Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-20 / 43. szám
2004. Február 20., Péntek HAZAI TŰK Ö R 3. OLDAL A kispártok nem akarnak közös listát Egy asztalhoz ültek - Orbán Viktor kivételével - a parlamenti pártok elnökei a közös európai parlamenti lista állításával kapcsolatban. Túl sok eredményt nem hozott a találkozó, hiszen az MDF és az SZDSZ elnöke is kijelentette: önállóan indulnak a választásokon. Jövő héten újra találkoznak a pártvezetők, hogy a Fidesz elnökével együtt beszélhessenek a miniszterelnök javaslatáról. Budapest A zárt ajtók mögött zajló megbeszélésen az előzetes hírekkel ellentétben nem Bárándy Péter igazságügy-miniszter, hanem maga Medgyessy Péter képviselte a kormányt. A miniszterelnök azt mondta: arra kérte a kormány tagjait, hogy értékeljék a közös lista állításának „mögöttes szándékát”, azaz a nemzeti összefogásra való törekvést. Mivel Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke nem tudott részt venni a tanácskozáson, ezért várhatóan jövő kedden újból összeülnek a pártok. Kovács László, az MSZP elnöke közölte: ismertette a szocialisták álláspontját a miniszterelnök javaslataival kapcsolatban. A pártelnök szerint jó jelzés lenne az embereknek a közös lista, mert azt mutatná, hogy a pártok képesek megegyezni a legfontosabb belpolitikai kérdésekben. Elképzelése szerint az európai parlamenti képviselők a későbbiekben is havi rendszerességgel egyeztetnének, attól függetlenül, hogy más pártban ülnének a parlamentben. Ha a pártok a javaslatot elfogadnák, akkor a kormánypártok és az ellenzéki pártok egyenlő arányban osztoznának a 24 képviselői helyen, a lista első négy helyét azonban a parlamenti erősorrend alapján osztanák fel. Azt a későbbi tárgyalások döntenék el, hogy pontosan hány hely jutna a nagy, illetve a kis pártoknak. Hozzátette: a listán csak olyan szocialisták lennének, aki valóban kimennének Brüsszelbe, így ő és Horn Gyula nem szerepel majd azon. Kovács leszögezte: igaz, hogy sehol nem volt még ilyen listára példa, ám úgy látja, hogy egyik országban sem olyan éles a belpolitikai feszültség, mint nálunk. Ráadásul a közös lista semmilyen uniós jogszabályt nem sért. Kovács szerint a közös lista ellenére is lenne választás, hiszen több parlamenten kívüli párt jeKözös európai parlamenti képviselő-jelölő lista: hárman kétfélét gondolnak lezte részvételét, így ezekkel versenyeznének. Azzal Kuncze Gábor, az SZDSZ, és Dávid Ibolya, az MDF elnöke is egyetértett, hogy változtatni kell a hazai politikai hangnem stílusán, és hogy az ország érdekében a legfontosabb kérdésekben egyezségre kell jutniuk a pártoknak, ám ennek ellenére egyikük sem támogatja a közös listát. Kuncze kijelentette: az SZDSZ álláspontja változatlan. Bár értik a miniszterelnöki szándékot, nem támogatják azt, mert a közös lista nem adná meg az embereknek a szabad választás lehetőségét. .Dávid Ibolya azt mondta: a javaslat megvalósítása sem politikai, sem jogi értelemben „nem FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY megy”. Hozzátette: az európai uniós csatlakozás, valamint a gazdasági és szociális biztonság megteremtésének kellene a megoldás keresésére ösztökélnie a pártokat. Dávid Ibolya szerint ez a demokratikus út, nem a miniszterelnök által javasolt megoldás. FARKAS MELINDA Kaposvár Uniós szakértők a Kométánál Az ügygondnok egyelőre várat magám amelyben segítséget kért a megoldáshoz. Tegnap megérkezett a válasz: jövő héten kedden, szerdán és csütörtökön hatósági szemlét tart a Kométa üzemében két uniós állatorvos szakember: A német Volker Thran és az ír Ola- fur Oddgeieersson nemzetközi hírt! szakemberek, akiktől azt várják Kaposváron, hogy az uniós elvárások és szabályok szellemében vizsgálják meg az üzemben folyó munkát, illetve az élelmiszer-biztonsági előírások betartását. Az általuk feltárt hibák irányt mutathatnak a jövőre nézve is. Hollósy Tibor, a Kométa általános igazgatója azt mondta: tartják magukat a Szanyi Tiborral történt megbeszélésekhez, és ha az ügygondnok megérkezik, vele is végigjárják az üzemet, s megmutatják az elvégzett felújításokat. Mivel azonban Kaposváron jelenleg minden nap veszteség, azt szeretnék, ha felgyorsulnának az események, amiben talán az uniós szakértők is segíthetnek. VARGA OTTÓ Bár tegnapra ígérkezett, nem érkezett meg a kaposvári Kométa 99 Kft.-hez a minisztérium által kijelölt ügygondnok. A Tolna megyei szakhatóságtól várt szakállatorvos hölgy lenne ugyanis az, aki elsőként elbírálná: elvégzett-e minden előírt javítást, beruházást a Kométa. Ha a szakállatorvos úgy látja, minden javítás rendben van, akkor készre jelenthetik a kaposvári üzemet, és jöhet Budapestről a következő állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szemle. Erről egyébként a kedden Kaposváron tárgyaló Szanyi Tibor államtitkár egyezett meg Gia- como Pedranzini ügyvezetővel. Ha ügygondnok nem is, egy jó hír azért érkezett tegnap a kaposvári üzembe. A Kométa menedzsmentje ugyanis a kialakult bizonytalan helyzetre való tekintettel levelet írt az Európai Unió állatorvosi hatóságának, Nyílt nap a gazdaságról A pénznek nincs szaga fotó: europress/kallus györgy Budapest Védik a beteget Budapest Áprilistól nemcsak a betegek, hanem a szociális intézményekben, a gyermekotthonokban élők érdekeit is hivatásos jogvédők óvják. Az érdekvédelmi feladatokat új közalapítvány szakemberei látják el. A betegjogi képviselői hálózat beolvad az új közalapítványba, amelynek kuratóriumi elnöke Csehák Judit, volt egészségügyi miniszter. A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány jogvédelmi képviselői sajátos képzés után állhatnak munkába. Közülük legalább 52 fő betegjogi, 26-26 fő ellátottjogi és gyermekjogi képviselő lesz. Feladataikat munkaviszonyban, megbízási vagy vállalkozási jogviszony keretében láthatják el. A tapasztalatok szerint a vidéken élő betegek ritkábban panaszkodnak, mint a fővárosban élők. A legtöbb problémát a pszichiátriai ellátással kapcsolatban, a belgyógyászati, a sebészeti és a nőgyógyászati osztályok betegei jelzik. Évente kétmillió kórházi beteg közül 300 páciens panasza miatt bírósági eljárás indul. Csehák Judit szerint a fogadóirodák nem kívánnak a műhibaperekre szakosodott ügyvédek „előszobái" lenni. Németh zsuzsa Az ország gazdasági versenyképessége és reformja, a magyar gazdaságba vetett bizalom elvesztésének oka volt terítéken az Országgyűlésben. A Felelősen a gazdaságról című politikai vitanapon Draskovics Tibor pénzügyminiszter megismételte, hogy a kormány gazdaságpolitikája a növekedést és az egyensúlyt egyforma súllyal állítja a középpontba. A pénzügyi tárca vezetője szerint a magyar gazdaság erős és fejlődőképes, a fejlődés megvalósítását kiszámítható gazdaságpolitika segíti. Göndör István (MSZP) szerint a magyar gazdasággal kapcsolatos bizalomhiány azzal függ össze, hogy a fiskális és monetáris pénzügypolitika tartalmi és kommunikációs hibákat követett el, s minden gazdasági kérdés túlpoli- tizálódott. Varga Mihály (Fidesz) szerint a magyar gazdaság helyzete rosszabb, mint a kormányváltáskor volt, a gazdasági növekedés hatéves mélyponton van. Kuncze Gábor (SZDSZ) szerint a legnagyobb probléma, hogy elveszett a gazdaság iránti bizalom, mégpedig azért, mert túl magas a költségvetés hiánya. Ékes József (MDF) szerint az önkormányzatok is egyre rosszabb körülmények között kénytelenek gazdálkodni. Cigánytelepek felszámolása Budapest Tíz és fél milliárd forintos hitelből hajtaná végre romate- lep-felszámolási programját a kormány. A kölcsönt a pénzügyminisztérium venné fel az Európa Tanács Fejlesztési Bankjától, a programot az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal bonyolítaná le. A hitel felvételéhez a kormány vállal garanciát. A hitelkérelmet már beadták a bankhoz. Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romapolitikai államtitkára közölte: ez az összeg sem elég a cigánytelepek teljes felszámolására, de a következő 2004-2006-os ütemtervet konkretizálja, megindulhat a munka. Ez a program nem csak a lakásgondokat oldhatná meg, de javíthatna a telepeken élők oktatási, egészségügyi ellátásán is. A Cigányügyi Tárcaközi Bizottság tegnapi ülésén tájékozódott a romák társadalmi integrációját elősegítő kormányzati program - középtávú intézkedési csomag - jelenlegi állásáról. A program a szerdai kormányülés napirendjén szerepelt, döntés azonban nem született róla. A program a szükséges módosítások után várhatóan április elején kerül ismét a kormány elé. A 2005-ben kezdődő roma integrációs évtized program kapcsán Teleki közölte: április elején a nemzetközi irányítóbizottság újratárgyalja, melyik országban, milyen prioritások alapján akarják elindítani az integrációs folyamatokat, de az már most biztosnak látszik, kiemelt szerephez jut az oktatás, a lakhatás, az egészség- ügy és a foglalkoztatás. steiner Új központtal gyorsít a Posta Budaörs A Magyar Posta Európa legkorszerűbb logisztikai központját építi fel Nagytétényben. A 17 milliárd forintos beruházásból 4,5 milliárdot fordítanak az épület megépítésére, ugyanennyit gépi berendezésekre, a többit kiszolgálógépekre, elsősorban 60 autó beszerzésére. A berendezés 7200 csomag feldolgozására képes óránként, ugyanakkor 40 ezer kis-, és 20 ezer nagyméretű levél feldolgozására is alkalmas. Az Európai Unió követelményeinek megfelelően a leveleket egy napon belül, a tíz kiló alatti küldeményeket pedig a címzett házához fogják kiszállítani. Hogy mindezt teljesíteni tudják, a vasúti szállításról áttérnek a gyorsabb közúti szállításra, s erre a célra 60 autót állítanak üzembe. A logisztikai hálózathoz 16 városLevélgyűjtés: óránként 40 ezer kis boríték fotó: europress/kerék ágnes bán feldolgozóközpont kapcsoló- ják. Úgy tervezik, augusztusban dik, ahonnan a postai küldemé- megkezdhetik az üzem műszaki nyékét szintén autóval továbbít- átadását. koós tamás pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 260.5000 265.0000 USD 205.5000 209.0000 GBP 385.5000 392.0000 CHF 164.0000 171.0000 SKK 6.2000 6.8000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: február 19. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Drága párhuzam A Fidesz azt javasolja a pénzügyminiszternek, hogy számolja fel Baja Ferenc államtitkár hivatalát, a Hírközlési és Informatikai Minisztérium mellett párhuzamosan működő Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatalát. Rogán Antal, az Országgyűlés szakbizottságának fideszes elnöke úgy látja: miközben az informatikai szektorra fordítható támogatások reálértéke zuhan, a kormányzat pazarol. Márfai Péter, az MSZP informatikai és távközlési munkacsoportjának vezetője visszautasította a felvetést. EUROPRESS Adomány Egy 9 és fél millió forint értékű orvosi műszert adott át a zalaegerszegi Deák-Széche- nyi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola a Zala Megyei Kórháznak. Az iskola az Oktatási Minisztérium által kiírt, a „XXI. század szakképzéséért” pályázaton nyert 8,5 millió forintot, amit saját erőből egymillió forinttal kiegészített. A műszer egyszerre segíti a gyógyítást és az ápolónők szakképzését, mti Lemaradást látnak A PricewaterhouseCoopers munkatársai szerint a magyar törvényhozás elfogadta ugyan azokat a törvényeket, amelyek az uniós csatlakozáshoz kellenek, a részletszabályok, illetve a végrehajtási utasítások tekintetében azonban az államigazgatás lemaradásban van. mti Manipuláció Az Ifjúsági Demokrata Fórum szerint a „tudománytalan módszerrel elvégzett, prekoncepcióra épülő, manipulatív kérdésekből álló kérdőíves felmérés alkalmatlan arra, hogy a leendő történelemtanárok romákkal és zsidókkal kapcsolatos attitűdjeire következtetni lehessen”. Mint ismert, Vásárhelyi Mária szociológus egy felmérés alapján a történelem szakos hallgatók tekintetében aggasztó mértékűnek nevezte az antiszemita beállítódás elterjedtségét, cigányellenes beállítódásukat pedig drámainak, mti Népszerű Monet Harmadszor is meghosszabbították a budapesti Monet-kiállí- tás nyitvatartási idejét. A rendkívüli érdeklődés miatt a tárlat szombattól már 22 óráig fogadja a látogatókat. A hétfői szünnapot fenntartják. A Monet és barátai című, tavaly december 1-jén megnyílt impresszionista tárlat március 15-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban. MTI Szoborállítás A Teleki Pál Emlékbizottság mindenképpen felállítja a néhai miniszterelnök szobrát, ha nem köz-, akkor magánterületen. Bakos István, a testület egyik tagja kijelentette: a szobor elhelyezésére több elképzelés van, de még nem kötelezték el magunkat, továbbra is várják a Fővárosi Közgyűlés kedvező határozatát az eredeti helyszínre be- nyújtott igényről, mti _______________■