Somogyi Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-14 / 11. szám

2004. Január 14., Szerda K APÓ S V A R 5. OLDAL Toborzásban az elsők A toborzóiroda szerződéses katonák és katonai felsőokta­tási intézmények hallgatói­nak a jelentkeztetésével fog­lalkozik a kaposvári hadki­egészítő parancsnokságon. Kiemelt szerepe van a dél-du­nántúli régióban, s országo­san a leghatékonyabb. Az első évben 569,2002-ben 479, tavaly pedig 330 önkéntest tobor­zott az ország különböző lakta­nyáiba. Bár a számok csökkenést mutatnak, Balogh Dezső őrnagy, a kaposvári iroda vezetője el­mondta, működésük sikere első­sorban nem az állományba vet­tek számától függ. - Munkánk el­sődleges célja az - mondta -, hogy a honvédségnél keletkező üres beosztásokat milyen haté­konyan tudjuk betölteni. Ehhez a kaposvári toborzónak jól felszerelt irodák állnak a ren­delkezésére. Ügyintézőik min­dennapi kapcsolatban vannak az ország összes katonai létesítmé­nyével, intézményével, s így ha valahol üres helyre bukkannak, rögtön készíthetik az utánpót­lást. Elsősorban a 18-35 éves férfi­ak és nők az iroda elsődleges cél­csoportja - tudtuk meg az őr­nagytól. Iskolai végzettségüket tekintve főleg a középiskolában és szakmunkásképzőben végzett fiatalok jelentkeznek a hivatalos állományba, de az érdeklődők egyharmada még mindig csak az általános nyolc osztályát járta ki. A kaposvári toborzóiroda or­szágos első a 2003-as második félévi adatok szerint. Országosan ugyanis a jelentkezők 39 százalé­ka vonul be, a somogyi megye- székhelyről viszont 55 százalék. A kaposvári és taszári bázison kí­vül önkénteseket küld a szolnoki felderítőkhöz, a tatai lövészdan­dárhoz, s a budapesti őr- és dísz­ezredbe is. A legközelebbi bevo­nulás február 2-án lesz, akkor a fiatalok Tapolcán kezdik önként vállalt katonai szolgálatukat. PFEIFFER ROLAND VÁGJÁK A NÁDAT. Tíz hektáron tíz közhasznú munkás vágja a ná­dat a Desedán. A nádvágók december elején kezdték meg a munkát és február első hetében végeznek. Hartner Rudolf, a városgondnok­ság vezetője elmondta: a levágott növényből esőbeállókra készítenek tetőt, a felesleget pedig elégetik. ________ fotó; török anett BU DAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar a State University of New York, a Rochester Institute of Technology, a University of California at Berkeley és az Universitat Karlsruhe közreműködésével 2004 februárjában ismét indítja hazánk legnépszerűbb IML1BÁ (Master of Business Administration) és IMLeiiecl^ s er államilag akkreditált, másoddiplomás, szakirányú továbbképzéseit Humánmenedzsment, Pénzügyi és gazdasági, Minőség- és termelésmenedzsment, Infokommunikáció szakirányokon. Átfogó menedzsment műveltség, specializációs lehetőségekkel, két éy alatt. Rugalmas időbeosztás: pénteki vagy szombati óralátogatási lehetőség. Elektronikus és nyomtatott oktatási segédanyagok minden tárgyhoz. Az előadások magyar mellett részben angol nyelven is hallgathatók. Válogatott oktatói gárdával, magasszintű kiszolgálással várjuk hallgatóinkat. A jelentkezés alapfeltétele: egyetemi vagy főiskolai végzettség. A Lyon 3 Egyetem közreműködésével francia-magyar MBA képzés is indul. Jelentkezési határidő: 2004. január 30. További információk: BME, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar„ Ipari Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék, 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 9. T. épület, Hl. emelet 39. Telefon: (1) 463-20-20, (20) 463-20-20. Telefax: (1) 463-17-40 www.mba.bme.hu Műsor lesz, az azonban kérdés, hogy ebben vagy egy másik épületben készül majd FOTÓ: TÖRÖK ANETT Kapós Rádió: újra műsoron a per A pécsi ítélőtábla döntése sze­rint a Kapós Televízió és Rá­dió Kht-nak van igaza, és a műsorkészítés továbbra is a társaságot illeti meg. A rádió korábbi műsorkészítői készen állnak arra, hogy a bírósági határozatot végrehajtsák, a frekvencia tulajdonosai - a mostani műsor készítői - azonban felülvizsgálati kére­lemmel a Legfelsőbb Bíróság­hoz fordulnak. Az előzmények: a Kapós Rádió Kft-t 1998-ban a többségi tulajdo­nos, a TIT - a frekvencia tulajdono­sa - és a Kapós Televízió és Rádió Kht, alapította meg. A műsorkészí­tésre a Kapós Televízió és Rádió Kht kapott megbízást a kft-től. 2003. májusban a kft taggyűlése - a többségi tulajdonos TIT 75 szá­zalékos szavazatával - úgy döntött: felbontja a műsorkészítésre vonat­kozó szerződést és nem kívánja többet igénybe venni a Kapós Tele­vízió és Rádió Kht szolgáltatását, inkább egy általa válogatott stáb­bal készíti a rádió műsorát. A kht szerint ez a döntés jogta­lan volt, ezért a bírósághoz for­dult. Eközben szeptemberben új­ra hozott egy döntést a taggyűlés, ezúttal a rendkívüli felmondásról. A Somogy Megyei Bíróság októ­ber végén úgy határozott, hogy a kft jogszerűen járt el, amikor a kht műsorkészítési jogát felmondta. Ezután a kft saját stúdiót rende­zett be a Dózsa György utcában, és ott a régi stáb egy részével mű­sorkészítésbe kezdett. Rövid ideig egyszerre két helyről, a régi és az új stúdióból, is sugároztak mű­sort. A kht végül feladta, s azóta az általa készített műsort a televí­ziós kábelen sugározza. A 99,9 frekvencián a Kapós Rádió Kft ál­tal készített műsort lehet hallani. Mivel azonban a Kapós Televízió és Rádió Kht a bírósági ítéletet megfellebbezte, a pécsi ítélőtábla újra tárgyalta az ügyet és a kht- nek adott igazat. Décsei Katalin, a pécsi ítélőtáb­la sajtószóvivője elmondta: az íté­lőtábla a korábbi bírósági döntést megváltoztatta, mert a tanács úgy látta, hogy a Kapós Rádió Kft-nek nem volt jogosultsága a műsorké­szítési szerződést felmondani. A felmondást és a rendkívüli fel­mondást ezért hatályon kívül he­lyezte. Ez ugyanis az ítélőtábla szerint a gazdasági társaságokról szóló törvény 160. paragrafusával ellentétes. Jogerős ítéletében pe­dig kimondta: a műsorkészítésre a kht jogosult. Horváth László Árpád, a Kapós Rádió Kft ügyvezetője azt mond­ta: nem értenek egyet azzal, hogy az ítélőtábla megváltoztatta a ko­rábbi határozatot. Szerinte ez az Ítélet ellentétes a hazai joggyakor­lattal, éppen ezért a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak. Addig, amíg a Legfelsőbb Bíróság ellen­tétes döntést nem hoz, elfogad­ják, hogy a kht a műsorkészítő. Ugyanakkor saját stúdiójuk mun­katársai sem maradnak munka nélkül. Horváth hangsúlyozta: fenntartják maguknak a jogot, hogy a kht által készített műsort csak akkor sugározzák, ha az megfelel a rádió által megfogal­mazott céloknak és szakmai elvá­rásoknak. Ehhez újra kell tárgyal­ni a megbízás feltételeit, és a mű­sorkészítés részleteiről is meg kell állapodni a kht-vel. Katona József, a Kapós Televí­zió és Rádió Kht ügyvezetője el­mondta: a kht mind a technikai, mind a személyi feltételekkel rendelkezik, ahhoz hogy - ahogy korábban is - rádiómű­sort készítsen. A jövőről azon­ban, Katona szerint is tárgyalni kell. Arra ugyanis még ő sem tudja a választ, hogy melyik stú­dióban készül majd a műsor, és azt sem, hogy a megszokott frekvencián mikortól lesz újra hallható a régi Kapós Rádió. Ka­tona József szerint egyébként az elmúlt viszontagságos hónapok súlyos károkat okoztak a kht- nek és rádiónak is. A most hall­ható Kapós Rádió ugyanis sze­rinte a hallgatók körében és a médiapiacon egyaránt veszített a népszerűségéből. Mint mond­ta: szeretnék, ha a kaposváriak mielőbb a korábban megszokott színvonalú műsorokat hallhat­nának kedvenc rádiójukban. FÁBOS ERIKA Csúcsra jár az okmányiroda Az ország 274 okmányirodája közül az ügyfelek számát te­kintve a kaposvári foglalja el a 12. helyet az összesítés sze­rint. Az irodában naponta 100-150-en fordulnak meg, s tavaly több mint 143 ezer ügyet intéztek el a polgárok. A decemberi csúcs után mostan­ra normalizálódott a forgalom a kaposvári okmányirodában. Az év utolsó hónapjában a rengeteg gépkocsi-átírás és forgalombahe- lyezés miatt előfordult, hogy az ügyfeleknek két-három órát is kellett sorba állniuk. Most a vá­rakozási idő átlagosan fél óra.- Mindig a december a legter­heltebb hónapunk - mondta Zolnai Xénia, az okmányiroda vezetője. - Az emberek jó része ugyanis adózási eredményeinek az ismeretében az év végére idő­zíti az autóvásárlást. Drágul a rendszám Az általános eljárási illetékek, a fellebbezés, a vállalkozói iga­zolvány, a személyi igazolvány, valamit az útlevél-kiváltási illetékek nem változtak. A vállalkozóiért továbbra is 5000-et, a személyi kiváltásáért 1500-at, a cseréjéért 3000-et, útlevélért öt évre' 4000-et, tíz évre 6000 forintot kell fizetni. Díjváltozás főleg a közlekedésigazgatási eljárásban volt, annak az árát módosították, s többnyire csökkent az áfa megszűnése miatt. Gépjármű ismételt forgalomba helyezéséért 8750 helyett 7000 forintot kell fizetnünk. Egyetlen dologért kell többet kiad­nunk az okmány-irodában: az új rendszámtábla árát 4538-ról 5500 forintra emelték. Az átlagos várakozási időt az internetes ügyintézés nem csök­kenthétté, mert ennek szeptem­berre tervezett beveze- ______ té se a mai napig várat magára. - Az okmány­iroda készen áll, hogy fogadja internetes ügy­feleit, a „próbaüzem” sikeres volt, ám rajtunk kívülálló okok, vélhe­tően rendszerfejleszté­si hibák miatt még nem működik az internetes rendszerünk - mondta az irodavezető. - A vá­rosban tevékenykedő sok autó- kereskedő és átíróiroda is renge­teg munkával lát el bennünket, az iroda 10-14 óra között a leg­zsúfoltabb. Ezen a szalonok, iro­dák képviselőinek időzített behí­vásával, a forgalmas időszak széthúzásával próbálunk segíte­ni. A kaposvári okmányiroda forgalma egyébként nőtt a múlt évihez képest. A 2003-as forgal­____ mi adatok negyedével ha ladják meg az egy év­vel korábbi statisztikát. Az elmúlt évben szemé­lyi igazolványból és for­galmi engedélybűi ad­tak ki a legtöbbet. Mindegyikből 15 ezret állítottak ki. Jogosít­ványból több mint 14 ezerért álltak sorba, 13 ezer törzskönyvet igé­nyeltek, tízezren kértek útlevelet és ötezer új autót he­lyeztek forgalomba Kaposvá­ron. Emelte a forgalmat az is, hogy, új feladat- és hatásköröket is kapott az okmányiroda. Útle- véligénylésüket a lakosok ta­valy óta az illetékességi terület 75 településéről kizárólag itt in­tézhetik. Az iroda feladatkörét bővítette a selejtes műanyag személyi igazolványok cseréje is. Az év közepétől pedig új fel­adata lesz a mozgáskorlátozot­tak igazolványainak a kiállítása is. Az egyre növekedő igénybe­vétel ellenére az iroda továbbra is tartani tudja azokat az ügyin­tézési határidőket, amiket az ügyfelek megszoktak. Az esetek többségében egy nap elég volt az ügyintézésre, és a legnagyobb forgalom esetén is legfeljebb két- három órát kellett várakoznia az Ügyfeleknek. Márkus kata MÉREGTELENÍTÉS ÉS NARANCSBŐR-KEZELÉS High-Care Stúdió Kaposvár, Damjanich utca 1/2 S 82-320-751 Hírek KORSZERŰSÖDŐ PANELEK. 16 kaposvári panelház korszerűsí­tési pályázata közül 14-et támoga­tott Lamperth Mónika belügymi­niszter. A munkálatokhoz ez több mint 70 millió forintos Segít­séget jelent. A költségek fenn­maradó kétharmad részét a la­kóknak és az önkormányzatnak kell vállalni. A támogatásból 400 lakás felújítását tudják elvégezni. PARKOLÓHÁZ-TERV. Parkoló ház épülhet a belvárosban. A beruházáshoz szükséges pályá­zat kiírásáról a legutóbbi közgyű­lésen szavaztak a képviselők. A Teleki-tömbben épülő parkoló­házban 250 autót lehet majd el­helyezni. A beruházásra több érdeklődő is van, a pályázatokat január 20-ig kell benyújtani. Az elképzelések szerint az autósok másfél éven belül, legkésőbb 2005 nyarán birtokba vehetik az új létesítményt.________ ■ Úton A Körtönye utca 31. szám alatt beszakadt az úttest, amit bójá­val jeleznek - tudtuk meg a Tele-taxi munkatársaitól. A Damjanich és Kossuth Lajos utca sarkán építkezés miatt kell fokozottabban figyelni. A József Attila utca 3. előtt lezárták a járdát, vigyázzanak az úttesten közlekedő autósokra. A Bajcsy-Zsilinszky utcai útjavítás lassítja a forgalmat, egy munkagödröt kerítettek körül az úttest közepén. A Pécsi utcában a Hősök Templománál olyün.úthiba van, amit semmi nem jelez. ■ Hollywood multiplex PREMIER A GYŰRŰK URA: A KIRÁLY VISSZATÉR* 91186 (sz) 13:45, 17:30, 21:15; VOLT EGYSZER EGY MEXICO* 91170 (f) 16:15, 21:15; NAGY DUMÁS KIS CSAJOK* 91181 (f) 14:15, 16:45; BOLONDOS DALLAMOK 91182 (sz) 14:30, 16:30, 18:30, 20:30; MAGASFESZÜLTSÉG* 80647 (f) 21:00; NÉMÓ NYOMÁBAN 91176 (sz) 14:00; ART TEREM (f) GOOD BYE, LENINI* 84141 (f) 18:45 *110726* Kérdezzen! Már nemcsak Vonalas telefon­számon, hanem sms-számon, il­letve e-mail címen is jelezhetik közérdekű kérdéseiket Kapos­vár bármely vezetőjéhez. Az sms-en, az e-mail-en, vonalas te­lefonon érkezett kérdéseiket mi továbbítjuk, a választ pedig la­punkban közöljük. A vonalas te­lefonon érkezett kérdéseket to­vábbra is üzenetrögzítő fogadja. Kérjük, adják meg nevüket, cí­müket, illetve telefonszámukat. Tel.: 82/316-165 SMS: 06-30/30-30-524 E-mail: vtimea@mailbox.hu Kaposvár Megyei Jogú Város Városgondnoksága pályázatot hirdet Kaposvár közterületein hatósági jelzéssel nem rendelkező üzemképtelen és roncs járművek közterületről történő elszállítására, tárolására és értékesítésére. A pályázati kiírás 5000 Ft+ÁFA díj ellenében a Városgondnokság Noszlopy G. u. 12. sz. alatti pénztárában 2004. január 23-ig megvásárolható.

Next

/
Thumbnails
Contents