Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-12 / 86. szám
2003. Április 12., Szombat 7. OLDAL A hímzések mestere Dolbert Ferenc megkapta a Ma- még sok térítőt kell zsűriztetnie, gyár Művelődési Intézettől a népi aki látja Dolbert Ferenc munkáit, iparművész elismerést hímző szakon. A művelődési ház város határain túl ismert munkatársa a népi kultúra szakmai tanácsadója. Sokáig ódzkodott Dolbert Ferenc attól, hogy elárulja: férfi létére hímzéseket varr. Aztán rájött: miért is kellene szégyellnie azt, amit tud? Tizenhárom éves volt, amikor a tanára, Sebők Istvánná kezébe adta az első rajzolt vásznat, és ő arra kalocsai mintákat hímzett. Egyszer amikor eltörte a kezét, éppen ezzel múlatta az időt. Dolbert Ferenc a harmadik fiú volt a családban, szülei akkor Dolbert Ferenc 1945- ben született Meszteg- nyön. 1978-ban lett né- iHdíszitsi vizsgát 1984- tiü él Lellén, a művelődési ház munkatársa, a je.199ftben alapította a Lölle egyesületei, s azóta ennek az f már ma is azt mondja: igazi mestere a népi kultúrának. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy a hímzései nem pihennek, nincsenek elrejtve a komódok alján, sőt a többségük nagyon is élő népművészet. A hímzőszakkörrel ugyanis minden évben újabb darabokkal egészítik ki a néptáncosok viseletét. Még egy együttes talán nincs is az országban, amelynek ilyen gazdag volna a ruhatára. Dolbert Ferenc szenvedélyesen gyűjti és rajzolja az egyes tájak népi hímzéseit. Azt mondta, Mesztegnyő szellemisége meghatározó az élemár nagyon szerettek volna egy tében. Nemrég Mezőkövesden lánygyermeket, így anyja min- járt hímzőkonferencián, ahol a denre megtanította, amit egy le- 110 résztvevő között mindössze ánynak tudnia kell. S bár a nép- három férfi volt. Nem kellett szé- művészet mestere elismerésig gyenkeznie a tudásával. ______■ Új abb trófeák Afrikából Tovább bővítik az Afrika múzeumot. Az önkormányzat átadott még egy termet az intézménynek, s már át is alakította. Gombos Emil, a művelődési ház igazgatója és Ligeti Gábor, a Kapoli múzeum vezetője hamarosan megkezdi az állandó kiállítás átrendezését. Gombos Emil elmondta, az utóbbi három évben több mint 3000 látogató járt itt. Nemcsak a turisták és diákcsoportok jöttek: a szakmai érdeklőRendezi a város arculatát Szászné Boros Krisztinát bízták meg a műszaki iroda vezetésével. A fiatal üzemmérnök otthon van az államigazgatásban is. Gyermekkora óta érdekelte az építészet. Útja egyenesen az építési igazgatáshoz vezetett, mert végigviszi azt, amit elhatároz. Már a leilei hivatalban dolgozott Szászné Boros Krisztina, amikor elkezdte az államigazgatási főiskolát. Az önkormányzatok megalakulásának az időszaka volt ez. Izgalmas évek voltak, mert a diákok a gyakorlatból időnként többet tudtak, mint a professzoraik. Mint Szászné Boros Krisztina mondta, most ugyancsak új lehe- munkálatait. Az őrangyal ® SkodaFabia Aura í°f ™.f9 ,ö^b exfro 90rv doskoaik az On es szerettei biztonságáról. A SkodaFábia Aurában az ABS, a ködfényszóró, a 3. hátsó fejtámla, a központi zár és a kikapcsolható utásöldali légzsák az alapfelszereltség részé-alapáron. Í5SSW1T Már 2 458 OOO Ft-tól KöoibiítáH ófiogbgyesíás: 5,91/-8G brr. • CO-kibocsáfós: i 44 g/bn. Autó Scháfer “JJjyn$;*f6tta*á*u-"• www.auioschafer.hu Tei./Fax:f85) 363*753 Virágdíszbe öltöztetik a parkokat Üvegházban nevelik a virágokat. Képünkön: Czeider Dénesné és Kenesei Gyöngyi készíti elő őket kiültetésre dés is nagy. Soltész István budapesti vadász, aki 20 éve vadászik Afrikában és 15 éve szervez ott szafarikat, fölajánlotta nekik értékes trófeáit. Ezek egy részét a városnak ajándékozza, illetve itt tartós letétbe helyezi. Három évvel ezelőtt a Belgiumban letelepedett Somssich Pongrác gróf értékes trófeagyűjteménye alapozta meg az Afrika múzeumot. Lelle ezzel a vadászok érdeklődé- sének középpontjába került. ■ Ismét meglepetést tervez a parkokba Bors Lajos, a városi főkertész. A virágosításra szánt keret azonban az idén sem növekedett, s éppenj ezért nagy szerep jut a találékonyságnak. A leilei zöldfelületek nagysága háromszázezer négyzetméter, a legnagyobb a Balaton déli partján. A főkertész számára izgalmas feladat évről évre, hogy virágba öltöztesse a parkokat, közterületeket. Bors Lajos ismét újdonságokkal kísérletezik, de nem árulta el, milyen növényeket raknak az ágyúsokba. A tavaly kiültetett eukaliptuszok is nagy sikert arattak a körforgalomban érdekes színhatásukkal. A kemény télben egy részük azonban kifagyott, de hamarosan pótolják a tönkrement töveket. Az biztos, hogy sokszínű lesz. Az oszlopokra sem csak a vörös muskátlikat rakják ki; az előző évek gyakorlatát folytatva szalmagyopár és pletykafélék színesítik a palettát. Az üdülőközpont nagyberuházásaihoz kapcsolódnak az új parkosítások. A nyárra a központi strand jelentős területeit elfoglalják az új medencék. Bors Lajos arra törekszik, hogy tetszetős, illetve széltől védett és árnyékos részeket alakítsanak ki. A Szent István tér új díszburkolatot kap, erre a részre pedig kőris- és török- mogyoró-fasort ültetnek. Á főkertész azt mondta, munkatársai szíwel-lélekkel kertészkednek, s munkájuknak köszönhetően virágdíszbe öltözik a város. Most több közhasznú munkás és jövedelempótló támogatást igénylő vesz részt a munkában. A tervek szerint városszerte több mint 60 ezer tónövényt ültetnek ki, _________■ Hír ek ÉPÍTÉS, FEJLESZTÉS. A kép viselők elfogadták a város négyéves gazdasági programját, ennek fő célja a turizmus fejlesztése, a munkahelyteremtés. Több célt már az idén elérnek, ilyen a lakásépítés, a strandi fürdőfejlesztés és a Szent István tér felújítása. Tervezik még Rád és Irmapuszta összekötését, valamint a csapadékvíz-elvezetést. LIMLOMGYŰJTÉS. A város üzemeltetési szervezet április 24- 30. között szervezi meg a tavaszi lomtalanítást. A fölöslegessé vált holmit április 22-23-án lehet kirakni a házak elé, hogy elszállítsák. Azért választották ezt az időt, mert húsvétra megjönnek az üdülőtulajdonosok is, hogy elvégezzék a nagytakarítást. KAMARATÁNC-FESZTIVÁL. Ma rendezik meg a marcali művelődési házban a kamaratánc-fesz- tivált, amire öt táncospárral nevezhettek be a néptáncegyüttesek. A találkozón a Lelle és az utánpótlás Csikók képviselik a várost. DOSKOCIL-TÁRLAT. Nagy meglepetést keltett Doskocil Tihamér, a 82 éves amatőr festőművész a művelődési házban látható kiállításával, amit vendégsereg előtt nyitott meg Kenéz István polgármester. Az idős művészt autófényezőként, kiváló mesterként, illetve sportemberként ismerik a balatonlel- leiek, művészi alkotókedvéről csak kevesen tudtak. Tájképei és csendéletei szép perceket szereznek a tárlatlátogatóknak. A CIKKEKET GÁLDONYI MAGDOLNA ÍRTA. FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ tőséget kapott: előkészítheti a város rendezési tervét, amellyel dolgozni fog. Öröm számára, hogy a lelleiek nem hatóságnak tekintik a műszaki irodát, hanem olyan helynek, ahol valóban segítséget kapnak. A város lakóinak érdekeit igyekszik szolgálni. Hozzájuk hasonlóan ismeri és szereti Lellét. Lakott a tóparton, majd a lakóövezetbe költözött. A városban a művelődési házat és környékét kedveli a legjobban, de azt mondta, a Szent István tér is tetszeni fog, látva az átalakítás BALATONBOGLAR VAROS ÓNKORMANYZATA eladásra kínálja az új városközponthoz csatlakozó ingatlanának - a központ befejezéséhez szükséges - beépítésre szánt 1188 m2 kiterjedésű tulajdoni hányadát A terület beépítése a meglévő elvi eng. tervnek megfelelően lehetséges. (Lakások, üzletek, vendégl. ip. egységek). Eladási ár: 15 000 000 Ft Részletes felvilágosítás: Polgármesteri Hiv. Balatonboglár, Szentkuti Kiss Gábor tel.: 85-550-328 Ajánlatokat 2003. április 20-án, 15 óráig várjuk a Polgármesteri Hivatal címére: 8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11. t 'Nagyképű tavaszi AKCIÓ!!! 17” monitorok | kedvezménnyel! 17“ UtoOn C1770NSL. 3 év g»r. 38,808^ 30.420,- I 1 17* Philips 107E 3 év gat. 4S.««0-.- 41 .31 0,- i__________' .. _____Ú 17- SamsufHJ Syr>emast*r 7S3s 3 Av ««r. 44-.ÜBB,- 37.080,^ 17* Samsung Sárimon 76DF DynaFlat süt képc*& 3 <rv gar. 4B.350,- 43.51 5,a Ismeretterjesztő, mese, oktató és játék CD-ROM-ok_2 Q árelőnnyel! Nte lirne 15 órás feltölthető Internet kezdőcsomag 2.490,- 1.990,ü ’3So/f/o« ó/iff.ís'iiSSfi (ggpjfc " OTP áruhitel ügyintézés azonnal a helyszínen! Az akció épriiis 3CMg érvényes, az órak az ÁFÁ-t tartalmazzák! 8630 BaJatontette, Rákóczi u. 283. Tel.: 85/5*4-333 Fax: 85/554-334 E-ma!l: pcms&tertigefXtemetJhu Látogassa mag honlapunkatt www.pcmastar.hu Építkezők kereskedése Szakszerű kiszolgálással mindent megtalál itt a vásárló, ami csak kell egy építkezéshez Jó gépek, jó termékek jó áron, szakszerű kiszolgálással. A vásárlókat magyar és német nyelven is köszöntik a Reál Beton Kft központjában. Itt mindent megtalál a vevő, ami az építkezéshez, a barkácsoláshoz, a hobbihoz szükséges. Május közepén nyit a Reál Beton Kft kereskedése a leilei ipartelepen. Építőanyagokat, építőipari gépeket árusít és kölcsönöz a cég. Aki hobbi- és barkács- eszközöket keres, itt az is profi gépeket talál. Michael Müller, a cég üzletvezetője elmondta: a nyárra elkészül a 720 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokuk is, ott majd betontermékeket, viakolor burkolatokat, szegélyköveket és betonoszlopokat gyártanak. A termékskálán REÁL BETON KFT Balatonlelle - Ipartelep Tel: 0036-85/554-321 E-mail: realbeton@mail.externet.hu megtalálható a sóder és a murva is. Magánszemélyeknek éppúgy forgalmaznak, mint a kereskedelmi hálózatnak. Terveik szerint 3400 küométeres körzetbe szállítják a betontermékeket. A cég többfunkciós szállítóeszközzel házhoz is viszi a megrendelt árut. A kiváló minőséget a Németországból telepített korszerű gépsor és a szaktudás garantálja. A kft öt embert foglalkoztat, de a következő években tizenöt-húszra nő a létszám. Két német tulajdonos három éve határozta el a közös cég létesítését. Az üzem helyét nem volt nehéz megtalálni, mert egy évtizede jártak üdülni a Balatonhoz. A 21 ezer négyzetméteres iparterületen létesítik a zöldmezős beruházást. a (& HYUnDOI LENGYELTÓTI Megjelent a Hyundai új kisautója takarékos 1.1 és 1.3-as motorral, amely már 10%-tól az Öné lehet- 30%-tól cascomentesség- használtautó beszámítás -teljeskörű szervizszolgáltatás, melynek díjából áprilisban 15% kedvezményt adunk Hyundai - Nagy Márkakereskedés és szerviz LENGYELTÓTI, Kaposvári u. 7. Tel.: 85/330-143 Gat Az ország legnagyobb múltú biztonságtéchnikai vállalata üzletkötői állást kínál Ajánlatunk:- kiemelkedő keresti lehetőség,- ingyenes képzés,- jól értékesíthető, világszabadalmú termékcsalád,- karrierlehetőség. Jelentkezni: 06-30-515-0125 > LELLE! TÜKÖR