Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-21 / Vasárnap Reggel, 51. szám

2003. DECEMBER 21. Regös börtönregénye: Leszbi vagy nem lenni Regös István, a hajdani tévés talán legismertebb filmje az ötrészes Bűn volt, s a napok­ban megjelent regénye is job­bára egy női börtönben ját­szódik. Már a címe is meg­tévesztő, hiszen nemcsak a nők egymás iránti szexuális vonzódásáról szól, és nem pornóregény, hanem egy kő­kemény regény, amely a rá­cson túl játszódik.- A cím kicsit megtévesztő, hiszen ponyvaregényt ígér.- Még ez sem zavar, s az sem, ha többen pornóregényre számítanak. Ez viszont egy va­lóságos történet, s tíz évig hor­doztam magamban, míg leül­tem, és három hónap alatt kéz­zel leírtam öt spirálfüzetbe. Hajdani börtönélményeim ad­ták az alapötletet. Egy női bör­tönben forgattam a Bűn című sorozatot, ahol az életben ma­radáshoz kínált lehetőséget, ha az új elítélt behódolt a bör­tön leszbikus „bikáinak”. S ott hallottam ezt a szállóigét, hogy „Leszbi vagy nem lenni”, tehát ez többet jelent, mint egy bulvár cím.- Nemrégiben a tévében láttunk egy női börtönfil­met, s ott elhangzott, hogy a leszbikusság nem probléma.- Valóban nem jelent prob­lémát, ha mindenki önkéntes. És nemcsak azt jelenti, hogy ki uralkodik ki föltött, hanem egy életformát is. Hatalmas szerelmek is kialakulnak. Az én hősnőm életben marad, sőt mindenki fölé kerül. Igaz, ki­csit kilóg a börtönből, hiszen szép, okos és még gazdag is. Bár így azt is üzeni, hogy bár­ki bekerülhet, a Markó utcában például egyet­len fakapu van a börtön és a szabad világ kpzött.- Azt állítja, hogy minden szereplő és minden törté­net kitaláció. És ha valaki mégis magára ismer?- Az a vélet­len műve, bár egyszer valaki azt mondta, hogy a kitalációk hősét ne keresse senki, mert a végén rájuk lel.- Hányszor járt abban a bizonyos női börtönben, hogy ilyen jól kiismerte a benti világot?- Amikor a Bűn című soro­zatot forgattam, előtte hónapo­kig leköltöztem a városba. A börtönkapuval szembeni szál­lodában laktam, de reggeltől es­tig bent éltem. Először csak be­szélgettem az elítéltekkel, majd a magnót is bekapcsol­tam, és a felvételek alapján válogattam ki azt a harminc el­ítéltet, akik aztán szerepeltek a filmben.- Ez a történet is film­szerű.- Már tárgyalunk a moziról. D. L. Somogyi Apróhirdetések ________INGATLAN________ JÁRAT HÁZTÓL A REPTÉRIG a hét minden napján, alkalmazkodva a repü­lőgépek indulásához. Részvételi díj 1 fő meg- endelés esetén 13600 Ft, 2 vagy több fő ese­tén 6800 Ft/fö, oda-vissza megrendelés ese­tén 22800 Ft/1-2 fő. AIR CAR-MISTRAL 06- 30/3966-063. •115638* * 61-75 M2 társasházi lakások eladók 13,5 M Ft-tól, Ka­posvár, Fő u. 75. Kedvező hitelfeltétel, részlet- fizetés. 30/403-4735. *117848* KAPOSVÁR, Géza u. 20-22. sz. alatti telkek el­adók. 06-30/216-2183. •117975* KAPOSVÁR Zaranyi Itp-n 1,5 szobás, igényes lakás eladó. Tel.: 06-30/252-3612. *118166* ÚJ LAKÁSOK ÉPÜLNEK!!! Kaposváron a Berzsenyi - Kereszt utca sarkán. 30/9164-165. *118217* BALAT0NMÁRIA központjában 799 m2 telek felújításra szoruló kis nyaralóval eladó. Irány­ár: 7 M Ft. 30/291-7469. •118230* 2 SZOBÁS lakás és garázs hosszú távra kiadó együtt, vagy külön-külön. Cím: Siófok, Bláthy Ottó u. 21.111/14. 20/957-5722. •118236* KAPOSVÁRON I. em. 2,5 szobás műanyag nyí­lászáros lakás eladó. 20/438-5419. •118246* KAPOSVÁRI piacon elárusító pavilon sürgősen eladó. 30/571-9390. •118250* KAPOSVÁR, Laborfalvi u-ban 3 szobás családi ház, 2 garázzsal eladó. 70/382-3280. *118283* FONYÓD határában 4,5 ha szántó eladó, 90 Ft/m2.85/361-252, 70/236-2442. *118295* S FONYÓDON 125 m2-es családi ház, 2 lakrésszel, frekventált helyen eladó elcserél­hető. 30/947-2282. *118323* 8 BALATONI vízparti összenyitható 4 apart­manos Villa eladó Szántódon. 84/322-429, 30/9462-678. •118361* KAPOSVÁR belvárosában épülő társasházban lakások és üzletek leköthetők. December 31- ig Áfa emelés előtti áron! 20/9608-025, 20/455-9458. •118374* KAPOSVÁRON 1,5 szobás, magasföldszinti pa­nellakás eladó. 30/267-6210. • *118395* SZENTBALÁZSI családi ház eladó 82/370- 381. •118437* KAPOSVÁR, Kecelhegyen amerikai típusú szerkezetkéíz családi ház eladó 30/9522-019. •118503* SIÓFOKON a Szépvölgyi úton 83 m!-es 2 szin­tes sorházi lakás kerttel 14,5 M Ft-ért eladó. Tel.: 06-30-593-5031. •118601' _________JÁRMŰ_________ PO LSKI Fiat 126 ‘89-es eladó. 30/485-0450. •118232* S UAZ 452-es körablakos 2 db eladó. 06- 30/255-6620. «*------ *118258* MTZ 8 2-es kisfülkés műszakival. Tel.: 06-30- 908-1317. *118301* ALFA Romeo ‘82-es 1.3 benzines eladó. Tel.: 06-30-560-3714. *118388* 8 5 ÉVES sötétzöld metál, Suzuki Swift GL 1000 cm3-es, sürgősen eladó. 30/853-9349. *118406* SZÉLVÉDŐ NAGYKER MINDENKINEK Kaposvár, Dombóvári u. 2. (a lámpa után jobbra). Autóüveg Centrum Gelger és Társai Kft 82/423-171. H-P-ig. *118492* AKKUMULÁTOROK Geiger és Társai Kft Kaposvár, Dombóvári u. 2., 82/423-171. H-P-ig. *118494* TETŐBOXOK, TETŐCSOMAGTARTÓK Svéd és magyar minőségben, minden jármű típushoz. Geiger és Társai Kft Kaposvár, Dom­bóvári u. 2., 82/423-171. H-P-ig. *118495’ POLSKI Fiat 88-as kiváló állapotban garázsból sürgősen eladó. 99 E Ft. 30/392-5045. •118514’ a RENAULT Kango vagy Peugeot Parner és Citroen Berlingo típusú autót vennék, lehet sérült is. 06-30/4741-964. •118517* MERCEDES VITO, AUTOMATA 112 CDi-re (6-9 sz.) cserélném 1 éves VW Golf kombi kocsimat. 20/9437-767. •118524* RENAULT Kangoo szgk. 2000. októberi sok extrával 61000 km-rel eladó. 30-4388-002. • 118534* UTÁNFUTÓ skiff eladó 6 hónap műszakival Siófokon ár: 55000 Ft. Tel.: 84-346-832. *118594* ÁLLÁST KÍNÁL ÜZLETKÖTŐT keresünk, gyakorlattal, autóval, jó kereseti lehetőséggel. 20/337-5530. •117692** a NINCS munkája? Ajánlatom lehetőség önnek. Válaszborítékért tájékoztatom. Petőné Kulcsár Zsuzsanna, Csömödér Rákóczi u. 39. 8957. •118207* PULYKA utónevelő telepre férfi állatgondozót keresünk Kaposvár környékére. Jelentkezni Önéletrajzzal a 118249. számra a Tesco áru­ház Somogyi Hírlap hirdetés felvevőjénél le­het. •118249* KAPOSVÁRI könyvelőiroda könyvelő munkatár­sat keres, januári .kezdéssel. Mérlegképes végzettség, a német nyelv ismerete, valamint hitelkérelmek, pályázatok írásában szerzett gyakorlat előny. Tel.: 30/300-5011. *118525* INFORMATIKUST, hálózat üzemeltetői gyakor­lattal felveszünk. Pályázatokat az alábbi cím­re kérjük: Fornetti Pannon Kft, 7275 Igái, Szántódi út. • 118539* VAGYONŐRÖKET siófoki telephelyre felve­szünk. Önéletrajzokat a kiadóba 118596 számra. •118596* ÉVES karbantartói állásra keresünk siófoki vagy közvetlen környékbeli, víz és villanyszere­lő szakképesítésű, gyakorlattal rendelkező munkatársat. Jelentkezés levélben, szakmai önéletrajzzal a 8609 Siófok, Pf.: 9. számra. ________OKTATÁS________ A CITROEN Autósiskola január 5-én esti tanfo­lyamot indít. 82/511-000, *113800* ABC eladó, vendéglátó üzletvezető, kereskedő boltvezető szakképesítést nyújtó tanfolyamok (OKÉV: 03-0126-03) indulnak januárban Ka­posvárott, Nagyatádon, Fonyódon, Siófokon. Karácsonyi árkedvezmény! Jelentkezés: Kisosz 82/510-666 tel. •117930* KARG VW-Skoda Autósiskola január 5-én akci­ós esti tanfolyamot indít. 82/418-800. •118348* SZOLGÁLTATÁS 8 PALATETŐ-felújítás, zsindelytekercs ra­gasztás, több színben lapostetők szigetelése. 06-20/931-8900. *115398* 8 PALATETŐ-felújítás, zsindelytekercs ra­gasztás, több színben lapostetők szigetelése. 06-20/931-8900. KÖSZÖRÜLÉS EXPRESSZ Húsdarálók, korcsolyák, kések eladók. Mogyorósy, Somogy Üzletház. 82/310-412. •117310* AKKUMULÁTOR Hulladékakku átvétel. Kaposvár-Toponár, Kó­csag u. 57.82/422-639. •117890* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 30-70 % engedmény. Hevederzár. 82/320- 880. *118009* PIROTECHNIKAI TERMÉKEK kis- és nagykereskedése a megyében 20/9613-995, 20/9715-539. •118233* KATONAI BAKANCSOK! Téli ruházat tetőtől-talpig. Mikádók 1500 Ft- tól. Katonai és Munkaruházati Üzlet, Kapos­vár, Petőfi u. 13. Domus mögött. 82/422- 020. *118265* UPC AKCIÓ! Antennatechnika Kaposvár. 82/512-855, 30/9567-786. *118311* KÖNYVELÉS, ADÓBEVALLÁS! 06-30/2882-532. REGISZTRÁLT KÖNYVELŐ vállalja Kft-k, Bt-k könyvelését, TB ügyintézés­ét, bérszámfejtését. 30/9579-484. •118425* S ZENÉSZT keres szilveszterre? Hívjon! 30/9932-815, 70/3343-832. ZENES SZILVESZTERI mulatságok a CSALOGÁNY Panzió-Étterem­ben, reggelig élőzenével. December 30-án fer­geteges csülökpartival készítjük elő a szilvesz­ter estét. Asztalfoglalás ajánlott, belépés díj­talan. December 31-én kétféle menüből vá­laszthat. Belépő 7000 Ft/fő. Érdeklődni: Ka­posvár, Csalogány u. 70., 82/314-773. _________VEGYES _________ NŐ I-FÉRFI BAKANCSOK téli lábbelik és hótaposók nagy választékban. Step by Step Cipöbolt Kaposvár, Honvéd u. Patkó Üzletház. •115059* BENZIN 8 FT-TAL OLCSÓBBAN! Kaposvár, Raktár u. Autógáztöltő. •116417* 8 VÁSÁROLOK modern és régi festménye­ket, antik bútorokat, fali és asztaliórát, porce­lán és üvegtárgyakat. Értesítéshez házhoz me­gyek. Ramos Miklósné Dombóvár, Vörösmarty u. 118.85/375-346,30/979-8398,74/465- 699. *116480* OLCSÓ HÚSBOLT NYÍLT! Kaposvár, Kanizsai u. 2. Sertés darálthús 70%-os 540, sertés lapocka 630, sertés comb 675 Ft/kg. Nyitva: k-p: 7-18, szó, v: 7- 12 óráig. •117705* KATONAI SURRANOK utánvétellel is! Kaposvár, Irányi D. u. 19., 30/213-1935. *118235* 8 T-MODELL Francia használtruha Kaposvár, Zárda u. 29/a. extra gyermek, felnőtt ruhák nagy vá­lasztékban. Estélyi ruhák érkeztek. • 118277* VARRÓGÉP ÜZLET Értékesítés és szakszerviz á távolsági autó­busz-állomáson! Tel.: 82/422-463. • 118305* ÚTSZÓRÓ SÓ KAPHATÓ 30 Ft/kg Obert Kft. Iparos út. 82/512-690. *118345* HIPNÓZIS orvosi pszihoterápia. Lelki betegségek, deprsszió, kényszer, fóbia, viselkedés, szexuá­lis, beilleszkedési és alvászavarok kezelése. Előző életregresszió. Kaposvár, Hunyadi u. 4. 06-30/9-361-627. *118410* SZÓRÓSÓ 10, 50 kg-os kiszerelésben, útsó, kazánsó, magnéziumklorid. Tapéta és Háztartási Bolt, Kaposvár, Honvéd u. 19, Háztartási Bolt, Ka­posvár, Szondi u. 32. *118488* CIPŐ AKCIÓ! Gyermek bőrbakancsok 30% kedvezménnyel! Menő Manó Cipőbolt Kaposvár, Honvéd u. Patkó Üzletház (Sávház előtt). ♦118491* KARÁCSONYI vásár: Ego, G.Gecco, Saguaro! Farmer és sportruházat - nagy választékban! Kapos­vár, Honvéd u., Patkó Üzletház (sávház vé­gén). •118497* KAPOSVÁRON az Arany téri piacon üzlethelyi­ség elcserélhető telekre. 30/2365-083. ALBÉRLETET KÍNÁL 8 KAPOSVÁR belvárosában bútorozott 1 szobás lakás kiadó. 82/313-621. *118439* KIS LAKÁS KIADÓ Kaposváron a Rét u-ban, külön nyíló kis ud­varral, igényesen berendezett, klímatizált. (60 e Ft/hó). 20/9437-767. •118524" _____TÁRSKERESÉS_____ TE GYE meg az első lépést! Az ország legna­gyobb társkeresője Kaposváron is! Tel.: 06- 30-419-5893. •117486* KAPOSVÁRI hölgy szabadidő partnerét keresi. 20/572-8676, 30/529-7243. •117802* 23-30 év közötti, kedves, helyes, őszinte, sze- retetre és megbecsülésre vágyó lányt keres 30-as, 170 magas, nemdohányzó férfi. 06- 30/495-43-06. • 118343* 8 Igazi kapcsolatra vágysz? 30/9945-968. *118428* 56 ÉVES csinos nő megisn,. kedne becsüle­tes, intelligens lehetőleg diplomás kaposvári férfival. Leveleket „keresem a párom” jeligére a kaposvári kiadóba kérem. •118486* ALLAT KISCICAKAT elajándékoznánk. 82/706-262. •118220* CSIRKE COMB pecsenye 390, szárny 380, farhát 130, fagy­aszott kacsa 460, kacsa szárnytő 250 Ft/kg. Szárnyasbolt Kvár, Béke u. 29. *118238* 8 HÚSSERTÉSEK eladók 150-160 kg-os. Gyugy, 85/331-756,06-30/266-0852. ALBÉRLETET KERES CSALÁDI házat bérelnék hosszabb távra Ka­posváron v. közvetlen vonzáskörzetében. 20/9775-884. APRO-CSEPRO BETONOSZLOPOK eladók! Komplett kerítés kivitelezést válla­lunk. 1000 Ft/db. 20/424-4218. *116862* MEZŐGAZDASÁG KARÁCSONYFA 3 fajtából választható. Kapos­vár, Pázmány P. u. 100. •117981* 8 LUC fenyő kiárusítás kertből (nagy mére­tű fák) 700 Ft/db, vágás december 20-tól. 82/705-062, Őrei, Kossuth L. u. 44. *118251* FENYŐ VÁSÁR Kaposváron az OBI parkolóban. Nagy válasz­tékban, luc és ezüstfenyők 1000 Ft-tól. •118266* FÖLDLABDÁS és konténeres fenyőfélék kará­csonyra. Fenyőcsomagoló háló, műanyag raschel. Faiskolai Lerakat Kaposvár, Jutái u. 82/511-635. TŰZIFA (hasított) eladó Kaposváron. Kiszállí­tást vállalunk. 30/400-4025. •118285* KARÁCSONYI ALMAVÁSÁR bárdudvarnoki hűtőházban 6 fajta étkezési, 60-100 Ft/kg, cefre alma 20 Ft/kg, hétköz­napokon. 70/515-5457. *118336* 8 LUCFENYŐT vásárolnék. 06- 30/611-4059. *118340* Társasházi lakások garázzsal és saját kerttel eladók Kaposváron a Kecelhegyen! Telefon: 30/9274-542 Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola Február 1-jén induló, iskolarendszerű szakképzések érettségizetteknek: 23 év alatt, nappali tagozaton teljesen ingyenes- gazdasági informatikus,- idegenforgalmi technikus,- idegenvezető,- irodavezető,- külkereskedelmi ügyintéző,- marketing- és reklámügyintéző,- nemzetközi logisztikai menedzser,- újságíró.- vámügyintéző, Egyetemi felvételi mentességet nyújtó AIFSZ szakok:- idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola),- logisztikai műszaki menedzserasszisztens , (Budapesti Műszaki Egyetem),- jogi asszisztens (Pécsi Tudományegyetem),- pénzügyi szakügyintéző (Nyugat Magyarországi Egyetem, Sopron). Valamennyi szakunk levelező tagozaton is indul, szombati tanítási napokkal. Nappali tagozaton családi pótlék, sorkatonai szolgálat halasztás, ingyenes kollégiumi elhelyezés. Felvételi időpont: 2004. január 10. Ingyenes tájékoztató füzet kérhető: 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel.: 22-348-103 Ügyfélszolgálat: hétfőtől-csütörtökig 8-16, pénteken 8-13, szombaton 8-16 (104261) HIRDETÉSE f Véti It&tóe fiisötő iB| i kellemes ünnepeket kíván ; nem csak ma, i egész évben, akár mindennap! í 7 *7777777?77777777T7777TT7T7Tr7T7777T7TrrTT7Tl

Next

/
Thumbnails
Contents