Somogyi Hírlap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-21 / 297. szám

9. OLDAL 2002. December 21., Szombat Bogiári Tükör Az úszást is tanítani kellene 12. oldal ■Mentesítő vonatok Somogybán u. oldal ◄Mozart-morzsák műkedvelőknek jő. oldal Lebontják a kőgátat Lebontják a Sziget strandnál ko­rábban emelt kőgátat a követke­ző szezonra. Építése és bontása mintegy 16 millió forintjába ke­rült a városnak. Mint korábban beszámoltunk róla, a lídós strand kialakítása miatt volt rá szükség szakértői vélemény alapján, hogy a víz ne mossa el a partról a homokot. Nem váltotta be azon­ban a hozzá fűzött reményeket, s élénken tiltakoztak ellene a vá­roslakók és az üdülők is. A part eliszaposodásához hozzájárult az időközben jelentősen csök­kent vízmagasság is. A hatóságok, amelyek annak idején engedélyt adtak a kőgát lé­tesítésére, most kiadták a lebon­tását előíró határozatot. ■ Tanulmányúton a borászok A németországi Pfalzban jár­tak a borútegyesület tagjai. Megállapíthatták, hogy az adottságokban jól állunk, de a jó bornak is kell mutatós cégér. A Dél-balatoni Borútegyesület 24 tagú küldöttségét vezette Gádor Dé­nes alelnök németországi borútra. A tanulmányutat Zatykó András idegenforgalmi szakember szer­vezte Lelte ramstein-miesenbachi testvérkapcsolata révén. A küldött­ség elsősorban azzal a marketing­gel szembesült, ami megalapozza a német borvidék piaci sikereit. A technológiát jól ismerik és magas színvonalon alkalmazzák a hazai borászok. S megállapították: a ter­mészeti adottságaink is kiválóak. Jelenka György, a borútegye­sület titkára elmondta, a német bor­vidék sok pénzt költ a marketingre, önálló szervezetet működtet. A gaz­dák, cégek, vendégfogadók adják össze ennek a költségeit, mivel ke­vés az állami támogatás. Szervezet­ten együtt dolgoznak. Szinte min­den településen rendeznek valami­lyen fesztivált, ebből nem fogynak ki a borvidéken. A turizmus kö­zéppontba állí­tását a titkár egy példával jellemezte: ta­láltak egy ró­mai követ, vil­lát építettek fö­lé, s ott fogadják a vendégeket, s megteremtették a rómaiaknak tulaj­donított mézes bor kultuszát. Autó­mentes hétvégeken 2-300 ezer em­ber zarándokol a pincékhez. Szám­talan ötletet gyűjtött a küldöttség, s a borászok elhatározták: már január­ban leülnek a borkultúra és a turiz­mus fejlesztésében érdekeltekkel, hogy kidolgozzák közös stratégiáju­kat. A Dél-balatoni Borútegyesület- nek 64 tagja van, az idén 4 millió fo­rinttal gazdálkodott, ebből egymillió a tagok befizetése, a többit pályáza­tokon nyerte. Készül az új borúti tér­kép, film, CD és internetes honlap a balatoni borok kultuszáról. ■ Ünneplőbe öltözött az óvoda A Napraforgó csoport kis ovisai: Nyitrai Rebeka, Weisz Levente, Sípos Réka és Varga Rajmund Karácsonyváró hangulatban vannak a kisgye­rekek. Csoporto­san zarándokol­nak az óvoda kö­zepén fölállított fenyőfához; ver­set mondanak, énekelnek. Nem­csak a termeket díszítették föl, hanem a gyer­mekszívekbe is belopódzott a szeretet. A gyermekintéz­ményekben kü­lönleges hangula­tot varázsolnak a pedagógusok. Ezzel a készülő­déssel minden nevelési programnál hatásosabban elültetik a gyerekekben az egymás iránti figyelem, megértés fontosságát, az ajándékozás örömét. A bogiári óvodában is így teltek a téli szünet előtti na­pok, s igazi szépségét talán az adta, hogy az ünne­pi öltözet zömét az óvónők készítették. Ettől lett igazán egyedi a hatalmas fenyő, amit kis párnács­kákkal díszítettek. A csoporttermek is mutatták: egyszerű dolgokból mit alkothatnak az ügyes ke­zek. Természetes anyagokat, terményeket használ­tak föl a folyosókon levő faliképek készítésekor is. Ráncsikné Bagó Erika vezető óvónő elmondta, hogy csoportonként 30 ezer forintot költött játé­kok vásárlására, ennyi fért az intézmény költség- vetésébe. 178 gyermeket hét csoportban nevelnek, így elviselhető a 25-26 gyermekes csoportlétszám. Beázik a tető A jövő évi költségvetésben mintegy 2,5 millió forint értékű felújításra számít az óvoda. A legsürgősebb az udvari, életveszélyessé vált fajátékok cseréje, a teraszok burkolása és a szigorú szabályoknak is megfelelő szállítóeszközök az étkeztetésben. A palatető felújítása sem odázható el sokáig, mert minden évben költeni kell a beázás megszüntetésére. Az utóbbi öt évben nem változott az intézmény neveltjeinek száma, ennyi várható a következő években is; a demográfiai mélyhullám nem érin­tette. Jó dolog, hogy az óvodapedagógusoknak nem kell csoportösszevonásoktól, létszámleépíté­sektől tartani. A nyugodt alkotómunka így jól megalapozható. Az óvodapedagógusok szívesen tanulnak és felkészültek azokra a szolgáltatások­ra, amiket a szülők és a fenntartó önkormányzat elvár az intézménytől. Régóta tanulnak nyelveket, zenét és tartásjavító tornát is a gyerekek. A néme­tet Székely Ildikó, az angolt Pómé Orovecz Eszter, a tornát Spanics Gabriella tanítja, a zeneovit Forró Hajnalka vezeti. Érdekes, hogy a legjobban talán a fejlesztőtermet szeretik a kicsik, s nem is sejtik, hogy ott bizony tanulni kell. Földi Éva óvónő any- nyi érdekes eszközzel és feladattal irá­nyítja őket, s játék közben fejleszti ké­pességeiket. Murányi Sándomé logo­pédus nemcsak a beszédhibákat javít­ja, hanem a fejlesztőpedagógus mun­káját is segíti. A vezető óvónő elmond­ta: a három éve folyó speciális fejlesz­tőmunka hatása az iskolában mérhető le, ott megállják helyüket a különböző hátránnyal küszködök is. ■ Visszaállítják a fizetőparkolókat Stratégiát várnak a városlakók - ez derült ki a héten megtartott közmeghallgatáson. A város jö­vő évi költségvetéséről mond­tak véleményt a bogiáriak. A héten közmeghallgatáson jelen­tette be dr. Kovács Miklós polgár- mester, hogy tervezik a fizetőpar­kolók visszaállítását. Ez egy hozzá­szólásra válaszolva hangzott el. A jelen levők ésszerű gazdálkodást és hatékony stratégiát kértek az új testülettől. Elhangzott: a testület válassza ki a városi tévé működte­tőjét, erre ki is írják a meghívásos pályázatot. Szóvá tették, hogy a fi­ataloknak helyben nincs kulturált szórakozási lehetőségük. Erre mondta Békés András bizottsági elnök, hogy a sportközpontban lesznek klubszobák is, de a beru­házás befejezéséig is van sportolá­si lehetőségük, az iskolai sport- csarnokban péntekenként tarta­nak tömegsportnapot. A Platán strand felöltöztetését célzó meg­jegyzésekre a polgármester el­mondta: folytatják a tér átalakítá­sát. A parti öltözőblokk tetőterét azonban nem építik be - mondta Gáspár László referens. Erre nem ad lehetőséget a Balaton-törvény, arra igen, hogy itt korszerű szolgál­tatásokat teremtsenek a fürdőzők- nek. A teniszközpont melletti épü­letegyüttesben egyetemi képzés lesz, bár javasolták, hogy haszno­sítsa a város a partneri kapcsola­tokban vendégfogadásra. A bogiáriakat ta­pasztalataik nem győzték meg az épület ésszerű hasz­nosításáról. A vélemé­nyek, javasla­tok bizalmat tükröztek az új testület iránt, amely nehéz örökséget, de szép feladato­kat kapott. Ha sikeresen gazdálko­dik, jövőre felavathatják a sport- központ első két ütemét: az uszo­dát és a kiszolgálólétesítményeket. További terv egy sportcsarnok­beruházás, erre igennel szavaznak a bogiáriak. ________________■ Hír ek HÓÜGYELETEK. Az önkor mányzat a VG Komplex Kft-vei kö­tött szerződést a város útjainak s a parkolóknak a hóeltakarítására. Havazáskor jól vizsgázott a cég, az utak nagy részét letakarította. Több lehetőségük van a bogiáriaknak a jelzésre is: fogadja a panaszt a kft 24 órás hóügyelete, a polgármeste­ri hivatal, a közterület-felügyelet, a közterület-fenntartó szervezet is. BOGLÁR ÖNÁLLÓ STANDON. Az önkormányzat 12 négyzetmé­teres önálló standon jelenik meg jövőre a tavasszal rendezendő turizmuskiállításon. A tourin- form-iroda közvetítésével lehető­séget kínál a vendégfogadóknak és a szállásadóknak is, hogy be­mutatkozzanak a város standján. HASZNOSÍTHATÓ KÖZTERÜLET. Az önkormányzat öt strandi terü­leten kínál helyet a vállalkozások­nak különböző szolgáltatások gyakorlására. Elsősorban a helyi vállalkozók jelentkezésére számí­tanak január 10-ig a polgármeste­ri hivatalban. A pályázatokat ja­nuár 17-én bírálja el a bizottság. DÍSZÍTETTEK A VÁLLALKOZÓK. Harmath Sándorné és Szmo- lenszky István szervezte meg Boglár városközpontjának a díszkivilágítását. Az itt üzlettel rendelkező 27 vállalkozásból 25 vállalta az üzleti negyed díszíté­sének az anyagi terhét is. Ehhez hozzájárult az önkormányzat is, és a város fizeti a villanyszám­lát. Németh László fonyódi vál­lalkozó szereli, karbantartja és tárolja a szükséges eszközöket. IDEIGLENES TÖRMELÉKLERAKÓ. A képviselő-testület januártól szerződik egy gazdasági társa­sággal a Klapka utca végi törme­léklerakó működtetésére. Ennek az a feltétele, hogy a cég besze­rezze a fenntartáshoz szükséges hatósági engedélyeket. A megál­lapodás az autópálya lecsat- lakozósáv-építésének kezdéséig szólna. Addig a vállalkozás in­gyen működtethetné a lerakót. AZ OLDAL CIKKEIT GÁLDONYI MAGDOLNA ÍRTA FOTÓK: MÁRTON LÁSZLÓ Programajánló Dzsesszklub lesz ma 20 órától a bogiári művelődési házban. Mű­soron a Zana-Borlai duó és bará­tainak a koncertje. Rockszilvesz­terre várják a fiatalokat a művelő­dési házba 31-én este, 20 órától. A szőlőskislaki művelődési házban hétfőn és péntek este van nyitva a könyvtár, kézművesfog­lalkozás péntek este. Az Ákom- bákom klubba minden második szombaton járnak a gyerekek. Balatonboglár Önkormányzata eladásra kínálja az új városközponthoz csatlakozó ingatlanának a központ befejezéséhez szükséges tulajdoni hányadát. A terület beépítése a meglévő előterveknek megfelelően (lakások, üzletek, vendéglátó egységek) lehetséges. Irányár: 40 000 Ft/m2 részletes felvilágosítás: Polgármesteri Hivatal Balatonbolgár 85-550-328 telefonszámon. Mimi—ww—iiuuMHBmiMüanmiuwiiiiMbMq Horváth es Társa Kft. r NAP BÚTORBOLT Rendelje meg bútorát (Horváth 1 ♦ ideiáron' és Karácsonyi akciók Bemutatóterem a készlet erejéig. , , * 3 Szigetvar, Vigye el bútorát télén es fizessen Széchenyi u. 39. tavasszal v. tql.* 73/310-952 j Balatonboglár, Klapka u. 11, lel,: 85/353-950 Siófok. Fő íi. 101. Tel.; 84/316-166 Márkakereskedők: Tó-Be Kft. Bútorbolt Nagyatád. Kiszely u. 15. Tel.: 82/452-395 Edit Kereskedés Bútorbolt. Barcs Béke u. 21. Tel.: 82/461-932 © Épületgépészeti üzletlánc ^ _li -iii Mks Köszöntsük együtt Balatonlelle, Munkácsy u. 1. Tel.: 06-85/550-035 az uj esztendőt! 19 óra £toQ<t>3i4>l}s 33gT7(s3<siiji3 vendégek köszöntése ^ exkluzív szilveszterkoktéllal Várjuk kedves ügyfeleinket 2003-as évben 4 fogasos díszvacsora .... , .,. . . . , (kétféle ünnepi menü megújult szolgaltatasainkkal. választásának lehetősége) Minden típusú személy és kisteher gépkocsi Z1 23 óra \ és azok utánfutói műszaki vizsgára felkészítése * * és helyben történő vizsgáztatása! TONtBOLA Környezetvédelmi mérés (zöldkártya) Részvételi díj: 6.900 Ft/fő I^Üttíl^CÜ Információ, asztalfoglalás Fenyves Hotel- ö®Q(sJ®§) <§*S©Q Balatonienyves. Mészáros L u. 2-8. Tel.: 85/361-022, Fax: 85/361-805 I 11 II ÁlllS/HTI/ Fxl 1 . 1,1 H(f(l y

Next

/
Thumbnails
Contents