Somogyi Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-10 / 84. szám
2003. Április 10., Csütörtök K U L T Ú R A 11. OLDAL Cseh Tamás a Szivárványban Kaposvár Ki hinné, hogy Cseh Tamás már hatvanéves. Az indián lelkületű, örökifjú gitáros nagy lendülettel játssza dalait a Bárka Színházban, s csak nehezen mozdítható ki egy-egy vidéki fellépésre. A kaposvári Szivárvány mozi- és zeneházban április 16-án mégis gitárt ragad. Cseh Tamás dalaiból könnyedén kihámozható az a történelmi közérzet, amelynek megélése nélkül több generáció is másként látná a világot, mint ahogyan ma teszi. Cseh Tamás újra gitárt ragad Aki a hetvenes éveket érteni akarja, annak a csehtamásos dalok HÉV, a 424-es meg a munkásszál- megkerülheteüenek. A hetvenes ló. Az akkori egyetemi klubok do- évek az ő nagy évtizede, s ekkor hányfüstös sarkaiban tombolt az nőtt össze a dalszövegíró egyszemélyes Cseh Tamás-őrület. Bereményi Gézával is. 1974-től a Nem véletlenül. Régi képsorok a 25. Színházban, majd a Várszín- furcsa hunyorgásaira, olykor házban adott önálló esteket. A Ka- összeszűkülő tekintetére, a száj- tona József színházban 16 évig szélének finom rándulásaira, a dolgozott, 1998-tól a Bárka Szín- hangsúlyos elhallgatásaira emlé- ház társulatának tagja. Első leme- keztetnek. Meg a sötétkék tenge- ze 1974-ben jelent meg Levél Nő- részpulóverére, a vékony fekete véremnek címmel, melyet Másik pólóira és vézna karjaira: hogy va- Jánossal készített, és melynek lahogy mindig egy szál maga volt. „folytatása” 20 évvel később, 1994- (Pedig mindenki tudta, hogy ket- ben jelent meg. Eddig összesen 13 ten vannak, de a hivatalnokarcú lemezt adott ki. Az utolsó a Levél- költő Bereményi jó érzékkel a hátváltás, amely a Republic együttes- térben maradt.) Melankólia és fejsei közösen készült. tott indulat, szociális együttérzés A hetvenes évek ifjú értelmisé- és irónia, dúdolható dalok és idéz- gének szocializációjában fontos hető sorok, ez jellemzi Cseh Ta- szerepet játszott nővérem, Irén, to- mást. Pár éve a régi dalait adja elő vábbá Bea, a bejáró, a szentendrei a Bárka Színházban. Egy évben három új műsora van, mindegyiket ötször megismétli. Egy alkalommal húszharminc dalra telik az időből. A telt ház biztos, a közönség nagyobbik része fiatal. Most Kaposvárra is elhozza legújabb műsorát, az 1984-es Jóslat című lemez anyagát. ' ■ Díjazott életút Cseh Tamás 1988-ban Az év lemeze díjat, 1992-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét, 1993-ban pedig Liszt Ferenc-díjat vehette át. 2001-ben kapta meg a Kossuth- díjat. Több filmben is szerepelt: Csinibaba, 6:3 (Tímár Péter), Turné (Bereményi Géza), Nyom nélkül (Fábri Péter). A 2000-ben bemutatott Cseh Tamás Film főszereplője pedig nem más, mint Cseh Tamás. Életpályát jelenthet az ének Az ének-zene mellett a magyar irodalmat és nyelvet szereti leginkább Polgár Zita, a karádi Gárdonyi iskola nyolcadikos tanulója. Kiváló hangú énekes, félévkor 4,64 volt a tanulmányi eredménye; a kaposvári Táncsics gimnáziumba készül, s énektanár szeretne lenni. Ka rád Polgár Zita óvodás kora óta rendszeresen énekel. Már akkor fölfigyeltek szép, úszta hangjára. Mióta iskolás, énekkarra jár, így gyakran szerepel az iskolai és a községi rendezvényeken. Tavaly énekelt azon a felvételen, amelyet cd-n is megjelentetnek a leghíresebb karádi népdalokkal. Rendszeresen részt vesz a népdaléneklési versenyeken is, több mint ötven karádi népdal szövegét fejből tudja. Polgár Zita énekével a népdalkincs elhivatott ápolója.- Édesanyámtól örököltem a hangomat; ő ugyancsak szerepel az énekkarban, amit Herk Viktória tanárnő szervezett - mondta Zita. - Rendszeresen fellépünk a nyári fesztiválokon is. Mindketten örülünk, hogy részt vehettünk e páratlan értékű népdalok éneklésében. Az egyik legkedvesebb népdalom Vikár László gyűjtése. A címe: „Éva, szívem, Éva...” A végzős diáklány elmondta: az ének és a zene később is meghatározó lesz az életében. Hét éve tanul zongorázni is. Háromszor részt vett a megyei népdaléneklési versenyen is, és szép sikert ért el. Most is készül az áprilisi fellépésre.- Zitának kiváló, karakteres énekhangja van - mondta Herk Viktória -, s az osztályában vezéregyéniség. Amikor énekelni kezd, a jó hangú lányok valamennyien csatlakoznak hozzá. Nagyon jó tulajdonsága, hogy szered a közösséget és szívesen szerepel szólóval és csoportos éneklésben is. Úgy látom, ha továbbra is komolyan foglalkozik a zenével, ezen a pályán még sokra viszi, __________krutek Av antgárd és alternatív Melyek voltak azok a fontos pillanatok az utóbbi 30 év magyar művészetében, amelyekről feltétlenül tudni kell? Hol voltak a fordulópontok és kik változtatták meg az irányt? Mindez kiderül a Városi Színház április 9-12. között megrendezett fesztiválján. A négynapos fesztivál ellentétes és párhuzamos irányzatokat, a képzőművészet, irodalom, zene és filmművészet összefonódásait világítja meg. Egy korszak underground művészetét. A hajdani újítók beszélgetések, előadások során idézik fel emlékeiket. A csütörtöki nap a képzőművészet és alternatív zene jegyében telik. Három alkotóművész, Jovánovics György, Pauer Gyula és Galántai György mutatja be műveit, Beke László művészettörténész előadása pedig átfogó képet nyújt az időszakról. Ezután Molnár Gergelyre és a Spions együttesre emlékező koncert lesz. Péntek a líra napja. Az esten fellépő költők (Tábor Ádám, Balaskó Jenő, Bálint István, Marsall László, Győré Balázs, Ladik Katalin, Halász Péter) a kor irodalmáról beszélgetnek, majd Baksa-Soós János zenél. Az utolsó napon, az Új Zenei Stúdió koncertje mellett filmvetítésekre, szabad beszélgetésekre kerül majd sor, és a Kultúra-kontroli tegnap és ma vitafórumon kiderül, hogy mi hogyan változott az utóbbi években. ■ Országos muzeológustalálkozó Mintegy 120 muzeológus részvé- hetőségeit, a múzeumi műtárgyak az Országos Műszaki Múzeumtelével hetedik alkalommal rende- nyilvántartási rendjét, a műszaki ból” címmel kiállítás is nyílik az zik meg a műszaki muzeológusok műtárgypiac, illetve a múzeumok OMM gyűjteményéből, találkozóját, a 14-én kezdődő há- és gyűjtők kapcsolatrendszerét A kiállításon XIX-XX. századi romnapos programsorozatnak tekintik át. szintezőműszereket és a hozzájuk Budapest és Keszthely ad otthont. A tanácskozás a keszthelyi He- tartozó régi kéziratos, illetve „korai A konferencián a műszaki mú- likon Múzeumban zárul, ahol a nyomtatott” térképeket mutatnak zeumok helyzetét és fejlesztési le- „Geodéziai műszerek és térképek be az érdeklődőknek. _________■ Kön yvajánló Bédekker a mini szigetországról Köztudott, hogy az Európai Unióba tartó tíz állam közül Málta a legkisebb, hiszen alig kétharmadnyi Budapestet foglal el, 316 négyzetkilométer alapterületű. Az talán kevésbé ismert, hogy a Szicília és Észak-Afrika között elterülő ország három szigetből áll: Máltából, kistestvéréből, Gozóból és az egészen parányi Cominóból. Közülük legnagyobb Málta szigete a maga 246 négyzetkilométer területével. A mini államot bemutatja remek színes fotók sokaságával a Magyar Könyvklub Marco Polo- sorozatának egyik minapi újdonsága, a Málta Gozo című kötet. Útikönyv a spanyol fővárosról Az Ibériai-félsziget nagyobb országának fő- I városába kalauzol a színes kö- I tét. A Magyar ! Könyvklub sokak által kedvelt Marco Polo- sorozatának Madrid című újdonságában a gazdag fotóanyag jól illusztrálja, hogy a Habsburgok középkori spanyol központjára, a Bourbonok klasszicizmusára és a modem városra is rácsodálkozhatunk. Pompás paloták, romantikus terek, gazdag múzeumi gyűjtemények és csodálatos képtárak egyaránt jellemzik a spanyol met- ropolist. _________ ■ A DAGANATOS FÁJDALOM CSILLAPÍTHATÓ! A Magyar Rákellenes Liga 2002-ben nagy sikerű országos szeminárium sorozatot szervezett a fájdalomcsillapítás, ezen belül elsősorban az onkológiai fájdalomcsillapítás témakörében. Az esemény-sorozat ez évben folytatódik. Ennek kapcsán beszélgetünk Dr. Telekes Andrással, az Onkológiai Intézet főorvosával, a téma szakértőjével. Melyek a legfontosabb tapasztalatai? A legfontosabb tapasztalat, hogy a szeminárium-sorozat hiánypótló a családorvosok számára. Sajnos hozzá kell tennem, hogy a fájdalomcsillapítás, mint önálló diszciplína az egyetemi képzésben sem kap elég szerepet. A fájdalomcsillapítás külön specialitássá nőtte ki magát a medicinán belül, hiszen a fájdalom a leggyakoribb tünet, amivel a beteg az orvoshoz fordul. Ennek ellenére sokszor nagyon tanácstalanok vagyunk, hogy mit kezdjünk a fájdalmakkal. Mindezeket egybevetve úgy gondoltuk, hogy érdemes tovább bővíteni az ismereteket, amiket a családorvos kollégáknak átadunk, és reméljük, hogy ugyanolyan érdeklődés fogja kísérni ezt a szeminárium sorozatot is, mint ami az elsőt kísérte. A kábító fájdalomcsillapítók témakörén kívül milyen területeket érint még a szeminárium sorozat? Ez esetben külön előadás tárgyalja a kábító fájdalomcsillapítók felírásának jogi aspektusait. Sajnos ma még a jogi előírások sokszor nehezítik a korszerű terápiás elvek betartását. Milyen típusü kábító fájdalomcsillapítók léteznek? - kérdezem Dr. Hegedűs Mártától, a szeminárium sorozat egyik előadójától Adagolást tekintve léteznek szájon keresztül, kúp formájában, injekció formájában adandó gyógyszerek, illetve bőrön keresztül felszívódó kábító fájdalomcsillapító. Ezek közül melyek ma a legmodernebb termékek? Ma a tendencia az, hogy a betegeket minél kevésbé szúrjuk, tehát a legmodernebb kábítófájdalomcsillapítóknak a bőrön keresztül felszívódó tapaszokat mondhatjuk. Nagyon fontos, hogy a kábító- fájdalomcsillapítók a betegek 50-70 százalékában hányingert, hányást okoznak. Hogyha szájon keresztül veszi be a beteg a gyógyszert, akkor ez hányás során kijut a szervezetből, tehát a hatása sem megfelelő. Viszont hogyha a bőrön keresztül felszívódó tapaszt alkalmazzuk, akkor ez a negatív hatás nem jön létre, tehát a fájdalomcsillapító hatás ilyenkor is megmarad. Emellett a bőrön keresztül felszívódó tapaszok sokkal kevesebb mellékhatással járnak. Milyen bőrön keresztül felszívódó gyógyszerek találhatók ma Magyarországon? Magyarországon egy ilyen készítmény van forgalomban, a fentanyl tapasz, amely a leghatékonyabb szer a daganatos betegek fájdalomcsillapításában. Egy tapasz akár 72 órán keresztül is biztosíthatja a fájdalommentességet. A szemináriumsorozat következő előadásainak időpontjait az alábbi táblázat tartalmazza. Az előadások minden esetben 17 órakor kezdődnek, regisztrálni 16. 30-tól lehet. Jelentkezés és további információ a FAMA PR telefonszámán: 388-83-61. A részvétel 5 kreditpont értékű. Időpont Város Helyszín Cím 2003. április 15. Kaposvár Hotel Dorottya 7400 Kaposvár Széchenyi tér 8. 2003. április 22. Pécs Művészetek Háza 7621 Pécs Széchenyi tér 7/8 2003. május 27. Szekszárd Művészetek Háza 7100 Szekszárd Szent István tér 28.