------------------------------------------------------------------*132911* KA POSVÁRON 2,5 szobás, I. em-i panel, maximálisan felújított lakás, csendes környezetben eladó. 70/577-2627.------ *132924* 1, 5 - 2 szobás erkélyes lakást keresek II. emeletig Kaposváron. 30/214-0797.-----5—L--------------------------------------------------------*132930* S B UDAPESTEN a 12. kerületben teljesen felújított, igényes, fiatalos lakás, 30 m2 + galéria, beépített fenyő konyhával, cirkó fűtéssel eladó. 20/511-9796.-------- *132935* KA POSVÁRON új családi ház eladó, üzletnek, irodának, stb. 90% készültségi fokban, ikertelken 215 m2, Bláthy és az Eger utcára nyílik. Tel.: 06-30/956-3113.------------------------------------------------------------------------*132950* KAPOSVÁRON, a kórházzal szemben 2,5 szobás III. em-i tégla, egyedi gázfűtéses lakás eladó. 20/5887-464.-----------------------------------------------------------------------*132952* __________JÁRMŰ__________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228.------------------------------------------------------------------------*118423* OLAJCSERE INGYEN! 82/526-826. Kaposvár, Ond V. u. 1. (Inkubátorházi------------------------------------------------------------------------*125371* r *é Bendix indítómotor generátor szerviz Alkatrész forglamazás, javítás. Digitális kilométerórák beállítása, beszabályozása, javítása. Nagyakanizsa Tel.: 06-93/320-989; 06-30-9940-888, www.kilometerora.hu AUTÓÜVEGSZAKÜZLET Kaposvár, Semmelweis u. 14. VW Szalon mellett. 82/526-060.------------------------------------------------------------------------*130434* 8 LADA 2105 1994-es, vonóhoroggal eladó. Zamárdi. Tel.: 84/348-220. —-------------------------------------------------------------------*132511* SÜRGŐSEN eladó kétéves újszerű állapotban Suzuki Sedan GLX 1300-as 480 ezer Ft+hitelvállalás. Tel.: 85/322-377, 20-580- 8126.-------------------- *132918* a F ORD Focus Trend 1999. IV. havi, 1.4- es, 16V, szervizkönyv, sötétkék metál, 70 E km-rel 1,75 M Ft-ért eladó. 06-20/488- 2228.------------------------------------------------------------------------*132946* ÁLLÁST KÍNÁL TÁVMUNKA nyolcvanezerért! SMS-ben közölje címét, tájékoztatom levélben! 20-482-4146.---------------------------------------------------------------------*130306* RE HABILITÁCIÓS cég keres 1-1 fő megváltozott munkaképességű alkalmazottat takarítói és udvari munkás munkakörbe Siófok- Szabadisóstón. Tel.: 06-30/565-9925.-----------------------------------------------------------------------*132857* 52 FOGYNI vágyót keresek most! 20/468- 7506-----------------*-----------------------------------------------------*132696* MISKOLCI székhelyű építőipari Rt keres az M7-es autópálya építésénél történő munkavégzésre betonacél szerelésben jártas művezetőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: 46-414-575-ös telefonszámon 8-16 óra között. *132535* Magyarország egyik meghatározó nyílászáró gyártója keres műanyag nyílászáró rendszereinek értékesítésére - lehetőleg- bejáratott üzlettel rendelkező partnereket. Partnereink részére rövid gyártási határidőket és kiemelt jutalékot biztosítunk. Érdeklődni lehet munkaidőben: 06-1-224-7280, 06-1- 224-7281. *132136* ÁCS, tetőfedő, bádogos vállalkozások jelentkezését várjuk. Pályázati anyag átvehető az Etalon Kft Császárréti telephelyén. 82/511- 365.------------------------------------------------------------------------*132549* Fonyódi székhelyű kft. keres gazdaságipénzügyi vezetőt felsőfokú végzettséggel és gyakorlattal. Tel.: 85/362-222, vagy 85/561-950. *132642* ÁCS, tetőfedőt felveszek. 20/806-8933.--------;----------;--------------------------------------------------*132679* KÖ ZÉPFOKÚ végzettségű személyeket keresünk másodállásban Siófok környékéről. Kezdőkereset: 192 000 Ft 06-70-454-6262.-----------------------------------------------------------------------*132760* KA POSVÁRI gyorsétterembe felveszünk éves állásra megbízható, szakmáját szerető, fiatal szakácsot. 30/227-1300---------------------------------------------------------,-------------*132785* FON YÓDI ABC-be, kávézóba fiatal női munkaerőt felveszünk. 85/363-602, 30/227-1805.----------------------------------------------------------------------• 132786* EG ÉSZSÉGVÉDELEM területére kiemelkedő jövedelemmel munkatársat keresek. 30/3368- 345.---------------------------------------------------------------*192801* MINDENNAPI embereknek, nem mindennapi jövedelem! 06-20/392-2560.--------------------------------- *132801* PÉ KET, gk. vezetőt mozgó ABC-re felveszek. Tel.: 30/484-9219.-----------------------------------------------------------------------• 132825* ÖN MUN KÁT én munkatársat keresek. 20/246-7424. —-------------------------------------------------------------------*132827* PÉKEKET felveszek Kerekibe, szállás ingyenes, tel.: 06-30/3366-254.---------------------------------------:-------------—------- ‘132899* ZÖ LDKÁRTYÁS klímaszerelőt felveszünk. Tel.: 06-30/273-2566 vagy 06-30/417-8598.-------------------------------------—-------------------------------*132912* DUNÁ NTÚLON piacvezető oktatási cég kaposvári irodája jó megjelenésű, határozott munkatársat keres. Feladat: Az oktatásaink iránt érdeklődők személyes tájékoztatása. Kínálunk rugalmas munkaidőt, kiemelt bérezést, szakmai képzést. Érdeklődni: 82/413-040.--------------------------..-------------------------------------------*132938* LA KATOSOKAT-HEGESZTÖKET kiemelt bérezéssel felveszünk. 30/9598-957.------------------------------------------------------------------------*132939* NAGYBERKI Teke Vendéglőhöz éjjeliőrt felveszünk. Környékbeliek előnyben. 30/9598- 957.------------------------------------------------------------------------*132939* KŐMŰVESEKET és segédmunkásokat felveszek. Tel.: 06-30/956-3113.------------------------------------------------------------------------*132948* KONTÉNERES autóra tehergépkocsi vezetőt felveszünk. 82/377-633, 30/9272-928.---------------------------------------------------------------------*132966* 6 ÓRÁS telemarketinges feladatra lelkes, nyitott, dinamikus jelölteket várunk. Országos Pályázati Tanácsadó Iroda. 06-70/451-9367.-------- ---------- ------------- -----------*132975* OK TATÁS OKLEVELET adó masszázs tanfolyam indul július 12-én Kaposváron. 70/501-7867.----------------------------------------------------------------------*131218* S IN TENZÍV gépíró tanfolyamok. 20/370- 2087.-----------------------------------------------------------------------*131338* LI TE NYÁRI DIÁKTANFOLYAM NÉMET kezdő tanfolyam indul július 13-án, középhaladó aug. 9. kf. vizsgára felkészítő júl. 26., aug. 7. ANGOL kezdő indul júl. 12., haladó júl. 5., 21. kf. nyelvvizsgára felkészítő júl. 26. aug. 11. -30% SZJA. Kaposvár, Zárda u. 21. 82/415-920. OKÉV: 03-0123-03. Falvai és Társa Kft.------------------------------------------------------------------------*132472* ANGOL, NÉMET GYEREKEKNEK 7-11 éveseknek nyelvtanfolyam júl. 12-31-ig. LITE Kaposvár, Zárda u. 21. 82/415-920. OKÉV: 03-0123-03. Falvai és Társai Kft.--------------------:--------------------------------------------------*132472* NÉ MET-FRANCIA középfokú előkészítő a Kopernikusz Nyelviskolában. Telefon: 20/9177- 842.------------------------------------------------------------------------♦132725* INTENZÍV ESZPERANTÓ képzés indul folyamatosan az Ezópus Tanodánál (AL-0196) 82/429-246.-------1---------------------------------------------------------------• 132752* ANGOL tanítás, pótvizsgára felkészítés. Telefon: 30/298-0355.-----------;--------:--------------------------------------------------*132759* SZ EMÉLY- és vagyonőr tanfolyam indul Kaposváron, taszári munkalehetőséggel. Érdeklődni: munkanapokon 13 és 17 óra között személyesen Döbrönte Security Bt. Kaposvár, Rákóczi tér 12-12/a. (Somogyterv irodaház, III. emelet) vagy telefonon egész nap a 06- 30/432-8800 számon lehet.----------------------------------------------------------------------* 133006* SZ OLGÁLTATÁS GÁZKÉMÉNYEK! 25 év garancia. Kéménybélelés üvegszál erősítésű műgyantával. Tüzelés- technika Kft. Telefon: 82/321-517.------------------------------------------------------------------------*119537* HYPOXITRAINER narancsbőr és zsírpárnák ellen. Szauna és pezsgőfürdő. Wellness Oázis Kaposvár, Achim A. u. 12-16. az udvarban 30-236-8215.------------------------------------------------------------------------*123891* MÉRETES SZABÓSÁG Kaposvár, Kossuth L. u. 8. Telefon: 82-422- 932.------------------------------------------------------------------------*123891* REDŐNY AKCIÓ 30-70%! Redőny, reluxa, szalagfüggöny,- napellenző. Nyugdíjasoknak +12%! 82/413-384, 85/450-396, 30/620-8258.------------------------------------------------------------------------• 125843* VILLANYSZERELÉSI munkát vállalunk referenciákkal. Telefon: 30/277-1305. —-------------------------------------------------------------------*132552* BÁDOGOS munkákat vállalok. Telefon: 30/522-1364.-----------------------------------------------------------------------* 132676* KL ÍMA! A legnagyobb választékban! Rpont bemutató- terem Kaposvár, Damjanich u. 4. 82/311- 000----------------------------------------------------------------------*132922* ÁR OKÁSÓS minirakodóval munkát vállalnék Kaposvár és környékén. Telefon: 06-30/245- 6811.------------------------------------------------------------------------*132959* VEGYES LAMBÉRIA, HAJÓPADLÓ szárított anyagból folyamatosan kapható. Al- fa-Tóth Kft Kaposvár, Szent L. u. 5., 82/419- 819.------------------------------------------------------------------------*121722* SÓDER 3100 Ft/m3. 82/412-942.-----------------------------------------------------------------------• 131710* KAMIONNAL könnyen megközelíthető, ipari árammal ellátott, targoncával bejárható kb. 500 m2-es ipari csarnokot vagy műhelyet bérelnék hosszú távra. Tel.: 06-30-377-5232 Balogh.------------------------------------------------------------------------*132612* JÚLIUS 6-TÓL 50%-OS NYÁRI AKClá a Quelle kaposvári üzletében. Kvár., Somssich P. u. 4.------------------------------------------------------------------------• 132808* EDZÖTERMI berendezések üzemeltetéséhez helyiséggel rendelkező partnert keresek. 30/284-4466.------------------------------------------------------------------------*132824* VÁLLALJUK idősek ápolását gondozását családias környezetben a Balatonnál szobák apartmanok leköthetők: 30-630-9890.------------------------------------------------------------------------*132914* SÓDE R 3100 Ft/m3.82/412-942.-----------—---------------------------------------------------------*132949* BI LIÁRDASZTAL eladó. 82/315-218 -14 órától------------- *132993* AL BÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON bútorozott, felszerelt lakás hosszú távra, azonnali költözéssel kiadó. Tel.: 30/569-8610.------------------------------------------------------------------------*132716* TÁRSKERESÉS JELENTKEZZEN a Balaton legjobb társkereső klubjába. CronosTel.: 06-30/332-5073.------------------------------------------------------------------------*125155* SIKER, korrekt párkeresés Kaposváron! Tel.: 06-30-419-5893.------------------------------------------------------------------------*130186* S A LEGKORSZERŰBB személyiség központú társkereső. Kérésre felkeresem Önt 30/9945-968------------------------------------------------------------------------*132478* SZABADIDÓ partnert keresek. 06-30/585- 0865------------------------------------------------------------------------*132566* KAPOSVÁRON partnerközvetítés. 30/600-1039. *i 32810* __________ÁLLAT__________ a SZ OPÓS borjak eladók. 82/385-449 este.------------------------------------------------------------------------•132750* a FIATAL tojótyúkok 350 Ft/db áron kaphatók naponta 7-16 óráig a nagyrécsei majorban. (Zala megye) Telefon: 06-30/3399-960. — *132849* ÁLLATELEDEL bolt Kaposvár, Béke u., pavilonsor.------------------------------------------------------------------------*132853* ROTTWEILLER 7 éves szülőpár kutyáimat elajándékoznám. 30/214-0797.----------------------------------------------------------------------*132930* LO VAGLÁS, lótartás Kaposvártól 4 km-re kellemes környezetben. Telefon: 06-70/318-5316.--------------------------------------------------- *132944* ELADÓ 4 db 12 hetes malac. Tel.: 82/414-668.------------------------------------------------------------------------• 132958* ÁLLÁST KERES ORSZÁGOS ingatlan iroda, területi képviselőket keres átképzéssel! Telefon: 06-1-210- 4673.----------------------------------------------------------------------*132481* FŰ KASZÁLÁST, parlagfű irtást, bozótírást, csemeteápolást vállalok 6 Ft/m2-től. Tel: 16 óra után 20/560-3502-----------------------------------------------------------------------• 132768* 20 ÉVES agilis lány ügyintéző-titkári végzettséggel, alapfokú német nyelvtudással elhelyezkedne Balatonlelle vonzás körzetében. Tel.: 06-70-363- 1859. *132909* BUSZSOFŐR keres munkát. Telefon 20/9862-709.-----------------------------------------------------------------------*132917 ÉR ETTSÉGIZETT diáklány munkát keres, lehe tőleg Kaposváron. Telefon: 82/425-631,06 20/596-1146.-----------------------------------------------------------------------• 132921 KAP OSVÁRON bejárónői állást vállalok Telefon: 06-20/396-8408.------------------------------------------------------------------------• 132927 APRÓ-CSEPRŐ BONTOTT tégla, faanyag, cserép olcsón eladó kaposvár Kórház területén. 20/3344-605----------------------------------------------------------------------*132764* BO NTÁSI anyag eladó: nagyméretű tégla 10 Ft/db (Babócsa) 06-30-232-9515.----------------------------------------------------------------------*132872* GÁ ZTŰZHELY 4 lángos panorámás, 1201 Lehel hűtőszekrény eladó. Kaposvár 82/319-035.--------------------------------------------------------------------—*132961* GÉPEK FŰKASZA Akció! Felét befizeti, elviheti, a többit októberben. Tel.: 06-92/377-107.------------------------------------------------------------------------*132430* _________GARÁZS_________ KA POSVÁRON, Honvéd utcai edzőcsarnok mögötti garázssoron végleges felépítményű garázs eladó. Tel.: 06-30/277-3992.-----------------------------------------------------------------------*130859* ME ZŐGAZDASÁG 1 DB DEUTZ Fahr kombájn M 1202 fülke nélküli, 160 LE napi 8 hektáros teljesítménnyel, jó állapotban eladó. 1 db 1933 MB 1987-es évjáratú nyerges vontató billencsre átalakítható, jó állapotban eladó. Érdeklődni: 30/9395- 040 telefonon. *132273* AKÁC tűzifát veszek nagytételbe tőmellől égész évben. Tel.: 06-30-4112-215. ——-------------------------------------------------------*132537* SZ ÁLLÍTÓSZALAG vastagponyvás gabona, kukorica, burgonya rakodására alkalmas, eladó, lár: 300 e Ft. 30/640-7225.-----------------------------------------------------------------------*132722* KA JSZI vásár Viszpusztán termelői áron minden nap 8-18 óráig. Tel.: 06-30-385-6357.---------------------------------—-----------------------------------*132979* DIÓT veszek. Tel.: 06-30-232-7222.-----------------------------------------------------------------------*132986* ADÁSVÉTEL SZÉN akció! 1.850 Ft/q-tól. 06/30/320- 6554--------------:--------------------------------------------------------*132774* PÉ NZPIAC MINDEN típusú forint és devizahitelek teljes körű, gyors, korrekt ügyintézése. 82/526- 560, 30/389-2780.-----------------------------------------1---------------:--------------*132945* RE NDEZVÉNY PÉNTEKEN Gyékényesen a Zöld Sasba - Gold bál! Sztárvendég: Matyi és a Hegedűs.------ ------- *132977* UT AZÁS CSOKONYAVISONTÁN nyaraló kiadó 82/412- 452.-------------------------:-----:---------------------------------------*132969* VÁ LLALKOZÁS PALATETŐ-FELÚJÍTÁS zsindelytekercs-ragasz- tás lapos tetők szigetelése 06-20/9318-900.------------:---------------------------------------1-------*132377* RÉ GISÉG ÜZEMKÉPES régi Csepel varrógép, stb. eladó. 30/214-0797.-----------------------------------------------------------------------*132932* ÜZ LETHELYISÉG CSURGÓ központi helyén 1100 m2 területen 80 m2 üzlet (lakható), utcafronton beépíthető, áron alul eladó. 30/9561-742.----------------------------i------------------------------------------*132555* KA POSVÁR, Ady E. u. 17. sz. alatt üzlet bérleti joga eladó. Tel.: 06-30/956-3113.-----------------------------------------------------------------------*132950* KI ADÓ c : > SIÓFOK központjában KIADÓ ÜZLETHELYISÉGET (50-100 m2) keresünk, szeptemberi költözéssel! Telefon: 30/9551-561. ^____________________________________________(132201^ JIHCZ-K Mfl SEGÍTSÉGÉVE iHHHBBÍ 06 90 230-473 KOS 06-90-230-461 MÉRLEG 06-90-236467 BIKA 06-90-230-462 SKORPIÓ 06-90-230*468 IKREK 06-90-230-463 NYILAS 06*230-469 RÁK 06-90-230464 BAK 06-90-230470 OROSZLÁN 06-90-230-465 VÍZÖNTŐ 06-90-230-471 SZŰZ 06-90-230*466 HALAK 06-90-230472 t „Álmodtunk egy öregkort, szépet A kegyetlen betegség mindent ősz- szetépett." Fájdalommal tudatjuk, hogy DANCS LAJOS somogyszili lakos 76. életévében csendesen elhunyt Temetése július 9-én, pénteken, a szentmisét követően 9.30 órakor lesz a somogyszili temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család Kedves ismerőseinkkel tudatjuk, hogy nagymamám, dédikénk, anyósom, SÁNDORJÓZSEFNÉ Sóstai Ilona 96. évében csendesen elhunyt. Temetése július 9-én, a 8 órai szentmise után a somogyvári temetőben lesz. Emlékét szívünkben őrizzük. Sándor család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik ÖZV. FILIPOVICS PÁLNÉT utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osztoztak. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. KESZTYŰS JÓZSEFNÉ lengyeltóti lakos, életének 81. évében elhunyt Temetése július 10-én, a 10 órai gyászmisét követően a lengyeltóti újtelepi temetőben lesz. Gyászoló család