Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-02 / 280. szám

4. OLDAL MEGYE I K Ö R K É P 2003. December 2., Kedd BBI Kortárs oktatókkal az AIDS ellen Somogybán eddig három ha­lálos áldozatot követelt az AIDS, s 1986 óta hét HIV-po zitív személyt tartottak nyil­ván. A halálos kór ellen to­vábbra is a megelőzés a leg­fontosabb fegyver. Az AIDS Világnapja kapcsán erről tájékoztatott Jankovics Judit, az ÁNTSZ megyei intézetének egészségfejlesztési osztályvezető­je, aki azt is elmondta: világszer­te már 40 millió HIV-fertőzöttet tartanak nyilván, nálunk 1088 a HIV-pozitívok száma. A bejelen­tett AIDS-beteg már 444, közülük 397 a férfi és 47 a nő. Hazánkban 1987 óta 254 áldozatot követelt a korunk pestisének is nevezett be­tegség. Az elhunytak között 232 férfi és 22 nő volt. Jankovics Judit szerint a hazai fertőzések viszonylagosan kisebb aránya az 1985-ben beindult, na­gyon aktív felvilágosító és meg­előző munkának is köszönhető. Legeredményesebbnek az 1995 óta működő úgynevezett kortárs képzés bizonyult. Ennek kereté­ben, az egyetemen kiképzett or­vostanhallgatók háromnapos tré­ningen készítik fel a középiskolá­sokat, akik a vizsgát követően kortárs oktatókként továbbítják ismereteiket a társaiknak. A jövő­ben szeretnék összefogni az ed­dig kiképzett fiatalokat, hiszen segítségükkel könnyebben meg­nyílik a veszélynek leginkább ki­tett korosztály. Az egészségfej­lesztési osztály és a Kaposvári Egyetem pedagógiai főiskolai ka­ra egy kétoldalas tájékoztató ki­adványt is összeállított a HIV- vírusról és az AIDS-ről, amit eljut­tatnak az oktatási intézmények­be. Ezekből többek között azt is megtudhatják: miként terjed és milyen kockázati tényezőt, ve­szélyt jelent a HIV-vírus. Szomo­rú példa mutatja ugyanis, hogy hazánkban a HIV-fertőzött gyer­mekeket kitiltanák a közösség­ből, holott a kór az egy légtérben tartózkodástól vagy érintés útján nem terjed. várnai ágnes AIDS-szűrés Kaposváron is A megyei ÁNTSZ víruslaboratóriumában 2002 júniusától végeznek AIDS-szűrést. Eddig - névvel vagy név nélkül - 920 vizsgálatot vé­geztek el és ezek közül egy lett igazoltan pozitív. Hétfőnként 8-10-ig van a vérvétel. Ez, s a vizsgálat is - kivéve, ha a munkakör betöltésé­hez szükséges - ingyenes. Óvadék ellenében szabad Hírek ŐSZI FAKIVÁGÁSOK. Befeje ződött a tűzoltók őszi fakivágása Marcaliban. A tűzoltóság alapte­vékenységéhez tartozó munkála­tokat a város érdekében a főker­tész szakvéleményét és a lakosság indokait figyelembe véve végez­ték el és vágták ki azokat a fákat, amelyek balesetveszélyesnek és zavarónak minősültek. Ágakat szedtek le és néhány fát távolítot­tak el. A lánglovagoknak legtöbb munkája a Kossuth Lajos utcá­ban, a Marczali Henrik utcában és a központi temetőnél volt. (ve) UNIÓS ISMERETEK. Harminc hét előadásból álló információs körutat szervezett a megyei terü­leti agrárkamara. A hazai és uniós agrárforrások, a támogatások megszerzése, a regisztráció, vala­mint a mezőgazdaságiparcella- azonosító rendszer állt a konzul­tációk középpontjában. A megbe­szélésekre több mint 1200 terme­lő ment el. A jövőben újabb be­mutatót tartanak, hogy minél szé­lesebb körben ismertté váljon az ágazatra vonatkozó jogszabály- csomag. (hm) VÉRADÁS. A Magyar Vöröske­reszt és a Vérellátó-szolgálat által szervezett véradásra 157-en men­tek el Marcaliban. 147 véradótól összesen 66 liter vért vettek le a szolgálat munkatársai, (ve) m Kaposvár Hatszázezer forint óvadék elle­nében szabadlábra helyeztek Kaposváron egy csalással gya­núsított bolgár férfit. A megyé­ben ez volt az első eset, hogy a bíróság jogerősen helyt adott az óvadék iránti kérelemnek. Somogybán eddig mintegy félszáz óvadék iránti kérelmet bírált el a bíróság, azonban most első alka­lommal adott helyt egy ilyen be­adványnak. A korábbi kérelmek közt - melyekben több százezer, illetve többmilliós óvadék ellené- j ben kérték az előzetes letartózta­tott szabadlábra helyezését - volt olyan, amelyet első- és másodfo­kon is elutasított a bíróság. Ezúttal egy bolgár férfi esetében jogerő­sen az a döntés született: az előze­tes letartóztatottat 600 ezer forin­tos óvadék ellenében szabadlábra Harmadik alkalommal rendeztek családi olvasóversenyt a leilei mű­velődési házban. A küzdelemben 14 csapat 110 tagja vett részt, gyer­mekek és szülők közösen. Kele­men Margó, a rendezvény főszer­helyezik. A férfit csalással gyanú­sítják. Egy kaposvári kaszinóban a férfi azzal lépett oda a pénztá­roshoz, hogy 1500 eurót váltson forintra, 250 forintos árfolyamon. Többszöri átszámolás után a pénzt egy borítékba tette és a pult­ra helyezte. A pénztáros le is szá­molta a 350 ezer forintot. A férfi közben újra felkapta a borítékot, elterelte a pénztáros figyelmét, né­metül magyarázott, a forgolódott, hadonászott. Aztán mire a boríték visszakerült a pultra, már csak 450 euró volt benne... A trükkös pénzváltással mintegy 262 ezer forint kárt okozott. A férfi és ügy­védje 385 ezer óvadékot ajánlott fel, ám a bíróság ezt 600 ezer fo­rintban állapította meg. Elrendel­ték a férfi úti okmányainak elvé­telét is. A pénzt - információnk szerint - azonnal be is fizette, így szabadlábon várhatja a bírósági tárgyalást. ____________jakabedit ve zője tesztfeladatokat állított össze, emellett hangosolvasás, szituációs játék valamint szóma­gyarázat. és véleménynyilvánítás szerepelt a feladatok között. Senki sem távozott üres kézzel, mert sok könyvet osztottak szét a ver- senyzők között. _____________■ Cs aládok olvasóversenye Balaton lelle Kutatásfejlesztés: lassan terjed az új (Folytatás az 1. oldalról)- Több kisebb gazdasági egység jött létre - mondta Krajczár Csaba, a nádudvari iparszerű termelési rendszer (KITE) zalaszentbalázsi alközpontjának fejlesztőmérnöke -, így sokan nem tudták megfizet­ni az új technológiákat és fajtákat. Emiatt a régebbi, elavult módsze- rek-anyagok túlélték önmagukat, míg sokkal korszerűbbeket vissza kellett vonni, hiszen nem volt rá­juk kereslet. Ma még nagyobb az összevisszaság, a régiek már ki­koptak, de sokan még mindig nem tudnak mindent megvenni. A növényvédő szereknél például egyes fázisokat teljesen kihagynak a gazdák, amely a későbbiekben megbosszulja magát. Szükség len­ne egy megfelelő tanácsadói rend­szerre, hiszen nemcsak a kutatóin­tézetek, de a gazdaság számára is létkérdés a korszerű eredmények gyors átvétele. Az új rendszer kiépítésében bő­ven jut feladat a Kaposvári Egye­temnek is, hiszen ilyen felszerelt- ségű kutatási központ még a kör­nyező országokban sincs.- Megrendezzük például a Pan­non Mezőgazdasági Napokat - mondta Babinszky László -, ahol a kiállítások mellett konferenciákat is szervezünk. Tudományterüle­tenként gyakorlati bemutatókat, speciális kurzusokat tartunk, me­lyeken a szakembereknek kíná­lunk továbbképzési lehetőséget. Öt éven belül szeretnénk többlép­csős, a gazdaság minden rétegéhez elérő tanácsadó rendszert kiépíte­ni, így a legújabb kutatási eredmé­nyek még rövidebb idő alatt juthat­nának el a gazdálkodókhoz. Az új eredmények meghono­sodása persze elsősorban pénz­kérdés.- Egy-egy gazdálkodó, gazda­sági társulás nem is tudja megfi­zetni az újdonságokat - mondta Pásztohy András, a szentgálos- kéri Agrária Rt elnöke. - Az előre­lépés valamiféle összefogástól várható, ahol a több tag köny- nyebben előteremti a fejleszté­sekhez szükséges anyagi forráso­kat. Mi ennek köszönhetően jö­vőre egy 140 milliós beruházás keretében korszerűsíteni tudjuk a tejtermelési ágazatunkat. Az Agrária emellett különböző kutatási programokban is részt vesz, így például új vetőmagok tu­lajdonságait vizsgálja tápanyag­igény, szárazságtűrés vagy nö­vényvédelmi szempontból.- E fajták egy része még nincs forgalomban - így Pásztohy And­rás. Vetőmagok esetében akár 4-5 év is eltelhet a kutatások kezdeté­től a bevezetésig, egy új módszer rendszerbe állításához viszont egy esztendő is elég lehet. Ezek átvéte­léhez viszont kell egy bizonyos fej­lettségi szint. Aki előre akar lépni, saját magának is áldoznia kell a kutatásokra. A legújabb kutatási eredmé­nyek persze kockázatmentesek, hiszen mielőtt a kutatóintézetek partnereihez kerülnek, előtte már két lépcsőben is megvizsgálták ha­tásaikat.- A magas szintű infrastruktúra lehetővé teszi, hogy olcsóbban, gyorsabban és hatékonyabban vizsgáljunk egy fajtát- így Kovács Melinda, a Kaposvári Egyetem ku­tatási dékánhelyettese. - A CT-nek köszönhetően élő szervezeteken figyeljük meg a változásokat, így jóval egyszerűbb a testösszetétel meghatározása, s ezáltal a szelek­ciós kutatásban sokkal- hatéko­nyabbá vált az új fajták kikísérlete­zése. Ezek elsősorban idehaza ter­jednek el, a pannonfehér húsnyúl például már a hazai nyúlállomány mintegy harminc százalékát adja. Ahhoz persze idő kell, míg egy kísérlet eredménye a gyakorlatban is elterjed, s ebben az EU-csat­lakozás után sem lesz nagy válto­zás.- A biológiának nem lehet pa­rancsolni - mondta Toldi János, a babócsai Határőr Mezőgazdasági Rt vezetője. - A vetőmagok eseté­ben csak a kísérleti telepeken kell két év, mire valamiféle erdményről- tulajdonságról be tudnak számol­ni. Az unióhoz képest idehaza még talán gyorsabb is ez a folyamat. Eb­ben tehát nem vagyunk elmaradva, csak a rendszer megfelelő kiépített- sége hiányzik. ________vas andrás Bal atoni Magazin Előtérben a háttértelepülések Élhetőbbek, vonzóbbak lesznek a háttértelepülések, hajó minőségűek az útjaik; legutóbb Bálványoson készült el ilyen beruházás a BFT támogatásával fotó: gáti körnél Ha a háttértelepüléseknek is lehetőséget adunk a fejlődés­re, akkor válhat egységessé, összetartóvá a Balaton régió - mondta Kolber István, a Bala­ton Fejlesztési Tanács elnöke. A szervezet idén 17 településnek 103 millió forintnyi támogatást juttatott belterületi utak fejleszté­sére. Az ez évi utolsó ilyen beru­házások egyikeként legutóbb a Balatontól 13 kilométerre lévő kis somogyi zsáktelepülésen, Bálványoson került sor útavatás- ra; a fél kilométernyi betoncsík építéséhez a BFT 5,5 millió fo­rinttal járult hozzá.- A tanács nem csak a tópart­tal rendelkező településeket tá­mogatja, odafigyelünk az egész régióra - mondta lapunknak Kolber István. - Vannak speciáli­san balatoni programok, mint a strandfejlesztés, meg a meder­kotrás, a háttértelepülések a bel­területi'utak fejlesztését, a szőlé­szetet és borászatot, valamint a műemlék épületek felújítását célzó támogatási keretekből ré­szesedhetnek. Ezek a kis falvak nem mindegy, hogy milyen ké­pet nyújtanak, hogyan fogadják a látogatót, aki lehet akár a falu­si turizmusra vágyó vendég, akár munkahelyteremtő befekte­tő. Az egész régió előnyére válik, ha a kis települések is komforto­sak, s ebből a szempontból talán a legszembetűnőbb a helyi utak állapota. Ha szilárd burkolatúak, akkor jobb az életminőség, élhe­tőbb, vonzóbb a környezet. Kolber István szerint a Bálvá­nyoshoz hasonló" települések számára új lehetőséget teremt az autópálya-építés és rajtuk múlik, hogyan tudnak élni vele. A BFT elnöke a bálványosi útavatón ar­ról beszélt: a közelben futó M7- es befektetőket vonzhat, s előbb odatalál a turista is, bátrabban tervezhetők tehát a speciálisan helyi rendezvények, amelyek egyre inkább a települések ha­gyományaira építenek. A régió történetének legna­gyobb beruházásaként a tervek szerint 2006-ig ér majd végig a ba­latoni sztráda a tó déli partja men­tén, s mindez 170 milliárd forint­ból valósulhat meg. A tanács el­nökétől tudjuk: a parlament a na­pokban tárgyal arról, miképpen lehet fölgyorsítani a gyorsforgal­mi utak építését. - 2004 az építés, ezen belül az útépítés éve lesz - vélekedett Kolber István. A BFT elnöke azt is fontosnak tartja, miként lehet megközelíte­ni a tóparttal párhuzamosan futó autópályát. A Látrány-Somogy- túr útszakasz elkészülte lénye­gesen könnyebbé teszi majd a rácsatlakozást, akárcsak a Tab- Lulla-M7-es út. Ezek a sztráda- építéssel együtt fognak elkészül­ni. FÓNAI IMRE Évente százezer látogató Tapolca Évente több mint százezer lá­togató kíváncsi az éppen száz esztendeje felfedezett tavas­barlangra. Az évforduló alkalmából rende­zett szakmai konferencián dr. Fa­zekas János, az üzemeltető Bako­nyi Bauxitbánya Kft korábbi ve­zérigazgatója ismertette az ezzel kapcsolatos adatokat a hallgató­sággal a Városi Művelődési Köz­pontban. A bauxit 15 éven át üze­meltette a barlangot, szerződésük 2004-ben jár le. - Ami az általunk fémjelzett időszakot jellemzi, el­mondhatom, hogy az érdeklődés folyamatos volt, még az úgyneve­zett „száraz” időkben is. Az 50-es 60-as években átlagosan évi 80 ezer ember kereste fel a tavasbar­langot, s ez a szám folyamatosan emelkedett. 1990-ben, amikor a víz eltűnt a barlangból, még min­dig a 80 ezret meghaladta a turis­ták száma. Az ekkori, víz nélküli években is nyitva állt a barlang, igaz, ekkor 1997-ig csökkent a lá­togatottság. Aztán a víz visszatér­tével, 1998-tól az érdeklődés is emelkedett. Ehhez az üzemeltető a megfelelő fejlesztésekkel járult hozzá; világítás, csónakázhatóság kialakításával - fogalmazott dr. Fa­zekas János. Azt is elmondta: gondot jelent az egy lejárat és a ki­zárólagosan megengedett termé­szetes levegőztetés, ami egyszerre ötven látogató biztonságos ott- tartózkodására alkalmas. így nya­ranta gyakorta látni hosszan kí­gyózó sorokat a Kisfaludy utcá­ban a lejáró előtt. Még az úgyne­vezett és a közönség által több­ször szóvá tett időjegy sem alkal­mazható, hiszen a csónakázók lent töltött ideje is jelentősen eltér egymástól. A tavasbarlangon kívül Tapol­cán még a kórházbarlang ismert, elsősorban gyógyászati hatása mi­att. Már régóta kezelnek légúti • megbetegedéseket itt, természete- sen orvosi felügyelet mellett. ■ Már épül a vitorláskikötő Keszthely galmas vitorlásbázisává válik. A A szerződés aláírását követőén azonnal megkezdődött a kereske­delmi túra- és sportvitorlás kikötő építése a Balaton-parti városban, az úgynevezett Libás térségben. A több mint ötezer négyzetméteres part menti sávban jelenleg a klub és közösségi ház alapjait készítik. A kikötőt összesen 400 millió fo­rint saját erő ráfordításával építteti meg a Balatoni Hajózási Rt, bízva abban, hogy a régóta tervezett lé­tesítmény rövid időn belül a Nyu- gat-Balaton egyik keresett és for­komplexum mintegy 250 hajó be­fogadására, tárolására és verse­nyek lebonyolítására is alkalmas lesz. Keszthely önkormányzata szeretné elérni, hogy a terület üdülőközpont legyen. Bíznak ab­ban is, hogy megépülésével jócs­kán meghosszabbodik majd a tu­risztikai szezon. A kivitelezők idén egészen addig dolgoznak, amíg azt az időjárás engedi, ta­vasszal pedig elvégzik a vitorlázás­hoz szükséges mederkotrást. Az ünnepélyes átadás a tervek szerint jövő júniusban lesz. ■ Hírek JUT PÉNZ A TÓRA. A ki­emelt térségekre várhatóan 3,5 milliárd forint jut jövőre az állami költségvetésből. Ezek sorában az első helyen szere­pel a Balaton kiemelt üdülő­körzet, így a Balaton Fejleszté­si Tanácsnak lesz pénze a fon­tos feladatok elvégzésére, (ca) ÚJ BÉRLETEK. Várhatóan még a karácsonyi ünnepek előtt árusítani kezdik a Balatoni Ha­lászati Részvénytársaságnak a tóra érvényes horgászengedé- | lyeit. Több új bérletet lehet vá­sárolni; azolmak, akik a déli parttól háromszáz, az északitól pedig száz méterre nem távo­lodnak el, jövőre nem kerül töb­be a pecázás, mint az idén. Az ellenőrzést rendőrökkel együtt végzik majd a halőrök. (ca) MEGÚJUL A KÓRHÁZ. 750 millió forint állami támogatás­hoz jutott a hévízi gyógy- kórház. A jelentős pénzösz- szeg egy 1,9 milliárd forintos korszerűsítési program meg­valósítását teszi lehetővé, (ca) UNIÓS ISMERETEK. Európa ismereti tananyagot oktatnak a Balatonra támaszkodó há­rom megye tizenkilenc kö­zépiskolájában az idei évtől. Háromévnyi nemzetközi elő­készítő munkálatok során állt össze a franciaországi Loire- vidék, a német Schleswig- Holstein, az olasz Emilia- Romagna, a svéd Skane, az ír köztársaság, a nagy-britanni- ai Észak-írország és a Balaton régió középiskoláiban beve- zetett tananyag, (ca) _____ ■ KÉ SZÜLT A BALATON FEJLESZTÉSI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL Fulcsztcsi Tanács j

Next

/
Thumbnails
Contents