Somogyi Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-02 / 280. szám

2003. December 2., Kedd 5. OLDAL KAPÓ S V Á R Javítanák a biztonságot A településrész közbiztonsá­ga volt a fő témája a kapos- szentjakabi részönkormány­zat tegnapi ülésének. A város­részben az együttgondolko­dás jegyében ültek tárgyaló- asztalhoz a rendőrség képvi­selői és a testület tagjai. A szentjakabi városrészben ugyanazokkal a gondokkal küsz­ködnek az ott élők, mint bármely külvárosi, zártkerti területen. A város peremén gyakori a fémlo­pás, a betörés, pincefeltörés, erdő­ből a falopás. Borhi Zsombor, a te­lepülésrészi önkormányzat elnö­ke gyakran hall ilyen panaszt a fo­gadóóráin is. A tegnapi részönkor­mányzati ülésen a rendőrség kép­viselője, Geszti László őrnagy is részt vett, hogy megpróbálják ösz- szehangolni a bűnüldözők lehető­ségeit és a szentjakabiak kéréseit. Mint elhangzott: az ott lakóknak is bizalmatlanoknak kell lenniük, s védekezniük kell azok ellen, akik megpróbálják kihasználni a jóhiszeműségüket. így jó néhány, vagyon elleni bűncselekményt megelőzhetnének. A szentjakabi­ak gyakoribb rendőri megjelenés­re, járőrözésre számítanak, mivel így megelőzhetnék a eártkertek, pincék környékén a bűncselek­ményeket, ületve az elkövetőket gyorsabban elkapnák. Elhangzott: a rendőrök igyekeznek úgy cso­portosítani az erőiket, hogy jus­son a gondot okozó területekre is, ám a lehetőségeik korlátozottak. Hatékony volna a polgárőrséggel is összehangolni a munkát. A kép­viselők javasolták: a körzeti meg­bízott rendszeresen tartson foga­dóórát, hogy ott a településrész la­kosai elmondhassák kérésüket, panaszaikat. A bűncselekmények megelőzésében az is segítene, ha a körzeti megbízottak figyelmez­tető cédulán fölhívnák a lakosok figyelmét egy-egy őrizetlenül ha­gyott értékre, nyitva hagyott ajtó- ra, ablakra. _______ jakab A Dédász területén 7,2 milli­árd forint tartozást halmoz­tak föl az áramfogyasztók, a kaposvári adósok 89 millió forinttal rövidítették meg a szolgáltatót. Már csak egy hó­napja van, hogy behajtsa a nagyobb kinnlevőségét. Tizennyolc lakásban, vállalko­zásban kötötték ki az áramot de­cember első napján. Szorul a hu­rok az adósok körül. Senki nem kerülheti el a sorsát, s különösen azok vannak bajban, akik nem válaszoltak egyik felszólításra sem. A részvénytársaság ál­talában három levelet küld az adósainak. Van, aki rokoni, baráti kölcsönből fizeti ki a számlát, más a rész­vénytársaságtól kér halasztott fi­zetést. S ha nehezen, de megúsz- sza a kényszerű áramszünetet. A Dédász csak végső esetben kap­csolja ki az áramot. Tudják: ha megszűnik az elektromos szol­gáltatás, nem termel a vállalko­zás, s ezzel az utolsó (fizetési) esély is szertefoszlik. Erdélyi Fe­renc, a Dédász kaposvári kiren­deltségvezetője tegnap elmond­ta: novemberig 760 kaposvári és környékbeli otthonban, vállalko­zásban hunyt ki a villany. Ők nyolcvankilencmillió forint adós­ságot görgetnek maguk előtt.- A vállalkozások között több fodrászüzlet és gépipari műhely volt - mondta a kiren­deltségvezető. - A legna­gyobb magánadósunk 700 ezer forinttal tarto­zik, s több mint öt hóna­pig nem fizetett. A válla­lat az év végéig előrelát­hatólag 220 kaposvári la­kásban szünteti meg az áramszolgáltatást. A tartozás az év végi mérlegben hiányként je­lenik meg. Érthető okokból minél kisebb mínuszt akarnak látni a cég munkatársai, ezért új mód­szerekhez folyamodnak, és szil­veszterig minden héten tartanak ellenőrzést. harsányi miklós VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK Név nélkül: - A Bocskai utca eleje, följárója nagyon rossz: te­le van gödörrel, igen nehezen tudunk fölmenni. Most kivették a villanyoszlopokat, a helyén nagy lyukak vannak, azokat is be kellene betonozni. Mikor ja­vítják meg az utat? Hartner Rudolf, a városgond­nokság vezetője: - A Bocskai ut­ca és a Vak Bottyán utcai keresz­teződésben levő útsüllyedést a kivitelező december 15-ig kijavít­ja. A villanyoszlopok helyének a helyreállítási munkáit a Dédász Rt végzi el, már felhívtuk a figyel­müket ezeknek a szakszerű hely­reállítására. ■ A Kaposvári Egyetem Állattudományi Kara az alábbi OKJ-s képzéseit indítja: w Marketing- és reklámügyintéző Marketing- és reklámmenedzser A képzés modulrendszerű. Jelentkezni lehet: KEÁTK Továbbképzési Központ 7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. | Tel./fax: 82/414-118 • E-nrail: novak@mail.atk.u-kaposvar.hu | Vacoktérkép a hajléktalanokról Vannak, akiket semmilyen módszerrel nem lehet fedél alá vinni. Az utcán élnek FOTÓ: LÁNG RÓBERT Elkészült az a speciális térkép, amiből kiderül: a városban hol laknak rendszeresen hajlékta­lanok. Ezen a gondozási köz­pont munkatársai az utcán élők közül csaknem 30-nak a tartózkodási helyét jelölték meg. A vacoktérképnek neve­zett felmérés az utcai szociális munkásokat igazítja útba. A hajléktalangondozási központ pályázaton nyert forrást arra, hogy elkészíthesse a város vacok- térképét. Erre régóta szükség volt, hiszen a gondozási központban csak azokkal találkoztak, akik igénybe vették a segítséget. A munka több mint egy hónapig tartott, és utcai szociális munkás térképezte föl azokat a hajléktala­nokat, akik folyamatosan az utcán élnek Kaposváron.- Ezeknek az embereknek nagy része beteg - mondta Gulyás János, a hajléktalangondozási központ vezetője. - Többségük al­koholista vagy más szenvedélybe­tegsége van, öntörvényű és képte­len alkalmazkodni bármilyen kö­zösségi rendhez. Éppen ezért hiá­ba is próbáljuk őket fedél alá köl­töztetni, mert amint lehet, elszök­nek, és újra az utcán élnek, hi­szen ehhez a létformához szok­tak. Ha nagyon betegek vagy nagy a hideg, akkor átmenetileg beköl­töznek, de sosem maradnak ott. A vacoktérkép nemcsak arra szolgál, hogy a szociális munká­sok tudják, hol élnek fedél nélkül emberek, hanem azért is fontos, mert ennek alapján az utcai szoci­ális munkás kapcsolatot teremt­het és tarthat ezekkel az emberek­kel. Ettől azt várják, hogy idővel otthagyják az utcát és valamelyest rendezik az életkörülményeiket. A felmérésből egyébként kiderült: a hajléktalanok köSül legtöbben a belvárosban és a zaranyi erdőben élnek. Van, akinek teljes komfort­tal fölszerelt bunkerja van a fák között, és olyan is, aki papírdo­bozokon alszik a megyei könyvtár erkélyén. ___________fábos erika Em berek az utcán Az elkészült felmérésből kiderül: az utcán élők között négy nő van Kaposváron. Két korosztályhoz tartoznak: az egyik részük állami gondoskodásból kikerült fiatal, a másik részük pedig negyven-ötven év közötti ember. Az utcán élőknek több mint a fele alkoholbeteg. A 45-55 éves nők zömének éle­tét megkeserítik a változó kor­ral együtt járó tünetek. A Ka­posváron tíz éve tevékenykedő menopauza-ambulancia eze­ken kíván enyhíteni, illetve próbálja elejét venni a későbbi súlyosabb szövődményeknek. A változó kori ambulancián meg­jelenő nők száma a múlt évig nőtt; tavaly egy szerencsétlen hír­verés következtében - miszerint az USA-ban betiltották a hormon- pótlást a változó korú nőknél, ami persze nem volt igaz - kissé visszaesett a forgalom - tudtuk meg Szebényi Péter szülész-nő­gyógyász szakorvostól. Részben a jellemző változó kori tünetek - a hőhullámok, éjszakai izzadás - miatt keresik föl a rendelést, rész­ben pedig egy, már kezdődő csontritkulás miatt utalják a nő­ket szakrendelésre. Az esetleges hormonpótlásról orvosnak és be­tegnek közösen, személyre sza­bottan kell döntenie, annál is in­kább, mert 3-5 évig tart a kezelés. Akinek már diagnosztizált csont- ritkulása van, az 90 százalékos tá­mogatással juthat a megfelelő ké­szítményekhez.- Mint minden gyógyszeres ke­zelésnek, a hormon- pótlásnak is van elő-' nye és hátránya - mondta Szebényi Pé­ter. - Mindenképpen hasznos, mert meg­szünteti a kellemet­len tüneteket, s csök­kenti a csonttörés esélyét. Ezzel kap­csolatban jó tudni, hogy ma az ország­ban többen halnak meg csonttörések kö­vetkeztében fellépő szövődmé­nyek miatt, mint emlő-méhtest és méhnyakrákban összesen. Arról nem is szólva, hogy a változó ko­ri hormonkezelés hatására 30-50 százalékkal csökken a vég- és vastagbélrák kialakulásának a kockázata. E tekintetben azonban a halálozási arány nem rosszabb, mint a gyógyszert nem szedőknél, mert az évi kötelező ellenőrzéseken korai stádiumban kiszűrik az esetleges új megbe­tegedést. Az ötéves kezelés után pedig a hormonkészítmények fölválthatóak növényi eredetűekkel vagy egyéb nem hormon­hatású készítménnyel, melyek a csontrend­szert hasonlóan jól vé­dik. MÁRKUS KATA A KLÍMAXAMBULANCIÁN MEGJELENTEK 2793 Úton A VIRÁG UTCAI szak munkásképző kollégiuma előtt, a Pázmány Péter utca és a Vöröstelek utca sarkán, a Hegyi utca és a Hunyadi János utca kereszteződésében, valamint a Rákóczi téren a 15-ös szám előtt félpályás útlezárás nehezíti az előrehaladást - tájékoztatott a Tele-taxi munkatársa. A VÁSÁRTÉRI ÚTON a közlekedési felügyelet épülete előtt beszakadt az úttest, s az úthibát semmilyen jelzés sem mutatja. A PÁZMÁNY PÉTER UTCA 13-15. előtt a gyalogosok épít­kezés miatt az úttesten közle­kednek, ezért az arra autózók fokozottan figyeljenek. ■ Hírek VENDÉGSZEREPLÉS. A Bolgár Kulturális Intézetben vendégszerepeit tegnap a Tol­di gimnázium irodalmi szín­pada és énekkara. Az iskola és az intézet kapcsolatának már jó egy évtizedes a múltja. Az intézet rendszeresen szervez kiállításokat, vetélkedőket a Toldiban, a diákok pedig min­den évben egyszer ellátogat­nak Budapestre. Tegnap fél­száz toldis szerepelt a Nagy László és Bulgária című ren­dezvényen. (mk) ÜNNEPI MUNKÁLATOK. A belvárosban, hétfőn hajnaltól délutánig az ünnepi díszkivilá­gítás felszerelésén dolgoztak a sétálóutcában. Az ünnepi fé­nyek pénteken gyulladnak fel, a belváros kivilágítása az idén j mintegy kétmillió forintba kerül majd. A sétálóutca mellett a Kossuth tér is díszbe öltözik: már áll a város karácsonyfája, s fenyőfüzérekbe öltöznek a kan­deláberek is. A szökőkúton he­lyet kapott adventi koszorú gyertyái viszont már vasárnap óta hirdetik az ünnepek köze­ledtét. ■ Hollywood multiplex PREMIER KAPITÁNY ÉS KATO­NA: A VILÁG TÚLSÓ VÉGÉN* 91177 (sz) 18:30, 21:15; NÉMÓ NYO- MÁBAN 91176 (sz) 14:00,16:00,18:15,20:15; S.W.A.T.- KÜLÖNLEGES KOMMANDÓ* 91175 (sz) 15:15, 18:00, 20:30; MATRIX-FORRADALMAK* * 91174 (sz) 15:30; *110726* * Vén Hatót föhötó' Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok Jüvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 30/504-2044 Kérdezzen; 316-165 Ha kérdése van Kaposvár bár­mely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pe­dig lapunkban közöljük. Hívása­ikat üzenetrögzítő fogadja. Kér­jük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. ■ A tartozás 89 millió forint Változó kor, népszerű ambulancia ■BiiaHflLaLMw a DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan ■ ilgáltatást biztosító fejlesztés érdekében óznak a társaság szakemberei. Ennek szennyvízátemelő energia-ellátása miatt új 20 it és tr. állomás létesült. a szennyvízátemelő energia-ellátása miatt, új ózatés tr. állomás létesült. y-os leágazás átépítése befejeződött, a 063/1 hrsz. ingatlan villamosenergia- i új 20 kV-os hálózat és tr. állomás épült. lecember 2-án véglegesen feszültség alá szült létesítmények érintése tilos és Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság

Next

/
Thumbnails
Contents