Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-22 / 272. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR 2003. November 22., szombat Hl ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Halálos disznótor Disznóölés közben mellkason szúrta öccsét egy 47 éves férfi Újlétán. A késelő a testvére munkavégzését kritizálta, majd a vita hevében rátámadt. A sértettet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, europress Veszélyes kísérlet Szabálysértési eljárást indítottak az ellen a fiatalember ellen, aki fővárosi, lakótelepi lakásában salétromot, ként és kalciumot hevített a tűzhelyen. Az elegy berobbant, és másodfokú égési sérüléseket okozott a 29 éves szabálysértőnek, europress Díj a segítőnek Ötvenezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség annak, aki érdemi információval tud szolgálni a keddi, Hajdúnánáson történt, benzinkút elleni támadással kapcsolatban. A bűncselekmény során egy 30 év körüli fiatalember fegyverrel fosztotta ki a töltőállomást és 140 ezer forintot vitt magával. EUROPRESS Fogyasztókat fogtak Kilenc személy ellen indított eljárást a Móri Rendőrkapitányság kábítószerrel való visszaélés miatt. A 18 és 22 év közötti személyeket fogyasztással gyanúsítják, de egyikük feltehetően terjesztéssel is foglalkozott. EUROPRESS Edénnyel ütött Őrizetbe vette a rendőrség azt az 54 éves férfit Budapesten, aki egy fémedénnyel többször fejbe ütötte élettársát. A nő könnyebb sérüléseket szenvedett a bántalmazás során. EUROPRESS Mindent vitt Ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást a fővárosi rendőrök. A gyanúsított betört egy XII. kerületi lakásba, onnan laptopot, táskát, iratokat, bankkártyákat és egy autó indítókulcsát vitte el. A tolvaj a ház előtt álló gépkocsit is „meglova- sította”, így a kár meghaladja a 11 miihó forintot, europress Álmos betörő Lopás miatt indítottak eljárást egy 30 éves fiatalember ellen Hosszúpályiban; a gyanúsítottat úgy sikerült elfogni, hogy elaludt a bűncselekmény közben. A tettes betört egy családi házba, majd a hálószobában leheveredett és álomra szende- rült. A tolvajra a tulajdonos talált rá. europress Puska a kocsiban Igazoltatás során bukott le pénteken reggel az a 40 éves tisza- löki férfi, akit lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel gyanúsít a rendőrség. A járőrök a férfi autójában kispuskára, lőszerekre, valamint egy flóbert- pisztolyra találtak, europress Vesztegető Vesztegetés miatt indítottak eljárást egy 25 éves román állampolgár ellen Budapesten, mert 10 ezer forintot ajánlott fel két rendőrnek büntetlenségéért cserébe. A férfi engedélyek nélkül árult, europress Elfogott száguldó Őrizetbe vette a rendőrség azt a 23 éves fiatalembert, aki gépkocsijával balesetet okozott a fővárosban, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. Még kedden rendezett gyorsulási versenyt két autó, de egymásnak ütköztek és belecsúsztak egy kereszteződésbe, ahol egy harmadik járműnek csapódtak. A szabályosan közlekedő kocsiban ülők nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, europress LÁNGOLÓ TORONYHÁZ. Egy ember életét vesztette, amikor tűz ütött ki egy csepeli lakóépületben csütörtök éjjel. A térség legmagasabb, 15 szintes toronyházában egy második emeleti lakásban csaptak fel a lángok. A helyiségből egy férfit kihoztak a tűzoltók, feleségét azonban már nem sikerült megmenteni. A 37 éves nő belehalt súlyos égési sérüléseibe. A szakemberek ugyan egyetlen vízsugárral fékezték meg a tüzet, de a lakás berendezése addigra már porig égett. A lakóépületből 80 embert menekítettek ki, akik később visszatérhettek otthonaikba. A tűzoltóság vizsgálatot indított a tűz keletkezésének kiderítésére. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtószóvivője az Europressnek azt mondta: egyelőre nem kizárt az sem, hogy szándékos gyújtogatás történt. FOTÓ: EUROPRESS Pontot tesznek az ügy végére Január 12-ig hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság a móri gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a végzés ellen azonban Hajdú László, az egyik feltételezett elkövető fellebbezett. A rendőrség továbbra is fenntartja, hogy decemberben lezárják a nyolc halálos áldozatot követelő vérengzés nyomozását, és vádemelési javaslatot tesznek az ügyészségnek. Budapest- Nem tartalmaz újabb információt a móri gyanúsítottak előzetes letartóztatását meghosszabbító bírósági határozat- mondta az Europressnek Hajdú László védője. Az ügyvéd hozzátette: a dokumentum sablonszöveget tartalmaz, amit védence megtámadott. A bíróság indoklásában szerepel többek között az is, hogy a gyanúsítottak meghiúsítanák az eljárás Gyanúsítottak bűnei menetét, ha szabadlábra kerülnének. A védő szerint ez egy másfél éve zajló nyomozásnál nem megfelelő indok. A bíróság az újabb bizonyítási eszközök beszerzését és további bűntársak leleplezését is belevette határozatába. A döntés ellen Hajdú László fellebbezést nyújtott be, mert álláspontja szerint az indoklás nem megfelelő. A kérvényt néhány héten belül vizsgálja felül az illetékes táblabíróság, a Fővárosi ítélőtábla. Hajdú ügyvédje nem bízik abban, hogy a nyomozóhatóság rövid időn belül lezárja az ügyet. Mint mondta: a jelenlegi adatok szerint akár még egy évig is elhúzódhat az eljárás. Hajdú László és Kaiser Ede előzetes letartóztatását már többször meghosszabbította a Fővárosi Bíróság. Ezúttal már csak két hónapra tudták kitolni a határidőt, a törvény ugyanis a hosszan elhúzódó nyomozásnál már csak erre adott lehetőséget. A jogszabályok szerint az elsőfokú döntésig három év telhet el, így ha nem sikerült befejezniük a rendőröknek a nyomozást, úgy kéthavonta megismételheti a bíróság az előzetes letartóztatás meghosszabbítását. A rendőrség többször tett utalást arra, hogy rövid időn belül befejezik az ügyet, ezt a hatóság gyakorlatilag a bűncselekmény egyéves évfordulója, május óta ígérgeti. Garamvölgyi László, az Országos Rendőrfőkapitányság kommunikációs igazgatója az Europressnek azt mondta: továbbra is fenntartják, hogy decemberben megteszik vádemelési javaslatukat az ügyészségnek. Lapunk úgy tudja: ez várhatóan három héten belül megtörténik. NAGY ESZTER DÓRA Több mint másfél éve, 2002. május 9-én két férfi nyolc embert - ügyfeleket és alkalmazottakat - mészárolt le az Erste Bank móri fiókjában. A rendőrség több emberen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, amellyel először nem a most előzetes letartóztatásban lévő Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsították meg. Azt továbbra sem lehet tudni, voltak-e társaik vagy segítőik a tetteseknek. A nyomozás részleteiről a hatóságok egy ideje az eredményességre hivatkozva nem beszélnek. Kaisert és Hajdút, valamint néhány bűntársukat húsznál több más bűncselekményért is felelősnek tartják. Az 1999 és 2002 között zömmel Budapesten és közvetlen környékén elkövetett bűncselekmények között több rablás is szerepel. A sértettek többnyire pénzváltók, ékszerboltok és pénzintézetek alkalmazottai, illetve pénzszállítók voltak. Drága útlevéllel buktak le Gyékényes Három perui állampolgárt füleltek le a gyékényesi határőrök a Venezia nemzetközi gyorsvonaton. A külföldiek hamisított útlevéllel szerettek volna kilépni az országból. Füredi Gábor alezredes, a nagykanizsai határőr-igazgatóság sajtóreferense elmondta: a két férfi és egy nő saját útlevelével érkezett Magyarországra két hete. Állítják, hogy úti okmányaikat elhagyták, ezért Budapesten új útlevelet vásároltak egy ismeretlentől. Az útlevélbe saját fényképük került és saját adataikkal állították ki. A feketepiacon szerzett két chilei és egy mexikói okmány nem is volt olcsó, 1000- 1000, illetve 1500 amerikai dollárba került. A dél-amerikaiak a hamis papírokkal Olaszország1 ba szerettek volna eljutni, ám ezt a gyékényesi határőrök megakadályozták. A három ember így nemcsak meghiúsult terve miatt bánkódhat, de közokirat-hamisítás bűncselekményének alapos gyanúja miatt is megindult ellenük az eljárás. VARGA ANDREA Százezreket érő pecsét ember visszatért a boltba a hordozható számítógépért, amit később szintén egy bizományiba adott be. A műszaki üzletben gyanút fogtak, mivel a vevő még az előző áru értékét sem térítette meg. Az alkalmazottak felkeresték a pecséten szereplő cég munkatársait, ám kiderült, a fiatalember átverte őket. A csaló a főbérlő láncfűrészét is értékesítette, más alkalommal építési vállalkozónak adta ki magát, és előleget vett fel azzal az indokkal, hogy küldi az alvállalkozóit. A fiatalember még munkáltatóját is átverte, ugyanis a villanyszerelőként dolgozó tolvaj eladta munkavégzéshez szükséges eszközeit, és a főnöke üzemanyagkártyájával jelentős mennyiségű gázolajat vásárolt saját célra. EUROPRESS HALÁLOS BALESET. Egy 20 éves ajaki férfi halt meg, amikor személygépkocsijával frontálisan ütközött egy kamionnal csütörtökön késő este. Az Audi Nyírtass felől Berkesz irányába haladt, és egy jobbra ívelő kanyarban áttért a másik sávba. A szemből érkező kamion vezetője nem tudta elkerülni a frontális ütközést. A fiatalember szörnyethalt. Az ütközés erejére jellemző, hogy a személy- gépkocsi fele szabályosan eltűnt. _____________fotó: taipus attila Zal aegerszeg Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 27 éves fiatalembert, aki meglopta és átvágta saját főbérlőjét, illetve visszaélt a sértett cégének bélyegzőjével. A gyanúsított másokat is megkárosított úgy, hogy mindig másnak adta ki magát. Csalással, sikkasztással és lopással gyanúsítja a rendőrség a fiatalembert, aki egy éve szabadult hasonló bűncselekmények miatt. A gyanúsított főbérlője pecsétje alapján készített magának cégbélyegzőt. A pecséttel, átutalási ígérettel vásárolt egy 250 ezer forintot érő kamerát, amit egy bizományi áruházban 100 ezer forintért értékesített. Az üzletben rendelt a cég nevére egy laptopot is. A fiatalKommandósok csalták ki A flóbertpisztolyhoz nem kell engedély Kommandósokat hívtak egy elmebeteg miklósi férfihoz, aki nem akart kórházba menni, és pisztollyal fenyegette meg a mentősöket. Kunszentmiklós - Kecskemét Kunszentmiklós egyik körzeti orvosa arra kérte csütörtök este a szabadszállási mentőket, vigyenek egy elmebeteget a kecskeméti repülőkórházba. Ám a középkorú férfi fegyverrel fenyegetőzött, amikor meglátta a mentőt és az orvost. Ekkor riasztották Kecskemétről a megyei rendőrség Hírős kommandóját, hogy fegyverezze le a közveszélyesnek minősített embert. A fegyveres konfliktushoz „beöltözött” kommandósok lezárták a környéket, és megkezdődtek a tárgyalások. A háziorvos a helyszínre hívta a férfi Pécs mellett élő testvérét. Végül csellel és hosszas rábeszéléssel este nyolc óra után sikerült kicsalni a beteget az épületből. A fenyegetőző embert sértetlenül fogták el a rendőrök, és egy vadásztőrt, meg egy flóbertpisztolyt vettek el tőle. Utóbb kiderült, hogy a skizofréniában szenvedő férfi más módon is felkészült a védekezésre: ruháját több rétegben papírral bélelte ki, és - minden eshetőségre felkészülve - tíznapi élelmet halmozott fel a lakásban, ahol ötven, flóbertpisztolyhoz való lőszert találtak. A lefegyverzett embert rendőri kísérettel csütörtök este beszállították a kecskeméti repülőkórház pszichiátriájára. Arról, hogy mi volt az a trükk, amivel az elmebeteget kicsalták, a rendőrség nem adott felvilágosítást. Ferenczi László megyei szóvivő a későbbiekben előforduló hasonló esetekre hivatkozott. Ugyanakkor elmondta: legálisan tartotta magánál a flóbertpisztolyt a miklósi férfi. Magyarországon ugyanis - a jelenleg érvényben lévő törvények szerint - nem kell engedély az ilyen sportpisztolyok vásárlásához, amelyek 14-40 ezer forintba kerülnek. A fegyverüzletekben mindössze a vevő személyi igazolványát kérik el, amiben pedig nem szerepel a vásárló egészségi, illetve szellemi állapota. ________________■ Mi chael Jackson védekezik Santa Barbara Hárommillió dolláros óvadék fejében elengedte a pedofíliá- val vádolt amerikai popsztárt a kaliforniai rendőrség, és Michael Jackson visszatért Las Vegasba. A 45 éves énekest azzal gyanúsítják, hogy gyerekeket molesztált; a vádiratot január 9-én ismerteti a bíróság. Ha az előadóművészt bűnösnek találják, 3-8 éves börtönbüntetéssel sújthatják. A háromgyerekes apa tagadja, hogy pedofil hajlamai lennének; a feljelentésnek Jackson szerint nincs semmi alapja. Tegnap bizakodó hangulatban hagyta el a Santa Barbara-i rendőrség épületét, s mielőtt beült volna kocsijába, a várakozó újságíróknak a győzelem V-jelét mutogatta. A# popsztárnak -azonban le kellett* adnia útlevelét, ujjlenyomatot vettek tőle, és szokás szerint rendőrségi fotókat készítettek róla. (Az egyik fénykép felkerült az internetre is.) Bizonyítékok után kutatva a napokban nagy erőkkel hosszú órákon át tartottak házkutatást a gyanúsított Neverland nevű kaliforniai birtokán. Mark Geragos, Jackson ügyvédje elmondta: védence azért jelentkezett önként, hogy tisztázza magát. Az igaztalan vádakkal a bíróságon akar szembeszállni, ártatlansága bizonyítására számára ez a legalkalmasabb fórum. A popsztárt tíz évvel ezelőtt már megvádolták egy 13 éves fiú szexuális zaklatásával. Jackson akkor is cáfolta a felrótt cselekményt, de megegyezett a szülőkkel, akiknek 17 millió dollárt fizetett, s így nem vitték bíróság elé az ügyet. TORONYI