Somogyi Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-22 / 272. szám

r m 2003. November 22., Szombat SPORT 11. OLDAL Úszás Kaposvári diákjátékok - teke Asztalitenisz Kovács nyolcszor villant Kaposvár A Zalaegerszegen megrende­zett VIII. országos rövid pályás úszó vidékbajnokságon Ko­vács Attila, a Kaposvári Sport­iskola versenyzője nyolc alka­lommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Az aranyérmei mellé még két ezüstöt is szerzett. Zalaegerszeg adott otthont a VIII. országos rövid pályás úszó vidék­bajnokságnak. A megméretteté­sen 34 egyesület .220 indulója mérte össze tudását. A versenyen Kovács Attila (Kaposvári Sportis­kola) az 1987-ben születetteknél nyolc aranyérmet (50 m hát, 100 m hát, 200 m hát, 50 m pillangó, 100 m pillangó, 200 m pillangó, 100 m gyors, 200 vegyes) nyert, két alkalommal pedig a második helyen végzett (50 gyors, 200 gyors). A Kasi ifjú tehetsége az Építőipari Szakközépiskola ma­gántanulója, ahol elmondása sze­rint a tanáraitól minden segítséget megkap, ami a fejlődéséhez szük­séges.-Mióta úszik?- Már az óvodában elkezdtem úszni. Nagyon megtetszett ez a sportág és később már nem csak hobbi szintem űztem, hanem ko­molyan vettem, hiszen elég jó eredményeket értem el.- Mennyit készült a versenyre1- Idén ez volt az egyik fő erő­próbánk. Már szeptemberben el­kezdtünk hangolni a megmérette­tésre: heti tíz edzés, naponta két alkalommal öt órát gyakoroltunk. Közvetlenül a viadal előtt volt egy kis pihentetés, így remek fizikai állapotban várhattam a vidékbaj­nokságot.- Milyen reményekkel utazott a vidékbajnok­ságra? Az én kor- osztályom (1987-ben szü­letettek) na­gyon népes volt és minden­ki ott volt, aki számít. Tud­tam: nagyon nehéz dolgom lesz, de bíz­tam benne, hogy a fő szá­maim (100 m pillangó, 200 m pillangó, 100 m hát, 200 m hát) közül KOVÁCS ATTILA 1987. január 22-én, Kaposváron szüle­tett a Kaposvári Sportiskola úszója. A serdülő országos bajnokságon 100 méter pilangón arany-, inig 200 méteren ezüstár­legalább egyet met szerzett A Ka­meg tudok si ifjú tehetségének nyerni. Sze- szakmai munkáját rencsére ezt si- Kovács László és került teljesí- Kenyeres Tibor irá­tenem, sőt túl nyitja, is szárnyal­tam. A legkiélezettebb küzdelem a 200 m háton volt, ugyanis ezen a távon diadalmaskodtam a leg­kisebb különbséggel, három másodperecéin).- Mi a további programja?- Ebben az évben még két nagy versenyt rendeznek. Az egyik a városi diákolimpiái döntő lesz, ahol az iskolám színeit képvise­lem. A kihíváson 100 m háton és 100 m pillangón indulok el és, ha dobogón végzek, akkor részt ve­hetek a megyei fináléban. Az évadzáró viadalon pedig szintén szeretnék maradandót alkotni.- Mit csinál szabadidejében?- Az edzések és a tanulás mel­lett csak hétvégén van szabad­időm. Ilyenkor általában pihenek vagy a barátaimmal találkozom. MOLNÁR ___________Kaposvár___________ Né gy általános és hat középis­kola 19 csapatának a diákjai - és tanárai - vettek részt a „Ka­posvári diákjátékok” elnevezé­sű rendezvénysorozat követke­ző állomásán, a tekeversenyen. ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK Az egyéni versenyben Leányok (5 induló): 1. Tóth Do­rottya (Kisfaludy Utcai Általános Iskola) 129 fa, 2. Fülöp Gabriella (Toponári Általános Iskola) 114 fa, 3. Rózsa Bettina (Toponári Általá­nos Iskola) 87 fa. Fiúk (10 induló): 1. SikeMihály (Toponári Általános Iskola) 137 fa, 2. (holtversenyben) Szőllősi Már­ton (Berzsenyi Dániel Általános Is­kola) és Francsics Gergő (Toponári Általános Iskola) 125 fa-125 fa, 3. Pápai Gyula (Toponári Általános Iskola) 123 fa. Tanárok (5 induló): 1. Sziget András (Berzsenyi Dániel Általá­nos Iskola) 133 fa, 2. Tóth Zoltán (Toponári Általános Iskola) 119 fa, 3. Okos Balázs (Kisfaludy Utcai Ál­talános Iskola) 116 fa. A csapatversenyben (5 csapat): 1. Toponári Általános Iskola I. szá­mú csapata (Rózsa Betti­na, Sike Mi­hály, Pápai Gyula, Tóth Zoltán) 463 fa, 2. Berzsenyi Dániel Általá­nos Iskola csa­pata (Ács Vik­tória, Szőllősi Márton, Radó László, Sziget And­rás) 456 fa, 3. Kisfaludy Utcai Álta­lános Iskola csapata [Tóth Do­rottya, Buzsáki Bálint, Kiss Gábor, Okos Balázs) 455 fa. KÖZÉPISKOLÁSOK Az egyéni versenyben Leányok (14 induló): 1. ZengerNi­kolett (Noszlöpy Gáspár Közgaz­dasági Szakközépiskola) 257 fa, 2. Kiss Tünde (Zichy Mihály Iparmű­vészeti Szakközépiskola) 254 fa, 3. Majzik Andrea (Eötvös Loránd Műszaki Középiskola) 213 fa. Fiúk (27 induló): 1. Cserti István (Eötvös Loránd Műszaki Középis­kola) 268 fa, 2. Bóka Róbert (Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola) 250 fa, 3. Matyi András (Noszlopy Gáspár Közgaz­dasági Szakközépiskola) 234 fa. Tanárok (14 induló): 1. Héjjas László (Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépiskola) 288 fa, 2. Hor­váth Zoltán (Kinizsi Pál Élelmi- szeripari Szakközépiskola) 269 fa, 3. Pete János (Kinizsi Pál Élelmi- szeripari Szakközépiskola) 268 fa. A csapatversenyben (14 csa­pat): 1. Noszlopy Gáspár Közgaz­dasági Szakközépiskola I. számú csapata (Zenger Nikolett, Bóka Róbert, Deseő Csaba, Könye Sza­bolcs) 912 fa, 2. Eötvös Loránd Műszaki Középiskola III. számú csapata [Majzik Andrea, Cserti István, Papp Zoltán, Kulcsár Jó­zsef) 894 fa, 3. Kinizsi Pál Élelmi- szeripari Szakközépiskola IV. számú csapata [Pál Rita, Cseh András, Körmendi László, Héjjas László) 854 fa. fenyő Elődöntőben a magyar válogatott Magyarország-Finnország 3-2 (-18, -24, 21, 20, 6) Kuopio Az észtek után a házigazda fin­neket is legyőzte nagy csatában, ötszettes mérkőzésen a magyar fér­fi röplabda-válogatott a Finnország­ban, Kuopióban zajló olimpiai se­lejtezőtornán (a csoport harmadik találkozóján a finnek ugyancsak öt- játszmás mérkőzésen verték az észteket). Ez azt jelenti, hogy a ma­gyar alakulat ma elődöntőt játszhat a másik csoport második helyezett­jével, s ha azt a találkozót is sikerrel veszik, akkor a Demeter György szövetségi kapitány által irányított együttes lesz a vasárnap esedé­kes finálé egyik résztvevője. A másik ágon Ukrajna lett a csoportgyőztes, miután mindkét ellenfelénél egy­aránt 3-1 arány­ban jobbnak bi­zonyult. Hogy mögötte melyik válogatott lett a második, az a lapzártánk után játszott Horvát- ország-Szlovénia találkozón dőlt el. FENYŐ Kaposvári városi diákolimpia III. korcsoportosok Leányok - az őszi állás: 1. Zrínyi Iskola 10 pont 2. Toldi iskola 9 pont 3. Toponári iskola 8 pont 4. Gárdonyi iskola 7 pont 5. Kinizsi iskola 6 pont 6. Katolikus iskola 5 pont Fiúk - az őszi állás: 1. Kinizsi iskola 8 pont 2. Gárdonyi iskola 5 pont 3. Katolikus iskola 5 pont Főszerepben a veteránok Zamárdi Első alkalommal rendezték meg Zamárdiban a Hotel Famíliában a megyei egyéni (női és férfi) vete­rán asztalitenisz-bajnokságot; a hagyományteremtő szándékkal életre hívott erőpróbán a külön­böző korcsoportokban összesen 32-en mérettettek meg. Az I. megyei veterán asztalüe- nisz-bajnokság végeredménye. NŐK 40 éven felüliek: 1. Kátainé Váradi Gyöngyi (Kaposvár), 2. Kovács Anikó (Kaposvár), 3. Herczegné Harcsa Erzsébet (Balatonboglár). FÉRFIAK 40-49 évesek: 1. Lomnici Attila (Kaposvár), 2. Hemer Csaba (Zselickislak), 3. Tauber Elemér (Siófok). 50-59 évesek: 1. Kovács János (Kaposvár), 2. Dómján Tamás (Kaposvár), 3. Muskó Zoltán (Lengyeltóti). 60-64 évesek: 1. Hűvösvölgyi Péter (Balatonszárszó), 2. Rák Ist­ván (Kaposvár), 3. dr. Marosi Im­re (Kaposvár). A rendezők különdíjjal jutal­mazták a verseny legidősebb résztvevőjét, a 64 éves siófoki Schneider Pétert. * * * Az örökifjú somogyi asztaliteni­szezőket a tehetséges ifjú re­ménységek váltják fel ezen a hét­végén a Balaton partján. Vasárnap rendezik meg Balatonszárszón a József Attila Általános Iskola tor­natermében a Grand-Gold Kupá­ért kiírt megyei újonc és serdülő (leány és fiú) asztalitenisz-baj­nokságot; az újonc „B” és „A” kor­csoportban egyéniben, a serdü­lőknél pedig párosban is bajnoko- kat avatnak majd. _______fenyő Az OTP Nemzetközi Részvény - UBS Alapok Alapja az elmúlt egy évben 13,96%-os hozamot ért el.* Több mint 600 részvény a világ fejlett részvénypiacairól Kockázatok magas fokú megosztása Költséghatékony befektetés akár már néhány százezer forinttól is A részletekről érdeklődjön bankfiókjainkban, vagy látogasson el az Alapkezelő honlapjára! PSZÁF engedély száma: 100.016/93 'Az Aiap hozama 2002. szeptember és 2003. szeptember 30. között számított érték. A múltbeli hozam nem jelent garanciát az Alap jövőbeni teljesítményére. www.otpaiap.hu részvénybefektetések december 5. között 2003. november 10 Tri^kaikisebb vételi jutalék mellett vásárolhat az Alapból1­OTP NEMZETKÖZI RÉSZVÉNY - UBS ALAPOK ALAPJA Somogyi Hírlap-est Kéthelyen Kéthelyi olvasóink választ kaptak a kérdéseikre és egy hamisítatlan nosztalgia műsort is megnézhettek fotóí kovács tibor ____________K ÉTHELY____________ Új abb meglepetéssel kedveske­dett jelenlegi és leendő előfize­tőinek a Somogyi Hírlap. A te­lepülés kultúrházába hívta la­punk Kéthely lakóit. Itt nem­csak a Déryné színtársulat mű­vészeinek, de nyeremények­nek is örülhettek, akik velünk töltötték a péntek estét. A községi művelődési házban a Déryné Vándorszíntársulat zenés ajándékkosarát, a „Nosztalgiáz­zunk” című műsort nézhették meg az érdeklődők, amelyben is­mert melódiák, régi táncdalok, operettrészletek és sanzonok csen­Velünk nyertek A színtársulat előadása után a Somogyi Hírlap öt értékes ajándékcsomagját sorsolt ki a résztvevők között. Nyerteseink: Hollósi István, Papp Katalin, Sifter László és Fridii János. dűltek föl. Az előadás előtt arra is lehetőség volt, hogy olvasóink megismerkedjenek a napilap munkatársaival, szerkesztősé­günk pedig hasznos információ­kat gyűjthessen első kézből a kéthelyiek örömeiről és lapunk­kal kapcsolatos véleményéről is. Ebből kiderült: a faluban majd kétszáz háztartásba jár a Somogyi Hírlap és az előfizetők elégedettek az újsággal.- Én már nem is tudom ponto­san mióta járatjuk a lapot - mond­ta Vass József. - Legelőször a Tar­ka sorokat olvassuk el mindig és különben is mindig azon az olda­lon kezdjük, mert ott van a leg­több érdekes. Megnézzük a felesé­gemmel mikor milyen előadás, ki­állítás lesz a környéken, meg kiol­vassuk mi volt előző nap. Szeret­jük a bűnügyi híreket is. Legalapo­sabban mindig a betörésekről szó­ló cikkeket nézzük meg.- Én a recepteket szeretem leg­jobban - mondta Sifter Lászlómé. - Amíg volt az Almanach-sorozat, mindig azt kerestem meg elsőnek, és nagyon sokat ki is próbáltam közülük.- Én inkább a végeredményre, nem a receptekre vagyok kíváncsi - mondta Hollósi István. - Énazért vagyok előfizétő, mert ez az egy olyan napilap van, amiben rólunk és a környékünkről is írnak. Ez­után is maradok ennél a lapnál, mert minden megvan benne, ami a többiben, de a megyéről, meg a régi járásról csak ebben írnak ér­dekeseket. Bohár László, a falu sportéleté­nek egyik alakítója arról beszélt, hogy sokkal érdekesebb és alapo­sabb sporttudósításokat olvas mostanában mint korábban, azt pedig tanácsolta, ne csak a városi nagy csapatokat, hanem egy-egy helyi kisebb csapatot is keressen meg az újság a falvakat bemutató oldalak készítésekor. A tanácsokat megfogadtuk: a legközelebbi kéthelyi összeállítás alkalmával Kéthelyről az ifjúsági tömegsportról, a falu focistáiról és a kézilabdásokról is beszámolunk majd!________________ ■

Next

/
Thumbnails
Contents