Somogyi Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-20 / 43. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖR K É P 2004. Február 20., Péntek Enjoy: szakértők szerint jó a vétel Szabó József Andor, a megyei közgyűlés Fidesz-MPSZ frakci­ójának vezetője alig egy hónap alatt kétszer is sajtótájékozta­tót tartott az Enjoy Rádió, vagy korábbi nevén Somogy Rádió ügyében. A képviselő állításokkal felérő kérdéseket tett fel, s arra a következtetésre jutott, valaki vagy valakik „megvezet­ték” a közgyűlést. Ennek nyomán a közgyűlés vezetői vizsgá­latot kértek a megyei önkormányzat és a korábbi tulajdonos temetkezési vállalkozó között létrejött csereszerződés ügyé­ben: a szakértői jelentés ma kerül a pénzügyi bizottság elé. Kaposvár Háziorvost keres a falu Felsömocsolád Sok fiatal, szakvizsgázott házior­vos idővel a családi kötelékek mi­att hagyja el a körzetét. Ez történt Felsőmocsoládon is, ahol a ki­lencvenes évek elejétől kisebb- nagyobb megszakításokkal há­romszor kellett új háziorvos után néznie az ecsenyi és polányi la­kosokat is ellátó, 110.0 lélekszá­mú háziorvosi körzetet fenntartó önkormányzatnak. Most, decem­ber 31. óta ismét betöltetlen a pra­xis. Csernyák Lajos polgármester nehéz szívvel vált meg András- falvy András fiatal háziorvostól, aki a feleségének ajánlott ideális budapesti állás miatt hagyta maga után a kies somogyi falut. Koráb­ban ugyancsak hasonló indokok és a jobb anyagi körülmények motiválták elvándorlásra a házior­vosokat. Csernyák Lajos ezen okulva azt mondja: legközelebb csak olyan családot választ, ahol a háziorvos férj viseli a kalapot. Amíg nem sikerül új szakembert szerezniük, addig Szinku Zsolt, a kaposvári kórház belgyógyász szakorvosa látja el heti 3 alkalom­mal a betegeket. Kétszeri sikerte­len álláshirdetés után a polgár- mester abban reménykedik, hogy a pécsi egyetemről hozhat egy fia­tal, de háziorvos-szakvizsgával rendelkező háziorvost a telepü­lésre. A praxist ingyen átadná, s a kaposvári központi ügyelet bein­dulásával a napi 24 órás készen­léttel sem kellene számolnia már a leendő doktornak. várnai Mint ismeretes, a megyei önkor­mányzat tavaly június 12-én cse­rélte el a Somogy Megyei Temet­kezési Szolgáltató Kft-ben meglé­vő 13 millió forintnyi üzletrészét a Somogyi Média Kft teljes tulaj­donjogára. Az önkormányzat ve­zetői által felkért szakértői mun­kacsoport jelentése alapján kide­rül: a megyei önkormányzat tu­lajdon- és vagyongazdálkodási szabályai alapján értékelte mind­két céget az ESTOL Pénzügyi és Befektetési Tanácsadó Rt, ame­lyik megállapította azok értékét. A Somogyi Média Kft tulajdono­sai, Törzsök Lajos és neje, a va­gyonértékelés, valamint a csere- szerződés aláírásakor is írásos nyilatkozatot tettek, hogy cégük­nek hitele nincs, a közterheket megfizették, s a szállítók felé sin­csenek tartozásaik. Ezek alapján a vagyonértékelő a cserét az ön- kormányzat számára előnyösnek minősítette. A szakértői csoport vizsgálatai során megállapította: a csereszer­ződés a megyei önkormányzat érdekeinek védelmében megfele­lő jogi garanciákat tartalmazott, a korábbi tulajdonosok kötele­zettséget vállaltak, hogy a szer­ződés megkötésének napjáig a kft-jüket terhelő valamennyi kö­telezettségért helytállnak. Ennek ellenére - a szakértői jelentésben foglaltak szerint - a közgyűlés által kinevezett ügy­vezető a tulajdonosváltást köve­tő időben az átadás-átvétel során eltitkolt köz- és szállítói tartozá­sokkal szembesült. A bizottság elé terjesztendő jelentés szerint a társaság könyvelése pontatlan és átláthatatlan volt, ezért az ügyvezető az addigi könyvelő­nek azonnali hatállyal felmon­dott, és új könyvelő céget bízott meg. Az új cég munkájának kö­szönhetően ismertté vált tartozá­sok összege - iparűzési és APEH- adótartozás és -hátralék - meg­haladta a 8 millió forintot. A me­gyei önkormányzat eddig már 2,5 millió forintot kifizetett, míg a köztartozás egy részére fizetési könnyítési kérelmet nyújtott be az APEH-hoz - a hivatal 10 havi részletfizetést engedélyezett. A köztartozásokon kívül három szállító is jelentkezett korábbról elhúzódó, ám jogosnak tűnő, több mint 5 millió forintos köve­teléssel. E számlák kifizetése is megkezdődött, ám még mintegy 4 milliós tartozás a mai napig fennáll. Az önkormányzat ezzel egy időben emlékeztette a korábbi tulajdonost „helytállási kötele­zettségére”, ám a többszöri, írás­beli felszólításra sem kapott vá­laszt. Az egykori tulajdonos ugyanakkor február 5-én írásban elismerte, hogy a szintén tulajdo­nában lévő Galvex Trade Kft 9 millió forinttal tartozik a Somo­gyi Média Kft-nek, s az összeg ki­fizetésére május 31-ig kötelezett­séget is vállalt. A szakértői vizs­gálat szerint ez 4,3 millió forint híján várhatóan fedezi utóbbi tar­tozásait. A jelentés egy közvélemény­kutató cég januári vizsgálatai alapján megállapítja, az önkor­mányzat részéről előnyös üzlet­részcsere történt, hiszen a kft ál­tal üzemeltetett Enjoy Rádió ta­valy júniusi 8 százalékos hallga­tottsági aránya 30-ra nőtt, míg a versenytárs Kapós Rádió hallga­tottsága ugyanezen idő alatt 52 százalékról 27-re csökkent, azaz az Enjoy Rádió piacvezetővé vált a megyeszékhelyen és környé­kén. A szakértői munkacsoport je­lentése kitért Szabó József Andor, a Fidesz-MPSZ frakcióvezetőjé­nek kijelentéseire is. Állítják: a képviselő mindenféle megalapo­zott információ híján mondott véleményt, s ezáltal jelentős er­kölcsi és anyagi kárt okozott a rá­diónak. .. VAS ANDRÁS Megszűnik a kistérségi támogatási alap Az idén nem lesz külön kis­térségi támogatási alap (KITA), ami korábban két al­kalommal biztosított pályáza­ti forrást a hátrányos helyzetű kistérségek számára. Ezúttal egy összevont, terület- és régió­fejlesztési előirányzattól re­mélhetnek pénzt a térségek.- A projektgazdák és az önkor­mányzatok többnyire egyedi, egymástól független projektekkel operálnak, háttérbe szorulnak a térségi programok - fejtette ki Gyöngyössy Kálmán, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal területigazgatási főosz­tályvezetője csurgói látogatása al­kalmával.- Hogy térségi szempontból va­lóban mi a fontos és mi kevésbé fontos, sokszor nem gondos mér­legelésen vagy tudományos analí­zisen alapul, hanem egyes telepü­lési érdekeken - mondta Gyön­gyössy Kálmán. - A területfejlesz­tési törvény várható elfogadása kapcsán ez a helyzet javulni fog. Az ez évi források felhasználásá­nál is ezt a programszerűséget, egyfajta csomagszerű megközelí­tést igyekszünk ösztönözni. Az uniós és a hazai források felhasz­nálása kiegészíti egymást, hiszen ugyanazt a típusú fejlesztést nem célszerű EU-s és magyar pénzből is támogatni. Elsősorban kistérségi csomagokhoz kapcsolódó regio­nális programok mentén szeret­nénk elhelyezni a támogatásokat.- Mit tanácsol a csurgói kistér­ség polgármestereinek1- Tapasztalatom, hogy az ön- kormányzati pályázók nem a gazdaságfejlesztésről szóló pro­jekteket, hanem a lakosság köz­vetlen szükségleteivel, az önkor­mányzat feladatúival összefüggő pályázatokat részesítik előny­ben. Érthető, de nem az adott térség gazdaságfejlesztését szol­gálja. Kevéssé vállalkozóbarát és kevéssé vállalkozói projektek jönnek a térségekből, s ezen vál­toztatni. Az önkormányzatnak nyilván saját feladatait is meg kell oldania, de az uniós források döntően a gazdasági, társadalmi kohézió és kiegyenlítés irányába hatnak. Ezt tudomásul kell venni és így kell pályázni.- Az idén is lesz kistérségi tá­mogatási forrás?- Ez az alap megszű­nik, mert összevonjuk a vállalkozói övezetekre vonatkozó pályázatokkal és a TFC-vel, egy terület- és régiófejlesztési kalap­ba. Ez az előirányzat cél­jait tekintve tartalmazza az előbbiek főbb elemeit, de úgy szeretnénk kiala­kítani, hogy amit az EU nem támogat, azt magyar forrás­ból ki lehessen egészíteni.- Milyen javaslata volna az érintettek számára?- Amíg egy projektötlet eljut egy pályázatig, sok pénzbe kerül, ezért meg kell fontolni, milyen öt­letet érdemes elvinni a pályázati szintig. Olyan projekteket kell előrevenni ebben a kistérségi cso­magban, amelyek nem az azon­nali igényekkel vagy a távoli jövő­vel, hanem a jelen és közeljövő feladataival, mérhető eredménye­ket produkáló fejlesztésekkel fog­lalkoznak. Fontos, hogy a helyi GDP-t próbálják növelni ezekkel a pályázatokkal, hiszen a lakosság jövedelemhez jutása, a munkahelyteremtés az egyik fő cél.- Mekkora összegben gondolkodhat egy-egy kistérség?- Nem tudom meg­mondani. Az említett irányzat alapfeladata a kiegyenlítés, a hátrányos helyzetű térségek támo­gatása. Rengeteg kritika érte azt a megközelítést, hogy ki­zárólag egy bizonyos szempont­ból hátrányos helyzetű kistérsé­gek kapjanak támogatást, mert va­lamilyen szempontból majdnem minden térség hátrányos helyze­tű. Ezt a kérdést komplexen kell kezelni és olyan megoldást talál­ni, amely minden térségnek a sa­ját állapotához képest való fejlő­dését biztosítja. Ezt persze köny- nyebb elmondani, mint megvaló­sítani, főleg projektre váltani. Ezért próbálunk minden segítsé- get megadni. VARGA ANDREA MEGÚJULT A NAGYATÁDI FÖLDHIVATAL. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 24 millió forinttal járult hozzá az ügyfél- fogadás és a belső hivatali munka körülményeinek korszerűsítéséhez. A földszinten kialakított tágas és világos közös helyiséget, a térképtá­rat, valamint az első emelet megújult irodáit tegnap ünnepélyes kere­tek között avatta fel Apagyi Géza, az FVM főosztályvezetője, Berényi András, a megyei földhivatal vezetője, Trefeli Katalin hivatalvezető és Ormai István polgármester. Az európai követelményeknek megfelelő hivatali munkát korszerű informatikai háttér segíti, mellyel a nagyatá­di földhivatal is bekapcsolódott az országos ingatlan- és földnyilván- tartás hatékonyságát javító új szakmai programba. fotó: bíró mária Kényeztetni kell az üzleti partnert (Folytatás az 1. oldalról) A Kométa '99 Kft minden bi­zonnyal kihasználja a megnégy­szereződött keretösszeget, ugyanis - mint Hollóssy Tibor el­mondta - mára az üzleti kapcso­lattartás elengedhetetlen részévé | vált az ajándékozás.- Enélkül szinte lehetetlenség üzletet kötni, a reprezentáció már az üzleti etika íratlan szabályai kö­zé került - folytatta az általános igazgató. - A vendéglátás mellett esetenként saját termékeinkkel is megajándékozzuk partnereinket, sőt, az is előfordulhat, hogy éves | szinten akár a 10 milliós adómen­tes keretet is túllépjük, ha az üzle­ti érdek úgy kívánja. Nem minden cég teheti meg, hogy maximálisan kihasználja a törvény adta kereteket. Van, ahol erre csak kevés pénz jut, s olyan is, | ahol a remélt üzleti haszon nem ér : meg nagyobb ráfordítást.- A tavalyihoz képest körülbe­lül öt százalékkal nőtt a reprezen­tációs keretünk - mondta Plecskó Ferenc, a Henkel Magyarország Kft barcsi gyárának vezetője. - Ennek | nagyobb részét a hagyományos | augusztusi sportnapunk és a kará- | csonyi vacsoránk teszi ki; mindkét esetben a dolgozóinkat vendégel­jük meg. Üzleti ajándék gyanánt saját termékeinket adjuk partnere­inknek, bár igazából az értékesí­téssel a budapesti gyáregység fog- | lakozik. Plecskó Ferenc szerint a gazda­ság e területén is éles a verseny, így mindenki keresi a legális lehe­tőséget a vevők megnyerésére. A reprezentációs költségek az üzleti élet, a kereskedelem elkerülhetet­len velejárói. Ezek révén befolyá­solni is lehet a vevők majdani dön­tését. Más gazdasági szervezetek - például biztosítók, nehézipari üzemek - nem tudják saját termé­keiket ajándékként felkínálni üzle­ti partnereiknek, ők mástól rende­lik meg ajándékaikat.- Mulatságos lenne, ha saját gyártású ajándékokkal lepnénk meg üzletfeleinket - mondta Varga József, a Kaposvári Villamossági Gyár ügyvezető igazgatója. -, így ehelyett igénybe vesszük az erre szakosodott cégek segítségét. A szokásos dolgok, naptárak, határ­időnaplók, tollak, jegyzettömbök mellett nagy sikere van az általunk csak túlélőszettként emlegetett, kést, ollót, konzervnyitót, csavar­húzót tartalmazó kis csomagunk­nak. Utóbbit természetesen in­kább csak férfiaknak szoktuk ad­ni, ám némi meglepetésre hölgy- partnereink is szívesen fogadják. Érthető, hiszen ingyen van... Általános a vélemény, hogy az üz­leti életben ma már nem lehet si­keres, aki nem hajlandó áldozni ajándékokra, s nem használja ki erejéhez mérten minél jobban a reprezentációs keretet. Egy-egy si­keres üzletkötés legalább annyira függ a partner kényeztetésétől, mint a kínált áru vagy szolgáltatás árától, minőségétől. vas andrás Somogybán A-Z-ig Baté - Tavaly választási malaco­kat, az idén pedig előnevelt csir­kéket vásárol a batéi cigány ki­sebbségi önkormányzat azoknak a roma családoknak, akik vállal­ták áz állattartást. Az elmúlt év novembere óta huszonegy család nevel hízósertést vagy anyako­cát. A csirkéket azonban már nem tudja teljes mértékben fi­nanszírozni az önkormányzat, így a fele költség a családokra há­rul. A húsz háztartásba mintegy ezer baromfi kerülne, (sza) Csurgó - Koszorúzással em­lékeztek tegnap sírjánál Nagy- váthy Jánosra Csurgón. A Csur­gói Hegyigazdák Egyesülete által szervezett ünnepség már kilenc­éves múltra tekint vissza, s ezút­tal az agráraimról és a vidékfej­lesztésről szóló előadásokkal egészült ki. Ilia Csaba hegybíró azt mondta: fontos számukra ez az ünnep, mert Nagyváthy nem­csak a mezőgazdaság szakértője és szakírója volt, hanem jelentős szőlész-borász is. Már az 1700-as évek végén oltványszőlőket ter­mesztett és kiemelkedő anyagot írt minderről. A hegyigazdák egyesülete a szakminisztérium által támogatott, fotókkal illuszt­rált kiadványt jelentet meg ha­marosan, amelyben egyebek kö­zött erről is szó esik. (va) Csurgó - Közgyűlést tartott a Zrínyi Mezőgazdasági Rt. A 2003. év gazdasági értékeléséről, az eredmények felosztásáról, va­lamint az osztalék mértékének meghatározásáról volt szó. Be­számolt a felügyelőbizottság el­nöke, valamint a könyvvizsgáló. Módosították az alapszabályt, il­letve az rt lejárt igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjait újra­választották. (va) Felsömocsolád - a legutóbbi testületi ülésen elfogadták a tele­pülés költségvetését. A működé­si célú kiadásokra 154 millió fo­rint kell, a tervezett hiány negy­venkilencmillió forint. így elkép­zelhető, hogy a fejlesztésre félre­tett pénzeket beruházások he­lyett a működési kiadásokra kell fordítani, (szá) Kaposmérö - Háromszázezer fo­rintot nyert az általános iskola, amelyet drogmegelőzésre hasz­náltak fel. Minden felső tagozatos diák ötórás személyiségfejlesztő tréningen vehetett részt. A prog­ram célja az volt, hogy megerő­södjön a gyerekek énképe, s ellen tudjanak állni a drogok csábításá­nak. A tantestületet felvilágosító előadásokon készítették fel a szakemberek. A tíz óra alatt töb­bek között a drogfogyasztás árul­kodó jeleivel is megismerkedhet­tek a tanárok, (sza) Kaposvár - A Tej Terméktanács pályázatot hirdet a nemzeti kvó­tatartalékból legalább tízmillió li­ter, de legfeljebb 820 millió forint értéknek megfelelő ipari feldol­gozásra szóló tejkvótamennyiség megvásárlására - tudtuk meg a Somogy Megyei Földművelés- ügyi Hivataltól. Azok a termelők nyújthatnak be pályázatot, akik a Tej Terméktanács tagjai, s a tag­ságból eredő kötelezettségeknek eleget tettek. A pályázatokat leg­később február 27-ig, postai úton tértivevényesen kell benyújtani a Tej Terméktanács címére. Rész­letes felvilágosítást a falugazdá­szok adnak, (vt) Kaposvár - Az FVM és az agrár­kamara országos vezetésének ír levelet a megyei területi agrárka­mara vezetősége. Osztályelnök­ségi ülésükön bejelentették: a mezőgazdaság időszerű gondjai­ra keresik a megoldást, a somo­gyiak által helyesnek vélt szak­mai javaslatokat gyűjtik össze. A bajok okai között a tavalyi ala­csony termésátlagot és a magas termelési költségeket említették: a búza átlagtermése 3,1 tonna volt Somogybán, a kukoricáé négy és fél tonna. Az aszály pe­dig mindenhol súlyos károkat okozott. Kada Lajos a £ állattartó­kat érintő szabályozókat, gazda­sági lehetőségeket ismertette az ülésen, (hm) Kereki - Hatvan éve, 1944. júni­us 16-án zuhant le Kerekiben Pászthy István hadnagy, az anno Veszprémben állomásozó Puma vadászrepülő-ezred pilótája. Az évfordulón a repülés hősi halott­jának tiszteletére emlékművet emel a településen a helyi önkor­mányzat és a Hadtörténeti Inté­zet. Az emlékhely tervei már el­készültek, a kivitelezés folyik. A sportpálya mellett épülő szabad­idő-központban kap helyet az emlékmű, melynek ünnepélyes átadására a tervek szerint július­ban kerül sor. (kz) Marcali - véget ért a marcali munkaügyi kirendeltség által szervezett egyéves szociálisgon­dozó, -ápoló képesítést nyújtó tanfolyam. A tanfolyamon tizen­hatan vettek részt, akik írásbeli, gyakorlati és szóbeli vizsgát tet­tek. remeknek mondható, né­gyes átlag felett teljesítettek a kurzuson részt vevők, (ve) Marcali - Az iskolatej-akció ke­retében Marcaliban a Noszlopy Gáspár és a Mikszáth Kálmán is­kolában közel ötszáz gyermek kap tejet, kakaót vagy karamellás tejet. A 36 forint 80 fillérből 22 forint 80 fülért vállal át az önkor­mányzat. így a diákoknak tizen­négy forintjába kerül a poharas tejtermék, (ve)

Next

/
Thumbnails
Contents